Itt lakott Goldmark Károly mint vékonypénzű fiatal hegedűs

Sopron, Ógabona tér 32.

 

Az Ógabona téren, egyemeletes városi házak sorában szerényen húzódik meg a ma 32. számot viselő, láthatóan régesrégi házikó (bár az udvarra benézve hátul emeletes részt láthatunk). Nevezetessége, hogy fiatal muzsikus korában itt, egy kis udvari szobácskában lakott Goldmark Károly (1830–1915). 

 

 

Verdin kívül talán senkit nem találunk a zenetörténetben, aki annyira mélyről indult volna minden téren, mint ő.

 

Forrás: cultura.hu

 

A Keszthelyen, sokgyermekes családban született Goldmark apja izraelita kántor volt, aki több helyen is kereste a boldogulást. Mire kisfia négy éves lett, már kétszer költözködött a család: Keszthelyről Tabra (Somogy megye), majd Sopronkeresztúrra. Viszont  a majdnem-nyomorgás ellenére Goldmarknak szabad, boldog gyerekkora volt.

Iskolába későn került, írni-olvasni is csak tízéves kora után tanult meg. Amikor kiderült zenei tehetsége, hetente kétszer, hajnalban indulva, hegedűjével a hóna alatt gyalog járt be Sopronkeresztúrról a soproni zeneiskolába. Aztán az egyik, nála jóval idősebb bátyja, aki Bécsben műegyetemi hallgató volt, magához vette, hogy tanuljon. Ott is nagyon sokat koplalt (egyszer az éhségtől össze is rogyott az utcán, kórházba vitték…) Miután 1848-ban az egyetemista testvér komoly résztvevője volt a bécsi forradalomnak, zűrös idők jöttek, és Goldmark hazatért Sopronkeresztúrra. Addigra már jó hegedűs lett, így a soproni színházba jelentkezett zenekari tagnak.

Akkor lakott itt, az Ógabona téri házikóban, amely Szabó Antal soproni polgár tulajdona volt.

Már beérkezett zeneszerző korában így írt erről a korszakról emlékezéseiben:

1848. október elsején beléptem a [Leopold] Kottaun igazgató vezetése alatt állott soproni színház zenekarába prímhegedűsnek, 8 forint havi gázsiért. Hogy időnként nyilvánosan felléphessek, szükségem volt egy frakkra, ezért havi 3 forintot fizettem, másik 3 forint volt a szobám. Minden egyebet a fennmaradt 2 forintból kellett fedeznem. Éheztem és fáztam – de volt egy frakkom …

Születésének centenáriumán egykori házigazdáinak fia, ifj. Szabó Antal elmesélte, mi maradt rá a családi emlékezetben Goldmark itteni tartózkodásából – többek között azt, hogy főleg anyja, a mesterné asszony nagyon megunta Goldmark állandó gyakorlását a hegedűn, s ki akarta tenni, de több apró történettel illusztrálta a fiatal muzsikus szegénységét is. 

A cikket teljes terjedelmében idéztem a Papageno Kataliszt blogjában, ahol részletesebben megírtam az emlékhely történetét.

 

Erre az időszakra, 1849 nyarára esett Goldmark győri kalandja (a soproni színház több héten át ott vendégszerepelt), amikor a győri csata napján kétszer is majdnem otthagyta a fogát.

Sopron után Budára kapott szerződést a Várszínházhoz, onnét került Bécsbe, ahol aztán egész életében élt. Nem hamar jött a hírnév: sorsa fokozatosan fordult jobbra mint magántanárnak és színházi hegedűsnek, majd a hat éven át komponált Sába királynője című operájának 1875-ös bécsi bemutatójával az is megjött. Attól kezdve Goldmark európai hírű és rangú zeneszerzőnek számított. Szép öregkort megérve Bécsben hunyt el 1915. január 2-án.

Erre a kis házikóra 1930-ban, születésének centenáriumán került emléktábla. Szövege ez volt: Ebben a házban lakott Goldmark Károly, a világhírű magyar zeneszerző az 1848–1849. évben.

Ekkor már volt emléktábla a sopronkeresztúri házon, sőt, a keszthelyi szülőházat már életében, nyolcvanadik születésnapja alkalmából, 1910-ben megjelölték.

Mindhárom tábla hasonló sorsú lett, leverték őket a vészkorszakban… A sopronit 1955-ben pótolták, ma is ez látható a homlokzaton. Szakál Ernő alkotását a zeneszerző domborművű arcmása díszíti. Szövegében az évszámot megváltoztatták (bár elhelyezése miatt nehezen olvasható), amiért kár, mert valószínűleg az eredeti tábláé volt a helyes.

 

 

 

 

A soproni színház zenei emlékei

Sopron, Petőfi tér 1. Petőfi Színház

 

 

A szecessziós stílusú színház a korábbi épület gyökeres átalakításával 1909-ben készült Medgyaszay Ferenc tervei alapján. A főhomlokzat nagy sgrafitto képét ifj. Storno Ferenc tervezte. Az erkélyt a régi színház dór oszlopai tartják.

 

A soproni állandó színház léte 1769-ig nyúlik vissza. Egy szárazmalmot alakítottak át ekkor színházzá, ahol már komoly, bár elsősorban német nyelvű színházi élet folyt. Közelében, a színház jelenlegi helyén a város 1840-ben emelt új színházépületet, amelynek terveit Franz Lössl, Bécsben tanult építész készítette empire stílusban. Négy dór oszlopon nyugvó előcsarnokával, homlokzatának egyszerű szépségével, díszkárpitokkal ékesített páholysorával kivívta a fővárosi lapok elismerését is. 

Ilyen volt az épület 1909 előtt (Hungaricana)

 

Megnyitó előadásán, amelyen Bellini Normáját játszották, ott volt Széchenyi István. Mint naplójában is olvasható, a „legnagyobb magyar” elégedett volt az előadással.

Pokorny Ferenc színigazgató, aki a soproni mellett a bécsi Józsefvárosi Színházat és a pozsonyi színházat is bérelte, nemzetközi rangú bemutatókkal lepte meg a soproniakat, ugyanis a bécsi és a pozsonyi produkciókat itt is színre hozta. Az első szezonban például három hónap alatt huszonkét operaelőadást tartott; színre került többek között Mozart Don Giovannija és A varázsfuvola, továbbá hallhatták a soproniak Donizetti, Meyerbeer, Lortzing és Flotow operáit.

Két közismert zeneszerző ifjúkora is a soproni színházhoz kötődik.

Kezdőként három évig itt volt karmester Franz von Suppé.

1848 októberében ide szerződött prímhegedűsnek a 18 éves Goldmark Károly. Mint a Sába királynője című opera később világhírű szerzője önéletrajzában elmesélte, a színház épületéhez kamaszkori élmény fűzte: itt volt életében először színházban. Amikor évek múlva a színház zenekarának prímhegedűse lett, kevés fizetést kapott ugyan, de szólistaként is felléphetett ugyanazon a színpadon. 1849 nyarán a társulattal hosszabb vendégjátékra Győrbe ment. Miután a győri csata napján kis híján életét vesztette, 1849 őszétől egy évadot ismét Sopronban töltött, majd 1850 nyarától Budára, a Várszínház zenekarába szerződött.

1860/61-ben gyermekszerepeket játszott a soproni színházban Blaha Lujza — akkor még mint Kölesi Lujza —, majd az 1880-as években, már „a nemzet csalogánya”-ként tért vissza.

Liszt Ferenc mint néző járt a színház épületében utolsó soproni hangversenye előestéjén, 1881. április 5-én; Weber Preziosa című operája volt műsoron.

A soproni kőszínház 1909-ig működött. Ekkor tűzveszélyessége miatt csaknem teljesen lebontották, csak főfalai és bejáratának dór oszlopai maradtak meg.

E megmaradt részeket felhasználva tervezte az új, ma is álló Petőfi Színházat Medgyaszay István. A soproniaknak az új színházépület nem tetszett, sem a külseje, sem a nézőtér. Hiányzott a régi színház ünnepélyes hangulata, a bordó színek, a dús aranyozás, a csillár. A nézőtér ridegebb lett: szecessziós díszítményei, komor, párnázat nélküli széksorai nem keltettek a közönségben igazi színházi hangulatot. Ugyanakkor műszaki, épületgépészeti megoldásai sokkal korszerűbbek lettek.

Idézzük fel az újjáépített színház néhány fontos zenei pillanatát:

1937. október 4-én itt mutatta be a soproni Katolikus Akció Műkedvelői Társulata Kálmán Imre: Csárdáskirálynő című operettjét a zeneszerző jelenlétében, aki műve nyitányát maga vezényelte, majd a díszpáholyból nézte végig az előadást.

1938. május 13-án itt volt az első Éneklő Ifjúság hangverseny, előtte Bárdos Lajos tartott bevezetőt.

1939. május 12-én Kodály Zoltán látogatott Sopronba, aki részt vett és vezényelt is a színházban megtartott Éneklő Ifjúság hangversenyen.

Az épületet 1950-ben államosították, s 1969–1975 között nem túl szerencsésen újították fel. A rendszerváltás után lett önálló színtársulata, s az ekkor elvégzett felújítás visszaadta az épületnek a Medgyaszay által tervezett eredeti, azóta már polgárjogot nyert szecessziós vonásokat.

