Itt halt meg Donizetti

Bergamo, via Donizetti 1. Palazzo Basoni Scotti

Olaszország, Lombardia régió, Bergamo megye

 

 

 

Középkori épületrészekre a 18. században épült városi palazzo Bergamo belvárosában, az ún. Felsővárosban. Első emeletén élte utolsó hónapjait és itt halt meg 1848. április 8-án, 51. évében Gaetano Donizetti.

Katona Noémi felvétele, 2026

 

A bergamói, szegény családba született Donizetti fantasztikus pályát mondhatott magáénak: az 1820-as évektől már feltörőben lévő zeneszerző az 1830-as évektől az opera műfajának egyeduralkodója lett - és nem csak Itáliában, hanem Európa-szerte. Olasz operaházak mellett pályájának nagy sikerei fűződtek Párizshoz, majd Bécsben is megvetette lábát. A kérlelhetetlen betegség azonban közbeszólt. 

Virginia (Wikipedia)

Pályájának már majdnem a csúcspontján, 1828-ban Donizetti megnősült, felesége a római nemesi családból származó Virginia Vasselli. Boldogok voltak, ám ezt a boldogságot aláásta három gyermeküknek egymás után, újszülött korukban bekövetkezett halála. Ez Virginiát is nagyon megtörte, aki egyre csak sorvadt, s végül 29 éves korában, 1837 nyarán elhunyt. Donizetti éppen a Lammermoori Lucián dolgozott... 

Újszülött gyermekeik halálát már nagy valószínűséggel a Donizettiben lappangó szifilisz okozta. A rettegett betegséget akkoriban sajnos nagyon könnyen el lehetett kapni: nem kellett hozzá kicsapongó életmód - Donizetti se úgy élt -, hanem elég volt hozzá egyetlen korábbi ballépés... Ráadásul soha nem diagnosztizálták, orvosai más betegségeket tételeztek fel, így Donizetti nem is gondolta, amikor megnősült, hogy ez áll már időnként jelentkező rosszullétei mögött. 

Donizetti egészsége, akit amúgy is rendkívül megviseltek e családi tragédiák,  1843/44 telén radikálisan összeomlott. Másfél évet töltött elmegyógyintézetben, ahonnét aztán legvégül haza, Bergamóba szállították. 

1847. október 6-án érkezett ide, ebbe a palazzóba, ahol régi csodálója és tisztelője, Rosa Rota-Basoni bergamói nemesasszony élt családjával. Ők vállalták a nagybeteg ápolását. Leírások szerint Rosa asszony lánya, Giovannina Basoni órákon át ült Donizetti szobájában a zongora mellett és játszott a műveiből, hogy megpróbáljon valamiféle reakciót felidézni a már szinte teljesen kataton állapotban levő zeneszerzőben.

Íme Loverini Ponziano 1891-ben, leírások alapján festett képe: 

lombardiabeniculturali.it

 

Meglátogatta a kor híres operaénekese, Giovanni Battista Rubini is, aki korábban számos operájának tenor főszereplője volt, s a kisasszonnyal duetteket énekeltek; ám Donizetti semmilyen reakciót nem mutatott, csak néha ejtett ki néhány megfejthetetlen szót. A bárónő meghívta házába Giuseppe Rillosi festőt, aki nem sokkal halála előtt megörökítette a zeneszerzőt. Bár ha a képet megnézzük, ami ma a milanói Scala múzeumában van, nem látjuk betegnek a modellt, a festő eszményített portrét festett róla:

Wikipedia

 

De hogy valójában milyen állapotban volt, egy daguerrotípián megnézhetjük, amin még Párizsban, de már betegen látható unokaöccsével. Milyen szomorú...

Wikipedia

 

1848 április elején állapota rosszabbodott, és 8-án délután öt órakor elhunyt ennek a palotának az első emeletén. Rosa asszony, a lánya, egy pap, a zeneszerző jóbarátja, Antonio Dolci bergamói muzsikus és kedvelt inasa volt mellette.

A szobát, amelyben elhunyt, mintegy fél évszázadig változatlanul hagyták, a család csak kivételes látogatóknak mutatta meg. 1902-ben Giovanna Basoni-Scotti, a Donizetti halálakor fiatal kisasszony és fia, Cristoforo Scotti a birtokukban levő relikviákat a Misericordia Maggioréra hagyományozták, akik azt a zeneiskolát tartották fenn, ahol Donizetti gyermekként tanult, és amelynek épületében ma a Donizetti múzeum van, ahol nemrég jártunk a bloggal. Ezzel az ajándékozással a Basoni család e nemzedéke vetette meg ennek a múzeumnak az alapjait. 

A halottas szoba berendezéséből az ágy, a karosszék és a zongora ma is ott látható.

A palazzo homlokzatán emléktábla jelöli Donizetti ottani tartózkodását és halálát, az utcát is átnevezték róla. 

 

Katona Noémi felvétele, 2026

 

Donizettit a bergamói San Maurizio a Valtesse temetőben temették el, majd 1875-ben szintén ott nyugvó mestere, Simone Mayr hamvaival együtt Bergamo nagy katedrálisában helyezték végleges nyugalomra, monumentális síremlék alatt (oda is hamarosan ellátogatunk).

Betegségéről részletesen írt Köves Péter; akit érdekel az orvostörténet, ITT elolvashatja. 

 

Donizetti további emlékhelyei itt a Zenevándor blogban:

Itt született Donizetti

Itt keresztelték meg Donizettit 

Donizetti múzeuma Bergamóban 

Donizetti Nápolyban 

 

 

 

Itt halt meg Weber

 London, 103, Great Portland Street

Egyesült Királyság

 

 

 

London központjában, a West End egy forgalmas utcájában áll a városi palota, ahol a nagy német operaszerző 1826. június 5-én, mindössze 39 évesen meghalt.

 

London, 103, Great Portland Street (londonremember.com)

 Egy bizonyos Sir George Smart lakott itt, ő látta vendégül Webert.

 

C. M. von Weber. John Cawse londoni portréja nem sokkal Weber halála előtt készült (wiki) 

 

Történt, hogy a Covent Garden operát rendelt a Drezdában működő Webertől, általuk biztosított librettóra. A családos, kétgyermekes Webernek szüksége volt a pénzre, így megkomponálta az Oberont (bár voltak műfaji kételyei...) és elvállalta, hogy a bemutató előkészítésére és vezénylésére Londonba utazik, ahol koncert-lehetőségek is adódtak számára. Betegsége dacára szánta rá magát az utazásra (tüdőbeteg volt, de az orvosok későn ismerték fel a baját), bár erősen sejtette, hogy rossz vége lesz. Egy levelében még Drezdában ezt írta:

 

Teljesen mindegy, hogy utazom vagy sem, egy éven belül meghalok. Ha utazom, lesz mit enniük gyermekeimnek apjuk halála után, ha pedig maradok, éhezni fognak. [...] bárcsak vissza tudnék térni, ott kint meghalni súlyos csapás lenne számomra...

Így 1826. február 16-án elindult Párizs felé, március 2-án Calais-ből hajón kelt át a csatornán. Londonban az említett George Smart látta vendégül. 

A Webernél tíz évvel idősebb Sir Georg Smart maga is muzsikus: orgonista, hegedűs, karmester, London akkori zenei életének ismert személyisége. 

 

Sir Georg Smart / William Bradley festménye (wiki)

 

Mint Weber írta feleségének:

Smart a földszinten lakik, ott is étkezünk. A fogadószoba az első emeleten van, a másodikon pedig az én dolgozószobám és hálószobám, ahol nem zavar senki, egy inas és a felesége szolgálnak ki.

Április 12-éig, az Oberon premierjéig Weber rengeteget dolgozott a betanítással, sőt, még a komponálás terén is maradtak tennivalói, ám utána állapota erősen rosszabbodott. A nagy sikerrel lezajlott premier után szinte emberfölötti erőfeszítéssel elvezényelt még tizenkét előadást. Volt több koncertje is, előfordult, hogy összeesett a színfalak mögött... Leveleiben megpróbálta feleségét nyugtatgatni, de naplójába minden nap beleírta a kendőzetlen igazságot. Elhatározta, hogy nem várja meg szerződése lejártát, és június 6-án hazaindul. 4-én este szobájában még vele voltak barátai. Erőt adott neki a tudat, hogy hamarosan viszontláthatja családját, ám másnap reggel nem válaszolt az inas kopogtatására, s Smart holtan találta ágyában...

Június 21-én katolikus szertartással temették el a londoni Moorfield kápolnában. 

Temetése szinte grandiózusnak volt mondható. A korabeli londoni sajtó azt írta, hogy a mintegy 2000 főt befogadó templom tele volt... A kötött liturgikus részek között kórus, zenekar és szólisták előadásában felhangzott Mozart Rekviemjének összes tétele...

Halála után nem egészen két évtizeddel Richard Wagner, aki Weber nagy tisztelője volt, földi maradványait hazavitette Drezdába. Milyen szerencse, hogy ezt tette, ugyanis a kápolnát 1899-ben lebontották és helyére egy másikat építettek...

Így Weber a drezdai ún. régi katolikus temetőben nyugszik, sírja meglátogatható. 

A londoni házon, az első emelet magasságában, a kaputól balra helyezték el emléktábláját:

londonremember.com

 

Itt halt meg Salieri

Bécs, Göttweihergasse 1./Spiegelgasse 11.

Ausztria

 

 

Bécs belvárosában, a Spiegelgasse és a kicsiny Göttweihergasse sarkán 1848 körül épített négyemeletes nagy városi bérpalota áll.

 

Előd épületében, ezen a helyen élt évtizedeken át Antonio Salieri (1750-1825)  és abban a házban hunyt el.

Az olasz zeneszerző Legnanóban született. 15 éves korában Velencébe ment tanulni. Ott ismerte meg az akkor jónevű Florian Leopold Gassman muzsikust, akitől zeneszerzést és ellenpontot tanult. Gassman a szárnyai alá vette, nyelvekre is tanította. Ő vitte Bécsbe 1766-ban, ahol bevezette az akkoriban az olasz muzsika bűvkörében élő császári udvarba, s ezzel elindult magasra ívelő karrierje.

1774-ben nősült meg, akkoriban költözhetett ebbe a házba, mely felesége családjáé volt, s aztán haláláig itt élt. Házasságából nyolc gyermeke született, így nem volt olyan magányos, mint amilyennek Milos Forman láttatta az Amadeus-filmben...

Jó barátságban állt Gluck-kal. Növendéke volt Beethoven, Schubert és a csodagyerek Liszt, így ők is járhattak otthonában. 

1814-ben a bécsi konzervatórium alapító tagja volt, majd igazgatója lett.

Utókorában neve összeforrt Mozartéval, aki nagy riválisa volt. Mozart korai halála (1791) után szinte azonnal elterjedt a pletyka, hogy ő mérgezte volna meg: ezt Salieri maga is terjesztette, bár halálos ágyán visszavonta...

Erről valamivel többet ITT tudhatunk meg.

A mai épület sarokrészén 2000-ben helyezték el emléktábláját.

Ínyenceknek nagy elismeréssel ajánlom ezt az angol nyelvű posztot Salieri korai bécsi éveiről:

Michalorenz.blogspot.com

 

 

  

Itt lakott Bécs kedvenc zongoraművésze

Bécs, Getreidemarkt 10.

Ausztria

 

 

Négyemeletes neoklasszicista városi palota Bécs I. kerületében. 1871/72-ben épült Heinrich von Förster tervei alapján.

Kapuzata felett Bronz domborműves emléktábla tudatja, hogy 1888-tól élete végéig itt élt Alfred Grünfeld (1852-1924) zongoraművész, zeneszerző, tanár. Ebben a házban hunyt el 1924. január 4-én.

 

Grünfeld a bécsi "felső tízezer" kedvenc zongoristája volt.

Prágában született és nevelkedett sokgyermekes, középosztálybeli zsidó kereskedő családban. Muzsikáló família voltak, egy évvel idősebb bátyja, Heinrich Grünfeld gordonkaművész lett, de több testvére is foglalkozott zenével.

Prágai, majd berlini zeneakadémiai tanulmányok után 1873-ban telepedett le Bécsben.

Nagynevű zongoraművész és tanár lett, egyik meghatározó személyisége az osztrák főváros zenei életének - és egyúttal szeretett figurája a művelt köröknek: közismert volt anekdotáiról és tréfáiról. Jó barátja volt Brahms és Johann Strauss. Strauss neki ajánlotta Tavaszi hangok című keringőjét.

Nem alapított családot, testvérével, Emmával élt Bécsben először a Praterstrasse 49. alatt, majd itt, a Getreidemarkton.  

Grünfeldet nemcsak Bécsben ismerték, hanem koncertkörútjai révén egész Európában - beleértve Oroszországot és Skandináviát -, sőt, az Egyesült Államokban is. Uralkodói elismerésekben is részesült, így például kitüntette III. Sándor orosz cár, Berlinben pedig elnyerte az "udvari zongoraművész" címet. 

1897-től a Bécsi Zeneakadémia professzora lett. Zeneszerzéssel is foglalkozott, két operettje mellett kifejezetten előadási célra írt saját magának egyrészt eredeti zongoradarabokat, másrészt pedig, mint az akkoriban divatos volt, ismert műveket dolgozott át zongorára, technikailag jól látványossá téve azokat. Élő koncerteken, szalonokban nagyon sokat improvizált.

Grünfeld arról is nevezetes a zenetörténetben, hogy a zongoraművészek közül ő volt az első, aki átlátta a hangfelvételek készítésében rejlő hatalmas lehetőségeket. Ezeket annak ellenére megérezte, hogy azért az akkori, gyerekcipőben járó technika még nem nyújtotta azt a hang-élményt, mint egy élő előadás. Így meglehetősen sok hangfelvételt készített: 94 klasszikus és romantikus művet és mintegy 100 darabot saját szerzeményei közül.

A bloggernek Grünfeld személye azért különösen kedves, mert erős kapcsolatok fűzték Nagykanizsához ifjúkori jóbarátja, Práger Béla gyógyszerész révén. Többször járt Kanizsán, koncerteket is adott.

Nagykanizsai vonatkozásait két posztban írtam meg másik blogomban. Érdemes elolvasni, teljesebbé teszi a képet!

A patikus és a zongoraművész 1.

A patikus és a zongoraművész 2.

Itt maga adja elő egyik jellegzetes szalondarabját; közben arcképeit nézegethetjük:

 

 

Itt halt meg Vikár Béla

Dunavecse, Vikár Béla utca 4.

 

 

Egyszerű falusi lakóház. Ebben töltötte élete utolsó másfél évét és itt hunyt el Vikár Béla (1859-1945) néprajztudós. Szinte sorsszerű, hogy az utca neve eredetileg Vándor utca volt; ma pedig a nagy vándornak is mondható Vikár Béla nevét viseli.

 

Vikár 1944-ben, pesti lakásának lebombázása után — amelyben minden értéke elpusztult — költözött le Dunavecsére, Tinka nővéréhez. 

A dunavecsei kis házban, amelyhez a tudós életében több vidám nyári üdülés emléke is fűződött, a háborús körülmények között a két idős ember nehezen élt, sok gondot okozott az élelem és a tüzelő beszerzése.

Az idős Vikár Dunavecsén (mvkkvar.hu)

Az itt töltött hónapokban még verseket írt, tudományos tervek foglalkoztatták. Amíg tudott, minden délután sétálgatott a Duna-parton, vagy a falu főutcáján. Ám ereje hanyatlott, s páratlan szorgalommal töltött élete nyolcvanhat éves korában, 1945. szeptember 22-én délután véget ért. Halálhíre talán el se jutott pesti barátaihoz és közlekedési nehézségek is voltak, így utolsó útjára a parasztemberek, néptanítók és iskolásgyerekek kísérték a helyi temetőbe. Hamvait 1948-ban a budapesti Farkasréti temetőben díszsírhelyre temették.

Az azóta némileg átalakított, egykor nádfedeles épületen hamarosan emléktáblát állítottak:

 

1983-ban emlékművet kapott a róla elnevezett Művelődési Ház és Könyvtár épületével szemben, a parkban. Eskulits Tamás alkotása telitalálat: egy parasztház ablakán kikönyöklő, messzire, a világra kitekintő idős emberként ábrázolja a Kalevala műfordítóját, a jeles népdalgyűjtőt, nyelvészt. Azóta az ablak kerete sajnos eltűnt…

kozterkep.hu

 

A Helytörténeti Gyűjteményben (Petőfi tér 1.) kiállítás idézi életművét és Dunavecsével való kapcsolatát. Amúgy Dunavecsére Petőfi nyomában is érdemes elzarándokolni, hiszen ma is áll az a bizonyos „kis lak a nagy Duna mentében”…

Az emlékhelyről jóval részletesebben és több képpel, dokumentummal írtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában. Ott adtam meg forrásaimat is.

 

Vikár Béla további emlékhelye a Zenevándor blogban:

Hetes, Vikár Béla utca 14. 

Erkel Ferenc fiának és menyének tragikus időskora

Békéscsaba, Erkel utca 16.

 

 

Békéscsabán, a városközpontból az Orosháza felé tartó út egy bal oldali mellékutcájában ma is áll a földszintes Czédly–ház. Falán emléktábla tudatja, hogy ebben a házban halt meg Erkel Sándor karmester és felesége, Szabó Róza operaénekesnő.

 

A ház Szabó Róza rokonságáé volt. Már első férje elvesztése előtt is lakott benne az énekesnő, akkori nevén mint Tannerné Szabó Róza, Anna nővérénél (az ő asszonyneve volt Czédly). Férje, Tanner István baritonista halála után, 1881-ben ment feleségül Erkel Sándorhoz, Erkel Ferenc negyedik, legtehetségesebb fiához, s hamarosan visszavonult a színpadtól. Erkel Sándor akkor a Nemzeti Színház operai tagozatának igazgatója volt, majd a hamarosan felépült Operaházban is a főzeneigazgató posztját töltötte be.

Az egyik legkiválóbb magyar karmester volt, mégis sok támadás és mellőzés érte, s ezekbe szinte belerokkant (érdemes összevetni a Vasárnapi Újságban halála kapcsán közölt két fényképét!); utolsó csapásként 1900 tavaszán nyugdíjazták. Ettől kezdve visszavonultan élt feleségével Békéscsabán. Alig pár hónap múlva ebben a házban hunyt el 1900. október 14-én, vasárnap reggel 9 órakor, szívszélhűdésben. Mindössze 55 éves volt. Budapesten a Kerepesi temetőben nyugszik, nem messze édesapja sírjától.

 

Özvegye, Szabó Róza francia főúri család sarja volt. Nagyapját kisgyermekként a francia forradalom idején menekítették ki Párizsból. Erről részletesen írtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában, érdemes elolvasni!

Erkelné Szabó Róza (Békés Megyei Hírlap 2006. jún. 1.)

Férje halála után a visszavonult énekesnő egyre nehezebben élt anyagilag. Fennmaradt egy kérvénye, amelyben segélyt kér az Operaháztól és Békés megye főispánjától: „Férjem és apósom vagyon nélkül haltak el, nem örököltem semmit, mint a nagy és dicső Erkel nevet […] semmi vagyonom, tisztán a nyugdíjamból élek, azaz nyomorgom.”

Mire a kérvények megjárták bürokratikus útjukat, Erkelné Szabó Róza 1922. december 9-én elhunyt – őt is szívszélhűdés érte, mint egykor férjét.

Békéscsabán temették el a Szarvasi úti temetőben. Személye és sírjának helye hosszú időre feledésbe merült. Egy rokon visszaemlékezése alapján, aki ott volt a temetésén, 1997-ben állítottak számára emléktáblát a temetőkápolna falán, annak közelében volt a sírja.

A házaspár egykori otthonát 1993-ban – Erkel Ferenc halálának centenáriumán – jelölték meg emléktáblával:

 

Az Erkel-család további emlékhelyei a Zenevándor blogban:

Budapest I. Úri utca 24.

Gyula, Apor Vilmos tér 7. 

Gyula, Kossuth utca 30.

Itt halt meg Goldmark Károly

Bécs II. Josef Gall Gasse 5.

Ausztria

Bécs Leopoldstadt városrészében, a Böcklinstrasse és a Josef Gall-Gasse sarkán álló városi bérpalotában lakott élete utolsó éveiben Goldmark Károly és itt hunyt el 1915. január 2-án.

 

Nőtlen ember volt (a fáma szerint azért, mert egy férjezett énekesnőbe volt szerelmes…), azonban 1866-ban született egy lánya, Minna, akiről csak meglehetősen későn szerzett tudomást. E lánya révén megismerhette a boldog családi életet, hiszen két unokát is kapott: Károlyt és Franciskát. Franciska – magyarosan Ferike –  szerencsére megírta emlékeit a nagypapáról, így sok mindent megtudhatunk a zeneszerző idős éveiről, ebben a házban töltött utolsó időszakáról is.

Mindezekről a Papageno oldal Kataliszt blogjában írtam már GOLDMARK KÁROLY BÉCSI OTTHONA címmel. Érdemes ott elolvasni a részleteket. Megtudhatjuk például, hogy mit jelentett, ha Goldmark nyár végén kevés vagy sok csomaggal érkezett haza Gmundenból Bécsbe 😊 

 

Goldmark Károly további emlékhelyei a Zenevándor blogban:

Deutschkreuz, Hauptstrasse 54. Goldmark Emlékház  

Győr, Petőfi tér 2. Evangélikus templom

Massenet utolsó lakása Párizsban

Párizs, 48 rue Vaugirard

Franciaország

 

 

A rue Vaugirard, mely Párizs 6. és 15. kerületét szeli át, a francia főváros leghosszabb utcája. Azon a részen, ahol a Luxembourg-kert mellett fut, a 48. számú épületben volt Jules Massenet (1842-1912) utolsó lakása. A francia romantika utolsó zeneszerzője 1903 szeptemberétől lakott itt. Dolgozószobájának ablakaiból a híres parkra látott.

 

Érdekes portrét rajzolt a zeneszerzőről és otthonáról Szomory Dezső Párizsi regény című önéletrajzi kötetében.

Hogy hogyan került sor a látogatására, miket tapasztalt, milyennek látta az idős Massenet-t, elolvashatjuk részletesen a Papageno Kataliszt blogjában: EZ VOLT MASSENET UTOLSÓ OTTHONA.

 

Massenet további emlékhelyei a Zenevándor blogban:

Avon, 64 avenue Franklin Roosevelt 

Avon, Szent Péter-templom

Égreville, kastély

Égreville, Szent Márton-templom

Égreville, temető

Párizs, rue Vaugirard

Saint-Étienne, Massenet szülőháza

 

Itt halt meg Schubert

 Bécs, IV. Kettenbrückengasse 6.

Ausztria

 

 

 

A bécsi Kettenbrückengasse lakóházai közül több az 1820-as évek második felében épült, biedermeier stílusban. Így a ma 6. számot viselő épület is, amely zarándokhely a klasszikus zene kedvelői számára.

 

Ebben a házban élte utolsó heteit és halt meg 1828. november 19-én Franz Schubert. A lakás ma emlékmúzeumként látogatható.

Az emlékhelyről bővebben Kataliszt blogomban ITT HALT MEG SCHUBERT címmel írtam a Papagenón, több saját fényképpel illusztrálva, ott elolvasható. Még az is kiderül belőle, mik voltak utolsó olvasmányai betegágyán... 

További Schubert-emlékhelyek a Zenevándor blogban:

Altmünster, Ebenzweier-kastély: Schubert derűs órái 

Atzenbrugg, Schlossplatz 1. Itt "bulizott" Schubert

Bad Gastein, Straubingerplatz 1-2. Schubert Bad Gasteinban

Bécs, Lichtentali Plébániatemplom

Nannerl Mozart utolsó lakása

 Salzburg, Universitätsplatz 19.

Ausztria, Salzburg

 

 

 

Négyemeletes városi lakóház Salzburg óvárosában. 1801. októberétől 1829. október 29-én bekövetkezett haláláig e ház harmadik emeletén lakott – és itt hunyt el – Mozart nővére, Nannerl, azaz Anna Maria Berchtold zu Sonneburg.

A ház és a mindvégig zseniális fivére árnyékában élő hölgy történetét a Papageno Kataliszt blogjában írtam meg részletesen, sok képpel EGY NŐ MOZART ÁRNYÉKÁBAN címmel.

Itt halt meg Mosonyi Mihály

 Budapest V. József Attila utca 1.

Háromemeletes, belső udvaros eklektikus bérház a József Attila utca és a Dorottya utca sarkán.

Árkádjai alatt, a Duna felőli oldalon 1966-ban elhelyezett emléktábla található, melynek portrédomborműve Ispánki József alkotása:

E / HÁZBAN ÉLT / ÉS / ALKOTOTT / MOSONYI MIHÁLY / (1815–1870), /A XIX. SZÁZADI / MAGYAR NEMZETI / ZENÉNEK / LISZT ÉS ERKEL / MELLETT / LEGJELENTŐSEBB / MESTERE.

Az épület akkori címe Fürdő utca 1. volt. Hogy mikortól lakott itt Mosonyi, az  ma már valószínűleg kideríthetetlen; viszont nem említi az emléktábla, hogy 1870-ben ebben a házban hunyt el. Felesége még 1851-ben, hat évi házasság után meghalt; a zeneszerző később egyik nővérével lakott együtt.

A Moson megyéből, szegény családból származó, magát autodidakta módon, vasszorgalommal muzsikussá képező Mosonyi (eredeti nevén Brand Mihály) 1842-ben költözött Pestre. Itt csakhamar bekerült az akkor felfutó zenei élet vérkeringésébe. Ekkor komponált műveit még a klasszicizmusból romantikába hajló német stílus jegyei jellemezték. Az 1850-es évek második felében, Liszt Esztergomi miséjének hatására vált — ahogy ő fogamlazott — "Saulusból Paulussá", azaz magyar stílusban alkotó zeneszerzővé. Ekkoriban vette fel, szülőföldjére utalva, a Mosonyi nevet. Sokrétű tevékenységet fejtett ki: írt magyar tárgyú operákat, oratóriumokat, kórusműveket, szimfonikus zenét, zongoradarabokat;  jeles zenepedagógus valamint zenekritikus volt, és nagyon sokat tett Richard Wagner magyarországi népszerűsítéséért.  Mint zeneszerző kissé háttérbe szorult Erkel mellett, akivel nem is volt felhőtlen a kapcsolata. Viszont élete végéig barátok maradtak Liszt Ferenccel, aki valószínűleg meg is fordult Mosonyi itteni lakásán. Liszt 1870 őszén barátjánál, Augusz Antalnál tartózkodott Szekszárdon, s meghívta oda Mosonyit is, hogy Mihály napját együtt ünnepeljék. Szekszárdról hazafelé utaztában Mosonyi a nyitott szekéren megfázott, s két heti súlyos betegség után itteni lakásán halt meg 1870. október 31-én. Búcsúztatását a ház udvarán tartották november 2-án.

Így számolt be róla a Fővárosi Lapok:

Fájdalom! a kellemetlen, esős idő nem engedte, hogy e gyászpompát a maga teljességében kifejthessék. Ennek dacára is azonban nagy, díszes és részvétteljes temetés volt. A halottasház (fürdő utca 1. sz. a.) tágas udvara a szorongásig megtelt, s a három emelet folyosói is el voltak lepve. Az egész művészvilág, tömérdek műbarát, sok díszes hölgy (a főrangúak közül azonban csak b. Eötvös Józsefné), a művelt nőtanítványok, kik sohasem fogják feledni, írók stb. ott álltak koporsója körül, melyre babérkoszorú volt helyezve, s egy aranyos törött lant. A nemzeti színház gyászlobogója és két dalárzászló gyászfátyollal emelkedtek ki a tömegből. A dalárdák Egressy Béni "Gyászhang"-jait éneklék meghatóan, az "isten veled!" szomorú hangjaira sok szem lábbadt könnyekbe.

Szeretett feleségével a Kerepesi temetőben nyugszik (29–2–3–1). Síremléke Mosonyi sógora, Weber Henrik festőművész ismert kettős portréja alapján Varga Imre alkotása.

Liszt, barátja halála feletti megrendülésében komponálta a Mosonyi gyászmenete című darabot, amelyet később beillesztett Magyar történelmi arcképek című sorozatába.

 

Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.

Források:

Adalékok a Lipótváros történetéhez 1. Bp. Budapesti Városszépítő Egyesület, 1988
Bónis Ferenc: Mosonyi Mihály, Bp. Zeneműkiadó, 1960 /Kis zenei könyvtár 15./

A "kataliszt" jelzésú fényképet 2007-ben készítettem.

Itt halt meg a Carmen szerzője

Bougival: 5, rue Yvan Tourgueneff

Franciaország, Île-de-France régió, Yvelines megye

Bougival Párizstól nyugatra, a Szajna partján fekvő kisváros, ma 9000 lakosa van. Miután 1837-ben létrejött a fővárossal a vasúti összeköttetés, a párizsiak kedvelt kirándulóhelyévé vált. A festők, írók, muzsikusok is hamar felfedezték.

A Turgenyevről elnevezett utcában ma is álló emeletes nagypolgári villa Georges Bizet (1838–1875) révén a zenetörténetbe írta be nevét: itt fejezte be Carmen című operáját, majd ebben a házban hunyt el.

A ház az utca felől (Forrás: tourisme-bougival.com)

A Szajna-part, Bizet háza csillaggal jelölve (Forrás: lesamidebizet.com)

Az épület, melynek hátsó frontja néz a Szajnára, a 19. századból származik. Ezt bérelte ki Bizet 1874-ben, hogy határidőre befejezze a Carment. Egész nyáron megfeszített erővel dolgozott az opera hangszerelésén.
A próbák ősszel meg is kezdődtek, a premiert 1875. március 3-án tartották a párizsi Opéra Comique-ban. A bemutató nem volt sikeres, a nagyoperákhoz szokott közönség nehezen élte bele magát az alacsony sorból származó figurák történetébe és a szokatlanul erős érzelmekbe. A porig sújtott Bizet súlyosan megbetegedett. Az első szép tavaszi napok beköszöntével Bougivalba ment, remélte, hogy ott jobban lesz. Felesége és kisfia is elkísérték. Sajnos, megfürdött a még hideg Szajnában, ami hozzájárult állapota súlyosbodásához, s 1875. június 3-án meghalt. Még nem volt egészen 37 éves.

Az épület magántulajdonban van. Homlokzatán 1912-ben emléktáblát avattak

A zeneszerző helyi emlékezetének ápolására Bougivalban 2000-ben alakult meg a Bizet Társaság (Les Amis de Georges Bizet). 

Utóirat:
Úgy tűnik, veszélyben van az épület. Plácido Domingo, az Europa Nostra elnöke, aki pályafutása során a Carmen egyik legkiválóbb Don Joséja volt, 2017 nyarán tett közzé egy felhívást az épület megmentése érdekében. 

Utóirat 2. 2017. július 29.
Szerencsére a blogspot lehetőséget ad régi posztok frissítésére, így élek vele. 2017. június 30-án adta közre a francia Le Figaro a következő kis videót, amelyben a ház körüli friss helyzetről van szó. Érdemes megnézni annak is, aki nem tud franciául, mert bekukkanthatunk a ház belsejébe, láthatjuk Bizet szobáját is, amelyben a Carmen utolsó simításait végezte, és amelyben később meghalt. A korábbi tulajdonos család tisztában volt a ház és a hely történelmi értékével és nem lakta a szobát, meghagyta olyannak, amilyen Bizet idejében volt. A gondok most kezdődtek, miután az épület gazdát cserélt... 
Addig is nézzük meg belülről Bizet életének utolsó színhelyét, és reméljük a legjobbakat!




Újabb utóirat 2018. október 25-én: A HÁZ MEGMENEKÜLT! Részletek találhatók a francia sajtóban.


Források:

Németh Amadé: Georges Bizet élete és művei. Bp. Zeneműkiadó, 1976
www.lesamisdebizet.com
www.tourisme-bougival.com