A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bécs (Ausztria). Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bécs (Ausztria). Összes bejegyzés megjelenítése

2025. január 27., hétfő

A bécsi Albertina és a Köchel-jegyzék

Bécs, Albertinaplatz 1.  Albertina

Ausztria


Magyar turistáknak is kedvelt célpontja Bécsben az Albertina, Albrecht főherceg – Mária Terézia egyik vőjének – palotája. A történelmi városközpont szívében lévő épület nemzetközi rangú művészeti múzeumként, s mellette a Habsburgok pompás lakópalotájaként is vonzza a világ minden részéből érkező turistákat és a kultúra iránt érdeklődőket.


https://de.wikipedia.org/wiki/Albertina_(Wien)

 

A hatalmas klasszicista palota az 1800-as évek legelején épült Louis von Montoyer tervei szerint az itt álló kisebb palota jelentős kibővítésével. Albrecht főherceg korábban Németalföld osztrák főkormányzója volt, ám onnét menekülnie kellett, így itt folytatta életét, s itt helyezte biztonságba már akkor jelentős műgyűjteményét. 



A palota zenei emlékhelynek is mondható egy érdekes személyiség révén, bár ezt a vonatkozását szinte alig ismerik.

Ez a személy Ludwig von Köchel (1800-1877), akinek nevét minden Mozart-mű konferálásakor halljuk, rövidítését (K vagy KV, azaz Köchel Verzeichnis) nyomtatásban látjuk, ugyanis ő végezte el azt az utókor szempontjából rendkívüli fontosságú munkát, hogy rendszerbe, jegyzékbe foglalta Mozart egész élete során át komponált műveit, s ezzel rendet tett az életműben.

 

Ludwig von Köchel (wikipedia.org)

 

Jogász, természettudós és zenetörténész is volt, mellette Károly főherceg fiainak – II. Lipót császár négy fiú-unokájának – nevelője. Munkája már akkor ide, az Albertina palotához kötötte, hiszen ebben lakott a főhercegi család.

Életéről jóval több részletet elmeséltem a Papageno Kataliszt-blogjában, ott érdemes elolvasni. Egy ideig Salzburgban is élt, 1850 körül ott kezdett el Mozart műveinek történetével foglalkozni.

Életének tíz évét és magánvagyona nagy részét kutatásainak szentelte. Műve első ízben 1862-ben jelent meg.

Műjegyzéke nem csak felsorolja Mozart zeneműveit, hanem dokumentálja keletkezésüket, első felhangzásukat, a hozzá kötődő személyeket, rögzíti, milyen előadó-apparátusra készültek, s a pontos azonosításhoz kottapéldákon mutatja meg az egyes részek, tételek kezdetét.

A modern kiadás egy oldala a Klarinétversennyel
http://books.google.com

S bár azóta sokat fejlődött a Mozart-filológia, sőt, új művek is előkerültek, aminek következtében többször is módosítani kellett a műveket kronológiai sorrendben rögzítő jegyzékét, ez nem von le semmit hatalmas munkájának értékéből, amely ma is minden Mozart-hivatkozás és kutatás alapja. 

Köchel nagy műve befejezésének idejében, az 1860-as évek elején települt vissza Bécsbe, ahol a gyermekei neveléséért hálás Károly főherceg saját palotájában, azaz az itt, Albertinában juttatott számára lakást. Így itt élte le élete hátralevő részét – nem dologtalanul: többek között megírta a bécsi császári udvar zenei együtteseinek 1543 és 1867 közötti történetét.

Amúgy nőtlen ember maradt, nem alapított családot, csak munkájának, kedvteléseinek élt.
1877. június 3-án, 77 éves korában ebben a palotában hunyt el. 1500 kötetből álló zenei könyvtárát a Bécsi Zenebarátok Társaságára, a birtokában levő öt Mozart-kéziratot pedig az udvari könyvtárra hagyta. 


Az Ágostonrendi templomban tartott búcsúztatásán Mozart Rekviemje szólt... SÍRJÁT meglátogathatjuk a Zentralfriedhofban (XVIA parcella 7. sor 23), ahol Fritz nevű fivérével együtt nyugszik.

 

A zenekedvelő, ha az ALBERTINÁBAN JÁR s megcsodálja a fényűző termeket és a kiállításokat, majd sétálgat vagy kávézik a teraszon a kilátásban gyönyörködve, áldozzon egy gondolatot a kiváló Köchelre, aki Mozart-műjegyzékével valóban örökre beírta a nevét az egyetemes kultúrtörténetbe.

2023. január 9., hétfő

Itt írta Schubert az Erlköniget

Bécs, Säulengasse 3. 

Ausztria


Schubert-Garage. Ezt a nagy feliratot látja a Bécs IX. kerületébe, az egykori Himmelpfortgrund elővárosba elvetődő sétáló egy szépen felújított régi, egyemeletes házon.

 


 

Ma itt tényleg autójavító műhely működik, amit nem egy névrokon tulajdonosról, hanem a klasszika és romantika határán álló zeneóriásról, Franz Schubertről neveztek el, s nem véletlenül.

A hely egészen közel esik Schubert ma múzeumként látogatható szülőházához. Ha már azt megnézte a zenekedvelő sétáló, feltétlenül forduljon be a szülőház utcájából, a Nussdorferstrasséból nyíló kis mellékutcába, a Säulengasséba, és álljon meg ezen a helyen. Sőt, ezt a két pontot érdemes összekötni a lichtentali plébániatemplommal, mert az is a közelben van (a Google térkép szerint 7 perc gyalog), és szorosan kapcsolódik Schubertnek a Säulengasse-i házban eltöltött gyerek- és ifjúkorához.

Hogy pontosan mi volt ez a ház és miért lakott itt Schubert a családjával, szüleivel és testvéreivel, elmeséltem a Papageno KATALISZT blogjában, az érdeklődő ott elolvashatja a részleteket. Röviden csak annyit, hogy ez volt Lichtental városrész elemi iskolája, amelyben Schubert papája tanított, és szolgálati lakásában családjával lakott.

Itt, a Säulengasséban legalább olyan fontos ház előtt áll a sétáló, mint a szülőház: 1815 november közepén ebben az épületben komponálta Schubert a zeneirodalom egyik legnagyobb remekművét, Erlkönig című dalát, így a házat egy időben Erlkönighausnak nevezték.

A kapu felett emléktáblát is láthatunk, amelyet a Bécsi Férfikari Egyesület állított 1913-ban.

 


 

De nem csak ez a dal született itt.

Még korábban, 1814. október 19-én, nem sokkal 17. születésnapja előtt itt pattant ki Schubert fejéből a Gretchen am Spinnrade (Margit a rokkánál, Op. 2, D 118). Ezzel a Goethe-megzenésítéssel Schubert szinte egycsapásra megteremtette és rögtön tökélyre is emelte az új típusú műdal formáját és stílusát.

 

A szintén Goethe versére írt Erlkönig – a Rémkirály – komponálásáról Schubert egyik jóbarátja, Josef von Spaum, aki 1815. november 16-án közös barátjukkal, Johann Mayrhoferral nézett be Schuberthez, később ezt írta (idézi Dietrich Fiescher-Dieskau A Schubert dalok nyomában című könyvében): 

„Ott találtuk Schubertot, egészen kipirulva az Erlköniget olvasta fel egy könyvből hangosan. Fel s alá járt néhányszor a könyvvel, hirtelen leült, és a lehető legrövidebb idő alatt papírra vetette a remekmívű balladát.”

 

A felsoroltakon kívül ebben a házban komponálta négy szimfóniáját: No. 2 (D 125), No. 3 (D 200), No. 4 (D 417), No. 5 (D 485). Még ha az épület látnivalónak nem is különleges, mégis érdemes ide elzarándokolni és megállni néhány pillanatra, hiszen az egyetemes zenetörténet egészen zseniális művei születtek meg itt. 

 

 

2022. április 10., vasárnap

Itt lett Mozart szerelmes

Bécs, I. Milchgasse 1./Tuchlauben 6. 

Ausztria

 


Bécs belvárosában, a Szent Péter-templom közelében, a Milchgasse sarkán egykor az Auge Gottes (Isten szeme) elnevezésű, középkori eredetű bérház állt, amely nevét a kapuja feletti ábrázolásról kapta (angyalfej Isten szemével). Miután 1896-ban megvásárolta az osztrák vöröskereszt, lebontották és helyére a mai házat építették.

 



A régi házban talált magának fedelet Wolfgang Amadeus Mozart, miután 1781 május elején a bécsi Deutschordenshausban drasztikus módon ért véget szolgálata a salzburgi hercegérseknél. 

Akkor itt, a második emeleten volt a Weber család otthona.

Weberéket Mozart négy évvel korábban Mannheimben ismerte meg. Az apa, Fridolin Weber - Carl Maria Weber nagybátyja - nagybőgős és kottamásoló volt, négy lánya: Josefa, Aloysia, Konstanze és Sophie zenei nevelést kaptak. Josefa és Aloysia hivatásos, kiváló operaénekesek lettek. Mozartot akkoriban Aloysia bűvölte el, akinek műveket is írt; később pedig Josefa lett a legelső Éj királynője a Varázsfuvolában.

Weberék 1779-ben Bécsbe költöztek, ahol a családfő hamarosan elhunyt, Aloysia pedig férjhez ment. 

A szállás nélkül maradt Mozartnak 1781. május elejétől özvegy Weberné adott ki szobát, így itt kezdte meg szabad művész-életét. Itt komponálta Szöktetés a szerájból című operájának nagy részét.

Ezekben a hónapokban fordult érdeklődése Konstanze felé, s beleszeretett - talán mert ugyanúgy hívták, mint operájának hősnőjét? Amúgy Konstanze is muzikális volt és kiválóan énekelt.

Miután Weber mama észrevette az udvarlást, úgy találta illendőnek, ha a fiatalember nem náluk lakik, így szeptemberben Mozart elköltözött a Grabenre.

Miután Mozart apja már Aloysia iránti érdeklődésekor is jól megmosta fia fejét s ettől kezdve ellenszenvvel viseltetett a család iránt, hevesen ellenezte a kapcsolatot Konstanzéval is, akivel soha nem tudott megbékélni. Akadtak bonyodalmak Weber mama részéről, sőt, egy ízben maga Mozart is elbizonytalanodott, így a szerelmesek csak a következő év augusztusában tudtak összeházasodni.

Az utódépület Milchgasse felőli homlokzatán ma Mozart emléktáblája látható:


 

Még a régi házat jelölték meg vele, majd áthelyezték a mai házra. Erről egy táblácska tanúskodott a nagy emléktábla alatt, ma már csak a helye látszik.

Szövege:

Ebben a házban élt Mozart 1781-ben és komponálta a Szöktetés a szerájból-t.

 


 

2022. április 8., péntek

Itt született Fritz Kreisler

Bécs, Grosse Fischgasse 21. 

Ausztria

 


Bécs 2. kerületében, túl a Duna-csatornán (a Salztor-hídhoz esik legközelebb), áll a városi lakóház, amelyben 1875. február 2-án született minden idők egyik legkiválóbb hegedűművésze, Fritz Kreisler.

 


Első zenei leckéit orvos, egyúttal lelkes amatőr muzsikus édesapjától kapta. Csodagyerek volt, már 12 éves korától koncertezett. 1882-1885 között a bécsi, 1886-1887-ben a párizsi konzervatóriumban tanult. 14 évesen már koncertkörútra ment az Egyesült Államokba. 15 évesen visszatért Bécsbe, hogy elvégezze a középiskolát és újra itt lakott, szülőházában. Ez után érdekes módon egy ideig ő is orvosi tanulmányokat folytatott, ám abbahagyta és visszatért a zenéhez. 

 

1924-ben Berlinben, majd 1933-ban Párizsban telepedett le. Francia állampolgár lett.  Még 12 éves korában kikeresztelkedett, ám így is emigrálnia kellett. 1939-ben az Egyesült Államokba távozott, ahol 1944-ben kapta meg az állampolgárságot. Hosszú élet adatott neki, New York-ban hunyt el 1962-ben, 82 éves korában.

Bár élete nagy részét nem szülőhazájában töltötte, mégis a bécsiek egyik legszeretettebb művésze volt. Mint zeneszerző számtalan bravúros technikát követelő hegedű-darabot írt, amelyek ugyanakkor rendkívül romantikusak és dallamosak is. Szívesen fordult régi korok szerzőinek stílusához, azt a látszatot keltve, mintha művei csak átiratai lennének az általuk komponált műveknek - holott ezek is eredeti kompozíciók voltak, de az illető szerzők stílusában.

Szülőházát 1976-ban jelölték meg emléktáblával.   


 



Itt halt meg Salieri

Bécs, Göttweihergasse 1./Spiegelgasse 11.

Ausztria

 

 

Bécs belvárosában, a Spiegelgasse és a kicsiny Göttweihergasse sarkán 1848 körül épített négyemeletes nagy városi bérpalota áll.


 

Előd épületében, ezen a helyen élt évtizedeken át Antonio Salieri (1750-1825)  és abban a házban hunyt el.

