Itt halt meg Donizetti

Bergamo, via Donizetti 1. Palazzo Basoni Scotti

Olaszország, Lombardia régió, Bergamo megye

 

 

 

Középkori épületrészekre a 18. században épült városi palazzo Bergamo belvárosában, az ún. Felsővárosban. Első emeletén élte utolsó hónapjait és itt halt meg 1848. április 8-án, 51. évében Gaetano Donizetti.

Katona Noémi felvétele, 2026

 

A bergamói, szegény családba született Donizetti fantasztikus pályát mondhatott magáénak: az 1820-as évektől már feltörőben lévő zeneszerző az 1830-as évektől az opera műfajának egyeduralkodója lett - és nem csak Itáliában, hanem Európa-szerte. Olasz operaházak mellett pályájának nagy sikerei fűződtek Párizshoz, majd Bécsben is megvetette lábát. A kérlelhetetlen betegség azonban közbeszólt. 

Virginia (Wikipedia)

Pályájának már majdnem a csúcspontján, 1828-ban Donizetti megnősült, felesége a római nemesi családból származó Virginia Vasselli. Boldogok voltak, ám ezt a boldogságot aláásta három gyermeküknek egymás után, újszülött korukban bekövetkezett halála. Ez Virginiát is nagyon megtörte, aki egyre csak sorvadt, s végül 29 éves korában, 1837 nyarán elhunyt. Donizetti éppen a Lammermoori Lucián dolgozott... 

Újszülött gyermekeik halálát már nagy valószínűséggel a Donizettiben lappangó szifilisz okozta. A rettegett betegséget akkoriban sajnos nagyon könnyen el lehetett kapni: nem kellett hozzá kicsapongó életmód - Donizetti se úgy élt -, hanem elég volt hozzá egyetlen korábbi ballépés... Ráadásul soha nem diagnosztizálták, orvosai más betegségeket tételeztek fel, így Donizetti nem is gondolta, amikor megnősült, hogy ez áll már időnként jelentkező rosszullétei mögött. 

Donizetti egészsége, akit amúgy is rendkívül megviseltek e családi tragédiák,  1843/44 telén radikálisan összeomlott. Másfél évet töltött elmegyógyintézetben, ahonnét aztán legvégül haza, Bergamóba szállították. 

1847. október 6-án érkezett ide, ebbe a palazzóba, ahol régi csodálója és tisztelője, Rosa Rota-Basoni bergamói nemesasszony élt családjával. Ők vállalták a nagybeteg ápolását. Leírások szerint Rosa asszony lánya, Giovannina Basoni órákon át ült Donizetti szobájában a zongora mellett és játszott a műveiből, hogy megpróbáljon valamiféle reakciót felidézni a már szinte teljesen kataton állapotban levő zeneszerzőben.

Íme Loverini Ponziano 1891-ben, leírások alapján festett képe: 

lombardiabeniculturali.it

 

Meglátogatta a kor híres operaénekese, Giovanni Battista Rubini is, aki korábban számos operájának tenor főszereplője volt, s a kisasszonnyal duetteket énekeltek; ám Donizetti semmilyen reakciót nem mutatott, csak néha ejtett ki néhány megfejthetetlen szót. A bárónő meghívta házába Giuseppe Rillosi festőt, aki nem sokkal halála előtt megörökítette a zeneszerzőt. Bár ha a képet megnézzük, ami ma a milanói Scala múzeumában van, nem látjuk betegnek a modellt, a festő eszményített portrét festett róla:

Wikipedia

 

De hogy valójában milyen állapotban volt, egy daguerrotípián megnézhetjük, amin még Párizsban, de már betegen látható unokaöccsével. Milyen szomorú...

Wikipedia

 

1848 április elején állapota rosszabbodott, és 8-án délután öt órakor elhunyt ennek a palotának az első emeletén. Rosa asszony, a lánya, egy pap, a zeneszerző jóbarátja, Antonio Dolci bergamói muzsikus és kedvelt inasa volt mellette.

