Busseto, via Zilioli 49. Collegiata di San Bartolomeo Olaszország, Emilia-Romagna régió, Parma megye A Barezzi-ház után, a kisváros fő utcájától, a via Romától kicsit beljebb fedezhetjük fel a San Bartolomeo-templom dekoratív épületét.
Forrás: wikipedia
Középkori kisebb templom helyére a várost uraló Pallaviciniek építtették 1336–1340 között a lombard gótika jellegzetes stílusában. A 18. század közepén belső terét rokokó ízlésben alakították át, bár megmaradt néhány műtárgya a korábbi századokból. Közvetlen átjáró köti össze a mellette álló Szentháromság-templommal.
Forrás: Di Casalmaggiore Provincia - Opera propria, CC BY-SA 3.0
1820-tól 1833-ban bekövetkezett haláláig Ferdinando Provesi volt a templom zenei vezetője és orgonistája, mellette a város zeneiskolájának igazgatója és a Bussetói Filharmonikusok karnagya.
Ferdinando Provesi (1770-1833)
Zeneszerzéssel is foglalkozott. Kiváló muzsikus volt, de nem tudott kitörni a kisváros kereteiből. Ő lett a tízes évei elején járó Verdi első komoly zenetanára. Néhány év múlva Verdi tudásban és tapasztalatban mestere nyomdokába lépett, akinek halála után megpályázta a templom orgonista állását. Az egyházi felettes hatóságok azonban – a Bussetói Filharmonikusok és leendő apósa, Antonio Barezzi, a város prominens polgára és muzsikusa tiltakozása ellenére – nem Verdit, hanem egy Ferrari nevű ismeretlen orgonistát neveztek ki, ráadásul pályázat nélkül. A város két pártra szakadt, valóságos háborúskodás tört ki a "verdiánus" és a konzervatívabb ízlésű "ferrariánus" párt között. Még utcai verekedések is voltak. A helyzet, mely sok keserűséget okozott a közben Milánóban tanuló és az operaszerzői pályán első lépéseket megtenni próbáló Verdinek, csak évek múlva normalizálódott azzal a kompromisszummal, hogy Verdi a zeneiskolában lett Provesi utóda. Így már meg tudott házasodni...
Az Érseki palotát
a Károly Róbert által építtetett vár alapjain emelték 1776-ban,
Batthyány József érseksége idején, barokk stílusban, Oswald Gáspár
piarista építész tervei alapján.
Forrás: utisugo.hu
Keleti szárnyát, amelyben a könyvtár van, 1781-ben Patachich Ádám, a nyugatit 1799-ben Kollonich László érsek építtette.
Forrás: muemlekem.hu
Dísztermének
faliképeit, kápolnájának mennyezeti freskóit, a könyvtár
Patachich-termének tudósportréit Franz Anton Maulbertsch festette.
Liszt Ferenc hat alkalommal járt Kalocsán Haynald Lajos érsek meghívására, legtöbbször a húsvéti ünnepeket töltötte itt.
1856-ban, az Esztergomi mise
bemutatója kapcsán barátkozott össze Haynald püspökkel, a későbbi
kalocsai érsekkel. A botanikával foglalkozó tudós főpap és kitűnő szónok
Liszt rokonszenvét könnyen elnyerte műveltségével, szellemességével,
nagyvonalúságával és zeneszeretetével - bár érdekes módon éppen Liszt
zeneműveit nem kedvelte. Liszt maga idézte egy 1883-ban írt levelében
Haynaldot: Kedves Liszt, szeretem az ön személyét, de semmit sem értek a műveiből...
Haynald és Liszt
A
főpappal való barátsága mellett Lisztet rokoni kapcsolat is fűzte
Kalocsához. Hennig Alajos, Liszt unokaöccse (apja húgának a fia) a
kalocsai jezsuita gimnázium igazgatója volt. Filozófiát tanított,
mellette az egyházi kórust vezényelte, sőt komponált is; Liszt szívesen
átnézte műveit és tanácsokkal látta el.
Első
alkalommal 1870. szeptember 17-19. között látogatott Liszt Kalocsára.
Ezen az őszön jóbarátja, Augusz Antal vendége volt Szekszárdon, innét
mentek át Kalocsára az Augusz családdal és a közben Liszt kedvéért
Szekszárdra érkezett muzsikus vendégekkel: Reményi Edével, Olga
Janinával, Sophie Menterrel és Francois Servais-vel. Haynald
vendéglátását hangversennyel viszonozták szeptember 18-án itt, az Érseki
palota muránói csillárokkal díszített, kazettás mennyezetű
dísztermében. A műsor csúcspontja Beethoven Kreutzer-szonátája volt Reményi és Liszt előadásában.
