Itt billentették tunikán Mozartot

Bécs, Singerstrasse 7. Deutschordenshaus (A német lovagrend székháza)

Ausztria

 

 

A Stephansdomtól alig két percnyi sétával közelíthető meg a monumentális épületegyüttes, amelyben két lakószárny gótikus, torony nélküli templomot fog közre.

 

Érdemes benézni hangulatos, virágokkal, szobrokkal ékes kettős udvarára azért is, mert innét láthatjuk azt a részt, ahol annak idején Mozart szállása volt.

Szemben, a második emeleti ablaksor mögött volt Mozart szobája

 

A német lovagrend a XII-XIII. század fordulóján telepedett meg Bécsben, rendháza kezdettől ezen a helyen állt. A mai épületegyüttes évszázadok során alakult ki: a templom a 14. század közepén épült gótikus stílusban, a két oldalszárny pedig a 17-18. századból származik.

A 25 éves Mozart 1781. március 16. és május 2. között lakott itt. Akkor még Colloredo salzburgi hercegérsek udvari muzsikusa volt, s hivatali kötelességből kísérte el urát bécsi útjára. Ám már nagyon szeretett volna megszabadulni a szinte feudális kötöttségekkel járó szolgálatból, s ez - sok gyűrődés után - végleg itt sikerült neki. Az a bizonyos legendás fizikai inzultus, ami ezt megpecsételte, az érsek udvarmestere részéről érte, aki nem volt hajlandó átadni urának Mozart felmondását.

A részleteket, Mozart akkori helyzetét, indokait és az itt lezajlott eseményeket  részletesen megírtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában. Nagyon sok fényképet is tudtam mellékelni, ugyanis az épületben ma egyházi kezelésű szálloda működik, ahol már többször sikerült egy-egy hetet eltöltenem.

Az épület földszintjén van egy csodálatos kis hangversenyterem, a Sala Terrena, ahol annak idején Mozart is muzsikált és kiváló akusztikájúnak tartotta:

 

Ma is rendeznek ott koncerteket (nagyon drága!), de ha a turista élelmes, letelepedhet az udvaron egy padra, kiválóan lehet hallani 😉. Reggel pedig, amikor takarítják, be lehet lógni és megnézni a termet, igazán érdemes!

A kettős udvart összekötő árkádokon emléktáblákat láthatunk: elsősorban Mozartét, mellette három táblára felvésték a Mozart Társaság tiszteletbeli tagjainak nevét.

 

Nem szabad kihagyni gyönyörű gótikus mennyezetével és régi címereivel, síremlékeivel a Magyarországi Szent Erzsébet tiszteletére felszentelt templomot sem. 

 

 

Itt volt apácanövendék a Muzsika hangja Mariája

Salzburg, Nonnberggasse 2. Stift Nonnberg

Ausztria

 

 

A Nonnberg Salzburg egyik "házi" hegye, ahova a belvárosból, a Kaigasséból induló lépcsősoron juthatunk fel. Nevét az itt álló apácakolostorról kapta, amely fontos történelmi emlékhely: a legrégebbi ma is álló zárda német nyelvterületen. Időszámításunk szerinti 700-ban (!!!) alapította meg a mára már szentként tisztelt Rupert, nagyjából egyidőben a Szent Péterről elnevezett – és szintén ma is létező – bencés apátsággal, mint annak női párját.

 

Néhány évtizede azonban zenei emlékhelyként is említhetjük, ugyanis itt volt novícia egy bizonyos Maria Augusta Kutschera, aki aztán asszonynevén mint Maria von Trapp – különösen a róla és éneklő családjáról szóló amerikai film hatásaként – világhírűvé vált.

A film Maria naplóján alapult. Bár Julie Andrews egészen kitűnő a filmben, de az igazi Maria megismeréséhez naplóját kell elolvasnunk. Abban leírta a kolostort, itteni életét, azt, hogyan került a Trapp családhoz, végül esküvőjét, amelyre – a filmmel ellentétben – itt, e kolostor templomában került sor.

 

Mindezt részletesen megírtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában, sok-sok képpel, köztük egy eredeti fényképpel az esküvőről, mely a kolostor udvarán készült. Ezt itt is megmutatom:

Ma a turista bemehet a kolostor udvarára, amely egyúttal temetőkert is, bemehet a templomba és nem mellesleg a hosszú lépcsőzés után élvezheti az innét nyíló csodálatos kilátást.

Ha pedig a Nonnberggasén tovább sétál még egy 500 métert, megtalálhatja Konstanze Mozart villáját, amelyről már volt szó itt a Zenevándor blogban. 