A szobát, amelyben elhunyt, mintegy fél évszázadig változatlanul hagyták, a család csak kivételes látogatóknak mutatta meg. 1902-ben Giovanna Basoni-Scotti, a Donizetti halálakor fiatal kisasszony és fia, Cristoforo Scotti a birtokukban levő relikviákat a Misericordia Maggioréra hagyományozták, akik azt a zeneiskolát tartották fenn, ahol Donizetti gyermekként tanult, és amelynek épületében ma a Donizetti múzeum van, ahol nemrég jártunk a bloggal. Ezzel az ajándékozással a Basoni család e nemzedéke vetette meg ennek a múzeumnak az alapjait. 

A halottas szoba berendezéséből az ágy, a karosszék és a zongora ma is ott látható.

A palazzo homlokzatán emléktábla jelöli Donizetti ottani tartózkodását és halálát, az utcát is átnevezték róla. 

 

Katona Noémi felvétele, 2026

 

Donizettit a bergamói San Maurizio a Valtesse temetőben temették el, majd 1875-ben szintén ott nyugvó mestere, Simone Mayr hamvaival együtt Bergamo nagy katedrálisában helyezték végleges nyugalomra, monumentális síremlék alatt (oda is hamarosan ellátogatunk).

Betegségéről részletesen írt Köves Péter; akit érdekel az orvostörténet, ITT elolvashatja. 

 

Donizetti további emlékhelyei itt a Zenevándor blogban:

Itt született Donizetti

Itt keresztelték meg Donizettit 

Donizetti múzeuma Bergamóban 

Donizetti Nápolyban 

 

 

 

Donizetti múzeuma Bergamóban

 

Bergamo, via Arena 9. Museo Donizettiano

Olaszország, Lombardia régió, Bergamo megye

 

Bergamo belvárosában áll a Misericordia Maggiore (katolikus jótékonysági szervezet) barokk palotája, amely jeles szerepet töltött be a város zenei életének történetében, és egyúttal legnagyobb szülötte, Gaetano Donizetti életében. 

 

wikipedia

 

A 19. században itt működött a székesegyház zenei vezetője, Simone Mayr által alapított zeneiskola, a Lezione Caritatevoli di Musica, amelynek leghíresebb növendéke a kamasz Donizetti volt. Mayr elsősorban karénekeseket képzett itt templomi kórusa számára; iskoláját a Misericordia tartotta fenn, így szegénysorsú gyerekek is bekerülhette. Így lehetett növendéke a valóban nagyon szegény családból származó Donizetti. Gyerekként ugyan nem volt különösebben jó hangja, viszont igazán jó hallása miatt szerencsére felvették. Mayr a zeneórák során kétségtelenül meggyőződött rendkívüli tehetségéről, és az iskolai oktatáson kívül szinte erején felül istápolta a fiatalembert. Pénzt gyűjtött számára, hogy elmehessen Bolognába az akkor legjobb itáliai zeneakadémiára tanulni, majd miután onnét Donizetti hazatért, megbízásokat szerzett neki, ösztökélte pályakezdését. Így legalul kezdve, Donizetti lépésről lépésre, helyi jótékonysági koncertekre és szalonbeli házimuzsikálásokra komponált darabok után foghatott operák komponálásához. Karrierje 1822-től kezdett egyre jobban kibontakozni, az 1830-as években már híres operaszerzőnek számított, aki az itáliai jelentős operaházak mellett komponált Párizs és Bécs számára is.

1897-ben róla nevezték el az iskolát, ez volt az Istitudo Musicale Gaetano Donizetti. A jeles intézmény később több szervezeti változással, de Donizetti neve alatt egészen 2007-ig itt, történelmi helyén működött. Később egyesült az Academia Carrara intézményével, amelynek a képzőművészet a profilja. Ma neve Politecnico delle Arti di Bergamo, muzsikusokat és képzőművészeket egyaránt képez és egy modern épület az otthona. A "politecnico" név ne tévesszen meg bennünket, ez egy mindkét művészeti ágban a legmagasabb akadémiai képzést nyújtó intézmény - ma abbann él tovább Simone Mayr egykori jótékonysági zeneiskolája.

 

lombardiabeniculturali.it

 

A Misericordia történelmi épülete ma Donizetti múzeumának ad otthont, amelyet még 1906-ban alapítottak. Sőt, a kezdetek még korábbra nyúlnak vissza, 1897-re, amikor a zeneszerző születésének 100. évfordulójára egy kisebb kiállítást nyitottak a Basoni Scotti család segítségével: ők ápolták annak idején hosszú ideig a súlyosan beteg Donizettit, így több relikviával is rendelkeztek. Ez a kiállítás adta az ötletet egy emlékmúzeum létrehozására, amelyben szintén fontos szerepet játszott a család e későbbi nemzedéke.

A múzeum egyetlen hatalmas teremben, a Misericordia gazdagon díszített barokk tanácstermében, és a hozzá vezető folyosón található. A nagyterem maga is egy látványosság barokk díszítéseivel. Érdemes megjegyezni, hogy freskóit az 1800-as évek elején ugyanaz a művész készítette, aki a Szent Grata-templom csontváz-ciklusát. Kimagasló értékei Donizetti saját kezű kottái, kéziratai, számos levele, róla és kortársairól készült festmények (egy gyermekkori portréja is) és más korabeli ábrázolások. Találkozhatunk személyes használati tárgyaival és emlékeivel. A néhány bútordarab abból a szobából való, ahol palazzójukban a Basoni Scotti család a nagybeteg zeneszerzőt ápolta, s azokat ő valóban használta - olyannyira, hogy a portréja alatt látható ágyban hunyt el... A zongorát egykor maga Donizetti vásárolta a család számára, a családtagok betegsége idején ezen játszottak neki... hogy milyen hatással, elmesélem a Basoni Scotti család palotáját bemutató posztomban.

bergamodascoprire.it

 

A palota második emeletére felmenve a látogató a Gaetano Donizetti Zenei Könyvtárat találja, ami az Angelo May bibliotéka fontos részlege. Jelentősége, hogy egyetlen intézmény keretébe vonta össze Bergamo város történeti zenei gyűjteményeit, köztük a Santa Maria Maggiore-bazilika és a Donizetti Színház zeneműtárát, valamint olyan jelentős bergamói kötődésű muzsikusok, gyűjtők magánkönyvtárait, mint például a világhírű karmester és zenetudós, Gianandrea Gavazzeni és Alfredo Piatti gordonkaművész. Természetesen nagy Donizetti-gyűjteménye is van, itt őrzik többek között a Lammermoori Lucia kéziratos partitúráját is... ráadásul mindezt már digitalizálták, így bárki hozzáférhet!

Végezetül: találtam egy remek olasz összefoglaló cikket Donizetti bergamói emlékhelyeiről, a képek miatt nagyon érdemes megnyitni és átfutni!   

 

Donizetti további emlékhelyei itt a Zenevándor blogban:

Itt született Donizetti

Itt keresztelték meg Donizettit 

Itt halt meg Donizetti

Donizetti Nápolyban 

 

Ebben a templomban keresztelték meg Donizettit

Bergamo: via Borgo Canale, 38. Chiesa di Santa Grata inter Vites

Olaszország, Lombardia régió, Bergamo megye

 

 

 

Templom Donizetti szülőházának közelében, amelyet Bergamo patrónusa, Szent Grata (IV. századi szent és mártír) emlékezetére szenteltek fel. Nevében az "inter vites", a "szőlők között" arra utal, hogy egykor ez a terület még beépítetlen volt, de már Donizetti idejében a Borgo Canale negyed szűk utcái, házai közé ékelődött. 

 

ItalyProGuide

 

Már az egészen kora középkorban templom állt itt, az ide eltemetett szent sírja felett, akinek földi maradványait később egy másik bergamói templomba vitték. A mai barokk-klasszicista épület a 18. századból származik. Belső tere görögkereszt alaprajzú, kupolájának freskója Szent Gratát ábrázolja.

A templom igazi szenzációját a főoltára mögött elhelyezkedő, hat képből álló "élő csontvázak" jeleneteinek hat képből álló ciklusa alkotják, amelyeket helyi művész, Paoli Vincenzo Bonomini festett 1802 és 1810 között. A hagyomány szerint a festő valós bergamói embereket örökített meg, a kortársak ugyanis rájuk ismertek jellegzetes testtartásuk és ruházatuk alapján. Ráadásként a festő magát és feleségét is odafestette felöltöztetett csontváz alakjában... 

A zenetörténet számára azért érdekes a templom, mert 1797. december 3-án itt keresztelték meg a szinte a szomszédban született Gaetano Donizettit, egy nagy szegénységben élő család ötödik gyermekét, akiből az olasz belcanto opera nagy mestere vált.

Ezt emléktábla örökíti meg a templombelsőben, a Borgo Canale főbejárattól balra, a kisebb oldalső ajtó felett. A kerek tábla másról is informál: ugyanebben a templomban keresztelték meg - negyedszázaddal Donizetti után - Alfredo Piatti gordonkaművészt, és - a legkorábban, még a 18. század derekán - Vincenzo Bonominit, a csontváz-festmények alkotóját is! 

 

Donizetti további emlékhelyei a Zenevándor blogban:

Itt született Donizetti

Itt halt meg Donizetti

Donizetti Nápolyban

Donizetti múzeuma Bergamóban  

 

Itt született Donizetti

 Bergamo: via Borgo Canale, 14.

Olaszország, Lombardia régió, Bergamo megye

 

A Felsővárost (Città Alta) övező városfalakon kívül, egy szűk utca egyik középkori alapokra épült ötszintes házában, annak is még az 1400-as évekből származó sötét alagsorában született 1797. november 29-én Gaetano Donizetti, az olasz belcanto operák nagymestere.

 

 

Magyar életrajzi regényének szerzője, Baráth Endre idézi a zeneszerző egy levelét, amelyben így vall erről:

A születésem titkos volt, föld alatt hozott világra édesanyám a bergamói Borgo canale egyik viskójában. Pincelejárat vezetett le oda, hová még a fénynek árnyéka sem hatolt. S én bagolyként kezdtem repülni, magammal hordozván hol szomorú, hol boldog előérzetemet...

(Az idézet eredeti szövege kőbe vésve a szülőházban olvasható.)

A közeli Santa Grata templomban keresztelték meg december 3-án. 

Szegény család ötödik gyermeke volt; apja, Andrea takácsként dolgozott, anyja, Domenica pedig a háztartás és a sok gyermek mellett varrónőként. Igazán érdekes, hogy 1788-ban ugyanitt született bátyja, Giuseppe is muzsikus lett: ő egészen egyedi karriert futott be: Donizetti pasa néven vált az Oszmán Birodalom zenei életének legfőbb reformerévé. 

 

 

A szülők 1788 és 1808 között éltek ebben a házban. A lakáshoz tartozott egy zsebkendőnyi földterület, mely biztosította a családnak a minimális zöldséget. 1808-ban az apa portási állást kapott egy zálogházban, akkor költöztek el, de a szegénység továbbra is társuk maradt.

Hogy Donizetti ennyire mélyről küzdötte fel magát az olasz opera csúcsára, tehetsége mellett egy helyi muzsikusnak, Simone Mayrnak, és szegénysorsú gyerekek számára alapított zeneiskolájának köszönhette. 

A szülőház 1926 óta nemzeti műemlék, emléktábla jelöli. 

 

Benne múzeum tekinthető meg. Honlapja nem mutatja be részleteiben, de a képeket nézve úgy tűnik, nem eredeti relikviák vannak ott: Donizetti (és vele együtt Simone Mayr) életét. munkásságát, a korabeli Bergamót modern múzeumi eszköztár segítségével jeleníti meg. De a közelben amúgy is ott van a Museo Donizettiano, eredeti relikviák inkább ott vannak. Oda is hamarosan ellátogatunk - és van még több Donizetti-emlékhely a városban, azokat is sorra fogom venni.

A képek mellett, amiket nagyon köszönök Katona Noéminek, aki bergamói tartózkodása idején nemrég biztatásomra kereste meg a házat és fényképezte le, egy rövid videót is tudok mutatni a YouTube-ról, hogy legalább virtuálisan meg tudjuk látogatni Donizetti szülőházát. Azért is érdemes megnézni, mert az épületbelsőt is megmutatja.

 

                                                                                                                                                                                                            

Donizetti további emlékhelyei a Zenevándor blogban:

Itt keresztelték meg Donizettit

Itt halt meg Donizetti

Donizetti Nápolyban

Donizetti múzeuma Bergamóban  

             

Itt született Tito Gobbi

Bassano del Grappa: via Beata Giovanna 108/110.

Olaszország, Veneto régió, Vicenza megye

Bassano del Grappa egy igazán festői, látványos, nagy történelmi múlttal rendelkező, ám ma is pezsgő életű kisváros (jelenleg körülbelül negyvenezer lakossal). Velence és a Garda-tó között, a Brenta folyó partján fekszik. 

 

wikimedia.org

 

Itt látta meg a napvilágot a XX. század nagy baritonja, Tito Gobbi 1913. október 24-én.

Wikipedia

  

Emléktáblával megjelölt szülőháza a történelmi városközponttól körülbelül tízpercnyi sétára, a hosszú via Beata Giovanna 108/110 alatti nagy épület. Ha jól megnézzük a fényképeken, a két házszámmal jelzett ingatlan tulajdonképpen egy épület, hiszen egy kapuja van, s a most megtalált műemléki számbavétel is ezt mondja - sőt, még a 112. házszámmal kiegészítve! - a Gobbi-háznak. 

https://catalogo.beniculturali.it

 

Az énekes megírta emlékiratait, ami szerencsére magyarul is megjelent. Benne sok-sok emléket megoszt családjáról, szüleiről, életmódjukról. 

Fiatal felnőtt koráig élt itt, amíg el nem került éneklést tanulni Rómába; egészen addig jó módban, az anyagi nehézségek a nagy gazdasági válsággal következtek el. De gyerekkora szinte idilli volt, amire talán csak apja, a fess Giovanni Gobbi férfiúi kalandozásai vetettek árnyékot. Mint később fia fogalmazott: rendkívül jó megjelenésű apám túl gyakran volt méltó nevéhez, a Don Giovannihoz... 

 

Gobbi visszaemlékezéseiben részletesen leírja szülőházát, amelynek akkor egy fákkal, szökőkutakkal ékes nagy kertje volt. Ma a térképre nézve ez már nincs meg, beépítették. De akkor csodás életet tett lehetővé a család öt gyermekének, akik közül Tito a harmadik volt.

Apja, aki egy ideig a kisváros polgármestere is volt, műszaki cikkekkel, mezőgazdasági gépekkel kereskedett az impozáns múltra visszatekintő nagy családi vállalkozásban apjával, fivéreivel. Édesanyja bolzanói, osztrák származású csinos lány volt, aki fia jellemzése szerint erős jellemű asszonnyá lett. Mindkét nagypapa a családdal élt a zegzugos, hatalmas házban. Anyai nagyapját különösen szerette Tito, aki csodás játékokat faragott fából unokájának.

Úgy tűnik, a családnak földbirtokai is voltak a környéken.

Gobbi leírása szerint a földszint nagy részét az óriási konyha és a családi ebédlő foglalta el. Az emeletre márványlépcsők vezettek, ott voltak a velencei stílusú, mozaikberakásos hálószobák és az óriási fürdőszobák. Mivel a családi kereskedésben fürdőszoba-berendezéseket is forgalmaztak, saját fürdőszobáik igazán modernek, korszerűek voltak. A legfelső szinten a cselédség lakott. Könyvében elmeséli, mivel járt náluk a tavaszi nagytakarítás, és hogy zajlottak a nagy ünnepek.  

"Apám születésnapján, valamint karácsonykor és húsvétkor a birtokon élő parasztok lovas kocsin vagy ökrös szekéren Bassanóba jöttek. A szekereket tisztára súrolták, emberek és állatok színes szalagokat hordtak. A kocsikra felhalmozták a földek és kertek minden kincsét, csodálatos színpompában. Mikor Bassanóba érkeztek, csatlakozott hozzájuk a városi banda (fúvószenekar), ez állt a menet élére. Ott voltak az árvaházi gyerekek is - a menhely családunk támogatását élvezte. A menet énekelve-táncolva, adomázás és nevetés közepette érkezett házunkhoz, ahol felköszöntötték apámat. Itt természetesen rengeteg ital, kenyér és hús várta őket, s azokban az időkben, amikor apám volt a város polgármestere, az előkelőségek is elvegyültek a tömegben. Az egészet valami olyan túláradó tisztalelkűség lengte körül, ami ma már nem létezik."

Tanulságos a történet, hogy a tíz évesen asztmássá vált kisfiút egy tornatanár hogyan gyógyította ki betegségéből. Gobbi élete végéig hálás volt neki, értékelése szerint neki köszönhette a megerőltető énekesi pályához szükséges egészséget és állóképességet.

 

Könyvében visszaemlékezett első énektanárára is, aki először azt parancsolta neki, hogy a kórusban csak tátogjon, mert "borzalmasan ordít"... De Gobbi nem volt haragtartó, és amikor már ismert énekesként nővére esküvőjére visszament énekelni szülővárosa templomába, őt kérte fel, hogy kísérje orgonán.

 

A szülőházat Bassano polgárai 1984. október 26-án, születésének 70. évfordulója alkalmából jelölték meg emléktáblával (Gobbi az év márciusában sajnos meghalt, nem érte meg kerek születésnapját).  Szövege nem csak mint nagy művészről, hanem mint szeretetreméltó személyiségről ("della sua figura amatissima") is megemlékezik róla.

Bassano más módon is őrzi nagy szülötte emlékét: róla nevezte el színházát, és nemrég megnyitotta emlékszobáját a városközpontban lévő Museo Civico-ban. 

Minderről korábban már írtam, de akkor még nem tudtam pontosan, hol is volt Gobbi szülőháza. Nemrég azonban Bassanóban járt egy nagyon kedves régi barátom, Katona Noémi, nem mellesleg zenész és olaszos, és elment felderíteni!!! Ő készítette az emlékhelyről a fényképeket (a legelső kivételével) és a kis videót is. Sőt, fel is hívott telefonon a helyszínről,  úgyhogy virtuálisan és is ott lehettem.  Nagyon köszönöm, Noémi!!!

 

 

Búcsúzóul még két fotó Noémitől, amelyek a szülőháztól a belvárosba vezetnek vissza:

 

 

Itt halt meg Weber

 London, 103, Great Portland Street

Egyesült Királyság

 

 

 

London központjában, a West End egy forgalmas utcájában áll a városi palota, ahol a nagy német operaszerző 1826. június 5-én, mindössze 39 évesen meghalt.

 

London, 103, Great Portland Street (londonremember.com)

 Egy bizonyos Sir George Smart lakott itt, ő látta vendégül Webert.

 

C. M. von Weber. John Cawse londoni portréja nem sokkal Weber halála előtt készült (wiki) 

 

Történt, hogy a Covent Garden operát rendelt a Drezdában működő Webertől, általuk biztosított librettóra. A családos, kétgyermekes Webernek szüksége volt a pénzre, így megkomponálta az Oberont (bár voltak műfaji kételyei...) és elvállalta, hogy a bemutató előkészítésére és vezénylésére Londonba utazik, ahol koncert-lehetőségek is adódtak számára. Betegsége dacára szánta rá magát az utazásra (tüdőbeteg volt, de az orvosok későn ismerték fel a baját), bár erősen sejtette, hogy rossz vége lesz. Egy levelében még Drezdában ezt írta:

 

Teljesen mindegy, hogy utazom vagy sem, egy éven belül meghalok. Ha utazom, lesz mit enniük gyermekeimnek apjuk halála után, ha pedig maradok, éhezni fognak. [...] bárcsak vissza tudnék térni, ott kint meghalni súlyos csapás lenne számomra...

Így 1826. február 16-án elindult Párizs felé, március 2-án Calais-ből hajón kelt át a csatornán. Londonban az említett George Smart látta vendégül. 

A Webernél tíz évvel idősebb Sir Georg Smart maga is muzsikus: orgonista, hegedűs, karmester, London akkori zenei életének ismert személyisége. 

 

Sir Georg Smart / William Bradley festménye (wiki)

 

Mint Weber írta feleségének:

Smart a földszinten lakik, ott is étkezünk. A fogadószoba az első emeleten van, a másodikon pedig az én dolgozószobám és hálószobám, ahol nem zavar senki, egy inas és a felesége szolgálnak ki.

Április 12-éig, az Oberon premierjéig Weber rengeteget dolgozott a betanítással, sőt, még a komponálás terén is maradtak tennivalói, ám utána állapota erősen rosszabbodott. A nagy sikerrel lezajlott premier után szinte emberfölötti erőfeszítéssel elvezényelt még tizenkét előadást. Volt több koncertje is, előfordult, hogy összeesett a színfalak mögött... Leveleiben megpróbálta feleségét nyugtatgatni, de naplójába minden nap beleírta a kendőzetlen igazságot. Elhatározta, hogy nem várja meg szerződése lejártát, és június 6-án hazaindul. 4-én este szobájában még vele voltak barátai. Erőt adott neki a tudat, hogy hamarosan viszontláthatja családját, ám másnap reggel nem válaszolt az inas kopogtatására, s Smart holtan találta ágyában...

Június 21-én katolikus szertartással temették el a londoni Moorfield kápolnában. 

Temetése szinte grandiózusnak volt mondható. A korabeli londoni sajtó azt írta, hogy a mintegy 2000 főt befogadó templom tele volt... A kötött liturgikus részek között kórus, zenekar és szólisták előadásában felhangzott Mozart Rekviemjének összes tétele...

Halála után nem egészen két évtizeddel Richard Wagner, aki Weber nagy tisztelője volt, földi maradványait hazavitette Drezdába. Milyen szerencse, hogy ezt tette, ugyanis a kápolnát 1899-ben lebontották és helyére egy másikat építettek...

Így Weber a drezdai ún. régi katolikus temetőben nyugszik, sírja meglátogatható. 

A londoni házon, az első emelet magasságában, a kaputól balra helyezték el emléktábláját:

londonremember.com

 

Egy kanizsai muzsikus és világhírű muzsikus fia emlékhelye

Nagykanizsa, Fő út 23.

 

Ezen a sarkon a XIX. század első felében Vidákovich Ferenc bábsütő, városi tanácsos háza állt, amely az 1880-as évek eleje körül Keller Ignác cipész tulajdona lett. Fő utca felé néző oldalát ő építtette emeletesre 1884-ben Hencz Antallal. A Hunyadi utcai földszintes szárny néhány évvel később készült el.

