Itt hallgatta Bihari Jánost Berzsenyi Dániel

 Budapest V. Fehér Hajó utca 2.

A mai Fehér Hajó (gyakran írják Fehérhajó-nak is) utca 2., illetve részben a Bécsi utca 1. számú épületek helyén állt 1696-tól az emeletes Fehér Hajó vendégfogadó.

A hely ma a Street wiev-ben

Kapualjából nyílt a Paradicsom Kávéház, ami az 1800-as évek első felében a fiatal értelmiség, az írók, költők, jurátusok találkozóhelyévé vált. Kedvelt helye volt a  görög kereskedőknek is, mert az épület elől indult a Brassó–Bukarest gyorskocsijárat. A görög szabadságharc kitörése (1821) után több rokonszenv-tüntetés zajlott itt, és leírások szerint a kávéház falait görög jelvények és egy csatakép díszítették.

Bihari János

A kávéháznak a biliárd mellett rendkívüli vonzereje volt Bihari János és cigányzenekarának játéka. Bihari 1801-ben vagy 1802-ben érkezett Pestre öttagú bandájával. A  Paradicsom Kávéház mellett a Beleznay kertben (a mai Rákóczi út 7–9. helyén) is játszott, és egycsapásra meghódította a közönséget.
Amikor Berzsenyi Dániel niklai magányából 1810 március végén felruccant Pestre, három barátja, Szemere Pál, Vitkovics Mihály és Kölcsey Ferenc társaságában betért a Paradicsom kávéházba. A jelenetről Szemere Pál referált levélben Kazinczynak. Szemere nem túlzottan rajongott a verbunkosért, Berzsenyi viszont még rá várakozó barátairól is megfeledkezett, annyira lenyűgözte Bihari és zenekara...

Alig mondá ki Vitkovics Berzsenyi előtt ezt a' szót: Itt van Bihari, azonnal felkele Berzsenyi 's Vitkovics őtet a másik szobában hegedülő Biharihoz vala kéntelen tüstént vezetni. Berzsenyi Biharival sokáig hegedültetett, 's annyira el volt ragadtatva Bihari által, hogy a' más szobában utána várakozókról egészen elfelejtkezett. Vitkovics 's én, a'kik eddig Berzsenyi kedvéért hallgattuk Biharit, megunatkozánk 's visszamentünk társainkhoz 's Berzsenyit egyedül hagytuk Musikásával ... Végre bejött Berzsenyi 's hegedültette Biharit ...– Bort ide! Te pedig Bihari húzd. Énnekem a' magyar muzsika, csak magyar nóta legyen, igen tetszik.– Nem igen nékem – mondék.

Emlékiratainak tanúsága szerint Déryné Széppataki Róza is járt a fogadóban, amikor meglátogatta betegen fekvő riválisát, Schodelnét.

A fogadó 1827-től lassú hanyatlásnak indult. 1847-ben Petőfi innét indult egyik utazására, s feljegyezte, hogy egy piszkos pincér ébresztette... Az épületében is megroskadt vendégfogadót 1874-ben lebontották. Hogy mi történt telkével és közvetlen környékével, megtudhatjuk a remek urbface oldal képes összefoglalójából.

Az egykori, utcájának is nevet adó fogadónak állítottak emléktáblát, de nem pontosan a helyszínen, hanem a Fehér Hajó utca 5. számú épületen. Így szövege nem igazán helyes...

Források:

Erős Zoltán: Magyar irodalmi helynevek A-tól Z-ig. Bp. Kis–Lant Kiadó, 1995
Haupt Erik: Újévi ajándék: kávé és cukor. Görög kávéházak Pestbudán. = nemzetiségek.hu 1998/6
Bihari János. = Muzsika 1964. 10.
Vargha Balázs: Irodalmi városképek. Berzsenyi tündér Pestje. = Budapest 1970. 5.
Legány Dezső: A magyar zene krónikája : zenei művelődésünk ezer éve dokumentumokban. Bp., Zeneműkiadó, 1962 /Magyar zenetudomány 4./
Gundel Imre – Harmath Judit: A vendéglátás emlékei. Bp. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1979
A Főnix-székház. = urbface.com

Déryné szombathelyi emlékei

 Szombathely, Fő tér 15.

A Fő tér és a Kőszegi utca találkozásánál álló, ma műemlék jellegű épületet még Zichy Ferenc győri püspök építtette a 18. század derekán.