Az olasz zeneszerző Legnanóban született. 15 éves korában Velencébe ment tanulni. Ott ismerte meg az akkor jónevű Florian Leopold Gassman muzsikust, akitől zeneszerzést és ellenpontot tanult. Gassman a szárnyai alá vette, nyelvekre is tanította. Ő vitte Bécsbe 1766-ban, ahol bevezette az akkoriban az olasz muzsika bűvkörében élő császári udvarba, s ezzel elindult magasra ívelő karrierje.

1774-ben nősült meg, akkoriban költözhetett ebbe a házba, mely felesége családjáé volt, s aztán haláláig itt élt. Házasságából nyolc gyermeke született, így nem volt olyan magányos, mint amilyennek Milos Forman láttatta az Amadeus-filmben...

Jó barátságban állt Gluck-kal. Növendéke volt Beethoven, Schubert és a csodagyerek Liszt, így ők is járhattak otthonában. 

1814-ben a bécsi konzervatórium alapító tagja volt, majd igazgatója lett.

Utókorában neve összeforrt Mozartéval, aki nagy riválisa volt. Mozart korai halála (1791) után szinte azonnal elterjedt a pletyka, hogy ő mérgezte volna meg: ezt Salieri maga is terjesztette, bár halálos ágyán visszavonta...

Erről valamivel többet ITT tudhatunk meg.

A mai épület sarokrészén 2000-ben helyezték el emléktábláját.



Ínyenceknek nagy elismeréssel ajánlom ezt az angol nyelvű posztot Salieri korai bécsi éveiről:

Michalorenz.blogspot.com


 

 

  

2022. április 7., csütörtök

Itt lakott Bécs kedvenc zongoraművésze

Bécs, Getreidemarkt 10.

Ausztria

 

 

Négyemeletes neoklasszicista városi palota Bécs I. kerületében. 1871/72-ben épült Heinrich von Förster tervei alapján.


Kapuzata felett Bronz domborműves emléktábla tudatja, hogy 1888-tól élete végéig itt élt Alfred Grünfeld (1852-1924) zongoraművész, zeneszerző, tanár. Ebben a házban hunyt el 1924. január 4-én.

 



Grünfeld a bécsi "felső tízezer" kedvenc zongoristája volt.

Prágában született és nevelkedett sokgyermekes, középosztálybeli zsidó kereskedő családban. Muzsikáló família voltak, egy évvel idősebb bátyja, Heinrich Grünfeld gordonkaművész lett, de több testvére is foglalkozott zenével.

Prágai, majd berlini zeneakadémiai tanulmányok után 1873-ban telepedett le Bécsben.

Nagynevű zongoraművész és tanár lett, egyik meghatározó személyisége az osztrák főváros zenei életének - és egyúttal szeretett figurája a művelt köröknek: közismert volt anekdotáiról és tréfáiról. Jó barátja volt Brahms és Johann Strauss. Strauss neki ajánlotta Tavaszi hangok című keringőjét.
Nem alapított családot, testvérével, Emmával élt Bécsben először a Praterstrasse 49. alatt, majd itt, a Getreidemarkton.  

Grünfeldet nemcsak Bécsben ismerték, hanem koncertkörútjai révén egész Európában - beleértve Oroszországot és Skandináviát -, sőt, az Egyesült Államokban is. Uralkodói elismerésekben is részesült, így például kitüntette III. Sándor orosz cár, Berlinben pedig elnyerte az "udvari zongoraművész" címet. 

1897-től a Bécsi Zeneakadémia professzora lett. Zeneszerzéssel is foglalkozott, két operettje mellett kifejezetten előadási célra írt saját magának egyrészt eredeti zongoradarabokat, másrészt pedig, mint az akkoriban divatos volt, ismert műveket dolgozott át zongorára, technikailag jól látványossá téve azokat. Élő koncerteken, szalonokban nagyon sokat improvizált.

Grünfeld arról is nevezetes a zenetörténetben, hogy a zongoraművészek közül ő volt az első, aki átlátta a hangfelvételek készítésében rejlő hatalmas lehetőségeket. Ezeket annak ellenére megérezte, hogy azért az akkori, gyerekcipőben járó technika még nem nyújtotta azt a hang-élményt, mint egy élő előadás. Így meglehetősen sok hangfelvételt készített: 94 klasszikus és romantikus művet és mintegy 100 darabot saját szerzeményei közül.

A bloggernek Grünfeld személye azért különösen kedves, mert erős kapcsolatok fűzték Nagykanizsához ifjúkori jóbarátja, Práger Béla gyógyszerész révén. Többször járt Kanizsán, koncerteket is adott.

Nagykanizsai vonatkozásait két posztban írtam meg másik blogomban. Érdemes elolvasni, teljesebbé teszi a képet!

A patikus és a zongoraművész 1.

A patikus és a zongoraművész 2.


Itt maga adja elő egyik jellegzetes szalondarabját; közben arcképeit nézegethetjük:

 

 

2022. április 5., kedd

Itt volt Mozart legelső bécsi koncertje

Bécs, Am Hof 13. Collalto-palota

Ausztria

 

 

Az Am Hof tér Bécs történelmi városmagja. 1154 után itt volt a Babenbergek hercegi udvara, a "Hof", nevét is erről kapta.

Ma 13. számot viselő épülete a Collalto-palota.


 

Az épület előzményei még a Babenbergek korába vezetnek vissza. Az évszázadok során sokat építették, alakították, mellette álló kisebb épületekkel egyesítették. 1613 körül a magyar protestáns főnemes, gróf bethlenfalvi Thurzó György, Magyarország nádora tulajdonába került, majd az ellenreformáció előretörésével Collalto grófjának, birodalmi küldöttnek adományozták. Egészen a 19. századig a grófi családé maradt (sőt, még 1935-ben is felbukkant egy Collalto grófnő, aki benne lakott). Ők is sok alakítást végeztettek rajta. Mai homlokzata 1730 körül alakult ki, az épületbelső azonban sok korábbi részletet megőrzött, egészen a 13. századi pincerészig. 


 

1762. októberének második felében a palota akkori ura, Thomas Vinciguerra Collalto gróf meghívására házi hangversenyen játszott itt a hat éves csodagyerek, Wolfgang Amadeus Mozart, valamint tizenegy éves nővére, Nannerl.

Egy háromhetes müncheni kiruccanás után ez volt a Mozart család első nagyobb utazása a birodalom fővárosába. Többszöri megállóval három hét alatt érték el Bécset, ahol csaknem három hónapot töltöttek. Már ideérkezésükre elterjedt korábbi fellépéseik híre elsősorban Pálfy gróf lévén, aki tanúja volt a tehetséges gyerekek linzi bemutatkozásának és lelkendezve mesélt róla József főhercegnek (a későbbi II. Józsefnek). Így Bécsbe érve rögtön utasítást kaptak, hogy jelenjenek meg Schönbrunnban, aminek kapcsán az arisztokraták palotái is megnyíltak előttük. Köztük a Collalto palota is, ahol már az udvari koncert előtt öt nappal játszott a két gyermek; így itt zajlott le Mozart életének legelső bécsi fellépése - ha hihetünk Karl Zinzendorf gróf naplójának, az eseményre október 9-én este került sor.

Erről egy 1956-ban, születésének 200. évfordulóján elhelyezett emléktábla is tudósít. 


 

Szövege körülbelül így adható vissza magyarul:

Mozart 1762 októberének második hetében ebben az épületben lépett először annak a városnak a közönsége elé, amely később otthona és végzete lett. 


Források:

Helmut Kretschmer: Wiener Musikergedenkstätten. Bécs, 1992

David L. Nelson: Wien für den Musik-Liebhaber. Bécs, 2006

Maynard Solomon: Mozart. Park Könyvkiadó, 2006

https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Collaltopalais


 


2022. március 22., kedd

Lehár Ferenc bécsi otthona

Bécs, Theobaldgasse 16.

 

 

Városi palota Bécs VI. kerületében, a közismert Naschmarkt és a Múzeumi Negyed között egy kis kanyart leíró utcában. Nevezetessége, hogy hosszú ideig itt volt Lehár Ferenc otthona.

A legalsó erkély tartozhatott Lehár lakásához

 

Voltaképpen az egész ház az ő tulajdona volt: legelső nagy sikere, A víg özvegy jövedelméből vásárolta 1908-ban és be is költözött az egyik második emeleti lakásba.

Ez volt első saját otthona. Nyarait néhány éve már Ischl-ben töltötte, ahogy aztán később is, szinte egész életében, bécsi főhadiszállása pedig itt, a Theobaldgasse-i palotában volt. Ide hozatta kottáit, előadott műveinek relikviáit, amelyek aztán itt gyarapodtak tovább, ahogy szaporodtak művei és sikerei.

Charles Cholic felvétele, 1912 – forrás: Christian Lunzer (Hrsg.): Wien um 1900 – Jahrhundertwende, ALBUM Verlag für Photografie, Wien 1999; Wikipedia

 

Jó két évtized múlva, 1929-ben a Neues Wiener Journal egy cikke így tudósított (Otto Schneidereit Lehár című könyvében magyarul is olvashatunk belőle egy összefoglalót, onnét idézem): 

Lehár már régóta tulajdonosa volt a Theobaldgasse egyik bérházának. Az épület tetőterében számos manzárdhelyiség volt; aki oda belépett, egy a maga nemében alighanem páratlan világsiker tanúbizonyságait láthatta: képeket, színlapokat, karikatúrákat, okleveleket, értékes kéziratokat, nemzetközi stagionék plakátjait, melyek szerte a világon ismertették Lehár hírét s nevét. A falakról ránk mosolyogtak két világrész legszebb asszonyai: operettjeinek szereplői! …Aki ebben a múzeumban jár – gondnoka maga Lehár –, úgy olvas Lehár életében, mintha valami pontosan vezetett naplóban lapozgatna.

Sok száz kép varázsolja elénk a számtalan színházi este ragyogó fényét. S a falakon tenyérnyi hely sem akadt a még elkövetkezendő sikerek számára. Halomban áll ott, székekre felstószolva, az a rengeteg fénykép, amit naponta hoz a posta a ház urának a világ minden tájáról. Aggasztóan halmozódik egyre magasabbra világhírének papiroslecsapódása, s Lehárnak e múzeum mellett még egy másikat is meg kellene nyitnia, hogy helyet teremtsen a rengeteg néma papírnak, mely mind az ő sikeréről regél.

1931-ben ezért, és vagyona befektetésére is vásárolta Nussdorfban azt a kis palotát, amely korábban Emanuel Schikanederé, Mozart közeli munkatársáé volt. Mellette ezt a belvárosi házat is megtartotta, sőt, itt működött 1935-ben alapított saját zeneműkiadója, a Glocken Verlag.

Lehár lakásán járt Giacomo Puccini. Bár alig néhányszor találkoztak, meleg barátságot éreztek egymás iránt s kölcsönösen nagyra tartották alkotásaikat. Puccini 1920 őszén, művei bemutatása kapcsán tartózkodott Bécsben, amikor Lehár meghívta vacsorára. Jelen volt testvére, a katonatiszt Lehár Antal, aki később papírra vetette ennek az estnek az emlékét. Soraiból nem derül ki egyértelműen, de a körülményekből valószínű, hogy a vacsora nem nyilvános étteremben, hanem Lehár otthonában történt – és bécsi otthona akkor ez a Theobaldgasse-i palota volt.

Így emlékezett a fivér:

Ferenc engem és feleségemet egyszerű vacsorára hívott meg. Csak egy vendég volt még ott: Puccini. Ferenc elég jól beszélt olaszul, Puccini csak néhány szót tudott németül. A két mester vacsora közben is szinte kizárólag műveikből vett idézetek segítségével érintkeztek egymással: halkan dudorászva jelezték s azután megmagyarázták őket. Aztán mindketten a zongorához ültek. Szorosan összeölelkeztek, s hol Puccini játszott a jobb kezével, hol Lehár a balkezével, hol egymást kísérték. Káprázatos harmóniák keletkeztek, puccinis és leháros hanghatások és fordulatok vetekedtek egymással. Felejthetetlen este volt, s emléke vissza-visszatért Puccininak Ferenchez írott leveleiben.

1908-ban, amikor a házat megvásárolta, Lehár már párkapcsolatban élt, ami lehetne egy külön poszt, sőt, egy egész regény tárgya.  Írtam korábban az emlékhelyről a Papageno Kataliszt blogjában, ott érdemes e különös kapcsolat további részleteit elolvasni!

Lehár itteni jelenlétére a kapualjban domborműves tábla emlékeztet. Kár, hogy nem a homlokzaton, így a járókelők nem láthatják... 

viennatouristguide.at

viennatouristguide.at

 

 

További Lehár Ferenc-emlékhelyek a Zenevándor blogban:

Sopron, Lehár Ferenc utca 5. Itt volt Lehár Ferenc kisgyerek

Bad Ischl (Ausztria), Kreuzplatz 16. Császári színház a császári nyaralóhelyen

Bad Ischl (Ausztria) Szent Miklós-templom: Sisi lányának esküvője és Lehár ravatala

Bad Ischl (Ausztria): Bad Ischl temetője 

Bécs (Ausztria), Hackhofergasse: Schikaneder és Lehár kastélya