Salzburg számára Mozart mellett a Trapp család is hatalmas turisztikai vonzerőt jelent, különösen az említett, 1965-ben Sound of Music (A muzsika hangja) címmel Julie Andrews és Christopher Plummer főszereplésével, Robert Wise rendezésében készített film óta.

Számos különböző hosszúságú „Sound of Music” túra vezeti el az érdeklődőket az eredeti és a forgatási helyszínekre. Ezek nem mindig estek egybe, mert a hollywoodi ízlés sok ponton túlságosan felturbózta a témát. De azért a Nonnberg kolostora megjelenik a filmben a maga valóságában, legalábbis kívülről (belső jeleneteit máshol forgatták).

Befejezésül itt is ajánlok egy nagyon érdekes videót, amelynek készítője motorbiciklivel végigjárta a film szinte összes forgatási helyszínét, pontosan azonosítva őket, s a kellő helyeken jeleneteket is felvillantott a filmből, hogy képben legyünk. Igazán remek munka! 

Egy rózsaszínű ház rózsaszínű története

Sopron, Templom utca 6. Bezerédj-ház

 

 

A középkori alapokon épült házhoz, mely mai alakját 1710 körül kapta és ma rózsaszínben pompázik, egy valóban rózsaszínű történet fűződik, mely 1840-ben esett meg: Slachta Etelka és a fiatal Liszt Ferenc találkozásának gáláns epizódja.

 

Az épület akkor a Bezerédj családé volt. Amikor Liszt 1840 február közepén járt Sopronban járt, bár máshol volt a szállása, a családfő, Bezerédj Pál, Sopron vármegye főjegyzője meghívására sokat tartózkodott itt. Mint tudjuk, ezekben a napokban adta azt a hangversenyt, amelyre "belógott" a Sopronban katonáskodó Petőfi... 

A koncert napján, február 18-án a házigazda ebéden látta vendégül Lisztet, aki másnap, kihasználva a közelséget, átruccant Doborjánba, hogy gyerekkora óta először újra lássa szülőházát. Onnét visszatérve a család bált rendezett a tiszteletére, s azon esett meg a gáláns történet.

Etelka fennmaradt naplójából egész pontosan ismerjük a fél pár kesztyű átnyújtásának történetét. Korábban már megírtam a Papageno Kataliszt blogjában, olvassuk el ott! Abban a posztban több képet is mutatok, és a mélyebben érdeklődők további forráshoz is hozzájuthatnak.

Az épületen 1975-ben a Soproni Liszt Ferenc Társaság emléktáblát állított, nem igazán pontos szöveggel:

  

A közelmúltban az épület előtt, a járdában kis, magyar és német nyelvű bronztáblát helyeztek el, amellyel jelzik, hogy a ház a Liszt Ferenc sétaút második állomása; ez a virtuális útvonal Liszt legfontosabb soproni emlékhelyeit köti össze.

 

Liszt további soproni emlékhelyei a Zenevándor blogban:

Sopron Fő tér 8. Storno-ház. Járt itt Mátyás király és Liszt Ferenc

Sopron, Petőfi tér 3. Liszt a pódiumon, Petőfi a nézőtéren

 

Egy nagy szerelem múzeuma

Bagnara di Romagna, Piazza 4 novembre 2. 

Museo Pietro Mascagni

Olaszország, Emilia-Romagna régió, Ravenna megye

 

 

Helyszínünk Itália, a Ravennától 36 km-re fekvő Bagnara di Romagna, amely egy kis, alig 2500 lélekszámú település egy büszke Sforza várral.

Mascagni múzeumának létrejötte egy hatalmas szerelemnek köszönhető. A Parasztbecsület szerzője, aki – felesége szomorúságára – egész életében vonzotta a hölgyeket, 1910-ben, két évtizeddel örökbecsű operája bemutatása után, 47 éves korában
találkozott egy 22 éves gyönyörű lánnyal. A Bagnara di Romagna-i születésű Anna Lolli a római Teatro Costanzi kórusának tagja volt abban az időben, amikor Mascagni igazgatta a színházat. A zöld szemű Anna – Mascagninak Annuccia – nem futó kaland lett, hanem életre szóló hatalmas szerelem. Kapcsolatuk 35 éven át, Mascagni 1945-ben bekövetkezett haláláig tartott. A zeneszerző olyan hosszú ideig bizony kettős életet élt, idejét megosztva felesége és Annuccia között.

 

Történetükről sok további érdekességet megírtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában.

Magáról a múzeumról itt lehet többet megtudni - olasz nyelven, az oldalon több képet is láthatunk.

