A szekszárdi Augusz-ház, Liszt Ferenc kedvelt tartózkodási helye

Szekszárd, Széchenyi utca 38. 

 

Liszt Ferenc magyarországi vidéki emlékhelyeinek sorában kitüntetett helyet foglal el Szekszárd. Jártunk már a bloggal több helyszínen (lásd a poszt végén!), most látogassunk el legfőbb támaszpontjára, jóbarátja, Augusz Antal kúriájába, ahol 1846 és 1876 között négy alkalommal is vendégeskedett.

 

 

A Szekszárd belvárosában található kúria három, látványban jól elkülöníthető épületrészből áll. Legrégebbi részei a kékeszszürkére festett déli és a fehér középső szárny. A déli szárnyat id. Augusz Antal építtette az előtte ott álló vendégfogadó helyére – vagy annak átalakításával. Ebben volt Liszt lakosztálya. A három homokkő oszlopon nyugvó középső, fehér vakolatú rész valamivel régebbi, az 1820-as évekből való. A rózsaszínű, a trieszti Miramare–kastély által ihletett tornyos északi szárnnyal pedig néhány évtized múlva, az 1860-as években bővíttette otthonát az ekkor már bárói címmel felruházott ifjabb Augusz Antal. Ezt az épületrészt a szekszárdi Stann Jakab tervezte.

Az Augusz família a 19. század során látványos pályát futott be. Id. Augusz Antal postabérlő, majd köztiszteletben álló főszolgabíró volt Szekszárdon.  Liszt barátja, az ifjabbik Augusz Antal (1807–1878) már gyermekkorában kitűnt nyelvtehetségével. Jogi egyetemet végzett, majd Tolna megye aljegyzője, 1846-ban pedig alispánja lett. Szekszárd sokat köszönhet neki: több közhasznú intézményt alapított — köztük egy zeneiskolát is —, s külföldi tapasztalatait hasznosítva sokat tett a szekszárdi szőlőművelés felvirágoztatásáért. Személyének és tevékenységének megítélésében azonban máig van némi bizonytalanság: Augusz ugyanis magas hivatalt töltött be az abszolutizmus idején, báróságra is 1850-ben emelték, s ez a Habsburg uralkodó iránti feltétlen hűségre utal. Ugyanakkor magas társadalmi állását mindig nemes, s egyben nemzeti ügyek érdekében kamatoztatta országos és helyi szinten egyaránt. Meghatározó szerepet játszott a korábban európai színtereken mozgó Liszt Magyarországhoz való egyre szorosabb kötődésében, illetve a Zeneakadémia megalapításában, s személyében a zeneköltő legbizalmasabb barátjára lelt.

Augusz Antal először 1840. január 7-én tűnt fel Liszt mellett a pesti Nemzeti Színházban: ő tolmácsolta a közönségnek Liszt francia nyelvű köszönetét, amikor a koncert végén díszkarddal tüntették ki.

 

Augusz Antal (Vasárnapi Újság 1856/49)

Ez az aktus volt a kezdete annak a nagyjelentőségű, mély barátságnak, amelyet az őszintén átérzett magyar hazafiság fűzött szorosra. Liszt Szekszárdot idős koráig valóságos menedékének tekintette, ahol minden erőltetett külsőség mellőzésével igazi nyugalmat, testi-lelki felfrissülést talált egy kedves, őt hódolattal párosult szeretettel körülvevő család házában, s mellette gyakori vendég volt barátja budai lakásában is.

Első látogatására 1846. október 13. és 24. között került sor. A zongoraművészi pályafutása csúcspontján lévő művész ekkor járt másodszor magyarországi hangversenykörúton. Szekszárdra Augusz kíséretében érkezett, s nagy ünneplés közepette vonult be vendéglátója otthonába. Este a szekszárdiak fáklyás zenével köszöntötték. Első hangversenyét október 18-án a déli órákban tartotta a szekszárdi Megyeháza dísztermében, majd este műsorát megismételte. Ezekben a napokban vetette papírra VIII. magyar rapszódiájának első változatát. Október 24-én utazott el, hogy pécsi hangversenymeghívásának is eleget tegyen.

Tizenkilenc év telt el következő szekszárdi látogatásáig, amelyre 1865. szeptember 2. és 9. között került sor. Időközben Liszt visszavonult a koncertezéstől, s tevékenységének középpontjába a zeneszerzést állította. E második látogatás időszakában Rómában élt, nem sokkal korábban szentelték abbévá. 1865. augusztus 15-én vezényletével mutatták be a pesti Vigadóban Szent Erzsébet legendája című oratóriumát. Magyarországi tartózkodását felhasználta jóbarátja meglátogatására, akivel e csaknem két évtized alatt is rendszeres kapcsolatban állt. Vendégeket is hozott magával: Reményi Ede hegedűművészt zongorakísérője, Plotényi Nándor társaságában, valamint saját lányát és vejét.

Erről a látogatásáról különösen sok részletet ismerünk, részletesebben a Papageno Kataliszt blogjában szóltam róluk, érdemes ott elolvasni.

Harmadik szekszárdi tartózkodása bizonyult leghosszabbnak: néhány rövid megszakítással 1870. július 31-től november 15-ig volt Augusz vendége. A több mint három hónapos vendégeskedésnek a barátságon kívül politikai oka is volt: ekkoriban zajlott a porosz-francia háború. Liszt mindkét kultúrához és nemzethez szoros szálakkal kötődött, így a háború nagy lelki gyötrelmet okozott számára, bár szívében a franciákkal rokonszenvezett. Születésnapja, október 22. alkalmából még a múltkorinál is több vendég érkezett látogatására, ekkor Szekszárd valóságos nemzetközi zenei fesztivál színhelyévé vált. Erről is írtam részletesen a Papagenón.

Lisztben nagyrészt ez a leghosszabb szekszárdi tartózkodása érlelte meg állandó magyarországi működésének gondolatát. Ettől kezdve az év egyharmadát – általában ősztől tavaszig, alkalmazkodva a kulturális szezonhoz – Budapesten töltötte, az év többi részét pedig Weimar és Róma között osztotta meg.

 

Liszt negyedik, egyben utolsó látogatására 1876. október 21. és 31. között – ismét születésnapja tájékán – került sor. Ekkor már működött a Zeneakadémia, melynek Liszt haláláig elnöke volt. Itteni napjai csendben és nyugalomban teltek. A házat csak akkor hagyta el, ha misére ment az Újvárosi templomba.

Barátjának 1878-ban bekövetkezett halála rendkívül fájdalmasan érintette Lisztet. Mint Hamburger Klára summázta, abban, hogy élete legutolsó éveiben Lisztre annyi csalódás várt Magyarországon, hogy személyét és műveit elhanyagolták és többször durva hangon támadták, nagyon is közrejátszott, hogy többé nem állhatott mellette önzetlen és befolyásos barátja.

Augusz Antal a szekszárdi Belvárosi templom kriptájában nyugszik. Egyetlen életben maradt fia, Imre 1886-ban bekövetkezett halála után az Augusz-ház Szekszárd város tulajdonába került. 1905-től itt működött a Városi Kaszinó.

Az 1955-ben létrejött, Liszt Ferencről elnevezett Zeneiskola 1973-ban beköltözött az Augusz–házba, s itt van a székhelye a Liszt Ferenc Társaság szekszárdi csoportjának is. 1973-ban a második emeleti toronyszobában Liszt kiállítást nyitottak, amelyet 1986-ban, a jubileumi Liszt–évben újrarendezve átköltöztettek a Megyeházára, s ma is ott látható.

 

 

Az épület középső szárnyának városközpont felé eső homlokzatán 1931-ben leplezték le Liszt Ferenc portrédomborművel díszített emléktábláját, Wigand Edit alkotását. A verset Bodnár István, a kaszinó igazgatója írta nagy igyekezettel.

Sasnak hűs fészke volt e régi ház.
Liszt Ferenc hajdan sokszor itt tanyáz.
A bár lelke elszállt, fészket égbe rak,
Üres sose maradjon itt e lak:
Magyar művészet, szent honszerelem,
Nektek e ház öröklakás legyen!

A kúria hátsó frontja a ma Liszt Ferencről elnevezett térre néz. Auguszék idejében park volt itt, 1981 óta Borsos Miklós Liszt-mellszobra (amely a blogger szerint inkább az alkotóra, mint Lisztre hasonlít…) vigyázza a házat.

 

Liszt biztos örülne, hogy a kúriában, ahol egykor sok időt töltött, ma Szekszárd ifjúsága jár zeneiskolai órákra. Bent is van szobra, mely Farkas Pál alkotása 1996-ból.

 

Liszt és Szekszárd témában lásd még a következő posztokat:

 

Liszt és a szekszárdi Megyeháza

Liszt a Szekszárd Szállóban 

Liszt a Szekszárdi Dalárda karnagyánál

Liszt a szekszárdi búcsún (Remete-kápolna)

Itt csónakázott Liszt (Csörge-tó)

 

Liszt Ferenc és Augusz Antal barátságáról lásd még:

Augusz Antal budai háza

 

 

Liszt szekszárdi emlékei és koncertje a Megyeházán

Szekszárd, Béla király tér 1. Megyeháza

 

 

Az 1799-ben megyeszékhellyé vált Szekszárd közigazgatási központját, a Megyeházát 1828-1833 között építették Pollack Mihály tervei szerint klasszicista stílusban, az 1780-ban eredetileg uradalmi épületként emelt régi megyeháza felhasználásával.

 

 

A középkorban ezen a területen az I. Béla király által alapított bencés apátság épületei állottak. 1063-ban a királyt itt temették el, de sírja már nem lelhető fel. 1526. augusztus 11-én – Mohács felé tartva – e régi kolostorban szállt meg II. Lajos király.

A középkori épület alapfalait néhány évtizede tárták fel, ma közöttük sétálgathatunk a Megyeháza udvarán.

 

A Megyeháza egyemeletes, monumentális épülettömbje a megye legszebb klasszicista műemléke. Timpanonját hat dór oszlop tartja. Belseje a sokszoros átépítés következtében már nehezen rekonstruálható, de – mint Zádor Anna művészettörténész írja – a lépcsőház hatásos méretei, megkapó nyugalma és jóleső egyszerűsége, valamint emeleti pihenője a kisebb–nagyobb módosítások ellenére is megőrzött valamit az eredeti mű szépségéből.

 

 

Annak idején a megyeháza kulturális feladatokat is teljesített: ma is meglévő nagy tanácstermében úri bálokat, műkedvelő előadásokat és – ritkábban – hangversenyeket rendeztek.

A hangversenyek közül kiemelkedik Liszt Ferenc 1846. október 18-i fellépése. A zongoraművészként népszerűsége csúcsain járó, egész Európában koncertező, 35 éves Liszt ekkor tette második magyarországi hangversenykörútját. Hogy e körút egyik állomása Szekszárd lett, az Augusz Antal Tolna megyei alispán érdeme, akivel Liszt barátsága egyre szorosabbá vált. A látogatás idejére a művészt Augusz szállásolta el szekszárdi házában (ahol aztán a későbbi évtizedekben is többször tartózkodott).

Liszt koncertjére szokatlan időben, déli 12 órakor került sor, amelyet ugyanaznap este meg kellett ismételnie, hogy azok is hallhassák, akik déli fellépésére nem fértek be. A koncertek bevételéből Liszt - szokásához híven - gavallérosan juttatott helyi jótékony célokra is.

Az Életképek korabeli tudósítója többek között a következőket írta:

Öröm volt szemlélni azon részvétet [részvételt], mellyet nemcsak megyénk, de a szomszéd megyék is ezen nagy művész iránt tanusitottak; örömmel szemlélők őt, ki egy maga városunknak illy nagy élénkséget, intézeteinknek olly szép hasznot eszközölni tudott; örömmel csüggénk játékán, s mintegy öntudatlan ragadtatánk el a hangok sebes hullámai által.

A koncertek jelentőségéről így írt Hadnagy Albert, a szekszárdi levéltár igazgatója 1969-ben megjelent tanulmányában:

Ha ezt a nagy sikert Liszt magyarországi kapcsolatai szempontjából tekintjük, különös jelentőséget nyer. Ugyanis Szekszárd volt az első kis magyar város, ahol Liszt személyes érintkezésbe került a magyar vidéki társadalommal, sőt magával a néppel is. Hangversenyének itt is olyan nagy sikere volt, hogy ez különös erővel rádöbbentette arra, hogy itt nemcsak a nagy művészekhez szokott közönség ünnepli őt, hanem a vidék lakossága is megérti és magáénak vallja művészetét. Felismerte, ízig–vérig Magyarországhoz tartozik, alkotásaival az egész magyar nemzetet kell szolgálnia.

 

A nagyterem, ahol Liszt játszott, ma is a megyegyűlés színhelye. Hivatalosan nem látogatható, de a bloggernek szerencséje volt: bent éppen porszívóztak, így gyorsan belógott és vethetett egy pillantást a teremre és az ott elhelyezett, 1956-ban felavatott Liszt-emléktáblára. Sajnos, a Wigand Edit által készített portrédombormű jóval idősebb korában ábrázolja Lisztet, aki a valóságban koncertje után néhány nappal töltötte be harmincötödik évét.

 

 

A Megyeházán Tájak, települések, emberek címmel tekinthető meg a Wosinszky Mór Múzeum állandó kiállítása. Ennek része a Liszt-emlékkiállítás, amely első formájában 1973-ban az Augusz-házban nyílt meg. 

 

A falon Augusz Antal portréja

 

Nagy értéke az a Beregszászy–zongora, amely egykor az Augusz család tulajdona volt, s amelybe 1865-ben Liszt és barátai, muzsikustársai: Hans von Bülow, Reményi Ede és Plotényi Nándor emlékül saját kezűleg jegyezték be nevüket (érdekes módon Bülow magyaros formában, mint Bülow János...).

 

 

Vitrinben láthatjuk az 1846-os koncert szórólapját, plakátokat, képeket, műsorlapokat, Liszt egy kesztyűjét és kezének márványmásolatát. Mivel ebben a térben nem fért el, a kiállítás másik részén helyezték el Farkas Pál egészalakos monumentális Liszt-szobrát.

 

A Megyeháza épülete ma a megyei levéltár otthona is. A levéltár is őriz Liszt Ferenccel kapcsolatos dokumentumokat: 55 levelet, feljegyzéseket, táviratokat, névjegyeket, amelyeket barátságuk évtizedei során Liszt küldött Augusz Antalnak. Itt található Augusz Anna naplójának eredeti példánya, amelyet Liszt barátjának akkor 18 éves lánya 1865 szeptember elején, Liszt második szekszárdi tartózkodása idején vezetett francia nyelven. Lapjain megörökítette Liszt és társasága (lánya, Cosima, veje, Hans von Bülow, Reményi Ede hegedűművész és zongorakísérője, Plotényi Nándor) szekszárdi napjainak lefolyását.

 

Augusz Antal portréja a Liszt-kiállításon, a zongora fölött

 

A leveleket – más, e tárgykörbe tartozó levelekkel együtt – először Csapó Antal jelentette meg 1911-ben. A sok tévedést tartalmazó kiadványt a Tolna Megyei Levéltár korrigálta, amikor 1997-ben megjelent évkönyvében (Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6.) közreadta – magyar fordításban, s a megfelelő tudományos apparátussal – Liszt Auguszhoz írott 119 levelét.

A levéltár birtokában lévő kisebb dokumentumokat Vendel–Mohay Lajosné rendezte sajtó alá 1986-ban Liszt–emlékek Szekszárdon címmel.

Augusz Anna naplóját eredeti nyelven és magyar fordításban Hadnagy Albert tette közzé 1969-ben a levéltár évkönyvének 2. kötetében. EZEN A LINKEN, a 231-245. oldal között elérhető!

Liszt a szekszárdi Mária-napi búcsún

Szekszárd, Kápolna tér 10. Remete-kápolna

 

A barokk stílusú Remete-kápolna, avagy hivatalos nevén Szekszárd-Szőlőhegyi Kisboldogasszony-kápolna a városhoz közeli kis dombtetőn épült az 1750-es évek derekán. 

 

Esterházy Pál nádor leírása szerint itt már a 11. században is kegyhely volt, mely a török időkben elpusztult. A mai kápolnát hosszú idő után egy nagy pestisjárvány után építették. Főoltárán levő kegyszobra, a mariazelli Mária-szobor másolata a 19. század legelején egy bécsi kolerakórházból került ide.

A festői kápolnát hamarosan búcsújáró helyként kezdték tisztelni még a távolabbi környék lakói is. Ehhez biztosan hozzájárult, hogy hozzá egészen közel csobog a város legtisztább, legjobb ízű, ma is közkedvelt forrása, amelynek régen csodatevő erőt tulajdonítottak.

A több évszázados hársfák tövében kálvária vezet fel a Szenvedő Krisztus szobrához. Az idők folyamán menthetetlenné vált régi stációképek helyett Bucsányi Kálmán szekszárdi restaurátor 1990-ben új domborműveket alkotott.

Járt itt Liszt Ferenc 1865. szeptember 8-án, a Kisasszony-napi búcsún.

Második szekszárdi látogatásakor hozta el ide a társaságában levő művészekkel és barátokkal együtt vendéglátója, Augusz Antal, hogy lássák a hagyományos Mária-napi búcsút és a szép, festői környéket. Lisztnek nagyon megtetszett a hely, ezért Augusszal visszafordultak, hogy az akkor apjával együtt Szekszárdon tartózkodó Cosimának is megmutassák.

Augusz Antal 18 éves lányát, Annát Liszt mellett a fiatalasszony Cosima is elbűvölte, s szinte az ő alakján keresztül örökítette meg naplójában ezt a kirándulást:

 

Péntek, szeptember 8.

Liszt a reggelinél felkeresett minket. Tíz óra felé papával a szekszárdi kápolnába mentek, ahol minden évben megünneplik Mária napját, szeptember 8-át: nagy tömeg gyűlik ilyenkor össze. Misehallgatás után Liszt visszajött Cosimáért, hogy ő is lássa az ünnepséget. Cosi, az Abbé [Liszt], mama, papa és mi kettőnk [Anna és egyik testvére] társaságában jelent meg és mind ő [Cosima], mind az Abbé gyertyát helyeztek el a Szent Szűz oltárán. Minden tetszett neki: a magaslaton a fák között olyan szépen fekvő kis kápolna, az embertömegtől ellepett kis domb. Rosty, Reményi, Plotényi is velünk voltak, kint találkoztunk velük. Cosima elragadó volt széles kék szalaggal övezett, fehér ruhájában. Minden nagyon jól áll neki! A kápolnából lejövet nagy örömömre karomat nyújthattam az Abbénak, míg Cosi papával mellettünk haladt. 

 

Akiket még megemlít a napló, hogy részt vettek a kellemes kis kiránduláson: Rosty Pál, a zenekedvelő világutazó, Reményi Ede hegedűművész és állandó zongorakísérője, Plotényi Nándor.

Liszt szekszárdi vendégeskedéseiről ebben a posztban olvashatunk részletesen, egy másik írás pedig a Csörge-tavi csónakázást beszéli el.

A képek forrása a kápolna facebook-oldala.

Liszt Ferenc legjobb barátja

Budapest, Úri utca 43. 

 

 

Az egyemeletes barokk lakóház 1720 körül épült. Mai homlokzatát 1866-ban kapta, amikor Wagner János megtoldotta báró Augusz Antal számára. A háborús károk után 1958-ban leegyszerűsített formában állították helyre.

Augusz Antal (1807-1878), a korában jelentékeny közéleti szerepet játszó és művészetpártoló báró az 1840-es évek óta Liszt Ferenc leghívebb barátja volt. Azon a történelmi jelentőségű hangversenyen ismerkedtek össze, amikor Lisztet díszkarddal tüntették ki, mintegy az egész nemzet nevében. Barátságuk különösen kiteljesedett, amikor 1869-től Lisztnek szorosabbá váltak kapcsolatai Magyarországgal és több időt töltött itthon. 1877-ig, Augusz haláláig sokszor volt Liszt ebben a házban nem is vendég, hanem inkább családtag: többnyire itt töltötte névnapjait, itt karácsonyozott és szilveszterezett. Többször vendégeskedett Augusz szekszárdi házában is.

Liszt révén az Augusz-házban más jeles muzsikusok is megfordultak. 1869. május 3-án a Vigadóban adott két nagy sikerű koncertje után például, mielőtt elutazott volna Rómába, jeles társaság gyűlt itt össze: itt volt Erkel Ferenc, Reményi Ede hegedűművész és Liszt egyik neves tanítványa, a zongoraművész Sophie Menter. Liszt és Sophie ezen az estén két zongorán eljátszották az A-dur zongoraversenyt.

A műből csak hagyományos felvételt találtam, kétzongorás változatot nem. Azért hallgassuk meg :)

1988-ban az épületet Lisztet és baráti körét ábrázoló emléktáblával jelölték meg. Alkotója Farkas Pál szekszárdi szobrászművész.

Saját felvételem, 2007

A domborművet közelebbről megszemlélve még két muzsikust látunk az eddig említetteken kívül, akik szintén gyakran megfordultak itt:

Ha nehezen lenne olvasható a képről, ide másolom valamennyi nevet: Liszt Ferenc, Mosonyi Mihály, Ábrányi Kornél, Augusz Antal és Reményi Ede.

Ez pedig itt az eredeti kép, ami alapján a dombormű készült. Kollartz és Rusz rajza a Magyarország és a Nagyvilág című folyóiratban jelent meg, 1870-ben:

Frissítés:

Az emlékhely történetét később kibővítve megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.

Források:

Zakariás G. Sándor: Magyarország művészeti emlékei 3. Budapest. Bp. Képzőművészeti Alap, 1961

Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1869-1873. Bp. Zeneműkiadó, 1976
Watzatka Ágnes: Budapesti séták Liszt Ferenccel. Bp. Helikon, 2011

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2007 nyarán készítettem