Bartók emlékkő Győrben

 Győr, Bartók Béla út 29.


 

A zeneszerző nevét viselő utcában, a 29. számú ház mellett kialakított parkban áll Borsos Miklós Bartók Béla–emlékműve. 

Forrás: köztérkép.hu

A nonfiguratív alkotás több jelentést hordoz. Alapformája egy stilizált páva, melynek farktollain a zenei vonalrendszer öt vonalát fedezhetjük fel.
Felirata: BARTÓK EMLÉKÉNEK

A Győrhöz személyesen is kötődő szobrászművész ezt az alkotását 1976-ban, életmű-kiállításán mutatta be Budapesten. Győrbe 1979-ben került.

Bartók hamvait 1988-ban hozták haza New York-ból és Farkasréten temették újra. Sírján Borsos Miklós e művének fekete márványból készült változatát helyezték el.  


Források:

Emlékművek, emléktáblák győri kislexikona. Írta és szerk. Orbánné Horváth Márta. Győr, Városi Könyvtár, 2001

köztérkép.hu

Győr krónikásának háza

Győr, Kazinczy utca 20. 

A zárt sarokerkélyes barokk polgárház a 19. század első felében Ecker Jánosé volt. 

A vas– és szénkereskedő, s mellette városi tisztviselő Ecker János (1788–1852) – Kisfaludy Károly osztálytársaként – sokoldalú műveltséget szerzett a benedekrendi gimnáziumban. Német anyanyelve mellett jól tudott magyarul és latinul. Jártas volt az irodalomtörténetben, de ugyanolyan érdeklődéssel foglalkozott a természettudományokkal is.

Ecker János portréja a győri múzeumban

1836-ban eladta a vaskereskedést, s csak a közügyeknek élt. Többek között ellenőre volt a Magyar Színpártoló Egyesületnek, s ebben a minőségében rendkívül sokat tett Győr színházi és zenei életének fejlesztéséért: ő tárgyalt a színigazgatókkal, intézte a pénzügyeket, heroikus küzdelmet folytatott egy új, megfelelő színházépület emeléséért, illetve az akkori alkalmatlan épület karbantartásáért.

„Krónikás” melléknevét arról kapta, hogy 1823-tól 1852-ig naplót vezetett, amelyben napi rendszerességgel lejegyezte a városi eseményeket, német nyelven. 1841-től külön színházi naplót is írt. A kötetek legnagyobb részét közvetlenül halála után – részben politikai, részben személyes okokból – megsemmisítették. Egyik lánya szerencsére megmentette az 1847–1850 közti naplókat, illetve a színházi feljegyzésekből is előkerült később egy kötet. A felmérhetetlen veszteség mellett a megmaradt anyag ma alapvető helytörténeti forrásműnek számít.

Lám Frigyes, Győr színházi életének kutatója így írt Eckerről 1928-ban megjelent, Egy győri polgár a reformkorszakban című könyvében:

…legnagyobb gyönyörúsége a zene volt. Sok hangszerhez értett, de legszívesebben csellózott. Volt neki rendes négyes társasága [vonósnégyese], amellyel együtt muzsikált. Nevenapját, születésnapját, karácsony második estéjét zenebarátaival töltötte. Megszerzett minden új zeneművet, ebből igen nagy könyvtára volt. Képes volt Pestre vagy Bécsbe  utazni egy–egy operai előadásra.

Lám Frigyes ír arról is, hogy Ecker János az 1820-as évektől rendszeres vendége volt Sztankovics János kanonoknak, aki a zöldséges piacra néző erkélyes házában minden héten kétszer tartott zeneestélyt. Akkor is jó kapcsolatot tartottak, amikor 1838-ban Sztankovics győri püspök lett, akinek zenepártolásáról halála után meleg szavakkal emlékezett meg naplójában.

Ecker két évtizeden keresztül birtokolta ezt a ma is álló házat, amely a reformkori Győr egyik szellemi központja volt. Mivel a naplóírás és városi teendői sok idejét igénybe vették, elmés módszert talált ki, hogy zavartalanul tudjon dolgozni: megfelelő szögben beállított tükrök segítségével íróasztalánál ülve láthatta, hogy ki áll a kapu előtt. Ha kedves volt a vendég, megnyomott egy gombot, s a látogatható bejuthatott.

A zenekedvelő Eckernek számos művész volt a vendége, szinte mindenki járt nála, aki vendégszerepelni jött Győrbe. Naplójában leírja az akkor fiatal Anton Rubinstein és barátja, a fuvolista Eduard Heindl látogatásait 1847 júniusában, akik – Sztankovits püspök vendégeként – több hangversenyt is adtak a városban. Mindkét fiatalember beleszeretett egy–egy győri kisasszonyba, s pénzük teljesen elfogyván, Rubinstein Eckertől kért kölcsönt, hogy tovább tudjanak utazni. Később Ecker széljegyzetet fűzött a napló megfelelő soraihoz, miszerint a pernahajder zongorista sohasem adta meg tartozását…
A ház leghíresebb látogatója – 1840. január 16-i győri koncertje alkalmából – Liszt Ferenc volt. A Megyeházán adott hangverseny után a Püspökvárban elszállásolt Lisztet oda várták ünnepélyes vacsorára, Liszt azonban szívesebben ment fel Eckerhez.
Mivel az ezt az estét leíró napló is megsemmisült, idézzük Ecker megmaradt naplóinak győri fordítóját, Bay Ferencet:

A szíves házigazda mellett ott látjuk a hangverseny két szépséges hangú és tüzesszemű szereplőjét is, Brányi Fanni és Vász Lujza kisasszonyokat. A hangok nagy tanára a női nem nagy hódítója és hódolója is volt egyúttal, na meg Ecker János messze földön híres ménfői borai  is megtették a maguk hatását. […] Liszt […] meghitt kis társaságát nem hagyta el a püspök fényes vigalmáért.

Ecker János 1852-ben, hatvannégy éves korában hunyt el; a karmeliták templomának kriptájában (Bécsi kapu tér) helyezték örök nyugovóra. Sírköve ma is látható. A naplóiból fennmaradt eredeti kéziratokat a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban őrzik; anyagából a könyvtár 1973-ban közre is adott magyar fordításban egy bő válogatást Győr 1847–1850-ben, ahogyan egy lokálpatrióta látta címmel.