1874.
április 15-16-án Liszt ismét Haynald vendége volt a palotában. 16-án
kis hangversenyt adott a kisváros érdeklődőinek az ebédlőteremben. Csak
három darabot játszott, de köztük volt jelentős műve, a Szent Ferenc a hullámokon.
A
következő kalocsai tartózkodás dátuma 1876. november 1-2. Liszt ismét
Szekszárdról jött ide Augusz Antallal, 1882 áprilisában pedig Haynald
meghívására töltötte itt a Nagyhetet. Részt vett az egyházi
szertartásokon, a körmeneten, s húsvétvasárnap mintegy négyszáz fős
közönség előtt zongorázott a palota dísztermében a helyi egyházi zenekar
tagjaiból alakult vonósnégyessel együtt. Az elragadtatott hallgatóknak
egyik Ave Mariáját játszották, szólóban pedig egy etűdjét, valamint Rossini- és Schubert-átiratokat adott elő.
A díszterem 1996-ban. Forrás: http://fototar.mi.btk.mta.hu
Két
év múlva, 1884-ben a 74 éves Liszt újra itt töltötte a húsvéti
ünnepeket, s ez a látogatás sem múlt el hangverseny nélkül: nagyszombat
este a palotában zongorázott korábbi tanítványával, a Kalocsán
papnövendék Almássy Miklóssal.
Liszt
utolsó kalocsai látogatására 1885 húsvétján került sor, április 2-5.
között tartózkodott itt Haynald vendégeként. Szokásához híven részt vett
a szertartásokon. A zártkörű hangverseny szombat este, április 4-én
zajlott a díszteremben, ismét székesegyházi muzsikusokkal és az
időközben Kalocsára érkezett korábbi tanítványával, Siposs Antallal
közösen. Liszt saját művei mellett eljátszott hármat Chopin
noktürnjeiből is.
A
díszteremben ma is ott van egy zongora, amely Liszthez köthető. Nem az a
hangszer, amin itteni tartózkodásai idején használt, mert annak nyoma
veszett. A most látható zongora Szekszárdról származik, Liszt ott
többször is játszott rajta, amikor barátja, Augusz Antal vendége volt. A
hangszer történetét szerencsére feldolgozta dr. Lakatos Andor, a
kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetője, mely ITT,
a levéltár honlapján hozzáférhető. Több képet is láthatunk a zongoráról
és elolvasni is feltétlenül érdemes! S ha már itt tartunk: az érseki
levéltár honlapján rendkívül érdekes részleteket találhatunk Liszt és Haynald Lajos kalocsai érsek kapcsolatáról, barátságáról. Nem könnyű bejutni az érseki díszterembe; neten való keresgéléseim közben úgy láttam, ez például még a műemlékem.hu
oldal szerkesztőinek sem sikerült... Mindenki láthatja viszont Liszt
egészalakos szobrát: halálának 100. évfordulóján, 1986-ban állították
fel az Érseki palota kerítése előtti kis parkban. Alkotója Eskulits
Tamás.
Források: Czellár Katalin - Somorjay Ferenc: Magyarország. Bp. Panoráma, 1998 Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1874-1886. Bp. Zeneműkiadó, 1986 Hamburger Klára: Liszt Ferenc. Bp. Gondolat, 1980 /Zenei kiskönyvtár/
A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2004 őszén készítettem
Liszt Ferenc további emlékhelyei a Zenevándor blogban:
A Bécsi kapu térről a Petőfi–hídon átérve Győr Újvárosnak
nevezett városrészébe érkezünk az Evangélikus
Egyházközség és Püspökség hatalmas, egyemeletes, 1824-ben klasszicista stílusban
emelt tömbje elé.
Vörösmárvány kapuján belépve, udvarán az 1785-ben épült, copf
stílusú, torony nélküli evangélikus templomra találunk.
Petz Lajos Győr zenei életéről szóló könyvében olvasható,
hogy az ágostai evangélikus gyülekezet első karnagya Zathureczky Sámuel volt.
Utóda 1836 és 1859 között Schmidt Ede lett. Amikor 1848-ban a fiatal Goldmark
Károly a soproni színház koncertmestereként a társulattal hosszabb vendégszereplésre Győrbe jött, jó barátságba került a
konvent épületében lakó Schmidt családdal. Emlékek életemből című könyvében erről
így emlékezett meg:
Győri tartózkodásom egész ideje során otthonos voltam az
evangélikus templom kántorának házában. A Schmidt család tagjai kedves emberek
voltak, a fiú derék hegedűs, a bájos leány, Paulina pedig jeles zongorista.