Végül nézzünk meg egy rövid videót a településről! A zöldszemű Anna Lolli személyesen fogad bennünket a múzeum kapujában 🌝
 

Egy nagykanizsai nagypolgári otthon zenei emlékei

Nagykanizsa, Sugár út 12. Blumenschein-palota

 

 

Nagykanizsa belvárosában, frekventált helyen, a Sugár út és Rozgonyi utca sarkán eklektikus stílusú épület áll. A helyiek Blumenschein-palota néven ismerik.

 

Építészeti szempontból ez a város egyik legegységesebben fennmaradt palotája s egyúttal legimpozánsabb magánháza. Fénykorában, az 1900-as évek első három évtizedében – úrnője révén – a zene otthona is volt. Az úrnő, Blumenschein Vilmosné Kohn Hedvig ugyanis kiválóan zongorázott, s házába vonzotta a zeneszerető kanizsaiakat és a városba látogató művészeket.

Blumenscheinné apja, Kohn Henrik évtizedeken át magán zenetanárként (zongora) működött Nagykanizsán. Az 1864-ben Nagykanizsán született Hedvig művészi fokon zongorázott. Feltételezhető, hogy apja tanította, majd olyan tehetségesnek bizonyult, hogy tanulmányait 1876 szeptemberétől két tanéven át a bécsi zeneakadémián folytatta. Ám nem lett hivatásos muzsikus, a polgári családi életet választotta: 1887 októberében férjhez ment Blumenschein Vilmos gabonakereskedőhöz. Két fia és egy lánya született. Nem egészen egy évtizede élt házasságban, amikor családja nagy örökséghez jutott (a részleteket ITT érdemes elolvasni), s egyik fivérével felépíttették a Sugár úti palotát. 

Hedvig és családja otthonát  harminc éven át élénk és színvonalas zenei élet töltötte be. A ház úrnője gyakran fellépett zongoristaként különböző helyi hangversenyeken, s mellette otthona a házimuzsikálás fontos kanizsai színhelye lett. Férjével sokszor látta vendégül a Kanizsára látogató muzsikusokat; velük is, vagy csak maguk között, illetve kanizsai barátaikkal zártkörű hangversenyeket, házimuzsikálásokat is szoktak rendezni. 

A palota legszebb órái közé tartozhattak azok az alkalmak, amikor Szigeti József, minden idők egyik legnagyobb hegedűművésze volt a ház vendége. Szigeti többször járt Kanizsán, felnőtt, világhírű művészként is, de az első néhány alkalommal még csodagyermek korában. Édesapjával együtt itt, Blumenscheinéknél lakott és hangversenyein Hedvig kísérte zongorán. Erről részletek ITT találhatók.

Hedvig gyermekei közül Klára (Orováné Bodó Klára) hasonló életutat járt be, mint édesanyja, de ő az énekes zene területén. Még lánykorában, de később óbudai ügyvédfeleségként is gyakran fellépett igényes műsorral, volt koncertje a Vigadóban is. Az 1910-es, 1920-as években többször hazajött Kanizsára, olyankor édesanyjával közösen adott dalestet.

Thúry György Múzeum

 

A Blumenschein-palota aranykora 1932-ig tartott, amikor a házaspár eladta és leányukhoz költözött Óbudára. A szülőföldből való kiszakadást nem sokkal élték túl. Néhány hónap múlva, még költözésük évében váratlanul elhunyt a férj, majd alig egy év múlva, 1933 júniusában Blumenschein Vilmosné gyászjelentése is megérkezett Nagykanizsára. Mindkettőjüket az óbudai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra.

A muzsikáló család történetével foglalkoztam a Papageno oldal Kataliszt blogjában is. Azt a posztot azért érdemes megnézni, mert publikáltam benne a csodagyerek Szigeti József egy Londonból írt levelét az "édes Hedvig néni"-nek, szóltam az épület Blumenscheinék utáni sorsáról és jóval több fényképet és dokumentumot is megmutattam.

Itt született Karajan

Salzburg, Josef-Friedrich-Hummel-Strasse 1.

Ausztria

A Salzach folyó partján, a Staatsbrücke lábánál reprezentatív, barokk jellegű épület áll: a Karajan család városi palotája. Itt született és nőtt fel minden idők legnagyobb karmestere, Herbert von Karajan (1908. április 5. - 1989. július 16.).

 

 

Bár ezt tartják szülőházának, a kis Heribert – mert ez volt a hivatalos keresztneve – nem itt, hanem a Franz Josef-Strassén, egy ma már nem létező magánklinikán jött a világra, ám onnét valóban ebbe a házba, a családi otthonba hozták haza; így kissé szabadon mondhatjuk ezt az épületet szülőházának is. 

