Pápa, Fő tér 15./Fő utca 1. Arany Griff Hotel
A Fő tér és a Fő utca sarkán áll a Griff Szálló copf stílusú, 1780–1790 között emelt, 1870 körül némileg átalakított épületegyüttese.
Nevét az Esterházy család címerállatáról kapta. A Fő utca felőli oldalt Kapuszínnek is nevezik, ugyanis az emelet alatti részen nyílik a város sétálóutcájának, a Kossuth utcának a bejárata.
A ház másik része a szálloda. Ma is meglévő patinás tánctermében, az ún. Tükörteremben egykor színi előadások és megyebálok zajlottak. Testőrtiszt korában táncolt itt leendő feleségével, Szegedy Rózával Kisfaludy Sándor. Később Mikszáth Kálmán volt jelen egy itt tartott táncmulatságon, s ez az élmény inspirálta A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényének báli jelenetét.
Az 1830-as évek közepétől egy bizonyos Frank Ignác volt a szálló és vendéglő bérlője, 1849 után pedig fia, a fordulatos életű, nótaszerzőként ismertté vált Szabadi Frank Ignác vette át az üzletet, s vezette 1861-ig. Mint a korabeli sajtóban is olvasható, számos csárdása született itt, a Griff falai között. Ezeket külföldi vendégszereplésein is játszotta a kor leghíresebb prímása, Patikárus Ferkó. Hírlik, hogy a Lujza-csárdást Bizet is hallotta, s ez inspirálta Carmenjének Torreádor-dalát. Szabadi Frank szerzeménye többek között a Nem loptam még életemben című máig közismert magyar nóta, s az ő dallamára éneklik a Befordultam a konyhára című Petőfi-verset.
A 19. század folyamán a Griff volt a pápai társas élet központja. Itt alakult meg 1834-ben, Széchenyi István kezdeményezése nyomán, az országban az elsők között a pápai kaszinó. E jeles eseménynek 1999-ben felavatott vörös márványtábla állít emléket a nagyteremben.
 |
A 19. század legelejétől 1881-ig, a pápai kőszínház megépítéséig a városba érkező különböző színtársulatok túlnyomórészt a Griff nagytermében tartották előadásaikat. Játszott itt Déryné, Kántorné, majd Blaha Lujza. Ám közben itt zajlott egy olyan epizód, amelyet az irodalomtörténet is számon tart.
1842-ben a Komáromy Samu és Szákfi József közös igazgatása alatt álló színtársulat érkezett Pápára. A Griff nagytermében tartott előadásaiknak rendszeres látogatója volt két pápai diák, akik maguk is színészi–művészi vágyakat melengettek szívükben: Petrovics Sándor és Jókay Móric. A társulat vezető színésznője Szatmáryné Farkas Lujza volt, aki elbűvölte a kamasz Petőfit, s Jókaival tiszteletüket kívánták tenni a művésznőnél. A hölgyet azonban éppen egy kolléganőjével civakodva találták a Griff folyosóján. Petőfi – kiábrándulva – ekkor írta meg Szín és való című költeményét. De legalább lett annyi elégtétele, hogy ezzel a versével a kollégium pályázatán ő nyerte el a két arany pályadíjat.
A Griff nagyterme hangversenyek színhelye is volt. Játszott itt Reményi Ede, az ifjú Hubay Jenő és mások.
Külön kell szólni egy egészen kiemelkedő koncertről, azért is, mert gyönyörű folytatása is lett ugyanebben a teremben: 1937. február 22-én a Pápai Közművelődési Egyesület meghívására szonátaestet adott Bartók Béla és Gertler Endre.
A Bartóknál negyedszázaddal fiatalabb hegedűművész addigra kivételes európai karriert mondhatott magáénak. Brüsszelben élt és Bartókkal ekkor koncertezett először. Műsorukon Bach és Mozart egy-egy műve mellett Beethoven Kreutzer-szonátája és Bartók 1. rapszódiája szerepelt, valamint Bartók néhány szóló-darabot is előadott. A zongora, amelyen játszott, ma a Bartókról elnevezett pápai zeneiskola féltve őrzött kincse.
A nagyteremben 1996-ban, a szálló helyreállítás utáni újbóli megnyitásán Bartókra emlékező vörös márványtáblát lepleztek le:
E koncert után napra pontosan hatvan évvel később, 1997. február 22-én ugyanebben a teremben emlékhangversenyt rendeztek, amelyen részt vett az akkor kilencven éves Gertler Endre – aki aztán a következő év nyarán el is hunyt. Ő már ilyen idősen nem játszott, hanem egy kiváló tanítványát és zongorista partnerét hozta el, viszont bevezetőt mondott a koncerthez: megosztotta a közönséggel felbecsülhetetlen jelentőségű élményeit Bartók Béláról, melyeknek summája ez volt: „Bartóknál becsületesebb ember nem volt a világon.”
 |
| Veszprémi Napló 1997. márc. 6. |
Gertler Endre akkor már láthatta a Bartókra emlékező vörösmárvány táblát. Ám még aznap este, a koncert zárásaként – jelenlétében – újabb emléktáblát avattak fel, amelyen már meg is örökítették a régi koncert méltó utójátékát:
Az emlékhelyről részletesebben és jóval több képpel, dokumentummal írtam a Papageno poldal Kataliszt blogjában, két részben, az elsőben a színházi előadásokról, a másodikban a koncertekről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése