Debrecen, Kálvin tér 16. Református Kollégium
A Debreceni Kollégium mai főépülete 1804-1816 között Péchy Mihály tervei szerint klasszicista stílusban épült. Az 1870/74-ben készült udvari szárnyat Vasél Alajos tervezte. 2013 óta a Nagytemplommal együtt magyar nemzeti emlékhely.
A protestáns hitre tért Debrecen az új hit központjává válva 1538-ban átvette a városi plébániai iskolát. Az intézmény hamarosan nagygimnáziummá fejlődött, majd 1660-ban, amikor a török által elfoglalt Nagyvárad kollégiumának diákjai és tanárai Debrecenbe települtek át, főiskolává vált. Az ellenreformáció idején Mária Terézia megtiltotta, hogy a város pénzügyileg támogassa a kollégiumot, az intézmény a gyülekezetek, valamint magánosok és külföldi testvéregyházak adományaiból tartotta fenn magát. Még így is ekkor élte fénykorát a magyar protestantizmus és szellemi élet központjaként. Felsorolni lehetetlen, hogy a magyar nemzet hány nagyszerű személyisége indult falai közül, de talán ennél is nagyobb hatású volt kisugárzása az egész magyar oktatásügyre. Egyrészt a történelmi Magyarország negyven megyéjéből érkeztek ide diákok, másrészt pedig a megyékben összesen 584 partikulája, azaz fiókiskolája működött. Mindenez révén a Debreceni Kollégium tehetségeket, „kiművelt emberfőket” adott az országnak. Ezért vált „az ország iskolájává”, Debrecen városa pedig pedig – Huszár Gál szavaival – „Magyarország és Erdély világító lámpásává”.
Nagy korszaka a 19. század második feléig tartott, de hírnevét mindmáig megőrizte.
Történetéről, mai épületről és annak előzményeiről részletesen írtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában egy három részes sorozat első posztjában.
A második és harmadik poszt már a konkrét zenetörténeti vonatkozásokról szól, itt a Zenevándor blogban csak kivonatát adom - a részletekhez a belinkelt Papageno oldalakat érdemes felkeresni.
Az intézmény az egyik jeles helyszíne hazánk zenetörténetének, elsősorban énekkara, a nagy hagyományokra visszatekintő Kollégiumi Kántus révén. Bár a református puritánság azért időnként gátló tényező is volt…
A kórust 1739-ben Maróthi György kollégiumi professzor alapította külföldi tapasztalatai nyomán.
 |
| Maróthi György és a Kántus ábrázolása a Kollégium lépcsőházában (kozterkep.hu) |
Elsődleges célja nem a szórakoztatás volt, hanem az, hogy az abban az évben dühöngő pestisjárvány áldozatai méltó temetést kapjanak. Ezért saját lakásán tanította be négy diákját a többszólamú éneklésre. A járvány elmúltával a társaság együtt maradt, s folytatta a közös éneklést. Ilyen legendás kezdet jellemzi az első hazai négyszólamú énekkar történetét. Bár a hangszeres zene meghonosítására vonatkozó javaslatait nem engedték megvalósítani, 1743-ban sikerült megjelentetnie A’ Soltároknak Négyes Nótájik című kiadványát, amelyben a genfi zsoltárok dallamait Szenczi Molnár Albert fordításával, valamint Charles Goudimel 1565-ben megjelent, egyszerű homofon összhangosításával társította. E kiadvány révén honosodott meg Magyarországon a többszólamú éneklés és alakult ki a magyar többszólamú kórusirodalom. Elsőnek Sárospatak vette át a debreceni példát, amely aztán országszerte tovább terjedt.
A hangszeres zenét csak később, a 18.-19. század fordulója körül sikerült elfogadtatni a puritán iskolavezetéssel, de sokáig csak nagy korlátozásokkal.
Az 1850-es évektől az énekkar Szotyori Nagy Károly karvezető irányításával a Kollégium Odeumát, a mai Kántustermet használta próbatermül. A karvezető az énektanításban is újított, amikor 1846-ban Énekhangzatos könyvet adott ki, melyben a korabeli, hallás utáni tanításról áttért a zeneelméleti alapokat felhasználó énekoktatásra.
Minderről és a Kántus további vezetőiről további részleteket olvashatunk a már említett Papagenós blog 2. posztjában, mely azzal zárul, hogy Szigethi Gyula karnagy idején érintette meg a Kántust a bartóki-kodályi szellemiség. 1939-ben az ősi Kollégium 400. évfordulóját zenei szempontból is méltóképpen ünnepelték meg: pályázatot írtak ki énekkari mű megírására. Az 1. díjat Halmos László: Élet, élet, élet című műve nyerte el; a 2. és 3. helyezett Vikár Sándor és Pongrácz Zoltán egy-egy műve lett. A jubileum zenei megkoronázása Kodály Psalmus Hungaricusának 1939. március 14-én a Nagytemplomban történő előadása volt.
Ezt az irányt Csenki Imre debreceni működése teljesítette ki, erről olvashatunk részletesen a Papagenós sorozat 3., befejező részében.
 |
| Csenki Imre (puspokladany anno) |
Csenki az 1940-es években két új kórust alapított a Kollégiumban: a Csokonai Férfikart és Debreceni Kollégiumi Kórus néven az iskola első vegyeskarát, amelyet hamarosan csak mint Csenki Kórust emlegettek. Bár ez a kórus csak öt éven át élt, karnagya ennyi idő alatt szinte csodákat ért el vele. Megalakulásuk után pár hónappal már a vegyeskari irodalom egyik csúcsát jelentő Jézus és a kufárok című Kodály szerzeménnyel léptek fel. Ők mutatták be először Magyarországon Bartók: Négy magyar népdal című ciklusát — addig egyetlen magyar kórus sem tudott megbirkózni a mű nehézségeivel.
Két legnagyobb vállalkozásuk a Cantata profana és a Psalmus Hungaricus megszólaltatása volt 1949. március 27-én a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekarral és operaházi szólistákkal az Arany Bika nagytermében, illetve 1950. júniusában Kodály Székely fonó című művének szcenírozott előadása, amellyel a Mester jelenlétében avatták fel a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadot. Kodály szerint a Csenki Kórus jobb volt, mint az operaházi énekkar…
 |
| A Székely fonó nevezetes előadása (debreceniszabadteri.hu) |
Csenki nagy terveket szőtt egy Kórusművészeti Kollégium megalapításáról (kezdő lépéseit meg is tette), valamint tervezte a kórus szólistákkal való kibővítését, s ezen a módon „megvalósítani a debreceni állami operaház nagy gondolatát” — amint egy korabeli interjúban fogalmazta. A főváros azonban közbeszólt, Csenki Imre 1950-ben az akkor létrehozott Magyar Állami Népi Együttes vezető karnagya lett. Debrecenből távozva világszínvonalú énekkari kultúrát, igényes, zeneszerető és –értő közönséget hagyott maga után, amely napjainkig folytatódik.
Befejezésül a posztban néhány érdekes epizód olvasható többek között Pálóczi Horváth Ádám, Csokonai és Vántus István debreceni kapcsolatairól és Erkel Ferenc egy látogatásáról.
 |
| Csokonai emlékszoba, a tárlóban Csokonai fuvolája (nora-bora-nora.blogspot) |
Legvégül itt is megnézhetünk egy portréfilmet Berkesi Sándorról, aki 1967 óta a Kántus karnagya!
