2022. március 23., szerda

Liszt első állandó pesti lakása

Budapest V. Nádor utca 23.

 

 

1905 körül épült négyemeletes, szecessziós bérház. A korábban helyén álló épületben volt Liszt Ferenc első állandó pesti lakása 1871 novembere és 1873 áprilisa között. 



 

A hely pontosítása körül elég sok a zavar. A Liszt Ferenc Társaság emléktábláiból úgy érzékelhető, mintha ez az eredeti ház lenne (Liszt és a még nála is korábban itt lakott Kozma Andor emléktábláinak is erre utal a szövege), pedig a források szerint nem az. Ugyanakkor a Liszt-bicentenáriumra megjelent Budapesti séták Liszt Ferenccel című könyv szerzője, Watzatka Ágnes amellett teszi le voksát, hogy Lisztnek ez a lakása a Nádor utcában ma 19. számot viselő házban volt. 

A felirat bizony nem teljesen pontos...

 

Liszt annak idején a Nádor (Palatinus) utca 20. alá költözött, ezt saját levelei igazolják. Ám Liszt kora után az utca számozását megváltoztatták, az akkori 20. ma a 23. szám. Watzakta Ágnest a blogger szerint az téveszthette meg, hogy Lisztnél az is olvasható, miszerint lakása a Schossberger-házban volt és a mai 19. számú ház valóban az. De: a mai 23. szám alatti korábbi ház szintén a Schossberger családé volt, 1868-ban a tulajdonos Schossberger Simon Vilmos építtetett rá harmadik emeletet! Ráadásul amiatt is a mostani páratlan oldalon kellett laknia Lisztnek, mert csak úgy volt szemben vele a szintén általa említett Frohner szálló a mai 22. szám alatt.

Így a blogger meggyőződése, hogy hogy Lisztnek ez a lakása itt, a mai 23. alatt korábban álló házban volt.

Liszt élete 1869-től kezdődően kötődött igazán szoros szálakkal a magyar fővároshoz, elsősorban a létesítendő Zeneakadémia következtében. Ettől az időtől kezdve működését viszonylagos rendszerességgel osztotta meg Weimar, Róma és Pest között. Pesten általában – a hangversenyévadhoz kapcsolódóan – az őszi, téli, koratavaszi hónapokat töltötte.

Bár Schwendtner Mihály apátplébános jóvoltából állandóan rendelkezésére állt egy kis lakosztály a Belvárosi Plébánia épületében, Liszt szükségét érezte, hogy önálló otthona legyen. Legjobb barátját, báró Augusz Antalt kérte fel, keressen számára megfelelő lakást, Augusznét pedig, hogy segítsen bebútorozni, mire ő Pestre érkezik.

Érdemes idézni, mit írt ezzel kapcsolatban Augusznak a beköltözése előtti nyáron:

Néhány bútorra lesz szükségem, főként egy íróasztalra (zenei irományaim számára), szélesre, kényelmesre, több fiókkal, mint amilyen szekszárdi szobámé. Bútoraim együttesének nagyon egyszerűnek kell lennie, minden fényűzés nélkülinek, mert minden fényűzés, melyet megengedhetek magamnak, a saját személyem.

1871. szeptember 20-án hasonlóan fogalmazott, szintén Augusznak írt levelében, ezt üzente feleségének:

Legyen szíves átadni nagyon hálás köszönetem Augusz asszonynak a gondoskodásért, fáradozásért, előrelátásért és intézkedésért, melyeket otthonülő helyzetemért tesz Pesten. Meg vagyok győződve, hogy intézkedései a lehető legjobbak lesznek, és csupán arra kérem, hogy kerüljön el minden pompát és hamis csillogást a bútorzatomban. Lakásom alaptörvénye ez legyen: kényelmes egyszerűség elegancia nélkül.

1871. november 16-án – Firenzéből érkezve – vette birtokba a ház második emeletén levő, négy szobából álló lakást inasával, Sipka Miskával. Két zongoráját a Bösendorfer-cég szállította. Ebédelni a szemben lévő Frohner szállóba járt, vacsoráját inasa készítette, háztartási beszerzéseit később is Augusz Antalné intézte.