Az épület címeként találhatunk Elisabethkai 8. vagy Schwarzstrasse 9. megjelölést is, mivel utcák kereszteződésében áll. De ha az óvárosból a Staatsbrückén megyünk át a túloldalra, már a hídról megláthatjuk a házat és előtte Karajan egészalakos szobrát. Anna Chromy alkotását 2001-ben avatták fel.

 

Az emlékhely történetét már megírtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában. Ott elolvashatjuk a részleteket: a Karajanok eredetét, a karmester közvetlen családi környezetét, gyerekkorát és első lépéseit a karmesterré válás útján.

A szegedi színház zenei emlékei

Szeged, Vaszy Viktor tér 1. Szegedi Nemzeti Színház

 

 

Szeged Tisza-parti eklektikus városképének egyik leghangsúlyosabb épülete a kőszínház.

 

A nagy árvíz katasztrófája után épült fel, hogy aztán egy újabb katasztrófa várjon rá…

A neobarokk stílusú épület tervezői a színházépítés elismert bécsi mesterei, Ferdinand Fellner és Hermann Helmer voltak. A nyitó előadást 1883. október 14-én tartották Ferenc József részvételével. Az ünnepi nyitány megírására Erkel Eleket kérték fel.

Két év múlva a zsinórpadláson tűz ütött ki, mely percek alatt továbbterjedt. A vasfüggöny bezuhant a nézőtérre, s mivel a színház vízvezetékei nem működtek, a nézőtér is teljesen megsemmisült.

Ám főnixmadárként hamarosan újjászülethetett: korábbi építői elnyerték a biztosítás összegéből fedezett újjáépítés kivitelezését, amit rövid idő alatt – kisebb változtatásokkal – véghez is vittek, így 1886 októberében újra megnyitotta kapuit. 

1944-ben is súlyos károk érték. 1978-86 között, majd utoljára 2012-ben újították fel. Az elemi csapások azóta sem kerülték el teljesen: alig három éve, hogy egy orkánerejű vihar letépte a tetőzetét, óriási károkat okozva…

Az épületen, illetve az épületbelsőben több muzsikusnak, zeneszerzőnek állítottak emléket, mellette természetesen a prózai, drámai színjátszásnak is.

Ezeket részletesen, képekket is mellékelve ismertettem a Papageno oldal Kataliszt blogjában, ahol két posztban foglalkoztam a témával, így ennek itt csak vázlatát adom.

Fricsay Ferenc mellszobra

 

A nemzetközi rangot elért szegedi zenés színjátszás már e színházépület felépülése előtt elkezdődött. Az új színházban folytatódtak a népszínmű- és operett-előadások, sőt, a közönség érdeklődésének következtében az 1880-as évek vége óta számban és minőségben gyarapodnak. Millöcker, Suppé, Johann Strauss mellett a műsorban megjelent az angol operett egy Sullivan mű bemutatásával. Vadnay Vilma után H. Pauli Mariska volt a szegediek népszerű primadonnája - Mariska ügyében férje még párbajozott is a színigazgatóval! Olvashatunk arról, miért mondott le 1923-ban Palágyi Lajos igazgató és milyen újításokat hozott Andor Zsigmond.

1938-1944 között a színház első zenei fénykorát élte a később külföldön világkarriert csinált Fricsay Ferenc karnaggyal az élen.

A témáról írt második posztban a fő vonulat Vaszy Viktor két korszaka, benne Simándy József operai debütálásával, majd Gregor József felfedezésével. A poszt röviden összefoglalja a szegedi balett történetét, majd számba veszi szegedi szerzőknek ezen a színpadon bemutatott operáit, az itt koncertezett világhírességeket (Bartók Béla is fellépett itt), végül feleleveníti a Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának megünneplésére rendezett opera-előadást.

 

 

Itt lakott az első ének-zenei általános iskola megteremtője

Kecskemét, Budai utca 14.

 

 

Földszintes városi lakóház. Az 1950-es évek elejétől 1970-ben bekövetkezett haláláig itt lakott Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta. Férje is zenetanár volt.

 

A szekszárdi gyökerű, Budapesten diplomát szerzett fiatal Szentkirályi Márta 1942-ben került Kecskemétre, s a Református Tanítóképző Intézet gyakorló iskolájában kezdett tanítani. Az 1946/47-es iskolai évben tanulmányi szabadságot kért, amelyet arra használt, hogy megszerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán az énekszaktanítói képesítést. Ezt követően visszajött Kecskemétre, s – békéstarhosi tapasztalatait felhasználva –  az ének tantárgy keretében zeneóvodát szervezett. Kis tanítványainak szereplését Kodály Zoltán is látta díszpolgárrá avatásának ünnepségén a Katona József Színház színpadán, és elégedettségét kifejezve további munkára buzdította a fiatal tanárnőt. Javasolta, hogy ezt az oktatást az iskolákban is folytatni kellene, ami kilenc hónappal később – egyelőre egyetlenegy első osztályban – meg is kezdődhetett. Így jött létre az ország első ének-zenei általános iskolája, a mai Kodály Iskola, amelynek ő lett első igazgatója.

Az egyetlen indított osztályból felfejlődött intézmény érdekében Szentkirályi Márta valóságos emberfeletti munkát végzett. Nehézségeiről, eredményeiről, kapcsolatáról Kodállyal sok részletet lehet olvasni a Papageno Kataliszt blogjában, ahol már megírtam a történetet és sok képet is közzétettem az úttörő időkből, valamint felsoroltam forrásaimat.

A ház kerítésfalán 2003 őszén avatták fel emléktábláját:

 

Szövegét ide másolom, mert a fényképről nehezen olvasható; információihoz annyi kiegészítést teszek, hogy a jeles pedagógus itt, otthonában hunyt el 1973. július 13-án. Mindössze ötven éves volt...

EBBEN A HÁZBAN ÉLT ÉS DOLGOZOTT
AZ 1950-es ÉVEK ELEJÉTŐL 1973-ban BEKÖVETKEZETT HALÁLÁIG
NEMESSZEGHYNÉ SZENTKIRÁLYI MÁRTA
ALAPÍTÓ IGAZGATÓJA VOLT AZ ORSZÁG KÖZOKTATÁSÁBAN ELSŐKÉNT
KECSKEMÉTEN 1950-ben ELINDÍTOTT
ÉNEK–ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁNAK (MA KODÁLY ISKOLA)
MUNKÁSSÁGA ÉS HIVATÁSTUDATA PÉLDÁUL SZOLGÁL MIND A HAZAI
MIND A KÜLFÖLDI ZENETANÁROK SZÁMÁRA

EMLÉKÉRE ÁLLÍTOTTÁK A LEGELSŐ OSZTÁLY EGYKORI TANULÓI AZ ÉVZÁRÓ ÜNNEPSÉGÜK 45. ÉVFORDULÓJÁN
VALAMINT A PSALMUS HUMANUS MŰVÉSZETPEDAGÓGIAI EGYESÜLET   2003

 

 

 

55 évig volt a pécsi székesegyház orgonistája

Pécs, Janus Pannonius utca 6.

 

 

A nemesen egyszerű vonalú pécsi műemlék lakóház stílusával mintha példázná az egykor benne lakó zeneművész személyiségét.

 

Falán emléktábla tudatja, hogy ebben az épületben, közel a dómhoz élt Halász Béla orgonaművész (1908-1991), aki 55 éven át volt a pécsi székesegyház orgonistája.

 

A pécsi születésű művész a Zeneművészeti Főiskolán 1926 és 1932 között többek között Kósa Györgynél, Bárdos Lajosnál és Harmath Artúrnál tanult. Rövid kőszegi kitérő után 1935-től régi tanára, Jaksch Ede mellett a pécsi székesegyház másodorgonistája, majd Jaksch halála után, 1943-tól első orgonista lett. Templomi szolgálata mellett a pécsi tanítóképzőben, majd a zeneiskolában tanított. Művészetét számos koncerten is megosztotta a közönséggel. Sokak szerint a világhírt cserélte fel a székesegyház karzatára. 

Életéről, egyéniségéről részletesebben és több képpel olvashatunk a Papageno Kataliszt blogjában, ahol korábban már megírtam az emlékhely történetét. 

Itt élt gyerekkorában Mozart kedves "Gaulimauli"-ja

Salzburg, Goldgasse 14.

Ausztria

 

 

Salzburg kétségtelenül Mozart városa; legismertebb pontja a Getreidegassén álló Mozart-szülőház, ami nem csak Salzburg és nem csak a zenei világ, hanem kategóriától függetlenül is a világ egyik leglátogatottabb épülete és múzeuma.

Ám Salzburg nem csak ebből áll. Számtalan olyan érdekes emlékhely létezik benne, amelyek csak érintőlegesen kapcsolódnak Mozarthoz, viszont árnyalják, kiteljesítik a róla alkotott képet és más érdekes emberekkel is megismertetnek.

Ilyen érdekes ember volt a muzsikus Franz Jakob Freystädtler (1761-1841), akit Mozart egyik kis kánonában tett halhatatlanná:

 

 

Blőd szövege borközi állapot szüleménye, rögtönzése lehet, benne (valószínűleg) bécsi kocsmárosok neveivel:  „Kedves Freystädtler, kedves Gaulimauli, kedves sündisznó, hát hova lesz a menet? Fintóhoz, vagy Sculettihez? De biztos egyikhez sem, sőt nem is Freystädtler, hanem Lilienfeld úr megy a Kitschához”.

Nos, a kis darab címzettje, Franz Jacob Freystädtler salzburgi kórusénekes fiaként született. Ő maga is templomi énekesfiúként kezdte szülővárosában, miközben orgonaórákat vett Michael Haydn apósától és 1777 után néhány évig a Szent Péter főapátsági templomban volt orgonista. Rövid müncheni kaland után, amikor zenetanárként próbálkozott megélni, de adósságai miatt két hétre börtönbe került, 1786 tavaszán Bécsben telepedett le. Valószínűleg csak itt ismerkedett meg nagynevű földijével, akitől leckéket vett zeneszerzésből, s így került be Mozart társaságába. De Bécsben is folytatódtak anyagi zűrjei: ismét letartóztatták, s a börtönből éppen Mozart segítségével került ki, aki írásbeli felelősséget vállalt érte. Sőt, foglalkoztatta is a bohém fiatalembert mint kottamásolót. Így nyilván jól ismerte. „Bulizhattak” is együtt: ennek emléke lehet a Mozart saját játékos szövegére írt kánon.

Hogy hogyan és mikor született ez a becenév (mert ezt is dokumentálni lehet!) és mi lett a kedves Gaulimauli sorsa Mozart halála után, részletesen megírtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában.

Ma azt a Salzburg belvárosában, az Alter Markról nyíló szűk kis Goldgasséban található házat, ahol gyerekkorát töltötte, emléktábla jelöli.

 

 

 

 

Itt halt meg Vikár Béla

Dunavecse, Vikár Béla utca 4.

 

 

Egyszerű falusi lakóház. Ebben töltötte élete utolsó másfél évét és itt hunyt el Vikár Béla (1859-1945) néprajztudós. Szinte sorsszerű, hogy az utca neve eredetileg Vándor utca volt; ma pedig a nagy vándornak is mondható Vikár Béla nevét viseli.

 

Vikár 1944-ben, pesti lakásának lebombázása után — amelyben minden értéke elpusztult — költözött le Dunavecsére, Tinka nővéréhez. 

A dunavecsei kis házban, amelyhez a tudós életében több vidám nyári üdülés emléke is fűződött, a háborús körülmények között a két idős ember nehezen élt, sok gondot okozott az élelem és a tüzelő beszerzése.

Az idős Vikár Dunavecsén (mvkkvar.hu)

Az itt töltött hónapokban még verseket írt, tudományos tervek foglalkoztatták. Amíg tudott, minden délután sétálgatott a Duna-parton, vagy a falu főutcáján. Ám ereje hanyatlott, s páratlan szorgalommal töltött élete nyolcvanhat éves korában, 1945. szeptember 22-én délután véget ért. Halálhíre talán el se jutott pesti barátaihoz és közlekedési nehézségek is voltak, így utolsó útjára a parasztemberek, néptanítók és iskolásgyerekek kísérték a helyi temetőbe. Hamvait 1948-ban a budapesti Farkasréti temetőben díszsírhelyre temették.

Az azóta némileg átalakított, egykor nádfedeles épületen hamarosan emléktáblát állítottak:

 

1983-ban emlékművet kapott a róla elnevezett Művelődési Ház és Könyvtár épületével szemben, a parkban. Eskulits Tamás alkotása telitalálat: egy parasztház ablakán kikönyöklő, messzire, a világra kitekintő idős emberként ábrázolja a Kalevala műfordítóját, a jeles népdalgyűjtőt, nyelvészt. Azóta az ablak kerete sajnos eltűnt…

kozterkep.hu

 

A Helytörténeti Gyűjteményben (Petőfi tér 1.) kiállítás idézi életművét és Dunavecsével való kapcsolatát. Amúgy Dunavecsére Petőfi nyomában is érdemes elzarándokolni, hiszen ma is áll az a bizonyos „kis lak a nagy Duna mentében”…

Az emlékhelyről jóval részletesebben és több képpel, dokumentummal írtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában. Ott adtam meg forrásaimat is.

 

Vikár Béla további emlékhelye a Zenevándor blogban:

Hetes, Vikár Béla utca 14. 

Dankó Pista villája a puszta közepén

Tabdi, Buckadűlő 39. Dankó-villa

 

 

Csengőd határában (ma hivatalosan Tabdi területén), a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában, Tabdi központjától másfél kilométerre ma is áll Dankó Pista (1858-1903) egykori tornyos villája. Lakóterülettől távol esik, erdős terület és szántó határán található.

