Milánó belvárosában, a via Durini és a largo Augusto sarkán álló többemeletes városi palotán, a sarokrészen olvasható az emléktábla, miszerint itt volt Umberto Giordano (1867-1948), a Fedora, a Siberia és az André Chénier operák alkotójának utolsó lakása.
forrás: chieracostui.com
A ház már valószínűleg nem az eredeti, vagy ha mégis, nagyon átalakíthatták. Képet a google maps segítségével tudok róla mutatni:
A délről, Foggia városából származó Giordano a nápolyi konzervatórium elvégzése után északra, Milánóba és környékére, a Lago Maggiore partjára tette át székhelyét, miután a pályakezdés buktatói után nagyon hamar, 29 évesen beérkezett André Chénier című operájával. Jól nősült - anyagi szempontból is, mert felesége a legnagyobb milánói szálloda, a Grand Hotel tulajdonosának lánya volt. De a fennmaradt fényképek szerint harmonikus családi élete lehetett, négy szép gyermekével. Villája volt a Lago Maggiorénál, amelyet már meglátogattunk a bloggal, jártunk szülőházánál és szülővárosában állított monumentális emlékművénél.
Giordano Milánóban hunyt el 1948. november 12-én,
Ezen a videón őt magát is láthatjuk idős korában, és itteni lakását.
Talán még Verdi sem kapott olyan elképesztő emlékművet, mint Umberto Giordano (1867-1948) a szülővárosától!
Ez a város a ma körülbelül másfél százezres lélekszámú Foggia. Itália déli részén, az olasz csizma sarkantyúja tájékán keressük a térképen. Nemrég jártunk már itt, Giordano szülőházát, pontosabban annak helyét látogattuk meg. Már ott volt szó róla, hogy a város mennyire megbecsüli híres fiát: szülőházát még életében, 1927-ben megjelölte emléktáblával, a következő évben pedig róla nevezte el színházát.
Ma már a város zenei konzervatóriuma is az ő nevét viseli.
Nem volt kérdés, hogy közterület is őrizze a nevét. A frekventált elhelyezkedésű "piazza Umberto Giordano" meglehetősen kacskaringós úton lett a zeneszerző tere. Eredetileg a neves orvos és politikus Vincenzo Lanza nevét viselte, akinek a tér közepén szobrot is állítottak. A későbbi történések fényében kapóra jött, hogy 1928-ban a király Foggiába látogatott, s ugyanenezen a téren felavatta a háborús mártírok emlékművét. Ezért Lanza szobrát máshova helyezték, a teret pedig a mártírokról át is nevezték. Majd 1948-ban elhunyt Giordano, s ekkor újabb "helycserés támadás" következett: a mártírok emlékművét átvitték a Piazza Italiára, így elnevezhették Giordanóról a teret, és kiírták a pályázatot a zeneszerző nagyszabású emlékművének elkészítésére.
A kor híres szobrásza, Romano Vio (1913-1984) lett a győztes. Az avatásra 1961-ben került sor, Giordano legidősebb fia, Mario jelenlétében.
Mint a legfelső képen is láthatjuk, Giordano emlékművének középpontjában az ő nagyszabású egészalakos szobra áll, amelyet az operáit szimbolizáló hat másik szobor, sőt kisebb szoborcsoport fog közre.
Lássuk őket egyenként! A képek forrása az "Umberto Giordano Compositore" facebook-oldal.
Az opera-szobrok balról jobbra:
Il mese Mariano (Mária szombatja):
Andrea Chénier:
Siberia (Szibéria):
Il Re (A király):
Fedora:
La cena delle Beffe (A bolondok vacsorája):
Végül tegyünk egy háromperces villámsétát Foggiában:
Foggia: via Pescheria 9. Olaszország, Puglia régió, Foggia megye
A napjainkban körülbelül 150 ezer lakosú Foggia városa az olasz csizma sarkantyújának tájékán helyezkedik el. Leghíresebb fia Umberto Giordano. Szülőházának csak helyét tekinthetjük meg, az eredeti épület 1943-ban bombatámadás áldozata lett...