Majdnem minden nap muzsikáltunk; a fiúhoz szívélyes barátság fűzött, a leányhoz
csendes vonzódás.
1849. június 28-án, a győri csata
napján Goldmark
kíváncsiságból kiment a csatatérre, de csaknem rajtavesztett, a
zűrzavarban alig tudott
visszakeveredni a városba. Aggódott a Schmidt családért, mert a plébánia
az osztrák ágyúk lővonalába esett, ezért odament, hogy megnézze, mi van
velük.
Mielőtt
ismét átadjuk a szót Goldmarknak, egy megjegyzés: akkoriban, a
folyószabályozás előtt a Rábca a plébánia másik oldalán folyt, ott, ahol
ma a Bercsényi liget van. Medrét az 1907-es szabályozáskor helyezték
át.
Az evangélikus plébánia, ahol laktak, s amely
közvetlenül a Rábca jobb felőli hídja mellett volt, az osztrák ágyúk
lőtávolságán belül volt. Meg kellett tudnom, történt-e velük valami baj. Kimentem hát
hozzájuk.
A homlokzati rész földszintjén lakott a Schmidt család.
Lakásukhoz hosszú folyosón át lehetett eljutni. Belépek és mindenütt katonákat
látok. Az anya fogadott, jelt adott, hogy hallgassak; mindenki jól van, de a
gyerekek félelem okából lenn a folyóparton, a töltés oldalában vannak. A
folyosón két osztrák katona ült — bécsi fiúk —, én melléjük ültem és ártatlanul
csevegtünk. Ekkor a folyosó bejáratánál megjelent egy tiszt, kiabál és
szitkozódik, hogy az embereinek még nincs boruk; a távolból ott lát engem ülve,
és kiabál: "Ki az a legény ott? Mit csinál itt? Egyenruhába öltöztetni, velünk
jön!" — és eltűnt.
Goldmarkot az osztrák katonai parancsnokságra hurcolták, ahol
valaki azt mondta rá, hogy szidta a császárt. Már kis híján kiadták az
agyonlövetési parancsot, de a hadnagy, aki civilben színész volt,
kikérdezte. Goldmark szerencséjére a durva előállítás alatt megviselt ruházata láttatni engedte fekete–sárga
nadrágtartóját; az őrnagy, valószínűleg azt gondolva, hogy egy
rebellis magyar nem viselne az osztrák nemzeti színekben pompázó nadrágtartót, elbocsátotta.
Négy fegyveres katonával kísértette vissza a plébániára, akik közül az egyik — mint
útközben kiderült — Goldmark színigazgatójának sógora volt.
A visszaemlékezés így folytatódott:
A plébánián Schmidték örömujjongással
fogadtak, már elveszettnek hittek. Az éjszakát valamennyiökkel a templomban
töltöttem. A rákövetkező reggel az osztrák katonaságot visszavonták, bevonultak
az oroszok, végtelen oszlopokban láttam őket elvonulni. Leginkább katonazenéjük érdekelt, amelyben
főleg lágy fafúvóhangszerek, natúrkürtök, fagottok stb. voltak.
Úgy tűnik, Goldmarkból még ilyen körülmények közepette is kibújt a muzsikus :)
Az
épületegyüttes ma is az evangélikus egyház tulajdona. Érdekes módon
eddig semmilyen forrásban nem találkoztam azzal, hogy kapcsolatba hozták
volna Goldmark történetével...
Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.
A középkori alapokon a 18. században emelt kétemeletes
lakóház 1890 körül nyerte eklektikus homlokzatát.
Cseh süvegboltozatos
kapualjából jutunk az udvarra, amelyet északról az egykori várfal határol.
Az
épület a 18. században a pápai pálosok beszállóháza volt, később pedig itt
működött a Bárány szálló. Ehhez az épülethez kapcsolódnak Győr korai
színháztörténeti eseményei. A 18. század végén, az akkor még erősen német
kultúrájú városban itt tartották előadásaikat a városban vendégszereplő
különböző német színtársulatok.
A 19. században a fogadó kedvelt báli helyszín
is volt. Gálos Rezső kutatásai
szerint itt lakott Kazinczy Ferenc
1789-ben, amikor meglátogatta Rájnis
Józsefet és Révai Miklóst.
Barátai hazakísérték őt szállására, és ott éjfélig mulattak vele :)
Busseto: piazza Carlo Rossi 15. I Due Foscari szálloda és étterem Olaszország, Emilia-Romagna régió, Parma megye
Busseto központjában, a Rocca történelmi épületétől balra, kis ligetben, csendes helyen hangulatos szálloda és étterem áll, mely egy Verdi opera, A két Foscari nevét viseli. Maga az épület is, leegyszerűsített formában, de emlékeztet valamennyire az opera helyszínére, egy velencei palazzóra.
Az 1960-as évek eleje óta létező hely a nagy Verdi-tenorhoz, Carlo Bergonzihoz köthető, egyik tulajdonosa ma is fia, Marco Bergonzi.
Konyhájukról, helyi specialitásaikról honlapjukon tájékozódhatunk.
Carlo Bergonzi (1924–2014) Verdi földjén, a közeli Vidalenzóban született és vált a 20. század legnagyobbnak mondott Verdi énekesévé. Busseto díszpolgára is volt. 2014 nyarán bekövetkezett halála után búcsúztatását itt Bussetóban, a szállodájával szomszédos Verdi-színházban tartották, majd Vidalenzóban, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.
Most abból az operából énekel, amelyről szállodáját elnevezte:
A San Flaviano–katedrális régi templom helyére az 1200-as évek elején épült. Azóta természetesen számtalan alakítást ért meg, de középkori jellegét megőrizte.
A templom meghatározó szerepet játszott Beniamino Gigli életében. Miután apja kis cipészműhelyét a gyári tömegtermelés tönkretette, a papa megpályázta a katedrális harangozói állását, amit el is nyert. Ekkor családjával a templom terére, szolgálati lakásba költözött. Maga Gigli így írt erről emlékirataiban:
Éveken át úgy éreztem, mintha [a katedrális] saját otthonomhoz tartozott volna. Az itt folyó misék mindennapos életemnek ugyanúgy részét alkották, mint az evés, alvás vagy iskolábajárás, mivel ilyenkor apámnak fel kellett másznia a toronyba, hogy meghúzza a harangot; a zene, a kántálás, a tömjénfüst, a kórus ugyanakkor első találkozásomat jelentette a misztériummal, s első költői élményem volt.
Quirino Lazzarini, a templom kórusvezető-orgonistája tanította a kis Giglit először zenére, éneklésre, az 1890-es évek második felében:
Még hétéves sem voltam, amikor Maestro Quirino Lazzarini, a katedrális orgonistája megkérte a szüleimet, járuljanak hozzá, hogy belépjek a Schola Cantorumba. Ezt
a fiúkórust ő alapította a katedrálisban, a szomszédos Loreto város
bazilikájának kórusát véve mintául. Maestro Lazzarininek nagyon sokkal
tartozom. Rendkívüli ember volt, a zene önzetlen rajongója, végtelenül
jóindulatú és türelmes a kisfiúkkal, akikben a tehetség legcsekélyebb
jelét fedezte fel. Kórusának kiépítése, mely a mi kis világunkban
hamarosan egész jó hírnévre tett szert, büszkeséggel töltötte el. [...] A Schola Cantorumban vagy húszan énekeltünk. Jó ideig én voltam a bébi, és a maestro kénytelen volt egy zsámolyra állítani, hogy kobakom az orgonakarzat fölött látható legyen. [...] Miután egy ünnepi nagymisén elénekeltem első szólószerepemet, teljes bizonyossággal tudtam, hogy énekes akarok lenni.
A katedrálisban emléktábla is idézi Gigli alakját, szövegét szintén önéletrajzából vették:
Magyar fordítása:
Hatéves koromtól kezdve a katedrális árnyékában nőttem fel: ő alakított, tanított, s nyújtotta életem első lehetőségeit. Elsősorban énekelni tanított.
Valószínűleg már nem rekonstruálható, hogy mostani számozás
szerint pontosan hol, de az 1800-as évek második felében volt az Aranykéz utcában egy
szerény, "A Pipához" címzett kiskocsma.
Utcarészlet az 1880-as évek elején (forrás: wiki)
Fabó Bertalan írt le Erkel Ferenc
születésének centenáriumára kiadott emlékkönyvében egy kis sztorit,
amiből kitűnik, hogy a Pipa Erkel egyik törzshelye volt. Próbák és
előadások közötti időben többször megfordult ott más művészekkel együtt.
1863 júliusának vége felé, Richard Wagner első magyarországi látogatása idején történt, hogy rendes szokása szerint egy délután Erkel a
Stéger Ferenc
Pipában ült Stéger Ferenccel, a kitűnő tenoristával együtt, amikor hirtelen meglepte őket Wagner. Stéger látta meg őt az ablakon át. "Mein Seel, da kommt ja der Richard" [Atyám,
itt jön a Richard!] kiáltással felugrott, és a megtiszteltetésen csak csendesen
mosolygó Erkellel együtt neki ajtót nyitottak. Érdemes
hozzáfűzni, hogy Stéger volt az egyik szólistája a Vigadóban
megrendezett Wagner-hangversenynek, ahol a szerző vezényletével a
Kovácsdalt énekelte a Siegfried-ből és már a próbán elkápráztatta
Wagnert. Ehhez képest azért biztosan nem volt ennyire pajtáskodó
kapcsolatban a zeneszerzővel, talán csak viccből emlegette úgy, hogy "a
Richard" :)
Busseto: Piazza Santa Maria Chiesa di Santa Maria Annunziata
Olaszország, Emilia-Romagna régió, Parma megye
Busseto fő utcája, a via Roma elejére sétálva érjük el a piazza Santa Mariát. Itt áll a Gyümölcsoltó Boldogasszony (Santa Maria Annunziata) tiszteletére szentelt templom.
Forrás: Di Casalmaggiore Provincia - Opera propria, CC
BY-SA 3.0
Forrás: Bussetolive.com
Eredetileg a 14–15. század fordulóján épült. 1804-ben Giuseppe Cavalli tervei szerint teljesen átépítették klasszicista stílusban.
1805. január 31-én itt házasodtak össze Verdi szülei: Carlo Verdi (1785–1867) szatócs, fogadós és Luigia Uttini (1787–1851) szövőnő.
Házasságuk sokáig gyermektelen volt. Halhatatlanná vált fiuk, Giuseppe Verdi 1813 őszén jött a világra. 1816-ban aztán egy kislányuk is született, de ő tízes éveinek közepén meghalt.
Verdi ifjú korában a templom nagypénteki körmenete számára négy notturnót komponált, melyek elvesztek sok akkori művével együtt.
Stoke d'Abernon: Cobham road The Yehudi Menuhin School Surrey, Egyesült Királyság
Yehudi Menuhin (1916–1999) 1963-ban Londonban iskolát alapított 8–19 éves zenei tehetségek számára, amit a következő évben vidéki környezetbe, természetközelbe, a Surrey-beli Stoke d'Abernon falucskába helyezett át.
Forrás: www.tes.com
Iskoláját pályája megkoronázásának és reményei szerint az utókor számára időtálló hagyatékának tekintette, amelyen keresztül élete minden tapasztalatával és bölcsességével fordult az ifjú muzsikusnemzedékek tehetségeinek felfedezése, nevelése felé.
Szerencsére sokáig, jó három és fél évtizedig volt módja vele törődni: ő fektette le az iskola működésének elméleti alapjait, felügyelte a tanárok szerződtetését, odaítélte az ösztöndíjakat. Maga is adott órákat és hívott meg nagy előadókat kurzusokat tartani
1993-ban Erzsébet királynő a "Baron of Stoke d'Abernon" címmel ruházta fel a művészt.
Menuhin 1999. március 12-én, 82 éves korában Berlinben hunyt el. Itt, az iskola parkjában temették el, egy fa alatt, amelyet halála előtt két évvel ő ültetett.
Forrás: U3asiles.org.uk
Közelében nyugszik felesége, a 2003. január 25-én elhunyt Diana Gould Menuhin.
Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) 1985 óta a Budavári Palota F épületében, az ún. Krisztinavárosi szárnyban található.
A több, mint két évszázados intézmény megalapítása a hazafias
érzésű, felvilágosult arisztokratának, Széchényi
Ferenc grófnak (1754–1820) köszönhető, aki 1802. november 25-én nemzetünk pallérozására, anyai nyelvünk
virágzására s hazánk történetének igaz ösmertetésére vezető útnak feltalálására
nagycenki családi könyvtárát a nemzetnek
ajándékozta. A könyvtárat a Helytartótanács már 1804-ben felruházta
az úgynevezett kötelespéldány-joggal, amelynek értelmében a magyarországi nyomdák minden
termékükből ingyenes példányokat tartoznak beszolgáltatni. A gyarapodást
ajándékozás, hagyaték és vásárlás is elősegítette és segíti. Megalapítása óta nyilvános
intézmény: anyagát — olvasótermi használattal — rendelkezésre bocsátja
mindazoknak, akik művelődés, tanulás, vagy tudományos kutatás céljából keresik
fel.
Mint internetes honlapján is olvasható, az OSZK a nemzet
emlékezete, minden Magyarországon és az országhatárokon kívül élő magyar ember
közös kincse, s egyszersmind az európai– és világkultúra szerves, azt
színesítő, gazdagító része.
Zenei
tárgyú dokumentumai elsősorban a SZÍNHÁZTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉS
ZENEMŰTÁRban
összpontosulnak, amely az épület VI. szintjén, az északi rész nyugati
oldalán
helyezkedik el. Ha az Oroszlános udvar felől lépünk az épületbe,
rögtön az ötödik szinten vagyunk, így csak egy emelettel kell feljebb
sétálnunk a fehér márvány díszlépcsőn.
A ZENEMŰTÁR az intézmény egyik legrégibb különgyűjteménye.
Megalakulásának indítékát az adta, hogy 1904 és 1912 között a nemzeti
könyvtárba került az 1893-ban elhunyt Erkel
Ferenc hagyatéka. A könyvtár zenei dokumentumaiból 1924-ben Isoz Kálmán főkönyvtáros alakította ki a Zeneműtár különgyűjteményét. Az évtizedek múlásával a tár funkciói, elvégzendő feladatai
folyamatosan bővültek, és mára a zeneművek valahai tára összetett feladatokat
ellátó osztállyá lett, mely hagyományaira építve a harmadik évezred
követelményeinek igyekszik megfelelni.
A törzsállomány zeneművekből, kéziratos és nyomtatott
kottákból, illetve zenei tartalmú hangfelvételekből áll. Ezt egészítik ki a
prózai hangfelvételek, a fényképek, a zenetörténeti, zeneelméleti tartalmú kéziratok,
valamint a szerzői hagyatékok és a 6500 kötetes szakkönyvtár.
A Zeneműtár több, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő
gyűjteményrészt mondhat magáénak. Ezek közül időben az első a Bártfai gyűjtemény. Az
észak–magyarországi Bártfa város (ma
Bardejov, Szlovák Köztársaság) Szent Egyed–templomának gazdag, kéziratokból és nyomtatványokból álló kottatára az 20.
század első évtizedében került az OSZK-ba. A több mint hetven szólamkönyvből
álló tár alapján a kutató átfogó képet alkothat a 16–17. századi
Magyarország városi zeneéletéről.
A Bártfai Gyűjtemény két lapja
Kiemelkedő jelentőségű a Haydn–gyűjtemény. E dokumentumegyüttes az egyetemes zenetörténet
klasszikusa, Joseph Haydn műveinek
mintegy 100 eredeti kéziratát, azok korabeli másolatait és első kiadásait
tartalmazza. Szorosan kötődik hozzá az Esterházy–archívum,
amely a hercegi család levéltárából származó kottákból, iratokból, a Haydn
személyéhez fűződő dokumentumokból illetve az Esterházy "Fényes" Miklós herceg által meghozatott 18.
századi operagyűjteményből áll. E dokumentumok az OSZK Zeneműtárát a világ legértékesebb
Haydn–gyűjteményévé emelik.
A 19. századi magyar zene kutatója is bőséges korabeli
forrásra lelhet a Zeneműtárban. Tanulmányozhatók itt Bihari János, Lavotta János,
Csermák Antal, Rózsavölgyi Márk, Egressy
Béni szerzeményei, többek között a verbunkos-irodalom legfontosabb forrása,
a Magyar nóták Veszprém vármegyéből füzetei. Itt őrzik a neves magyar romantikus
zeneszerző, Mosonyi Mihály
hangjegyes kéziratainak és művei első kiadásainak jelentékeny részét.
A Liszt Ferenc
gyűjtemény az európai és a magyar zenetörténetben egyaránt vezető szerepet
játszó komponista 47 eredeti kéziratát, mellette számos, a zeneszerző keze
vonását megörökítő korrektúrapéldányt, nyomtatványt és levelet őriz. Emellett Liszt–levelek az OSZK Kézirattárában is vannak.
Tanulmányozható a Zeneműtárban Erkel Ferenc
valamennyi
operakézirata, teljes szerzői életműve. Az Erkel-hagyaték másik része, a
levelek és nyomtatványok a Kézirattár állományába tartoznak.
Erkel Himnuszának kézirata, vegyeskari változat
Különösen jelentős az a dokumentum–együttes, mely Goldmark Károly életművének kutatását teszi lehetővé. Kiemelkedő a 20. századi gyűjtemény is, mert a
Tár vezetősége a kezdetektől fontosnak tartotta, hogy kortárs művészek
kompozícióival gyarapítsa állományát. Ennek a munkának eredményeként a
látogatók ma itt tanulmányozhatják mások mellett Bárdos Lajos, Hubay Jenő, Kacsóh Pongrác, Kósa György, Reinitz Béla, Siklós Albert, Szabó Ferenc
kéziratait, Szőke Péter
zenei–ornitológiai, valamint Volly
István népzenei gyűjteményét.
A Hangarchívum mintegy 100 viaszhengert, 15.300
darab 78-as fordulatszámú hanglemezt, 13.000 mikrobarázdás lemezt, 5.000 db
hangkazettát és 6.000 CD-t őriz. Döntő többségük Magyarországon az 1900-as évek
óta kereskedelmi forgalomba került zenei felvételeket tartalmaz, illetve
valamilyen magyar vonatkozással bír. Lefedi a magyarországi zenei élet csaknem teljes
palettáját mind történetiségében, mind az egymás mellett élő zenei stílusok és
irányzatok terén. Ugyanakkor tükre a 20. század hatalmas technikai–technológiai
fejlődésnek az első fonográf viaszhengerektől a digitális hangfelvételekig.
Köztük legendás nagy előadóművészek — többek között Hubay Jenő, Dohnányi Ernő, Szigeti József, Földes Andor, Széll György,
Reiner Frigyes, Fricsay Ferenc — archív felvételei is hallgathatók.
A Zeneműtár mellett jelentős zenei jellegű dokumentumok
találhatók az OSZK más különgyűjteményeiben is.
A KÉZIRATTÁR anyagát elsőnek a zenetörténészként is kiváló Mátray Gábor rendezte még az 1860-as
években. Középkori anyagából kiemelkedik a zenetörténeti
jelentőséggel is bíró, bár csak szövegesen leírt Ómagyar Mária–siralom, amelyet a Leuveni–kódex őrzött meg. Itt van a Halotti beszédet is tartalmazó Pray–kódex,
amely egyúttal a magyar vonalrendszeres hangjegyírás első megmaradt emléke. A Felvidékről származó ún. Zsigmond–kori töredék a 15. század első
felének hazai többszólamúságát dokumentálja.
A Mátyás-graduále
Mátyás könyvtárából 35 corvinát
őriznek itt. Vitatott, hogy a felbecsülhetetlen értéket képviselő Mátyás–graduále corvinának
tekinthető-e, mivel helye valószínűleg nem Mátyás könyvtártermeiben volt, hanem
a királyi kápolnában. A többi corvinától eltérően nemcsak címlapján, hanem
belsejében is gazdagon illusztrált egyházi énekeskönyv az egyházi év második
feléhez — a nagyszombattól a pünkösd utáni 24. vasárnapig terjedő időszakhoz —
tartozó misék változó énekeit tartalmazza. Elképzelhető, hogy egy legalább
háromkötetes énekeskönyv második kötete lehetett.
A 16. század végén kibontakozó, a 17. század végén és a
Rákóczi–szabadságharc idején felvirágzó magyar nyelvű énekköltészet
dokumentumai közül a Kézirattár őrzi a Balassi–kódexet,
a Bölöni–kódexet, az Eperjesi–graduált, a Thököly–kódexet, a Mátray–kódexet, a Komáromi–énekeskönyvet, a Szentsei–daloskönyvet.
A 20. századi magyar zene– és előadó–művészet vonatkozásában Csenki Imre, Dohnányi Ernő, Ferenczy György, Hubay Jenő, Rösler Endre hagyatékai állnak a kutatás rendelkezésére.
A nemzeti értékű forrásanyag mellett a Kézirattár értékes
nem magyar kötődésű dokumentumokkal is rendelkezik. Közülük zenei vonatkozású a 13. század végéről származó ún. Budapesti
Dalkézirat három illusztrált kódexlapja a Kürenbergi lovagköltő és más minnesang énekesek illusztrált
szövegeivel, a 20. századból pedig Pablo
Casals levelei.
A SZÍNHÁZTÖRTÉNETI TÁR az ország legnagyobb magyar színházi
forrásgyűjteménye. Olvasóterme közös a Zenei gyűjteménnyel. Gyűjti mindazokat a könyvtári jellegű dokumentumokat,
amelyek összefüggnek a magyarországi, illetve a határon kívüli magyar
vonatkozású színjátszással. Állománya különböző alcsoportokra oszlik.
A közel 50.000 kötetet számláló SZÖVEGKÖNYVTÁR 40.000
magyar és 10.000 külföldi, illetve idegen nyelvű szövegkönyvet őriz. Itt
vannak az Esterházyak könyvtárából származó 18–19. századi librettók,
valamint más színházak mellett a Nemzeti Színház, a Népszínház és az Operaház műsorkönyvtára.
A megközelítőleg 400.000 egységből álló SZÍNLAP– ÉS APRÓNYOMTATVÁNY GYŰJTEMÉNYben a különböző színházak zenés előadásainak
plakátjai, színlapjai is megtalálhatók. Itt őrzik például az első magyar
énekesjáték, a Pikko hertzeg és Jutka
Perzsi 1793-as bemutatójának kétnyelvű színlapját vagy Bartók Béla:
A
Kékszakállú herceg vára ősbemutatójának plakátját.
A Pikko hertzeg kétnyelvű színlapja
A GRAFIKAI ÉS SZCENIKAI GYŰJTEMÉNYa prózai színjátszás mellett áttekintést nyújt az eszterházi
kastélyszínházban Haydn által bemutatott dalművek díszlet– és jelmezterveitől a 20. századi jeles magyar
szcenikusok munkásságáig.
A mintegy 180.000 egységből álló FOTÓGYŰJTEMÉNY a
fényképezés kezdeteitől tartalmaz színházi fényképeket, köztük az Operaház
előadásairól és művészeiről is. Az 1980-as években ide került három világhírű
magyar énekes, Závodszky Zoltán
(1892–1976), Anday Piroska
(1903–1977) és Rösler Endre (1904–1963) gyűjteménye.
Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.
Források:
oszk.hu
Magyar kódex 2. Lovagkor és reneszánsz. Bp. Kossuth, 1999
Magyarország zenetörténete I. Középkor. Bp. Akadémiai Kiadó, 1988
Magyarország zenetörténete II. 1541-1686. Bp. Akadémiai Kiadó, 1990
Képes magyar zenetörténet. Bp. Rózsavölgyi és Társa, 2004
Bécs Nussdorf városrészében, közel a Dunához, érdekes, a 17. század végéről származó palotácska áll, melyet a sétáló elől sajnos elrejt az épületegyüttes utcai, egyszerű városi háznak látszó szárnya. Ennek bal oldalán, a csúcsíves ablakok mögött hangulatos kis kápolna található.
Aki beléphet a főbejáraton, két oldalszárnyat lát, melyek kis udvart fognak közre, s a szemben lévő három kapu egyikén át juthat el a tulajdonképpeni kastélyhoz. Mögötte nagy kert található, teraszokkal, kőmellvédekkel, fenyőkkel, rózsákkal, ápolt gyeppel, középen tavacskával.
ITT még több képet nézegethetünk a helyszín mai állapotáról.
Az ingatlan 1802 és 1812 között Emanuel Schikaneder tulajdona volt, aki ebben az időben járt sikerei csúcsán: felépíttette, részben az egy évtizeddel korábban bemutatott Varázsfuvola jövedelméből a Theater an der Wien-t és még erre a tuszkulánumra is futotta. Mennyezetfreskói, melyek a Varázsfuvolából mutatnak jeleneteket, ebből az időből származnak. Ám színházi vállalkozásai hamarosan becsődöltek, utolsó napjait, terveivel ellentétben a kevésbé vonzó Józsefvárosban volt kénytelen leélni...
A kastélyt 1932-ben az akkor már hatvanon túl járó Lehár Ferenc vásárolta meg; részben befektetési céllal, hogy vagyonát megőrizze a gazdasági világválság idején, és ő is azt gondolta, mint Schikaneder, hogy ideális hely lesz élete alkonyának eltöltésére. Nagyon szerette házát, mindent megőrzött és gondosan ápolt. Itt írta Giuditta című operettjét.
A szalon Lehár idejében (becsifekete.hu)
Ám hamarosan jött a háború, aminek végét súlyos betegen, Bad Ischl-ben vészelte át. Ott kapta a hírt, hogy Bécs felszabadulásának kaotikus időszakában fosztogatók kirabolták kastélyát, kiszórták felbecsülhetetlen relikviáit, dokumentumait, mozdítható bútordarabjait... A nyugalmasabb Svájcban töltött rövid időszak után 1948-ban Lehár gyakorlatilag meghalni jött vissza Ausztriába, újra Bad Ischl-be. A bécsi kastélyt testvére, Antal örökölte.
Az ingatlan ma is magántulajdonban van. Egyes források szerint kis Lehár-magánmúzeum található benne, mely bejelentkezés után látogatható, bár nem találtam, hogy ezt a világhálón hirdetnék.
Utcafronti részén három emléktáblát láthat a sétáló: két egykori tulajdonosa, Schikaneder és Lehár mellett táblát kapott Richard Tauber, Lehár jó barátja, művei tenor-szerepeinek ihletője és kiváló előadója. Biztosan többször járt itt, sőt, esküvője is az itteni kis kápolnában volt...
