Egy operaénekesnő tragédiája

Budapest I. Donáti utca 49.

A ház első emeletén, az erkélyes lakásban lakott élete utolsó körülbelül három évében Szabó Ilonka (1911-1945), az Operaház magánénekese.

Pályáját a Mátyás-templom énekeseként kezdte. 1934-ben lett az Operaház tagja. Rendkívül finom hangjával, bájos lényével és remek színészi képességeivel számos lírai és drámai koloratúrszoprán főszerep egyedülálló megformálójaként aratott sikereket.

Forrás: színészkönyvtár.hu

Otthonában (színészkönyvtár.hu)

Egy zenés mozifilm létrejöttében forgatókönyvíróként is részt vett és ő volt a főszereplő is. A film Déryné naplója alapján készült és életének kolozsvári időszakát dolgozta fel. Futótűz címmel Farkas Péter rendezte. 

Meg is nézhetjük:

 

 

 

1943 novemberében már játszották a második bécsi döntéssel akkorra visszakerült Kolozsváron, ám hivatalos budapesti bemutatója (1944. március 30.) a német megszállás utáni napokra esett. Így a film elsikkadt a történelem viharaiban, később pedig a Tolnay Klári főszereplésével készített Déryné-film is elhomályosította létét.
 
Az 1944-ben bekövetkezett események hamarosan végzetessé váltak Szabó Ilonka számára: Egyes források szerint közvetve a Budán fellépett kiütéses tífusz áldozata lett: betegsége miatt nem engedték le az óvóhelyre a terhességének végén járó énekesnőt, így a ház egy üres lakásában, magas lázban fekve, magányosan hozta világra gyermekét, s belehalt. Halála napjaként az életrajzokban 1945. január 27. szerepel, az anyakönyvben viszont január 29.

A tragédiába minden bizonnyal belejátszott, hogy férje, Hives Henrik tagja volt az ellenállási mozgalomnak. Raics István elbeszélése szerint a férj a németek bevonulása után kénytelen volt illegalitásba vonulni, s a nyilasok a lakásában meghúzódó énekesnőt faggatták, bántalmazták, s ők voltak azok, akik betegségét tífusznak mondva, nem engedték le az óvóhelyre. Létezik haláláról egy drasztikusabb változat is, bár az eddig megtalált hírlapi források tükrében ez a kevésbé valószínű: eszerint az  énekesnő is tevékenyen részt vett az ellenállásban, iratkézbesítés közben elfogták és megkínozták. Annyi bizonyos, hogy a kisbaba túlélte a borzalmakat, 1945. április 19-én ugyanis ez az apróhirdetés jelent meg a Népszavában:

Egy 1947 augusztusi újságcikk is életben lévőnek mondta a gyermeket. Egy filmes weboldal szerint kisfiú volt, de további sorsáról eddig nem találtam semmit. Édesapja, Hives Henrik, aki túlélte az ostromot, Nagy Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke lett. Vele tartott 1947 kora nyarán hivatalos útjára Svájcba. Nagy Ferencet ekkor kényszerítették lemondásra, s az események hatására Hives sem tért haza.

Szabó Ilonka sírja a Farkasréti temetőben található. Emlékét sokáig elhallgatták, hiszen férjét (Nagy Ferenchez hasonlóan) 1948-ban megfosztották magyar állampolgárságától. Később Donáti utcai otthonához közel utcát neveztek el az énekesnőről, ám neve és személye mégsem került vissza a köztudatba. 

 

Frissítés: A témát három évvel később, új információkkal bővítve közreadtam a Papageno oldalon vezetett blogomban.

Források:

Adalékok a Víziváros történetéhez 1-2. Bp. Budapesti Városvédő Egyesület, 1991
Raics István: Szabó Ilonka halálának egyéves fordulójára. = Színház (hetilap) 1946. 3-4.
György Ferenc: A budai Szt. Erzsébet kórház legendája. = Világ 1947. augusztus 7.
Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött. Bp. Európa, 1990

A "Kataliszt" jelzésű fényképet 2004-ben készítettem