Liszt ebben a lakásban töltött időszakában írta a Sunt lacrymae rerum és a Bevezetés és magyar induló című zongoradarabokat, valamint a Szózat – Himnusz zenekari fantáziát; voltak közben fontos hangversenyei, s folytak a Zeneakadémia előkészítő tárgyalásai. Több muzsikus is járt itt látogatóban: Erkel Ferenc, Richter János, Michalovich Ödön, Hans von Bülow és mások. Lakását Liszt bizonyára otthonának érezte, mert több ládányi kottát, könyvet hozatott ide Rómából, sőt, 1873 tavaszán elvállalta a házmester újszülött kisfiának keresztapaságát.

Életének egyik mélypontja, az Olga Janina-ügy is ehhez a lakásához fűződik. Janina Liszt zongorista tanítványa volt 1869 óta. Mivel többször fel is léptek együtt, minden bizonnyal kitűnő pianista lehetett, ugyanakkor rendkívül egzaltált természetű hölgy volt. Egy héttel azután, hogy Liszt beköltözött, megjelent az új lakásban, Liszt iránti viszonzatlan szerelmére hivatkozva hisztérikus jelenet közepette pisztollyal Liszt életére akart törni, s kísérletet tett arra – vagy csak megjátszotta – hogy megmérgezze magát.  Liszt csak barátai segítségével tudta elkerülni a nyilvános botrányt, de az eset lelkileg rendkívül megviselte, s egy időre teljesen visszavonult lakásába.

Amikor a Zeneakadémia létesítése annyira haladt előre, hogy leendő helyéül kibéreltek egy házat az akkori Hal téren, Liszt, amikor 1873 őszén visszatért Pestre, már oda költözött be.

AZ emléhelyről korábban már írtam - kicsit bővebben - a Papageno oldal Kataliszt blogjában, ott megadtam a felhasznált irodalmi forrásokat is.

 

Liszt Ferenc további emlékhelyei a Zenevándor blogban:

Budapest I. Fő utca 11-13. Andrássy Gyula budai palotája

Budapest I. Fő utca 30-32. A Budai Zeneakadémia

Budapest I. Krisztina körút 55. Egyszervolt mesepalota Budán

Budapest I. Országház utca 5. A félkarú zongoraművész budai otthona

Budapest I. Úri utca 43. Liszt Ferenc legjobb barátja

Budapest V. Apáczai Csere János utca 4. Pest első luxusszállodájának zenei emlékei

Budapest V. Báthory utca 24. Az utolsó német színház Pesten

Budapest V. Deák Ferenc utca 1. A pesti "Angol királynő" 

Budapest V. Ferenciek tere 7. Liszt Ferenctől az Illés együttesig: az egykori ferences kolostor

Budapest V. Hold utca 5. Muzsikáló ház a Lipótvárosban 

Budapest V. Irányi utca 1. Itt állt Zeneakadémiánk legelső otthona

Budapest V. Március 15. tér 9. Belvárosi Főplébániatemplom

Dáka, Batthyány kastély: Kastély zenei és történelmi sorsfordulókkal

Fót, Vörösmarty utca 2. Plébániatemplom: Liszt Ferenc Fóton

Győr, Káptalandomb 1. Püspökvár

Győr, Kazinczy utca 20. Győr krónikásának háza

Győr, Liszt Ferenc utca 13. Itt volt Liszt győri hangversenye

Harka, Nyéki utca 2. Liszt és az aranytorkú harkai dalárda

Hosszúpályi, Zichy-kúria

Kalocsa, Szent István út 2-4. Nagyszeminárium. Itt is járt Liszt Ferenc

Kalocsa, Szentháromság tér: Zenei pillanatok a főszékesegyházban

Kalocsa, Szentháromság tér 1. Érseki palota: Liszt és a kalocsai érsek

Kőszeg, Schneller István utca 2-4. A kőszegi Bálház zenei emlékei

Mecseknádasd, Liszt utca 75. Itt született Liszt első magyar darabja

Mohács, Szepessy tér 6. Liszt pihenője

Pécs, Király utca 15. Hangversenyek a Hattyú-házban

Pécs, Mária utca 2. Egy színház hűlt helye

Sopron Fő tér 8. Storno-ház. Járt itt Mátyás király és Liszt Ferenc

Sopron, Petőfi tér 3. Liszt a pódiumon, Petőfi a nézőtéren

Sopronhorpács, Fő utca 2. Széchényi-kastély

Székesfehérvár, Városház tér 5. Liszt a fehérvári püspöknél

Tetétlen, Liszt Ferenc utca 2. Liszt házikója

Tetétlen, Liszt Ferenc utca 6. Zichy-kastély: A félkarú zongoraművész kastélya

 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése