A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvtár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvtár. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. március 10., csütörtök

A győri Egyházmegyei Könyvtár zenei kincse

Győr, Káptalandomb 26. Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár

 


Az Egyházmegyei Kincstárnak és Könyvtárnak helyet adó épületet a város egyházi központjának számító Káptalandombon eredetileg az 1680-as években emelték. 1763-ban egy földrengés romba döntötte. 1764-68 között építették fel újra, majd 1870-ben bővítették. Ekkor készült el második emeleti nagy könyvtárterme.


 

A könyvtár gyűjteménye két értékes régi bibliotéka összevonásából született: a Papnevelő Intézet, illetve a Székesegyház könyvállományából, amelyeket 1872-ben Zalka János püspök egyesített. Ekkor szállíttatta ide a könyveket a számukra épült új könyvtárterembe. Az Egyházmegyei Könyvtár ma mintegy 67 ezer kötet könyvet, 1000 kötetnyi folyóiratot, 190 ősnyomtatványt, valamint 1850 előtti kéziratokat őriz.

A könyvtár zenei vonatkozású kincse a Zalka-antifonálé (Antiphonarium cuiusdam ecclesiae Hungaricae Varadiense).

 

Ez egy többkötetes sorozat két megmaradt darabjának egyike. Filipetz János nagyváradi püspök megrendelésére a 15. század utolsó harmadában készült. Magyarul ma azért Zalka János püspök nevén emlegetik, mert a 19. században ő restauráltatta. A zenetörténetileg jelentős dokumentum tartalmazza többek között Szent István officiumát.

A pergamenre írt impozáns kötet Magyarország legnagyobb kódexe. Mérete 82×52,5 cm, súlya körülbelül 70 kilogramm. Azért ekkorára készítették, hogy a korabeli kórus minden tagja számára jól olvasható legyen. Akkoriban ugyanis – a sokszorosítás gátjai miatt – Európa-szerte az volt a szokás, hogy az énekesek az egyetlen példányban létező kottákat állták körbe...

A témáról már készítettem egy kicsit részletesebb posztot, több képpel a Papageno oldal Kataliszt blogjában. 

A kódexről részletesen és nagyon érdekesen írt – szintén a Papageno oldalon – Thurzó Zoltán. 

 

2017. július 11., kedd

Ide járt a fiatal Verdi zeneiskolába és könyvtárba

Busseto, via Roma 38. Monte di Pietà-palota

Olaszország, Emilia-Romagna régió, Parma megye







Barokk városi palota Busseto fő utcáján, a via Román, a via Biblioteca és a via Seletti között.



1679 és 1682 között épült. Ez volt a a ferencesek és a város kegyúri családja, a Pallaviciniek által 1537-ben alapított Monte di Pietà székháza. 

A Monte di Pietà (Segélyző Egyesület, szó szerint az Irgalom Hegye) egyszerre volt zálogház és jótékonysági egyesület, de kulturális funkciókat is magára vállalt. Fenntartotta a helyi zeneiskolát, amely ebben az épületben működött, a San Bartolomeo-templom kórusát, ösztöndíjakkal segítette arra érdemes helyi fiatalok tanulmányait. Hosszú bürokratikus ügyintézés után Verdi milánói tanulmányaihoz is hozzájárult, bár a költségek legnagyobb részét Antonio Barezzi fedezte.

Az egyesület 1768-ban könyvtárat is alapított, amelyet szintén ebben a palotában helyezett el. Ez a könyvár ma is működik és ugyanitt, az eredeti termekben található. Berendezése is megőrződött. A tinédzser Verdi sok-sok órát töltött ezen a helyen, szinte féktelen tudásszomjjal, nagy szorgalommal olvasva. Itt alapozta meg későbbi kiváló műveltségét. Zeneiskolai óráira is ide járt Ferdinando Provesihez.

Forrás: italoamericano.org


A könyvtár archívumában ott van a Monte di Pietà iratanyaga, a Verdi mecénásához, későbbi apósához, Antonio Barezzihez köthető Bussetói Filharmonikusok iratai, kéziratos kottái, köztük a Provesihez, Verdi első igazi zenetanárához kapcsolódó dokumentáció. Itt őrzik Verdi felesége, Giuseppina Strepponi 101 levelét kedves családi barátjukhoz, Giovanni Avanzi plébánoshoz. Szintén az itteni könyvtár kincse Emanuele Muzio 330 levele, melyeket abban az időben írt, amikor Milánóban Verdi tanítványa, famulusa, titkára és mindenese volt. A Verdinél nem egészen egy évtizeddel fiatalabb Muzio is Bussetóban nőtt fel, s ugyancsak ide, Provesi mesterhez járt zeneórákra.  


Források:

bassaparmense.it/paesi/Busseto/biblioteca.htm

A "Kataliszt" jelzésű fényképet 2016 augusztusában készítettem
 

2017. június 17., szombat

Budavár zenéje 6. Nemzeti könyvtárunk

Budapest I. Szent György tér: Budavári Palota




 



A történeti áttekintés után egy ráadás: a Budavári Palotában található nemzeti könyvtárunk zenei vonatkozásai.

Előtte egy tartalomjegyzék a korábbi posztokról:

1. rész: A palota építéstörténete és a Mátyás király előtti időszak zenei élete

2. rész: Zenei élet Mátyás udvarában

3. rész: Mátyás után — a Jagello-kor zenéje

4. rész: Haydn Budán 

5. rész: Záróakkordok — 1867-től napjainkig, röviden




Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) 1985 óta a Budavári Palota F épületében, az ún. Krisztinavárosi szárnyban található.


A több, mint két évszázados intézmény megalapítása a hazafias érzésű, felvilágosult arisztokratának, Széchényi Ferenc grófnak (1754–1820) köszönhető, aki 1802. november 25-én nemzetünk pallérozására, anyai nyelvünk virágzására s hazánk történetének igaz ösmertetésére vezető útnak feltalálására nagycenki családi könyvtárát a nemzetnek ajándékozta. A könyvtárat a Helytartótanács már 1804-ben felruházta az úgynevezett kötelespéldány-joggal, amelynek értelmében a magyarországi nyomdák minden termékükből ingyenes példányokat tartoznak beszolgáltatni. A gyarapodást ajándékozás, hagyaték és vásárlás is elősegítette és segíti. Megalapítása óta nyilvános intézmény: anyagát — olvasótermi használattal — rendelkezésre bocsátja mindazoknak, akik művelődés, tanulás, vagy tudományos kutatás céljából keresik fel.
Mint internetes honlapján is olvasható, az OSZK a nemzet emlékezete, minden Magyarországon és az országhatárokon kívül élő magyar ember közös kincse, s egyszersmind az európai– és világkultúra szerves, azt színesítő, gazdagító része.

Zenei tárgyú dokumentumai elsősorban a SZÍNHÁZTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉS ZENEMŰTÁRban összpontosulnak, amely az épület VI. szintjén, az északi rész nyugati oldalán helyezkedik el. Ha az Oroszlános udvar felől lépünk az épületbe, rögtön az ötödik szinten vagyunk, így csak egy emelettel kell feljebb sétálnunk a fehér márvány díszlépcsőn.
 