Házát 1988-ban jelölték meg nem túl szerencsés szövegű és nyelvtanilag sem pontos emléktáblával:

Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.


Források:

Cziglényi László: Győr. 2. jav. kiad. Bp. Panoráma, cop. 1987
Jenei Ferenc – Koppány Tibor: Győr. Bp. Képzőművészeti Alap, 1964
Emlékművek, emléktáblák győri kislexikona. Írta és szerk. Orbánné Horváth Márta. Győr, Városi Könyvtár, 2001
Bárdos Kornél: Győr zenéje a 17–18. században. Bp. Akadémiai Kiadó, 1980
Győri életrajzi lexikon. Győr, Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, 2003
Ecker János: Győr 1847–1850-ben, ahogyan egy lokálpatrióta látta. Győr, Kisfaludy Károly Könyvtár, 1973
Lám Frigyes: Egy győri polgár a reformkorszakban. Győr Szab. Kir. Város Kiadása, 1928
Pernesz Gyula: „A kultúra és Győr szerelmese…”.  Győr, 2002, Városi Könyvtár
Bay Ferenc: Liszt Ferenc és Bartók Béla hangversenyei Győrött. = Győri Zenei Hetek 1956. Programfüzet. Győr, 1956

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2008-ban készítettem.

Budavár zenéje 3. Mátyás után

 Budapest I. Szent György tér: Budavári Palota



 

Aki szeretné megnézni az előző posztokat, itt találhatja őket:

1. rész

2. rész 

Mátyás halála (1490) után a Mohácsig tartó Jagello kor politikai hanyatlás volt, ugyanakkor ennek a negyedszázadnak a zenei élete kvalitásban elérte, esetenként meghaladta Mátyás korát.

II. Ulászló — aki már régóta cseh király volt, amikor 1490-ben a magyar trónra lépett —, nagy rajongója volt a zenének. A források szerint Budára érkezésekor bevonulását hangos zeneszó kísérte: rézfúvók, fafúvók és harangok szóltak. Zenekedvelő, művelt asszony volt ifjú felesége, Anne de Foix is. Fiuk, a gyermekként 1508-ban megkoronázott II. Lajos és felesége, Mária királyné (I. Fülöp kasztíliai király és Aragóniai Johanna lánya) szintén nagyon szerette a zenét. Lajosról feljegyezték, hogy szinte a művészetekben nőtt fel: jól játszott lanton és ügyesen faragott domborműveket.

II. Lajos és Mária eljegyzési képe, 1515

A király fiatal felesége számára 1522-ben külön énekkart szervezett. Mária királyné is kiváló húros– és ütőhangszer játékos volt; későbbi németalföldi éveiben mindenfajta zeneszerszámot gyűjtött, s kezelésüket is elsajátította. Mint Zolnay László jellemzi, a tizenéves koruk közepén házasságot kötött pár négy budai esztendeje mintha csak egyetlen fesztivál lett volna; Tomori Pál érsek erősen meg is feddte a tékozlásra hajlamos fiatal „táncos király”-t...

Mária királyné díszruhája - eredeti!

A magyar Jagelló kort zenetörténeti szempontból négy zenei nagyság budai működése fémjelzi.

Heinrich Fink (1445–1527) a krakkói udvari zenekarnál működött, de közben 1490 körül hosszabb utazást tett, több királyi és hercegi udvarban vendégeskedett. Krakkó és Bécs között járt Budán is. 1510 körül visszatért Krakkóba, ahol annak a Zsigmond királynak környezetéhez tartozott, aki herceg korában Budán élt bátyja, II. Ulászló udvarában.

Valószínűleg Finck révén került Budára Johannes Langus (1503–1567), aki 1522 és 1526 között a királyi kórus gyermekkarának zenei oktatójaként dolgozott a palotában.

Ugyanezekben az években működött Budán Mária királyné kórusának élén Thomas Stolzer (1480/1485–1526), a reformáció előtti nemzedék egyik nagy muzsikus egyénisége. Stolzer nagy tisztelője volt a zenekedvelő királynénak. Amikor a királyné erős vonzódást mutatott Luther tanai iránt, kérésére Stolzer négy jelentős német nyelvű, Luther által fordított többszólamú zsoltárfeldolgozást készített. A versezeteket maga a nagy reformátor küldte Máriának. Stolzer életéről 1526 sorsdöntő éve után nincs adat, s emiatt feltételezik, hogy, mint több királyi muzsikus, ő is a mohácsi csata áldozata lett — más forrás szerint Budán halt meg, a Dunába fulladt.

Zolnay László szerint 1518–1520 körül a gyermekfejjel esztergomi prímássá emelt Estei Hippolit révén került Budára Adrian Willaert (1490 k.–1562). A németalföldi származású nagy zeneszerző és lantművész korábban az Este család ferrarai udvarában élt. Valószínű, hogy csak a mohácsi csatavesztés után hagyta el Budát és költözött Velencébe, ahol a Szent Márk–templom zenei vezetője lett.

Jeles orgonista hírében állott Wolfgang Grefinger (1470–80 k.–1515 után). Mária királyné még házasságkötése előtt találkozott vele Bécsben vagy Innsbruckban, s hozta magával Budára. Magyarországon igen megtisztelő honoráriumokban részesült orgonajátékáért.

Képek a magyar zene történetéből című remek sorozatában a Magyar Televízió nagyon szép műsort készített a Jagello-kor zenei életéről is:

A budavári pezsgő zenei élet végét két szimbolikusnak is tekinthető mozzanat jelzi. 1526 augusztusának utolsó napján, a mohácsi csata után, amelyben a király énekeskáplánjai közül is többen a halálukat lelték, a budai palotájából menekülő Mária királyné, mielőtt hintaja kigördült volna a kapun, maga mellé ültette a kilenc éves Johann Zangert, kórusának kis énekesfiúját s magával vitte Pozsonyba. Néhány nap múlva pedig a Budára bevonult Szulejmán szultán, ámulattal járkálva Mátyás palotájában, a királyi kápolna orgonáját ki is próbálta...

Az udvari zenei életnek akadt még egy utolsó momentuma a Mohács utáni és Buda eleste közötti időben. Az 1530-as években valószínűleg töltött itt némi időt Bakfark Bálint (1507 k.–1576), amikor fiatalon Szapolyai János erdélyi vajda, a későbbi (egyik) magyar király lantosa volt. Budáról került Krakkóba, Jagelló Zsigmond udvarába, hogy aztán francia földön, majd Itáliában élve Európa legendás lantművészévé váljon.

Zavaros átmeneti időszak után a török 1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján foglalta el csellel Budát. A ragyogó palotaegyüttes lassú pusztulásnak indult, amelyet Buda 1686-os, nagy katonai erőket igénylő visszavívása tetőzött be. Még azt megelőzően, 1578-ban villám csapott Zsigmond Friss palotájába, amelyet a török lőporraktárnak használt. A detonáció s az azt követő tűzvész olyan mértékű volt, hogy az alapfalakig megrázta és megsemmisítette a gótikus királyi palota északkeleti részét. S ami a középkori épületekből Buda visszafoglalása után még megmaradt, azt az 1700-as évek elején elkezdett új királyi palota építésekor rombolták le.

Legközelebb innét folytatjuk! 

 

Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.

A győri Püspökvár zenei emlékei

Győr, Káptalandomb 1. Püspökvár

A Püspökvár 13. századi eredetű, a 14–15. században kiépített együttese a város legrégibb építészeti emléke.

Forrás: travelin.pl

Az egyszerű, L alakú palota bejáratát sgrafittóval ékesített barokk csonka torony koronázza. A toronyhoz simul a Nagylucsei Orbán püspök által 1487 körül építtetett gótikus kápolna, a mindenkori győri püspök magánkápolnája. Három mérműves ablaka és a mennyezet csillagboltozata a gótika igényes alkotása.

Forrás: tudásbázis.sulinet

Benne egy értékes barokk szobaorgonát őriznek. A nem magyar mester által a 18. század elején készített hangszer Habsburg–főhercegek (Mária Terézia egyik lánya, Krisztina és férje, Albert Kázmér tescheni herceg) útján jutott hazánkba, valószínűleg a hercegi pár pozsonyi palotájából. 1920 után először a magyaróvári kórházkápolnába, majd a második világháború vége után a Hanság múzeumba került. Onnét szállították 1973-ban az egyházmegye központjába.

A palotabelsőt a 18. század második felében Hefele Menyhért tervei alapján alakították át. A barokk, biedermeier és empire bútorzatú, intarziával, aranyozással gazdagon díszített termek s a pompás barokk lépcsőház nem látogatható, hiszen az épület ma is a győri püspök rezidenciája. A kapualjban azért láthatunk szép ülőfülkéket:

Le lehet viszont menni a pincébe, oda, ahol 1945 Nagypéntekén Apor Vilmos püspök az élete árán védelmezte meg az ostrom elől odamenekült lányokat, asszonyokat. Ezekben a pincehelyiségekben 2004-ben A vértanúság helye elnevezéssel kiállítás nyílt.

A Püspökvár, mint a mindenkori győri püspök rezidenciája az idők folyamán kiváló muzsikusokat is látott falai között.

A művészetpártoló győri püspökök közül is kiemelkedik zeneszeretetével Sztankovits János. A „krónikás” Ecker János írta róla, hogy kanonok korában hetente kétszer zeneestély volt nála. Püspökké szentelése után (1838) nemcsak saját kedvtelésére rendezett házi hangversenyeket, hanem nagy mecénása lett a városban folyó zenei életnek. Minden Győrbe látogató muzsikus biztosan számíthatott anyagi támogatására. Több nagy művész az ő meghívására érkezett Győrbe; a férfiak a püspöki palotában szálltak meg, a hölgyek pedig ebédre voltak hivatalosak hozzá.
Kétségtelen, hogy legnevesebb vendége Liszt Ferenc volt, aki 1840. január 16-án a Megyeházán adott hangversenyt. De járt a Püspökvárban Ole Bull, Joseph Lanner, id. Johann Strauss, Anton Rubinstein. 1846-ban Otto Nicolai, aki akkoriban Bécsben volt karmester, szintén volt itt vendég, állítólag dolgozott is itt A windsori víg nők című operáján.

A jóbarát és zenélő–társ Ecker János Sztankovits püspök haláláról is megemlékezett, mely 1848 március elején következett be. A püspököt a Székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra, temetési szertartásán kívánsága szerint Richter Antal regens chori saját miséjét vezényelte.

Források:

Cziglényi László: Győr. 2. jav. kiad. Bp. Panoráma, cop. 1987
Czigány Jenő: Győr. 2., átd. kiad. Bp. Panoráma, 1974
Szigeti Kilián: Győr. Bp. Zeneműkiadó, 1977 /Régi magyar orgonák/
Petz Lajos: Győr város zeneélete 1497–1926. Győr, 1930
Lám Frigyes: Egy győri polgár a reformkorszakban. Győr Szab. Kir. Város Kiadása, 1928
Ecker János: Győr 1847–1850-ben, ahogyan egy lokálpatrióta látta. Győr, Kisfaludy Károly Könyvtár, 1973

Budavár zenéje 2. Mátyás udvara

 Budapest I. Szent György tér: Budavári Palota

 

 


Elmúlt alkalommal a királyi palota építéstörténetével és a Mátyás uralkodása előtti időszak zenéjével foglalkoztunk.

Buda fénykorának csúcsát Mátyás uralkodása (1458–1490) idején élte meg. A palotaegyüttes jelentős bővítésére a domborzati viszonyok miatt nem volt lehetőség, de gazdagítására nagy súlyt fektetett a király. A mai Oroszlános udvar keleti oldalán helyezkedett el a Mátyás által átépíttetett, de be nem fejezett Reneszánsz palota. A díszudvart egyik oldalán a Nyugati reneszánsz épület, a másik, dunai oldalon a kápolnához csatlakozó Corvin–könyvtár épületszárnya fogta közre. Itt volt a palota legfontosabb reprezentációs helyisége, a trónterem és valószínűleg a királyné lakosztálya is.

A kép forrása

Mátyás könyvtára az emeleten, a kápolnához csatlakozva helyezkedett el. A király által használt terem boltozata sziklakemény téglákból készült — írta a kortárs Naldo Naldi —, két ablakkal, színes üvegtáblákkal. Közöttük állt Mátyás arany drapériával takart nyugvóágya. A teremből két ajtó nyílt: az egyiket a királyhoz érkező tudósok használták, a másikat a király, innét hallgathatta a kápolnában zajló istentiszteletet és zenét. A szabadon maradt három falon művészien faragott polcok sorakoztak, ezeken, s az alsó szekrényekben feküdtek a felbecsülhetetlen értékű kódexek. A mennyezetre a csillagos eget festették Mátyás születési horoszkópjával. A könyvtár anyagának bővülésével egy másik könyvtártermet is kialakítottak. Ha a mai látogató a Budapesti Történeti Múzeum ún. Felső királypincéjében jár, feje fölött két szinttel magasabban voltak e legendás könyvtár helyiségei.

 

Csak altemploma maradt meg az egykori Királyi kápolnának

A királyi kápolna Mátyás idejében is az udvar zenei életének fontos színhelye maradt. A felső templom némi átalakítása után Mátyás ezüstsípú orgonával is felszereltette. Itt helyezte el Alamizsnás Szent János ereklyéjét, amelyet 1489-ben a török szultántól kapott. Valószínűleg itt volt használatban a csodálatosan illusztrált Mátyás–graduale, amelyet ma — nem messze innét — az Országos Széchényi Könyvtárban őriznek:

A Nyugati, teljesen valószínűleg csak Mátyás halála után befejezett reneszánsz palotarész alagsorában raktár és kincstár lehetett, fölöttük pedig egy nagyobb ebédlő– vagy tanácskozóterem, ami biztosan gyakran volt muzsika és tánc helyszíne.

Mátyás palotájából mára csak egyetlen részlet látható a Budapesti Történeti Múzeum épülete alatt: a ma Albrecht–pincének nevezett egykori víztároló (cisterna regia) a Jégveremmel, ennek tetején voltak egykor a fényes függőkertek.

Az Albrecht-pince

Mátyás udvarában mind az énekes, mind a hangszeres zene az udvari élet jelentős része volt. Ez annak ellenére elmondható, hogy sajnos elsődleges forrás — kotta, hangszer — nem maradt ránk. A krónikák, követjelentések, levelek, leírások viszont pezsgő elevenségű, a nagy európai zenei központokhoz sok szállal kapcsolódó udvari zenekultúrát körvonalaznak. A király énekkarát a külföldi vendégek egybehangzóan mint Európa egyik legjobb együttesét dícsérték. Bartolommeo de Maraschi, Castello püspöke, a római pápa korábbi karigazgatója — maga is szakember — így számolt be egy vacsoráról Ince pápának:

Az asztal egyik oldalán Őfelsége és a királyné foglaltak helyet, a másikon az erdélyi István vajda… A következő oldalon a kegyelmes Ferdinánd király követe és én ültünk. Ezen a vacsorán sem volt hiány különféle énekekben: olyan énekkara van, hogy annál különbet még nem láttam

A capella egyházi és világi szolgálatot egyaránt ellátott. A királyi kápolnában énekelt gregorián mellett többszólamú világi zenét — chansonokat, canzonékat — is adott elő, s a flamand, német, francia és itáliai zenét egyképpen művelte. Mátyás gondos figyelemmel kísérte muzsikusai életét, akik közül a legjobbak a korban fejedelminek számító honoráriumokat kaptak. 1489. október 7-én például a capella egy tagja, Bist János ügyében a pápához fordult. Arra kérte az egyházfőt, hogy legkedvesebb énekesét mentse fel már letett kisebb egyházi fogadalmai alól, mert a szerelem bocsánatos bűnébe esett, s házasodni szeretne.

Beatrix királyné Budára jöttével (1476) a zene kiemelt jelentőségűvé vált. Le kell azonban szögezni, hogy Mátyás udvarában Beatrix előtt is élénk zenei élet volt, ez gazdagodott tovább. Beatrix atyja nápolyi udvarában természetesen tanult zenét, méghozzá kiváló mestertől, Johannes Tinctoristól (1435 k.–1511), s a feljegyzések szerint remekül hárfázott. A királynéval zenészek is érkeztek Magyarországra, ők azonban csak társultak a már meglévő együtteshez, amely 1480 táján külön királyi és királynéi kórusra tagolódott. Mátyás és felesége szinte versengett egymással a házi kápolna és az udvar zene– és énekkarának fejlesztésében. Valóságos diplomáciai hajsza folyt például Paul Hofhaimer (1459–1537), a jeles zeneszerző és orgonista szerződtetéséért, ami végül is kudarccal végződött, Hofhaimer nem hagyta el a Habsburgokat. Tanítványai azonban kerültek Budára, s később őt magát II. Ulászló királyunk Miksa császár bécsi királytalálkozóján magyar „aranyos” lovaggá ütötte.

Működött viszont Budán Johannes Stockhem († 1501), az ismert flamand komponista, aki az 1480-as évek elején, a kutatások szerint négy–öt évig állt a királyi kapella élén.

A kor másik kiváló muzsikusa, a ferrarai udvarban működő Pietro Bono (1417–1497) is diplomáciai közvetítéssel került Budára 1487/88-ban. Mátyás és Beatrix pompás fogadtatásban részesítették az európai kortársai által szuperlatívuszokkal jellemzett lantost, hegedűst és zeneszerzőt. Maga Bono egy fennmaradt, 1488. január 13-án keltezett levelében így ír a mantovai őrgrófnak:

Engem itt Budán szívesen látnak, s szívesen hallgatják játékomat, s ha Ő Fenségüknek úgy tetszenék, nem mennék el innen soha...

Beatrix királyné pedig így nyilatkozott a muzsikus érdekében írt pártfogó levelében:

A mi lantjátékosunk … állandóan velem van, s kellemes vigasztalást nyújtott betegségem idején.

1489-ben rövid látogatást tett Budán Miksa császár küldötteként a flamand polifónia jelentős mestere, Jacques Barbireau (1408 k.–1491). Ebben a korban szokás volt muzsikusokat diplomáciai feladatokkal megbízni, ami a fejedelmi udvarok közötti kapcsolatteremtésen túl a zenei stílusok közvetítésének is egyik útjává vált. Beatrix Miksa császárhoz címzett levelében nagy elismeréssel ír Barbireau-ról és biztosította a császárt követe méltó fogadásáról. A muzsikust budai látogatásának rövid ideje és magas életkora bizonyára megakadályozta, hogy személyesen muzsikáljon, de művei közül biztosan felhangzott néhány. S annak is nagy a valószínűsége, hogy Barbireau miséi, motettái, chansonjai flamand közvetítéssel már korábban eljutottak Mátyás udvarába, s felhangzottak a vár kápolnájában és termeiben.

Zsigmonhoz hasonlóan az udvari zenekar és énekkar tagjai Mátyást is elkísérték külföldi útjaira, hadjáratainak triumfusaira. Ezen eseményekről több korabeli forrás maradt az utókorra.Mátyás udvarában az európai repertoár mellett magyar nyelvű énekek is elhangzottak. Erről egy másik korabeli vacsoraleírás tudósít Galeotto Marzio tollából:

Asztalánál mindég vita járja, hol komoly, hol tréfás a beszélgetés tárgya, vagy énekek zendülnek fel. Mert vannak ott zenészek és hárfások, s ezek a hősök tetteit anyanyelven, lant kíséretével éneklik a lakomák alatt… Mindig valami nevezetes hőstettről énekelnek, s ebben nincs is hiány, mert Magyarország különböző nyelvű ellenség között fekszik, mindig akad gyújtóanyag a háborúra...

A korabeli európai udvarokhoz hasonlóan Mátyás idejében a táncélet is mozgalmas volt. E tárgyban több leírást köszönhetünk Antonio Bonfininek, Mátyás udvari történetírójának, aki tánckedvelő, igazi reneszánsz ember volt. Tőle tudjuk, hogy Mátyás maga is szívesen táncolt.

A következő gyönyörű összeállításban valóban ott érezhetjük magunkat Mátyás udvarában. A Magyar Televízió készítette egy remek magyar zenetörténeti sorozat tagjaként. Benne találkozhatunk az itt felsorolt muzsikusok műveivel, korhű keretek között, zene- és tánctörténeti kutatások eredményeit felhasználva, a korszak legelismertebb előadóinak közreműködésével:

Mátyás halála (1490) után a Mohácsig tartó Jagello kor politikai hanyatlás volt, ugyanakkor ennek a negyedszázadnak a zenei élete kvalitásban elérte, esetenként meghaladta Mátyás korát.

Legközelebb ezzel az időszakkal folytatjuk!

 

Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.

 

Bartókné Pásztory Ditta utolsó otthona

 Budapest XII. Krisztina körút 17.



 


1947-től 1982-ben bekövetkezett haláláig ennek a háznak egy lakásában élt Bartók Béláné Pásztory Ditta (1903. október 31. Rimaszombat  – 1982. november 21. Budapest).
 

Húsz éves zeneakadémiai hallgató volt, amikor feleségül ment a nála két évtizeddel idősebb Bartók Bélához. Egy fiuk született, Péter.

A házaspár a terjedő fasizmus elől az Egyesült Államokba emigrált. Bartók ott hunyt el 1945. szeptember 26-án. Felesége úgy döntött, elsősorban édesanyja miatt, hogy hazatelepül Magyarországra. Eleinte öccsénél lakott, majd Miskolcra költözött nagynénjéhez. Ott kezdett el újra gyakorolni Bartók bombázásokat átvészelt zongoráján.

Gink Károly csodálatos portréja, 1960 (homegaleria.net)

Ekkor indult el második művészi korszaka, amikor a bartóki hagyományokat továbbadta kortársainak. Negyedszázadnyi kihagyás után, 1964. november 28-án lépett újra magyar hangversenydobogóra. A következő, nem egészen két évtizedben, túl hatvanadik évén számos európai nagyvárosban is koncertezett és hanglemezfelvételeket készített.

Ekkoriban már ebben a házban élt, a régi otthonukból megőrzött, még Bartók által gyűjtött csiki és gyergyói népi tárgyakkal körülvéve. Lakásában két zongora állt, az egyik Bartóké volt.

Ezen a rendkívül érdekes képen valamennyire látható Ditta asszony egyik szobája. Vendége Kálmán Vera, Kálmán Imre özvegye volt. Érdekes találkozás lehetett...

Ország Világ 1965. 18.

Pásztory Ditta 1982. november 21-én agyvérzés következtében hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra. 1988. július 7. óta Bartók hamvai is mellette pihennek.

Ditta asszony végrendelkezése alapján 1984 óta március 25-én, Bartók születésnapján adják át a Bartók Béla – Pásztory Ditta-díjat.

Egykori lakóházán születésének centenáriumán, 2003. október 31-én helyeztek el emléktáblát.

Avatásán Batta András zenetudós méltatta személyiségét és művészetét:

Erős volt a hite, ezért tudta tovább vinni, újra elrendezni az életét, amikor hazatért – mert bizonyos volt felőle: férje is hazatért volna. 

...

Művész volt maga is, de munkásságát férje emlékének szentelte. Csodálatos szerénységgel és lelkiismeretességgel teljesítette küldetését, emberi és művészi feladatát, amire a nagy név kötelezte.

 

További Bartókné Pásztory Ditta-emlékhely a Zenevándor blogban:

Budapest I. Szilágyi Dezső tér 4. Bartók otthona 1922-1928

Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.

Források:

Népszabadság 2003. december 6.
Hegyvidék 2003. november 19.

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2002-ben készítettem

Budavár zenéje 1. Mátyás előtt

 Budapest I. Szent György tér: Budavári Palota

Egyik legjelentősebb nemzeti kincsünk, a Budavári Palota hét és fél évszázados épületegyüttese egymást követő történelmi– és stíluskorszakokban alakult ki. Sorsában, történetében a nemzet élete tükröződik. Ma a főváros fontos kulturális és turisztikai központja: a Budapesti TörténetiMúzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum Legújabbkori Történeti Múzeuma és az Országos Széchényi Könyvtár otthona, s a Világörökség része.

A tatárjárás után, 1243 körül az újabb mongol betöréstől félő uralkodó, IV. Béla kezdte megerősíteni az addig jórészt lakatlan budai Várhegy fennsíkját. Első, városi kiváltságokkal felruházott lakosai magyar és német polgárok voltak. Ekkor kezdték ezt a településrészt Buda, németül Ofen néven emlegetni, s a régi Budát ezután Óbudaként különböztették meg az új várostól.

A mai palotaegyüttes helyén az első ismert épületeket a 14. század első felében Anjou István herceg, Károly Róbert király kisebbik fia emeltette a budai Várhegynek dél felé keskenyedő sziklanyelvére. Az István–vár eredetileg szerény U alaprajzú kastély volt, déli végén magas toronnyal, s az ahhoz csatlakozó kicsiny kápolnával. Tornyának romjai, amelyek a mai Budapesti Történeti Múzeum területén terasz–szerű kiképzésben láthatóak, a budai vár legkorábbi ismert épületmaradványai (a torony felső épületrészei az 1686-os ostromban pusztultak el).

Az István-torony maradványa

.A királyi udvar I. (Nagy) Lajos király uralkodásának utolsó éveiben tette át székhelyét Visegrádról Budára. Ezért 1355 és 1382 között mind erőteljesebben dolgoztak az István–féle épületegyüttes igazi királyi palotává alakításán és bővítésén.

Buda végérvényesen Zsigmond király hosszú uralkodása (1387–1437) idején lett királyi székhely. Zsigmond királyi, majd német–római császári (1433) udvarának igényei számára már szűknek bizonyult elődei palotája, amelyet először észak, a Várhegy platójának kiszélesedése felé bővítettek. Itt, a korábbi Anjou várudvaron, ahol ma Savoyai Jenő lovasszobra áll, építtette fel épületegyüttesének legszebbikét. A Friss palota egyes kutatók szerint L alaprajzú épület volt, egyik homlokzatával a Duna, másikkal a tér felé nézett, s a mai Mátyás–kúttal díszített épületsarokig terjedhetett. Ebben volt a mintegy 70x18 méter alapterületű kétszintes Nagyterem vagy Római terem, melyet nyolc oszlop kilenc boltszakaszra osztott. A korabeli Európa egyik legnagyobb nem egyházi célú belső tere volt, országgyűlések, tanácskozások színhelye. Ebben a teremben voltak a fogadások, itt zajlottak a nagyobb ünnepségek, még Mátyás idejében is. Mátyás 1476. december 22-én itt ünnepelte menyegzőjét Beatrix királynéval.
Hogy fogalmat alkothassunk róla, nézzük meg a prágai vár Ulászló-termét, amely ennek mintájára készült. Erről ITT olvashatunk részletesebben és képeket is láthatunk.

A Friss palotát északi irányban fal és árok zárta el a polgárvárostól. Zsigmond ebbe a zárófalba helyeztette el a palota új bejáratát, s mellette felépíttette a befejezetlenül maradt, s ezért Csonkatoronynak nevezett igen erős védőtornyot. E torony egykori helyét a mai Oroszlános udvarban találjuk: déli oldalán világosabb színű kockakő jelzi visszatemetett maradványainak alaprajzát. A budai Vár legnagyobb tornya eredetileg a várőrség laktanyája lehetett, de már a 15. században börtönnek is használták. A török időkben a váltságdíjukra váró magyar raboknak volt keserves, siralmas énekekben is megénekelt börtöne.

A Királyi kápolnát még Nagy Lajos építtette 1366 körül. Hasonlóan a párizsi Sainte Chapelle-hez, eredetileg kétszintes volt: a ma is látogatható alkápolna felett emelkedett a lényegesen hosszabb és magasabb, a történelem viharaiban elpusztult felső templom. Az alkápolna, amelyen Mátyás is alakított, két részből áll: a nyolcszög öt oldalával záródó, támpillérrel megerősített szentélyből és a körülbelül öt méter hosszú hajóból, melyek között diadalív feszül. E tér megőrizte bensőséges hangulatát, s tükrözi a 14. századi magyar gótika szépségeit. Ma a Budapesti Történeti Múzeum területén az ún. Reneszánsz teremből — a barokk palota déli szárnyának pincefalai között — juthatunk erre a történelmi levegőjű helyszínre.

A Királyi kápolna szentélye

A későbbi bővítésekkel Zsigmond székhelye a korabeli lovagvárak bővített formája lett. Nyugati és keleti szárnyépülete egy szép kúttal és a király szobrával díszített udvart zárt be, s az egész palotaegyüttest tört vonalakban húzódó védelmi fal övezte, így különböző méretű zárt udvarok láncolata keletkezett.

Zsigmond palotaegyütteséről a ma teljes szépségében helyreállított Gótikus nagyterem megtekintésével alkothatunk fogalmat (nem azonos az egykori Római teremmel!).

A Gótikus nagyterem

Ez a kéthajós, keresztboltozatos, 20,20 x 11,55 méter alapterületű terem és az alatta levő pince csupán egy részlete a 15. századi palota déli szárnyának, amelyet Zsigmond az elbontott Anjou-kori palota déli traktusának a helyére építtetett. A korabeli források külön nem is említik, valószínűleg a királyi lakosztályoknak egy szerényebb fogadóterme volt.

A budai udvar zenei életének egyik legfőbb helyszíne és központja a török megszállásig a már említett királyi kápolna (capella regia) volt. A capella regia többrétű fogalmat takart. Jelentette magát az épületet; jelentette a királyi udvar ének– és zenekarát; végül  államigazgatási intézményként jelentette a királyi kápolnák országos szervezetét (1430 előtt oklevélkibocsátási joggal is rendelkezett).

A kápolna énekkarának első név szerint ismert vezetője Petűs Péter fia Miklós, akit Zsigmond 1427 körül hívott erre a tisztségre. Rajeczky Benjámin szerint ő szervezte meg a kápolna kórusát, a scholát. Alakja szerepel az általa megrendelt, Kolozsvári Tamás festette ún. Garamszentbenedeki szárnyasoltáron, amelyet az esztegomi Keresztény Múzeumban őriznek. A hangszeresekkel is kiegészített zenei együttes színvonalra vetekedhetett Európa legjobb együtteseivel. Ápolta a korszerű többszólamú zenét, bár elsődleges feladata továbbra is a gregorián énekek szertartáshoz kötött megszólaltatása volt. Az énekek előadása úgy ment végbe, hogy a kórus rendszerint a szentély közelében, a stallumok között félkörben állta körül az állványra helyezett nagyméretű zsoltároskönyvet, a karvezető pedig hosszú pálcájával távolabbról vezette az énekesek tekintetét hangjegyről hangjegyre.

A capella regia önálló iskolát is tartott fenn az utánpótlás biztosítására. Ott tanulhatott az a kis énekesfiú is, akit Kottaner Ilona udvarhölgy híres naplója a Korona visegrádi ellopásával kapcsolatban említ. 1440 májusában, a koronarablás után, amikor Albert király özvegye, Erzsébet királyné és a csecsemő V. László kíséretükkel Győrött tartózkodtak, jegyezte fel Kottaner Ilona:

Volt velünk egy kis fiú is, herélt volt, bohócruhában, de nem volt bolond. És amikor a nemes király [a csecsemő V. László] nem akart elhallgatni, ez a kis fiú odajött bölcsejéhez, és énekelt néki, meg hárfáját pengette. A nemes király pedig nyomban abbahagyta a sírást…

Zsigmond uralkodásának idejéből a források aránylag többet feljegyeztek világi és hadi muzsikusairól, mint az egyháziakról. Utazásain királyi trombitások, kürtösök kísérték, akik hétköznapokon és ünnepeken Budán is „szolgálatban voltak” (sőt, a források szerint a csatatereken is…). Miután 1411-ben német királynak is megválasztották, 1412-ben átvette a koronaékszereket, s májusban budai palotájában világraszóló ünnepségsorozatot rendezett. Az egybegyűlt fényes fejedelmi gyülekezet kedvező alkalmat nyújtott az uralkodónak, hogy királyi udvarának pompáját a szomszédos uralkodók, a birodalom fejedelmei és a nyugati hatalmak követei előtt csillogtassa. Mint Zsigmond hivatásos történetírója, Eberhardt Windecke feljegyezte, a királyt 86 sípos és trombitás környezte.

Zsigmond budai udvarában is többször megfordult Oswald von Wolkenstein (1377 k.–1445), „az utolsó trubadúr”. A főrangú tiroli nemes mint katona, politikus és költő kalandos életet élt. Bejárta egész Európát Kasztíliától Törökországig, Skandináviától a

Oswald von Wolkenstein a Sárkányrenddel, 1432

Mediterrániumig. Költészetének nyers érzékisége, igazmondása éppen úgy új az irodalomban, mint muzsikájának megújulása a népdal forrásából. Ő maga tenorista volt, énekét mindig hangszerrel — lanton, hárfán — kísérte, de tudott hegedülni, fuvolázni, dobolni is. Kedvelt híve volt Zsigmondnak, akivel ifjúkoruk óta ismerték egymást — bár később kegyvesztett lett. A király 1409-ben az általa alapított Sárkányrenddel is kitüntette. Urát elkísérte a konstanzi zsinatra (Zsigmond zsinatai — a konstanzi és a bázeli — a zenetörténet szempontjából is jelentősek az új, késő gótikus burgundi muzsika európai elterjedésének szempontjából).

Mielőtt folytatnánk Mátyás uralkodásával, szakítsuk meg kissé a kronológiát:

Zsigmond előbb leírt palotaegyüttese az egyik helyszíne Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának, hiszen a benne feldolgozott események egy része annak idején a valóságban itt történt meg.

Itt volt Hunyadi László börtöne a régi tárnokház alagsorában. Vele együtt raboskodott öccse, Mátyás és több hívük, köztük Vitéz János. Az épületet Zsigmond palotaépítkezései sorában emelték oly módon, hogy az Anjou–kori palota centrumához, az István–toronyhoz a meredek lejtésű keleti és nyugati oldalon mélyebb szintre alapozott újabb szárnyakat építettek. E történelmi jelentőségű, ma Dongaboltozatos helyiségeknek nevezett pincesort, amely hét méterrel a mostani palota járószintje alatt fekszik, Zolnay László tárta fel 1950-ben.

Az egyik dongaboltozatos helyiség. Nemzeti zarándokhelynek kellene tekinteni...

A Budapesti Történeti Múzeum részeként megtekinthető szobákban különböző, a középkorból származó használati tárgyakat állítottak ki. A helyet felfedező régész több könyvében is figyelmeztet, hogy e helyiségeket nemzeti zarándokhelynek illene tekinteni, s ennek megfelelően berendezni. Hunyadi Lászlót 1457. március 16-án innét vitték a vesztőhelyre, Mátyást pedig Bécsbe, majd Prágába, a szomorú rabságba. V. László király a Friss palota nagytermének erkélyéről nézte végig Hunyadi László lefejezését — csaknem két évtizeddel később Mátyás király e teremben ünnepelte lakodalmát második feleségével.

Legközelebb Mátyás korának zenei emlékeivel folytatjuk! 

A felhasznált könyvek és más források jegyzékét majd az utolsó rész végén mutatom meg. 

 

Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.

 

Egy nagy múltú gimnázium

Baja, Szent Imre tér 5. 

III. Béla Gimnázium

A google maps szerint Szent Imre tér 1., az intézmény honlapja szerint 5. az épület házszáma.

Az 1757-ben alapított iskola mai épületét 1815-ben emelték, majd 1892-ben és 1931-ben jelentősen bővítették, alakították.

Az épület ma (bajabela.sulinet.hu)...

... és ilyen volt régen

Korábban a közelben ma is álló ferences kolostorban folyt a tanítás. Az intézmény a ferencesek után 1879-től a ciszterci rendé lett. III. Béla király nevét, aki a ciszter rendet letelepítette Magyarországon, az 1921/22-es tanévben vette fel. Ma már szobra, Kő Pál alkotása is ott áll az épület előtt. 1948 óta állami iskola.

Híres növendéke volt Nagy Ignác író (1819–1821), Türr István tábornok (1835–1840), Tóth Kálmán költő (1839–1845), Szarvas Gábor nyelvész (1842–1848). Pályakezdőként az 1905/06-os tanévben itt tanított Babits Mihály.

Borbás Tibor Babits-domborműve az aulában (1983)

Az iskolának a zenei életben nevet szerzett diákjai is voltak.