 

 

1888-1890 között ebben a házban lakott ROSENBERG ÁDÁM (1846-1926), de elképzelhető, hogy már akár néhány évvel korábban is.

Forrásokkal az igazolható, hogy 1888. szeptemberében Ádám már itt lakott, és 1890 áprilisában is ez volt a címe. Ez a két forrás két hirdetés: az elsőt Clara, Ádám felesége adta fel, amely szerint női szabó és kézimunka tanfolyamot indít, melyre jelentkezni „nálam”, az Eötvös téri Keller-házban lehet. 1890. áprilisában pedig az jelent meg a Zala című helyi hírlapban, hogy Ádám kínai dísztárgyakat is árul lakásán, az Eötvös téri Keller-házban. A ház azonosításában egyedül az Eötvös tér megnevezése lehet zavaró, mert ma a hely címe Fő utca 23. Ám a ház a Fő utcának az Eötvös tér felé eső legszélső háza: ha átmegyünk a kis keresztutcán, máris az Eötvös téren vagyunk. A XIX. század végén még nem voltak annyira kikristályosodva és pontosítva a lakáscímek, utca-házszámok mint ma, így a Keller-házat nyugodtan azonosíthatták Eötvös téri címmel. Időben is rendben van, hiszen a régi ház emeletesre átépítése 1884-ben történt, így 1888-ban, vagy akár előtte is lakhatott benne Rosenberg Ádám és kis családja.

Ádám az 1880-as évtizedben sokféle minőségben vett részt Nagykanizsa zenei életében. Saját zeneiskolát nyitott (zongora és magánének), hangszerboltot működtetett, komponált. Gyerekek számára ő szervezett először koncerteket a városban, de mellettük komolyabb hangversenyeket is, nagynevű előadókkal. Kortársaival városi ének- és zenekar megszervezésén munkálkodott.

1888-ban Ádám már nős volt, sőt 1887. július 29-én megszületett első gyermeke. Így elképzelhető, hogy ez a gyermek, a később SIGMUND ROMBERG néven világhírűvé vált zeneszerző már ebben a házban született. Bizonyítani sajnos nem lehet, mert, bár megmaradt születésének anyakönyvi bejegyzése, az nem tartalmaz lakcím-adatot, és más forrás se utal rá. De az bizonyos, hogy 14 hónaposan már itt élt ő is szüleivel.

A család 1891-ben Nagykanizsáról Beliscsére költözött, ugyanis Ádám anyagi okokból elfogadta nagybátyja, gelsei Gutmann Simon, a legtekintélyesebb és leggazdagabb kanizsai vállalkozó ajánlatát, s beliscsei (ma Horvátország, Eszék közelében) hatalmas fa-üzemének kereskedelmi igazgatója lett. Főfoglalkozásként fel is hagyott a zenével. De szabad idejében ott is bekapcsolódott a zenei és társaséletbe, éppen e poszt írásakor folynak erről kutatások Beliscsén.

Még megérte feleségével együtt nagyobbik fia világhírét. 1926-ban, 83 évesen hunyt el, Clara is hamarosan követte. Ma mindketten Beliscsén nyugszanak, ahol emlékkő is idézi alakjukat, s a város művelődési központját világhírű fiukról nevezték el.

Nagykanizsán a Halász Gyula által vezetett Romberg Emlékbizottság foglalkozik nevének, zenéjének terjesztésével. Ők állítottak 2012-ben emléktáblát Sigmund Rombergnek.

 

Akkor még nem volt ismert, hogy ez a Fő utcai ház egykor rövid ideig az otthona, talán még szülőháza is volt, így az emléktábla a Farkas Ferenc Zeneiskola (Sugár út 18.) homlokzatára került.