A ZENEMŰTÁR az intézmény egyik legrégibb különgyűjteménye. Megalakulásának indítékát az adta, hogy 1904 és 1912 között a nemzeti könyvtárba került az 1893-ban elhunyt Erkel Ferenc hagyatéka. A könyvtár zenei dokumentumaiból 1924-ben Isoz Kálmán főkönyvtáros alakította ki a Zeneműtár különgyűjteményét. Az évtizedek múlásával a tár funkciói, elvégzendő feladatai folyamatosan bővültek, és mára a zeneművek valahai tára összetett feladatokat ellátó osztállyá lett, mely hagyományaira építve a harmadik évezred követelményeinek igyekszik megfelelni.
A törzsállomány zeneművekből, kéziratos és nyomtatott kottákból, illetve zenei tartalmú hangfelvételekből áll. Ezt egészítik ki a prózai hangfelvételek, a fényképek, a zenetörténeti, zeneelméleti tartalmú kéziratok, valamint a szerzői hagyatékok és a 6500 kötetes szakkönyvtár.
A Zeneműtár több, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő gyűjteményrészt mondhat magáénak. Ezek közül időben az első a Bártfai gyűjtemény. Az észak–magyarországi Bártfa város (ma Bardejov, Szlovák Köztársaság) Szent Egyed–templomának gazdag, kéziratokból és nyomtatványokból álló kottatára az 20. század első évtizedében került az OSZK-ba. A több mint hetven szólamkönyvből álló tár alapján a kutató átfogó képet alkothat a 16–17. századi Magyarország városi zeneéletéről.

A Bártfai Gyűjtemény két lapja


Kiemelkedő jelentőségű a Haydn–gyűjtemény. E dokumentumegyüttes az egyetemes zenetörténet klasszikusa, Joseph Haydn műveinek mintegy 100 eredeti kéziratát, azok korabeli másolatait és első kiadásait tartalmazza. Szorosan kötődik hozzá az Esterházy–archívum, amely a hercegi család levéltárából származó kottákból, iratokból, a Haydn személyéhez fűződő dokumentumokból illetve az Esterházy "Fényes" Miklós herceg által meghozatott 18. századi operagyűjteményből áll. E dokumentumok az OSZK Zeneműtárát a világ legértékesebb Haydn–gyűjteményévé emelik.

A 19. századi magyar zene kutatója is bőséges korabeli forrásra lelhet a Zeneműtárban. Tanulmányozhatók itt Bihari János, Lavotta János, Csermák Antal, Rózsavölgyi Márk, Egressy Béni szerzeményei, többek között a verbunkos-irodalom legfontosabb forrása, a Magyar nóták Veszprém vármegyéből füzetei. Itt őrzik a neves magyar romantikus zeneszerző, Mosonyi Mihály hangjegyes kéziratainak és művei első kiadásainak jelentékeny részét.

A Liszt Ferenc gyűjtemény az európai és a magyar zenetörténetben egyaránt vezető szerepet játszó komponista 47 eredeti kéziratát, mellette számos, a zeneszerző keze vonását megörökítő korrektúrapéldányt, nyomtatványt és levelet őriz. Emellett Liszt–levelek az OSZK Kézirattárában is vannak.
Tanulmányozható a Zeneműtárban Erkel Ferenc valamennyi operakézirata, teljes szerzői életműve. Az Erkel-hagyaték másik része, a levelek és nyomtatványok a Kézirattár állományába tartoznak.

Erkel Himnuszának kézirata, vegyeskari változat


Különösen jelentős az a dokumentum–együttes, mely Goldmark Károly életművének kutatását teszi lehetővé.
 
Kiemelkedő a 20. századi gyűjtemény is, mert a Tár vezetősége a kezdetektől fontosnak tartotta, hogy kortárs művészek kompozícióival gyarapítsa állományát. Ennek a munkának eredményeként a látogatók ma itt tanulmányozhatják mások mellett Bárdos Lajos, Hubay Jenő, Kacsóh Pongrác, Kósa György, Reinitz Béla, Siklós Albert, Szabó Ferenc kéziratait, Szőke Péter zenei–ornitológiai, valamint Volly István népzenei gyűjteményét.