 

Tornya megvan, csak takarják a lombok (hungariahuizen.nl)

A nyomorból indult legendás muzsikus, dalszerző 1901-ben, hangversenykörútjai jövedelméből vásárolta meg, a hozzá tartozó birtokkal együtt. Kiválasztása jellemző volt Dankó romantikus, nem két lábbal a földön álló művészegyéniségére: a területen nem termett meg szinte semmi, de muzsikáló neve volt: Csengőd. Házának tornyára, mint egy várúr, monogramos zászlócskát tűzött. 

Csongor Győző írja Hulló levél, sárga levél… című Dankó–életrajzában:

Mesélik, akik mellette voltak utolsó éveiben, hogy ki-kigyalogolt messzebbre is a háztól, s egy-egy buckára dőlve pengette hegedűjét, töredékesen maradt dallamokat jegyezgetve le a papírosra. A toronyszobában népszínműveken is dolgozott.

Meg is verselte-zenésítette villáját:

    A csengődi Buckában
    Csoda van a pusztában.
    Ha kérdezed, micsoda,
    Majd megmondja a bora.

Amikor megvásárolta a házat, már betegeskedett, s abban reménykedett, hogy az itteni szabad levegő majd meggyógyítja - ám nem így lett. Állapotának súlyosbodásával innét vitték Pestre, kórházba. Utolsó heteit sógora lakásán élte, ott hunyt el 1903. március 29-én.

Halála után özvegye, Joó Ilonka ebben a házban élt visszavonultan, csak jóval később ment újra férjhez egy földbirtokoshoz. Második házasságának éveiben már berendezett itt egy Dankó-emlékszobát. 

 

Joó Ilonka idejében (tabdi.hu)

Ilonka több, mint négy évtizeddel túlélte Dankót! 1944-ben hunyt el, s kívánsága szerint melléje temették a szegedi Belvárosi temetőbe.

A hagyaték egy része egy rokonhoz került, aztán a csengődi tanács a házat megvásárolta és 1970-ben Dankó-emlékmúzeumot rendezett be benne. 

A megyei hírlap így mutatta be:

Az emlékmúzeum a villa négy szobájára terjed ki. Az elsőben részletes életrajzi tábla és egy fiatal szegedi festőművész, Zombori László Dankó-portréja fogadja a látogatót. A második és harmadik szobában fényképek, kéziratok, kották, újságok, képeslapok és egyéb dokumentumok mutatják be a Szeged-felsővárosi születésű nótaköltő életútját és munkásságát. A negyedikben tárgyi emlékek, a villa hajdani bútordarabjai, használati tárgyak, szekrények, asztalok, könyvespolcok, könyvek és Dankónak az a hegedűje látható, amelyen utoljára játszott. Itt állították ki Joó Ferencnek, a nótaköltő apósának egyik festményét, amelyen három lányának, köztük Dankó feleségének, Joó Ilonkának portréját rajzolta meg. Összesen mintegy háromszáz tárgyat tartalmaz a bemutató.

1984-ben még megvolt a múzeum, ám valamikor utána csendesen megszűnt. Egy utalás szerint a relikviákat a szegedi múzeumba szállították.

A villa ma magánkézben van, szépen helyreállítva, akár meg is szállhatunk benne...

Az emlékhelyről kicsit részletesebben írtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában. Mellette érdemes megnyitni a villa mint szálláshely oldalát is, ott több képet nézegethetünk mai állapotáról.

Egy pécsi polihisztor otthona

Pécs, Aradi vértanúk útja 42.

 

 

Pécs festői pontján, a Dóm felett húzódó utca egyik emeletes bérházában egy igazi polihisztor élt: dr. Vargha Károly (1914-1993). 

 

Valóban polihisztor volt: germanista, nyelvész, népzenekutató, műfordító, az 1960-as évektől majd három évtizeden keresztül a Baranya megyei honismereti munka szorgalmazója, irányítója, a Baranyai Honismereti Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke.

Német nemzetiségű faluból származott. 1934-ben a pécsi püspöki tanítóképzőben tanítói oklevelet szerzett majd Berlinben, a Collegium Hungaricumban összehasonlító néprajzi és népzenei tanulmányokat végzett. Később a szegedi egyetemen lett bölcsészdoktor. Szeged, Kőszeg és Baja után 1949-ben került Pécsre, ahol aztán egész életében működött. Ő szervezte meg a tanárképző főiskola német tanszékét, amely a német nemzetiségi és kisebbségi honismereti kutatás bázisa lett. 

Zenéhez kapcsolódó tevékenységei közül a magyarországi németség zenei hagyományainak kutatását, mellette pedig verseit, műfordításait kell kiemelnünk. Elsősorban német zeneművek szövegeit fordította kiválóan magyarra (bár vannak más nyelvekből készült átültetései is), például több Händel-oratóriumot, Bach-motettákat, sok-sok madrigált. Ezek rendkívüli népszerűségre tettek szert hivatásos és amatőr kórusoknál egyaránt abban az időben, amikor még inkább a közérthetőség volt az igény, mint az eredeti nyelvű megszólaltatás. Händel fordítására például Ferencsik János is inspirálta.

Vargha Károly önálló, saját verseket is írt, s ezeket olyan mesterek zenésítették meg, mint például Kodály Zoltán, aki Az éneklő ifjúsághoz című, Agócsy Lászlónak, mint a pécsi éneklő ifjúság vezérének ajánlott vegyeskarát 1945-ben az ő soraira komponálta. Verseire Kodály mellett Bárdos Lajosés Farkas Ferenc  is írt műveket. 

Egykori pécsi otthonának homlokzatát Pécs önkormányzata, a Pécsi Madrigálkórus és a Városvédők 1998-ban jelölték meg emléktáblával. 

Vargha Károly pályájáról, elismeréseiről részletesebben és több képpel  írtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában.

Járt-e Puccini Szentendrén?

Szentendre, Ady út 8.

 

 

A Szentendre központjából Leányfalu felé vezető úton, kis dombon, fáktól szinte teljesen takarva áll az a kisebb palotának is beillő villa, amelyben 1906-ban telepedett le Ábrányi Emil (1851–1920) költő operaénekesnő feleségével. Úgy tartják, a villában Puccini is megfordult, bár erről konkrétumokat semmilyen forrás nem ír.

Egykor (hungaricana.hu)

Hátsó frontja napjainkban (https://www.facebook.com/agimagazin)

 

De kezdjük a házigazdákkal.

Ábrányi Emil, Ábrányi Kornél zenetörténész fia kora ünnepelt költője volt és a második olyan szentendrei polgár, akiről még életében utcát neveztek el.

Felesége, Ábrányiné Wein Margit 1884-től tizenöt éven át az Operaház ünnepelt szopránja. Énekelt a Népszínházban is, 1901 és 1920 között pedig a Zeneakadémián tanított, ő volt az intézmény első női tanára. Fiuk, Ábrányi (III.) Emil zeneszerző és karmester 1882-ben született. 

Ha valóban járt otthonukban Puccini, az 1912-ben Ábrányiné és már akkor az Operaház fiatal karmestereként működő fia révén történhetett.

Puccini négy ízben járt Magyarországon. Első alkalommal 1894 tavaszán jött el, hogy megtekintse – pár nappal magyarországi premierje után – a Manon Lescaut operaházi előadását. A címszerepet nem más énekelte, mint Ábrányiné Wein Margit. Alakításával a Mester rendkívül elégedett volt, személyesen gratulált neki. Ám ekkor Ábrányiék még nem Szentendrén éltek.

1895, 1906, majd 1912 Puccini további magyarországi utazásainak időpontjai. A korabeli sajtóból végigkísérve pesti tartózkodásainak jól dokumentált napjait, egyértelmű, hogy ha valóban járt Ábrányiéknál Szentendrén, az 1912-ben történhetett, amikor február 8. és március 2. között végig Pesten tartózkodott, Nyugat lánya című operájának magyarországi bemutatója kapcsán. Február 23-án megtekintette Pillangókisasszonyának egy repertoár előadását, amelyet a megbetegedett karmester helyett beugrással az ifjú Ábrányi Kornél vezényelt. Puccini a szünetben gratulált a karnagynak. Könnyen lehet, hogy ekkor jött rá – vagy ekkor emlékeztették –, hogy a fiatal karmester édesanyja volt egykor az ő első magyar Manon Lescaut-ja! Ráadásul három nap múlva ifj. Ábrányi Kornél operája szerepelt az Operaház műsorán, amit Puccini is megnézett. 

Ez a két esemény már szolgálhatott alapjául egy szentendrei látogatásnak az Ábrányi családnál! Csak sajnos pontos forrás nem maradt róla, a sajtó sem említette, ha megtörtént.

A szentendrei ház azonban így is irodalmi és zenei emlékhely. Bár nagyon elszigetelt, csak bekukucskálni lehet a kerítésen, s az épületből alig látszik valami a fáktól, a kerítésen azért ott van – jellemzősen csak – Ábrányi Kornél emléktáblája; szövegén ráadásul nagyon érződik az 1950-es évek szelleme... Pedig felesége is megérdemelné az említést, sőt, fiuk is...

 

A témáról jóval részletesebben és több képpel írtam a Papageno Kataliszt blogjában.