Sopron, Ógabona tér 32.
Az Ógabona téren, egyemeletes városi házak sorában szerényen húzódik meg a ma 32. számot viselő, láthatóan régesrégi házikó (bár az udvarra benézve hátul emeletes részt láthatunk). Nevezetessége, hogy fiatal muzsikus korában itt, egy kis udvari szobácskában lakott Goldmark Károly (1830–1915).
Verdin kívül talán senkit nem találunk a zenetörténetben, aki annyira mélyről indult volna minden téren, mint ő.
Forrás: cultura.hu
A Keszthelyen, sokgyermekes családban született Goldmark apja izraelita kántor volt, aki több helyen is kereste a boldogulást. Mire kisfia négy éves lett, már kétszer költözködött a család: Keszthelyről Tabra (Somogy megye), majd Sopronkeresztúrra. Viszont a majdnem-nyomorgás ellenére Goldmarknak szabad, boldog gyerekkora volt.
Iskolába későn került, írni-olvasni is csak tízéves kora után tanult meg. Amikor kiderült zenei tehetsége, hetente kétszer, hajnalban indulva, hegedűjével a hóna alatt gyalog járt be Sopronkeresztúrról a soproni zeneiskolába. Aztán az egyik, nála jóval idősebb bátyja, aki Bécsben műegyetemi hallgató volt, magához vette, hogy tanuljon. Ott is nagyon sokat koplalt (egyszer az éhségtől össze is rogyott az utcán, kórházba vitték…) Miután 1848-ban az egyetemista testvér komoly résztvevője volt a bécsi forradalomnak, zűrös idők jöttek, és Goldmark hazatért Sopronkeresztúrra. Addigra már jó hegedűs lett, így a soproni színházba jelentkezett zenekari tagnak.
Akkor lakott itt, az Ógabona téri házikóban, amely Szabó Antal soproni polgár tulajdona volt.
Már beérkezett zeneszerző korában így írt erről a korszakról emlékezéseiben:
1848. október elsején beléptem a [Leopold] Kottaun igazgató vezetése alatt állott soproni színház zenekarába prímhegedűsnek, 8 forint havi gázsiért. Hogy időnként nyilvánosan felléphessek, szükségem volt egy frakkra, ezért havi 3 forintot fizettem, másik 3 forint volt a szobám. Minden egyebet a fennmaradt 2 forintból kellett fedeznem. Éheztem és fáztam – de volt egy frakkom …
Születésének centenáriumán egykori házigazdáinak fia, ifj. Szabó Antal elmesélte, mi maradt rá a családi emlékezetben Goldmark itteni tartózkodásából – többek között azt, hogy főleg anyja, a mesterné asszony nagyon megunta Goldmark állandó gyakorlását a hegedűn, s ki akarta tenni, de több apró történettel illusztrálta a fiatal muzsikus szegénységét is.
A cikket teljes terjedelmében idéztem a Papageno Kataliszt blogjában, ahol részletesebben megírtam az emlékhely történetét.
Erre az időszakra, 1849 nyarára esett Goldmark győri kalandja (a soproni színház több héten át ott vendégszerepelt), amikor a győri csata napján kétszer is majdnem otthagyta a fogát.
Sopron után Budára kapott szerződést a Várszínházhoz, onnét került Bécsbe, ahol aztán egész életében élt. Nem hamar jött a hírnév: sorsa fokozatosan fordult jobbra mint magántanárnak és színházi hegedűsnek, majd a hat éven át komponált Sába királynője című operájának 1875-ös bécsi bemutatójával az is megjött. Attól kezdve Goldmark európai hírű és rangú zeneszerzőnek számított. Szép öregkort megérve Bécsben hunyt el 1915. január 2-án.
Erre a kis házikóra 1930-ban, születésének centenáriumán került emléktábla. Szövege ez volt: Ebben a házban lakott Goldmark Károly, a világhírű magyar zeneszerző az 1848–1849. évben.
Ekkor már volt emléktábla a sopronkeresztúri házon, sőt, a keszthelyi szülőházat már életében, nyolcvanadik születésnapja alkalmából, 1910-ben megjelölték.
Mindhárom tábla hasonló sorsú lett, leverték őket a vészkorszakban… A
sopronit 1955-ben pótolták, ma is ez látható a homlokzaton. Szakál Ernő
alkotását a zeneszerző domborművű arcmása díszíti. Szövegében az évszámot megváltoztatták (bár elhelyezése miatt nehezen olvasható), amiért kár, mert valószínűleg az eredeti tábláé volt a helyes.