A Hangarchívum mintegy 100 viaszhengert, 15.300 darab 78-as fordulatszámú hanglemezt, 13.000 mikrobarázdás lemezt, 5.000 db hangkazettát és 6.000 CD-t őriz. Döntő többségük Magyarországon az 1900-as évek óta kereskedelmi forgalomba került zenei felvételeket tartalmaz, illetve valamilyen magyar vonatkozással bír. Lefedi a magyarországi zenei élet csaknem teljes palettáját mind történetiségében, mind az egymás mellett élő zenei stílusok és irányzatok terén. Ugyanakkor tükre a 20. század hatalmas technikai–technológiai fejlődésnek az első fonográf viaszhengerektől a digitális hangfelvételekig. Köztük legendás nagy előadóművészek — többek között Hubay Jenő, Dohnányi Ernő, Szigeti József, Földes Andor, Széll György, Reiner Frigyes, Fricsay Ferenc — archív felvételei is hallgathatók.

A Zeneműtár mellett jelentős zenei jellegű dokumentumok találhatók az OSZK más különgyűjteményeiben is.
A KÉZIRATTÁR anyagát elsőnek a zenetörténészként is kiváló Mátray Gábor rendezte még az 1860-as években.
Középkori anyagából kiemelkedik a zenetörténeti jelentőséggel is bíró, bár csak szövegesen leírt Ómagyar Mária–siralom, amelyet a Leuveni–kódex őrzött meg. Itt van a Halotti beszédet is tartalmazó Pray–kódex, amely egyúttal a magyar vonalrendszeres hangjegyírás első megmaradt emléke. A Felvidékről származó ún. Zsigmond–kori töredék a 15. század első felének hazai többszólamúságát dokumentálja.
 
A Mátyás-graduále
Mátyás könyvtárából 35 corvinát őriznek itt. Vitatott, hogy a felbecsülhetetlen értéket képviselő Mátyás–graduále corvinának tekinthető-e, mivel helye valószínűleg nem Mátyás könyvtártermeiben volt, hanem a királyi kápolnában. A többi corvinától eltérően nemcsak címlapján, hanem belsejében is gazdagon illusztrált egyházi énekeskönyv az egyházi év második feléhez — a nagyszombattól a pünkösd utáni 24. vasárnapig terjedő időszakhoz — tartozó misék változó énekeit tartalmazza. Elképzelhető, hogy egy legalább háromkötetes énekeskönyv második kötete lehetett.

A 16. század végén kibontakozó, a 17. század végén és a Rákóczi–szabadságharc idején felvirágzó magyar nyelvű énekköltészet dokumentumai közül a Kézirattár őrzi a Balassi–kódexet, a Bölöni–kódexet, az Eperjesi–graduált, a Thököly–kódexet, a Mátray–kódexet, a Komáromi–énekeskönyvet, a Szentsei–daloskönyvet. A 20. századi magyar zene– és előadó–művészet vonatkozásában Csenki Imre, Dohnányi Ernő, Ferenczy György, Hubay Jenő, Rösler Endre hagyatékai állnak a kutatás rendelkezésére.
A nemzeti értékű forrásanyag mellett a Kézirattár értékes nem magyar kötődésű dokumentumokkal is rendelkezik. Közülük zenei vonatkozású a 13. század végéről származó ún. Budapesti Dalkézirat három illusztrált kódexlapja a Kürenbergi lovagköltő és más minnesang énekesek illusztrált szövegeivel, a 20. századból pedig Pablo Casals levelei.

A SZÍNHÁZTÖRTÉNETI TÁR az ország legnagyobb magyar színházi forrásgyűjteménye. Olvasóterme közös a Zenei gyűjteménnyel. Gyűjti mindazokat a könyvtári jellegű dokumentumokat, amelyek összefüggnek a magyarországi, illetve a határon kívüli magyar vonatkozású színjátszással. Állománya különböző alcsoportokra oszlik.
A közel 50.000 kötetet számláló SZÖVEGKÖNYVTÁR 40.000 magyar és 10.000 külföldi, illetve idegen nyelvű szövegkönyvet őriz. Itt vannak az Esterházyak könyvtárából származó 18–19. századi librettók, valamint más színházak mellett a Nemzeti Színház, a Népszínház és az Operaház műsorkönyvtára.
 
A megközelítőleg 400.000 egységből álló SZÍNLAP– ÉS APRÓNYOMTATVÁNY GYŰJTEMÉNYben a különböző színházak zenés előadásainak plakátjai, színlapjai is megtalálhatók. Itt őrzik például az első magyar énekesjáték, a Pikko hertzeg és Jutka Perzsi 1793-as bemutatójának kétnyelvű színlapját vagy Bartók Béla: A Kékszakállú herceg vára ősbemutatójának plakátját.

A Pikko hertzeg kétnyelvű színlapja

A GRAFIKAI ÉS SZCENIKAI GYŰJTEMÉNY a prózai színjátszás mellett áttekintést nyújt az eszterházi kastélyszínházban Haydn által bemutatott dalművek díszlet– és jelmezterveitől a 20. századi jeles magyar szcenikusok munkásságáig.
A mintegy 180.000 egységből álló FOTÓGYŰJTEMÉNY a fényképezés kezdeteitől tartalmaz színházi fényképeket, köztük az Operaház előadásairól és művészeiről is. Az 1980-as években ide került három világhírű magyar énekes, Závodszky Zoltán (1892–1976), Anday Piroska (1903–1977) és Rösler Endre (1904–1963) gyűjteménye.
 
Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.



Források:

oszk.hu
Magyar kódex 2. Lovagkor és reneszánsz. Bp. Kossuth, 1999
Magyarország zenetörténete I. Középkor. Bp. Akadémiai Kiadó, 1988
Magyarország zenetörténete II. 1541-1686. Bp. Akadémiai Kiadó, 1990
Képes magyar zenetörténet. Bp. Rózsavölgyi és Társa, 2004

2017. május 3., szerda

Zenei kincsek a szombathelyi Egyházmegyei Könyvtárban

Szombathely, Szily János utca 1.






A Szombathelyi Egyházmegyét Mária Terézia állította fel 1777. február 17-én kelt oklevelével (korábban Szombathely a győri egyházmegyéhez tartozott). Első püspöke felsőszopori Szily János lett, aki nagy lendülettel fogott hozzá a szervezéshez. Püspöki székhelyére hívatta Hefele Menyhért (1716–1794) tiroli származású építőmestert és megépíttette vele a Szombathely városképét meghatározó Templom–teret a székesegyházzal, a püspöki palotával és a szeminárium épületével.

Mária Terézia halála után II. József betiltotta a vidéki szemináriumok működését. Ebben az időben, 1787–90 között a város első nyomdája, a Siess–nyomda működött az épületben. II. József halálos ágyán visszavont rendelkezései azonban 1790 februárjában megnyitották a kapukat a szeminaristák előtt.
A püspöki palota, a székesegyház és a szeminárium épületegyüttese (Forrás: konyvtar.martinus.hu)

A Szeminárium épülete adott otthont kezdettől a Szily János püspök által alapított Egyházmegyei Könyvtárnak, amely ma is ebben az épületben, bár már nem az eredeti termekben található. A tudós püspök 1791-ben nagy gonddal összegyűjtött saját könyvtárát 1791-ben adományozta egyházmegyéjének. Korát megelőzően a gyűjteményt világi személyek számára is nyilvánossá tette, bár anyagát csak helyben használhatták.

Kezdetben a könyvtár az épület második emeletének két termét foglalta el. Az alapító körültekintően gondoskodott a könyvtáros személyéről, feladatairól és fizetéséről, valamint az állomány további rendszeres gyarapításáról is.

A későbbiekben további adományokkal is gazdagodott a könyvtár, s állománya annyira megnőtt, hogy szükségessé vált helyiségeinek bővítése. Ez az épület bővítésével egyidőben, 1884-ben történt meg. A könyvtár számára az első emeleten a barokk teremkönyvtárak hangulatát idéző terem Brenner János építész tervei szerint készült el. A benne körbefutó galéria felnyúlik a második emeletre, ahová a terem közepén levő gyönyörű öntöttvas csigalépcsőn lehet feljutni. A mennyezetet Storno Ferenc és fia festette ki 1885-ben. Az épület stílusát mindenben követő berendezés, a könyvállványok, könyvszekrények és a galériát borító intarziás faburkolat Palkovics Ferenc munkája. A könyvtár ma is ebben a teremben található.

Forrás: konyvtar.martinus.hu

A 18. század végén mintegy 1000 művet 3000 kötetben számláló könyvtár állománya mára 70.000 kötet fölé nőtt: számban legnagyobb a teológiai állomány, ezt követi a történelem, a jog, a filozófia és a természettudományok.

A könyvtár legféltettebb kincseinek nagy része, középkori kéziratok, kódexek, ősnyomtatványok még Szily püspök révén kerültek az állományba. A kódexek közül az egyik legértékesebb egy hártyára másolt, hangjelzett zsolozsmáskönyv a 13. századból. Adventtől pünkösd ünnepéig tartalmaz antiphonákat, zsolozsmákat, himnuszokat, amelyeknek dallamait neumák jelölik.

Breviarium Notatum Salzburgense (Forrás: earlymusic.zti.hu)

A könyvtár másik zenei vonatkozású ritka kincse az a hangjegyfüzet, amely a kottanyomtatás feltalálójának, Ottaviano Petruccinak és más, nagynevű olasz mesternek a kottáit tartalmazza; Velencében nyomták az 1500-as évek első felében.



Források:

H. Simon Katalin: A Szombathelyi Püspökség bibliotékái. = http://konyvtar.martinus.hu/egyhazmegye/bemutatkozas
Dobri Mária: Szombathely Egyházmegyei Könyvtár. Bp. 1992, Kartográfiai Vállalat /Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára 435./

2016. szeptember 22., csütörtök

A váci püspök muzsikusa

Vác, Migazzi tér 2.





A műemlék jellegű épület 1878-ban eklektikus stílusban épült a Peitler Antal püspök által ugyanabban az évben, három korábbi egyházi könyvgyűjtemény egyesítésével megalapított Püspöki Könyvtár otthonául.  Emelettel 1925/26-ban bővítették.


A könyvtár gyűjteményének körülbelül harmada egyházi tárgyú, a többi főként történeti, filológiai és irodalmi anyag. 14-15. századi hangjegyes kéziratai is vannak.

Ebben a házban lakott hosszú évtizedeken át PIKÉTHY TIBOR zeneszerző, karnagy, orgonaművész és zenetanár. 1915-ben lett a püspöki székesegyház karnagya és orgonistája; 1946-ban egyházzenei igazgatónak nevezték ki. Ő alapította meg Vác első zeneiskoláját. Haláláig a városban élt, az Alsóvárosi temetőben nyugszik.

Az idős Mester otthonában (http://www.pikethy.net/konzi/media/gal_pikethy/pikethy/)



Híres növendéke, Lehotka Gábor mesélte:

Pikéthy lakásába élmény volt belépni. Képzőművészeti alkotások, gyönyörű bútorok díszítették az igen tágas és magas szobákat. Szeretett beszélni képeiről (ő maga is tanult a képzőművészeti főiskolán), nem véletlen, hogy megszerettem a festészetet. [...] Pikéthy rendszeresen kirándult, többször magával vitt.

Egykori otthonának homlokzatán halálának 20. évfordulóján helyeztek el emléktáblát:




Források:

Vác: A Dunakanyar szíve. Történelmi városkalauz helybelieknek és világcsavargóknak. Vác, 2009
www.pikethy.net
Lehotka Gáborral beszélget 70. születésnapján Muth Ágota Gizella. = Parlando 2008.6.

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2016 nyarán készítettem