Az emlékhelyről korábban írtam részletesebben a Papageno oldal Kataliszt blogjában.

 

 

 

 

Goldmark Károly gyerekkora Sopronkeresztúron

Deutschkreuz, Hauptstrasse 54. Goldmark Károly Emlékház és Múzeum

Ausztria (Burgenland)

 

Deutschkreuz (Németkeresztúr, Sopronkeresztúr) burgenlandi mezőváros. Kópházától 6, Soprontól 12 km-re fekszik, Sopronból közvetlen vonattal 10 perc alatt megközelíthető.

4 éves korától mintegy 14 éves koráig ebben a főutcai házban töltötte gyermekkorát Goldmark Károly (1830-1915) zeneszerző. 

wikimedia.org

 

Goldmark apja izraelita kántor volt, Lublinból vándorolt Magyarországra. A tehetséges kisfiú Keszthelyen született, majd egy évig Tabon, a somogyi faluban lakott. Családja 1834-ben költözött ide. 

Emlékek életemből című írásában Goldmark így írta le családját és gyerekkorát:

Atyám, akinek 12 élő és (erről nincs pontos értesülésem) az elhaltakkal együtt 21 vagy 24 gyermeke volt, kántori és jegyzői minőségében, ahogyan akkoriban nevezték, évi 200 forint javadalmazásban részesült [...] Az idősebb gyermekeknek kellett a fiatalabbat nevelnie, azaz reggel megmosdatnia, megfésülnie, stb. Aztán a kis csordát kiengedték a szabadba, az viháncolt a réten-mezőn - a legközelebbi etetésig, ami bizony elég szűkösre sikeredett.

Így Goldmark szinte iskoláztatás nélkül nőtt fel, ami később sok gondot okozott neki, viszont boldognak érezte gyerekkorát. Mindössze a helybeli tanító próbálta okítgatni, és ő adott a kezébe hegedűt, amikor néhány apró jelből kiderült, hogy érdekli a zene. Mivel tehetségesnek bizonyult, innét kezdett járni - naponta gyalog! - a soproni zeneiskolába. Kitartásának meg is lett az eredménye, mert ifjú éveiben színházi hegedűsként kereste meg még akkor is kevéske kenyerét. 

Mivel egyik idősebb bátyja, József orvostanhallgató volt Bécsben, hozzá költözött és folytatta a hegedűtanulást, bár továbbra is akkora szegénységben, hogy előfordult, elájult az éhségtől...

Így indult pályája, s aztán kicsit konszolidáltabb bécsi évek után 45 éves korában szinte egyetlen este, 1875. március 10-én, elismert zeneszerző lett Sába királynője című operájával.

A házat, amelyben szüleivel és testvéreivel lakott, 1980-ban megvásárolta Deutschkreuz önkormányzata és kialakították benne kis emlékmúzeumát (a poszt írásakor, 2021 március végén ideiglenesen zárva).

További Goldmark Károly-emlékhelyek a Zenevándor blogban:

Győr, Petőfi tér 2.

Bécs, Josef Gall Gasse 5.

 

 

 

Itt halt meg Goldmark Károly

Bécs II. Josef Gall Gasse 5.

Ausztria

Bécs Leopoldstadt városrészében, a Böcklinstrasse és a Josef Gall-Gasse sarkán álló városi bérpalotában lakott élete utolsó éveiben Goldmark Károly és itt hunyt el 1915. január 2-án.

 

Nőtlen ember volt (a fáma szerint azért, mert egy férjezett énekesnőbe volt szerelmes…), azonban 1866-ban született egy lánya, Minna, akiről csak meglehetősen későn szerzett tudomást. E lánya révén megismerhette a boldog családi életet, hiszen két unokát is kapott: Károlyt és Franciskát. Franciska – magyarosan Ferike –  szerencsére megírta emlékeit a nagypapáról, így sok mindent megtudhatunk a zeneszerző idős éveiről, ebben a házban töltött utolsó időszakáról is.

Mindezekről a Papageno oldal Kataliszt blogjában írtam már GOLDMARK KÁROLY BÉCSI OTTHONA címmel. Érdemes ott elolvasni a részleteket. Megtudhatjuk például, hogy mit jelentett, ha Goldmark nyár végén kevés vagy sok csomaggal érkezett haza Gmundenból Bécsbe 😊 

 

Goldmark Károly további emlékhelyei a Zenevándor blogban:

Deutschkreuz, Hauptstrasse 54. Goldmark Emlékház  

Győr, Petőfi tér 2. Evangélikus templom

Goldmark Károly éjszakája a győri evangélikus templomban

Győr, Petőfi tér 2.

A Bécsi kapu térről a Petőfi–hídon átérve Győr Újvárosnak nevezett városrészébe érkezünk az Evangélikus Egyházközség és Püspökség hatalmas, egyemeletes, 1824-ben klasszicista stílusban emelt tömbje elé.

Vörösmárvány kapuján belépve, udvarán az 1785-ben épült, copf stílusú, torony nélküli evangélikus templomra találunk.

Petz Lajos Győr zenei életéről szóló könyvében olvasható, hogy az ágostai evangélikus gyülekezet első karnagya Zathureczky Sámuel volt. Utóda 1836 és 1859 között Schmidt Ede lett. Amikor 1848-ban a fiatal Goldmark Károly a soproni színház koncertmestereként a társulattal hosszabb vendégszereplésre Győrbe jött, jó barátságba került a konvent épületében lakó Schmidt családdal. Emlékek életemből című könyvében erről így emlékezett meg:

Győri tartózkodásom egész ideje során otthonos voltam az evangélikus templom kántorának házában. A Schmidt család tagjai kedves emberek voltak, a fiú derék hegedűs, a bájos leány, Paulina pedig jeles zongorista. Majdnem minden nap muzsikáltunk; a fiúhoz szívélyes barátság fűzött, a leányhoz csendes vonzódás.

1849. június 28-án, a győri csata napján Goldmark kíváncsiságból kiment a csatatérre, de csaknem rajtavesztett, a zűrzavarban alig tudott visszakeveredni a városba. Aggódott a Schmidt családért, mert a plébánia az osztrák ágyúk lővonalába esett, ezért odament, hogy megnézze, mi van velük.

Mielőtt ismét átadjuk a szót Goldmarknak, egy megjegyzés: akkoriban, a folyószabályozás előtt a Rábca a plébánia másik oldalán folyt, ott, ahol ma a Bercsényi liget van. Medrét az 1907-es szabályozáskor helyezték át.

Az evangélikus plébánia, ahol laktak, s amely közvetlenül a Rábca jobb felőli hídja mellett volt, az osztrák ágyúk lőtávolságán belül volt. Meg kellett tudnom, történt-e velük valami baj. Kimentem hát hozzájuk.

A homlokzati rész földszintjén lakott a Schmidt család. Lakásukhoz hosszú folyosón át lehetett eljutni. Belépek és mindenütt katonákat látok. Az anya fogadott, jelt adott, hogy hallgassak; mindenki jól van, de a gyerekek félelem okából lenn a folyóparton, a töltés oldalában vannak. A folyosón két osztrák katona ült — bécsi fiúk —, én melléjük ültem és ártatlanul csevegtünk. Ekkor a folyosó bejáratánál megjelent egy tiszt, kiabál és szitkozódik, hogy az embereinek még nincs boruk; a távolból ott lát engem ülve, és kiabál: "Ki az a legény ott? Mit csinál itt? Egyenruhába öltöztetni, velünk jön!" — és eltűnt.

Goldmarkot az osztrák katonai parancsnokságra hurcolták, ahol valaki azt mondta rá, hogy szidta a császárt. Már kis híján kiadták az agyonlövetési parancsot, de a hadnagy, aki civilben színész volt, kikérdezte. Goldmark szerencséjére a durva előállítás alatt megviselt ruházata láttatni engedte fekete–sárga nadrágtartóját; az őrnagy, valószínűleg azt gondolva, hogy egy rebellis magyar nem viselne az osztrák nemzeti színekben pompázó nadrágtartót, elbocsátotta. Négy fegyveres katonával kísértette vissza a plébániára, akik közül az egyik — mint útközben kiderült — Goldmark színigazgatójának sógora volt.

A visszaemlékezés így folytatódott:

A plébánián Schmidték örömujjongással fogadtak, már elveszettnek hittek. Az éjszakát valamennyiökkel a templomban töltöttem. A rákövetkező reggel az osztrák katonaságot visszavonták, bevonultak az oroszok, végtelen oszlopokban láttam őket elvonulni. Leginkább katonazenéjük érdekelt, amelyben főleg lágy fafúvóhangszerek, natúrkürtök, fagottok stb. voltak.

Úgy tűnik, Goldmarkból még ilyen körülmények közepette is kibújt a muzsikus :)

Az épületegyüttes ma is az evangélikus egyház tulajdona. Érdekes módon eddig semmilyen forrásban nem találkoztam azzal, hogy kapcsolatba hozták volna Goldmark történetével...

 

Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.

 

Források:

Jenei Ferenc – Koppány Tibor: Győr. Bp. Képzőművészeti Alap, 1964
Petz Lajos: Győr város zeneélete 1497–1926. Győr, 1930
Goldmark Károly: Emlékek életemből. Bp. Zeneműkiadó, 1980

A fényképeket 2008-ban készítettem