Ilyen volt:
manganofoggia.it
Fent, a két erkély között emléktáblája is látszik, tehát a város - pontosabban a konzervatórium - már életében megjelölte (Giordano 1948-ban hunyt el). Szövege szerint az itt született Giordano, a Fedora, a Siberia és a Chénier alkotója a szerelem, a fájdalom és a szabadság zeneszerzője volt:
2008-ban egy kiegészítő emléktáblán tudatták a szülőház sorsát (a két kép forrása: comuni-italiani.it/wiki/Foggia). Úgy tűnik belőle, hogy egy bizonyos Giovanni Raho ügyvéd 1948-ban a házzal együtt elpusztult emléktáblából újat készíttetett, az eredeti másaként:
Ma ez az épület áll az elpusztult szülőház helyén:
ilmattinoquotidiano.it 2014.08.28
A legutóbbi fényképek szerint nem látható rajta ez a két tábla, csak másolatukat helyezték ki tájékoztatásul.
Itt született tehát 1867. augusztus 28-án Umberto Giordano, gyógyszerész családban. Zenei tehetsége korán kitűnt, így szülei, akik ügyvédi vagy orvosi pályát képzeltek számára, engedték zenei téren továbbtanulni. Bár először, 14 évesen nem vették fel a nápolyi San Pietro a Majella konzervatóriumba, mert úgy találták, hiányosságai vannak zeneelméletben, ám a következő évben mégis bejutott Paolo Serrao professzor segítségével, aki már első felvételijén meglátta benne a nagy tehetséget. Még akadémista korában, 1889-ben egy operájával - címe Marina volt - részt vett azon a pályázaton, amelyet Mascagni nyert meg a Parasztbecsülettel. Azért az ő műve is feltűnést keltett, s a pályázatot meghirdető Sonzogno zeneműkiadó lehetővé tette egy librettóval, hogy új operát komponáljon Ez lett a Mala vita, Giordano első bemutatásra került operája. Bár témája miatt a mű sikertelen lett, sőt, nagy port kavart (egy prostituáltról szólt) és szerzőjét további kudarcok is érték, mégis, pártfogók segítségével sikerült kiharcolni egy újabb librettót, azaz egy új lehetőséget opera komponálására. Ez lett az André Chénier, amelyet a milánói Scala mutatott be 1896. március 28-án.
Ezzel a művével Giordano beérkezett. Operája hamar eljutott külföldre, s máig az alaprepertoár része.
A Chénier bemutatásának évében megnősült, a gazdag milánói szállodatulajdonos Giovanni Spatz Olga leányát vette feleségül. Kapcsolatba került az idős Verdivel: ebben apósának is volt szerepe, ugyanis az ő tulajdonában volt Milánó legnagyobb szállodája, az operaházzal szomszédos Grand Hotel, amelyben az idős Verdi állandó lakosztályt bérelt. Így a pályája elején járó Giordano személyes tanácsokat is kapott a nagy Maestrótól.
Következő operája, a két év múlva színre került Fedora is nagy siker lett, amelyet a Lago Maggiore egyik gyönyörű villájában komponált. Aztán apósától megörökölt egy másik csodás villát szintén a Lago Maggiore partján. Ezt ma Villa Fedorának nevezik, s a Zenevándor nemrég be is mutatta.
Így Giordano messze jutott kilométerekben is déli szülővárosától, Foggiától, amely kiemelten büszke rá és őrzi az emlékét.
Az 1828-ban épült színház, ahova a tinédzser korában rendszeresen járt, 1928 óta az ő nevét viseli. Fedoráról elnevezett termében őrzik Giordano Bechstein-zongoráját, melybe maga írta be a nevét.
Ugyancsak róla nevezték el szülővárosa zenei konzervatóriumát.
Jelentőségét és hatását mutatja, hogy amikor 1948-ban elhunyt, milánói temetésén szinte hasonló nagyságrendű tömeg vett részt, mint annak idején Verdi temetésén.
Legközelebb szülővárosának róla elnevezett terére látogatunk, ahol egészen elképesztő nagyságrendű emlékművet állítottak Giordanónak.
Baveno: Villa Fedora Olaszország, Piemont régió, Verbano-Cusio-Ossola megye
A Lago Maggiore nyugati partján, Baveno település látványosságai a 19. században az arisztokrácia számára épült villák, kastélyok. Ezek egyike egy operahősnőről kapta nevét, és nem véletlenül.
A Villa Fedora (Forrás: az olasz nyelvű wiki)
A Villa Fedora 1857-ben épült. A század legvégén került Giuseppe Spatz gazdag szállodatulajdonos birtokába, aki rögtön ki is bővíttette. Spatz, akinek Olga lánya Umberto Giordano zeneszerző felesége volt, a tóparti villát vejének ajándékozta. Így Giordano 1904 után mintegy két évtizedig nagyon sokat tartózkodott és dolgozott itt, 1909-ben pedig meg is örökölte és ő nevezte el Fedorának.
Az apósról érdemes elmondani, hogy övé volt Milánó legnagyobb szállodája, a Grand Hotel, ahol Verdi állandó lakosztályt tartott fenn (és ahol később elhunyt). Így Spatz ismeretségben állt a nagy öreggel, és apósa révén Giordano is találkozhatott a Maestróval, aki rajta tartotta a szemét ifjú kollégáján...
Bár az 1898-ban bemutatott Fedorát még nem itt írta Giordano, a név mégis nagyon találó, hiszen 3. felvonása egy nagyon hasonló fényűző villában játszódik!
Netes források szerint a bejáratnál Giordanónak vörösmárvány emléktáblája is van, de fénykép sehol nem található róla.
A zeneszerző 1924-ben eladta a villát, ami később volt csecsemőotthon is. Jelenleg egy kereskedelmi kamara székháza. Nem látogatható, de kívülről megszemlélhető, mert gyönyörűséges parkja van tölgyekkel, azaleákkal, sőt, még egy kis homokos strandja is, ahol szabadon lehet sétálgatni és strandolni. IDE KATTINTVA szép képeket nézegethetünk róla - egyet közvetlenül meg is mutatok:
Bassano del Grappa: piazza Garibaldi 34. Museo Civico Olaszország, Veneto régió, Vicenza megye
Bassano del Grappa egy igazán festői, látványos, nagy történelmi múlttal rendelkező, ám ma is pezsgő életű kisváros. Velence és a Garda-tó között, a Brenta folyó partján fekszik.
Bassano látképe a híres régi híddal (wikipedia)
1913. október 24-én itt született és itt nevelkedett Tito Gobbi operaénekes, a 20. század meghatározó baritonja, aki színészként is az egyik legnagyobb volt az énekesek között
Színpadtól
való visszavonulása után megírta emlékiratait. Könyve szerencsére
magyarul is megjelent, így igazán sok részletet olvashatunk benne
családjáról, gyerekkoráról, itteni életéről.
Mindig ragaszkodott szülővárosához, élete alkonyán jelmezeiből szép gyűjteményt adományozott a városi múzeumnak, ahol ezek megtekinthetők.
Sajnos, a ház, amelyben felnőtt, nem azonosítható egyértelműen, csak annyi tudható, hogy a Beata Giovanna nevű utcában van (a házszám nem ismert), és már elég régen megjelölték emléktáblával. Bár a város büszke jeles fiára, hiszen a közelmúltban Tito Gobbiról nevezte el szabadtéri színházát, és Gobbi egyetlen lánya, Cecilia is igazán hatékonyan ápolja apja (és egyúttal édesanyja és az ő kiváló zenetudós apja) emlékét, azt valahogy nem tartotta fontosnak senki, hogy a házat megmutassa a nyilvánosságnak. Pedig jeles zenei emlékhely, és maga Gobbi részletesen ír róla emlékirataiban.
Így is emlékezhetünk szülővárosa kapcsán Tito Gobbira, a városközpontban, egy szintén történelmi épületben elhelyezett Museo Civico egyik termében:
Tudok róla mutatni egy rövid bejátszást, amelyben Cecilia Gobbi is beszél röviden - olaszosok előnyben! - és körbejárhatjuk a kiállított jelmezeket:
Végül annyi emblematikus szerepe közül egy kicsi, rendkívül drámai részlet:
Schubert-Garage. Ezt a nagy feliratot látja a Bécs IX.
kerületébe, az egykori Himmelpfortgrund elővárosba elvetődő sétáló egy
szépen felújított régi, egyemeletes házon.
Ma itt tényleg autójavító műhely működik, amit nem egy névrokon
tulajdonosról, hanem a klasszika és romantika határán álló zeneóriásról,
Franz Schubertről neveztek el, s nem véletlenül.
A hely egészen közel esik Schubert ma múzeumként látogatható
szülőházához. Ha már azt megnézte a zenekedvelő sétáló, feltétlenül
forduljon be a szülőház utcájából, a Nussdorferstrasséból nyíló kis
mellékutcába, a Säulengasséba, és álljon meg ezen a helyen. Sőt, ezt a
két pontot érdemes összekötni a lichtentali plébániatemplommal,
mert az is a közelben van (a Google térkép szerint 7 perc gyalog), és
szorosan kapcsolódik Schubertnek a Säulengasse-i házban eltöltött
gyerek- és ifjúkorához.
Hogy pontosan mi volt ez a ház és miért lakott itt Schubert a családjával, szüleivel és testvéreivel, elmeséltem a Papageno KATALISZT blogjában, az érdeklődő ott elolvashatja a részleteket. Röviden csak annyit, hogy ez volt Lichtental városrész elemi iskolája, amelyben Schubert papája tanított, és szolgálati lakásában családjával lakott.
Itt, a Säulengasséban legalább olyan fontos ház előtt áll a sétáló, mint
a szülőház: 1815 november közepén ebben az épületben komponálta Schubert a
zeneirodalom egyik legnagyobb remekművét, Erlkönig című dalát, így a
házat egy időben Erlkönighausnak nevezték.
A kapu felett emléktáblát is láthatunk, amelyet a Bécsi Férfikari Egyesület állított 1913-ban.
De nem csak ez a dal született itt.
Még korábban, 1814. október 19-én, nem sokkal 17.
születésnapja előtt itt pattant ki Schubert fejéből a Gretchen am Spinnrade (Margit a
rokkánál, Op. 2, D 118). Ezzel a Goethe-megzenésítéssel Schubert szinte
egycsapásra megteremtette és rögtön tökélyre is emelte az új típusú
műdal formáját és stílusát.
A szintén Goethe versére írt Erlkönig – a Rémkirály – komponálásáról Schubert egyik jóbarátja, Josef von Spaum, aki 1815. november 16-án közös barátjukkal, Johann Mayrhoferral nézett be Schuberthez, később ezt írta (idézi Dietrich Fiescher-Dieskau A Schubert dalok nyomában című
könyvében):
„Ott találtuk Schubertot, egészen kipirulva az Erlköniget olvasta fel
egy könyvből hangosan. Fel s alá járt néhányszor a könyvvel, hirtelen
leült, és a lehető legrövidebb idő alatt papírra vetette a remekmívű
balladát.”
A felsoroltakon kívül ebben a házban komponálta négy szimfóniáját: No. 2
(D 125), No. 3 (D 200), No. 4 (D 417), No. 5 (D 485). Még ha az épület
látnivalónak nem is különleges, mégis érdemes ide
elzarándokolni és megállni néhány pillanatra, hiszen az egyetemes
zenetörténet egészen zseniális művei születtek meg itt.
.jpg)