Az 1850-es években itt folytatta szülővárosában, Óbecsén elkezdett gimnáziumi tanulmányait a későbbi jeles gordonkaművész, a

Allaga Géza (forrás: wikipedia)

cimbalom egyik megújítója, Allaga Géza (1841–1913). Apja 1848/49-ben Kossuth kormánybiztosa volt; Haynau halálra ítélte, majd — mint A kőszívű ember fiai-ban Richárdnak — a halálos ítélet után felolvasták a megkegyelmezést. A család ezután telepedett le Baján. A megpróbáltatások ellenére szeretetteljes családban nevelkedő fiú, bár szülei taníttatták zenére, nem mutatott különös tehetséget. Érdeklődését Matuschek Ignác zenetanár keltette fel a gordonka iránt. Hamarosan olyan haladást ért el, hogy beiratkozhatott a bécsi konzervatóriumba. Vidéki — közte rövid bajai — működés után véglegesen 1871-ben költözött a fővárosba, ahol a Nemzeti Színház, majd az Operaház zenekarának első gordonkásaként működött. 1880-tól kezdett el a cimbalommal foglalkozni olyan eredményesen, hogy felkeltette Liszt Ferenc figyelmét is, s a Nemzeti Zenedében cimbalom tanszéket létesítettek számára. Tragikus öregkor után 1913 nyarán öngyilkos lett, a bajai temetőben nyugszik.

Az 1902/03-as tanévtől nyolc éven át ebben az iskolában tanult a bajai születésű Kun Imre (1892–1977), a legendás hangversenyrendező, majd az 1940-es évek elején a szintén Baján született Lukin László (1926–2004) zenepedagógus, karnagy.

Források:

Bálint László: A bajai III. Béla Gimnázium. Bp. Tankönyvkiadó, 1989 /Iskolák a múltból./
Herencsár Vikória: Cimbalmos ősök nyomában I. Allaga Géza (1841–1913) Magánkiadás, 2001
Gál Zoltán : A cimbalom atyjának nevezték. = w.bacskaisport.hu
Bánáti Tibor: Kun Imre (1892–1977). = bajaikonyvtar.hu
Elhunyt Lukin László karnagy. = w.sulinet.hu/tart/fcikk/Kde/0/22714/1

A "kataliszt" jelű fényképeket 2007-ben készítettem

Zenei kincsek a szombathelyi Egyházmegyei Könyvtárban

Szombathely, Szily János utca 1.

A Szombathelyi Egyházmegyét Mária Terézia állította fel 1777. február 17-én kelt oklevelével (korábban Szombathely a győri egyházmegyéhez tartozott). Első püspöke felsőszopori Szily János lett, aki nagy lendülettel fogott hozzá a szervezéshez. Püspöki székhelyére hívatta Hefele Menyhért (1716–1794) tiroli származású építőmestert és megépíttette vele a Szombathely városképét meghatározó Templom–teret a székesegyházzal, a püspöki palotával és a szeminárium épületével.

Mária Terézia halála után II. József betiltotta a vidéki szemináriumok működését. Ebben az időben, 1787–90 között a város első nyomdája, a Siess–nyomda működött az épületben. II. József halálos ágyán visszavont rendelkezései azonban 1790 februárjában megnyitották a kapukat a szeminaristák előtt.

A püspöki palota, a székesegyház és a szeminárium épületegyüttese (Forrás: konyvtar.martinus.hu)

A Szeminárium épülete adott otthont kezdettől a Szily János püspök által alapított Egyházmegyei Könyvtárnak, amely ma is ebben az épületben, bár már nem az eredeti termekben található. A tudós püspök 1791-ben nagy gonddal összegyűjtött saját könyvtárát 1791-ben adományozta egyházmegyéjének. Korát megelőzően a gyűjteményt világi személyek számára is nyilvánossá tette, bár anyagát csak helyben használhatták.

Kezdetben a könyvtár az épület második emeletének két termét foglalta el. Az alapító körültekintően gondoskodott a könyvtáros személyéről, feladatairól és fizetéséről, valamint az állomány további rendszeres gyarapításáról is.

A későbbiekben további adományokkal is gazdagodott a könyvtár, s állománya annyira megnőtt, hogy szükségessé vált helyiségeinek bővítése. Ez az épület bővítésével egyidőben, 1884-ben történt meg. A könyvtár számára az első emeleten a barokk teremkönyvtárak hangulatát idéző terem Brenner János építész tervei szerint készült el. A benne körbefutó galéria felnyúlik a második emeletre, ahová a terem közepén levő gyönyörű öntöttvas csigalépcsőn lehet feljutni. A mennyezetet Storno Ferenc és fia festette ki 1885-ben. Az épület stílusát mindenben követő berendezés, a könyvállványok, könyvszekrények és a galériát borító intarziás faburkolat Palkovics Ferenc munkája. A könyvtár ma is ebben a teremben található.

Forrás: konyvtar.martinus.hu

A 18. század végén mintegy 1000 művet 3000 kötetben számláló könyvtár állománya mára 70.000 kötet fölé nőtt: számban legnagyobb a teológiai állomány, ezt követi a történelem, a jog, a filozófia és a természettudományok.

A könyvtár legféltettebb kincseinek nagy része, középkori kéziratok, kódexek, ősnyomtatványok még Szily püspök révén kerültek az állományba. A kódexek közül az egyik legértékesebb egy hártyára másolt, hangjelzett zsolozsmáskönyv a 13. századból. Adventtől pünkösd ünnepéig tartalmaz antiphonákat, zsolozsmákat, himnuszokat, amelyeknek dallamait neumák jelölik.

Breviarium Notatum Salzburgense (Forrás: earlymusic.zti.hu)

A könyvtár másik zenei vonatkozású ritka kincse az a hangjegyfüzet, amely a kottanyomtatás feltalálójának, Ottaviano Petruccinak és más, nagynevű olasz mesternek a kottáit tartalmazza; Velencében nyomták az 1500-as évek első felében.

Források:

H. Simon Katalin: A Szombathelyi Püspökség bibliotékái. = http://konyvtar.martinus.hu/egyhazmegye/bemutatkozas
Dobri Mária: Szombathely Egyházmegyei Könyvtár. Bp. 1992, Kartográfiai Vállalat /Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára 435./