Régen Zöldfa vendégfogadóként volt ismert és mint püspöki borkimérő hely működött. Az 1779-ben leégett épületet Szily János püspök építtette újjá, majd a 19. század közepén újították meg eklektikus stílusban, ekkor kapta ma látható homlokzatát.

Az épületben egykor megszállt II. József is.

Forrás: galeriasavaria.hu

A Zöldfa vendégfogadó gyakran nyújtott szállást az 1800-as évek első felében a városban játszó vándorszínészeknek. Lakott itt 1820 körül Déryné Széppataki Róza, aki Kilényi Dávid társulatával lépett fel abban az időben, felváltva Szombathelyen és Kőszegen. Ő maga így emlékezett meg erről emlékirataiban:

Indult már most Kilényi a társasággal, hegyen–völgyön keresztül–kasul egész nyáron által, mint a forgószél, […] legelőbbször Szombathelyre, mert már ott megkezdődött valami nagyszerű gyűlés, hol tömérdek urak, főispánok, alispánok s isten tudja miféle nagy urak voltak még. De oly zajos várost még én nem láttam, mióta Pestről kivándoroltunk, s az nekem nagyon jól tetszett. Midőn egy jóideig mulattunk már (a színház tulajdonképpen egy nagy terem színházzá alakítva, de mindig zsúfolva volt) szaporodott a társaság több igen jó, új tagokkal… [Kilényi] Kivette Kőszegen a bálszálát, színpadot épített oda is, és ha ma oda küldte az operát, Szombathelyen játszotta a másik résszel a drámát, néző– és vígjátékokat. Sokszor, ha Kőszegen vége volt a játéknak, vacsoráltam egy kicsit, s már ültem föl a szekérre, s menni kellett éjjel, minthogy a másnap adandó dráma vagy színdarabban ismét első szerepem volt, mit nekem kellett eljátszani, és hogy a próbán már otthon legyek Szombathelyen, s hogy a játékra elkészülhessek. […] A színészek többnyire a nagy fogadóban voltak szállásolva, minthogy igen sok szoba volt, s én is ott laktam. Szemben a fogadóval volt a fehér papok épülete. Némelyike azoknak is járta a színházat. Azon érdemes, nagy hivatalt viselő urak pontosan mindig ott voltak a színházban. Néha az opera is ott játszott, Kőszegre pedig átment a dráma.

Egy alkalommal, amikor Dérynének nagyon nagy sikere volt, a közönség illusztris tagjai cigányzenés vacsorán látták vendégül a fogadóban. Ismét magát Dérynét idézzük:

Eleinte nem akartam menni, mert megvallom, fáradt voltam a sok éjjeli utazástól, de mennem kellett. Már a cigánybanda ott húzta az étterem ajtajában. Nagyszerűleg vacsoráltunk, mert már előre meg volt rendelve. Folyt a sok puncs és champagnei a férfiak között. […] Az alispán velem nyitotta meg a táncot. […] Bizony táncoltunk mi majd reggelig. Képzelem, hogy szidtak bennünket a szegény papok. Nem alhattak a visító klarinét hamis hangjaitól és a cincogó prímástól.

Pár nap múlva egy éjjel szerenádot is adtak a népszerű énekes–színésznőnek a fogadó emeletén levő ablakai alatt, ami olyan heves volt, hogy Déryné meg is ijedt tőle. A duhaj társaság még a fogadóba is bement, de hiába kérték, Déryné nem volt hajlandó csatlakozni hozzájuk. Emlékirataiban így folytatta a meglehetősen elfajult események felidézését, amely teli pezsgőspalackok falhoz csapkodásában kulminált:

Volt nekem ott szép éjszakám! Egész reggelig muzsikáltak… Mondá aztán a fogadósné, hogy éjjel mindenünnen öszve kellett nekik hordani, amennyi champagneit csak kaptak: majd száz üvegre menőt, azzal együtt, amit már azelőtt megittak és a falhoz csapkodtak. És bosszúságukban, hogy le nem mentem, ezt, amit a fogadóssal hozattak, mind a falhoz csapták. Olyan volt a szoba, hogy csak folyt a champagnei, mint a víz!

Források:

Szombathely és környéke: kalauz turistáknak és természetbarátoknak. Szombathely, B.K.L. Kiadó, 2000.
Németh Adél: Szombathely. Bp. Panoráma, 2000
Harrach Erzsébet, C. – Kiss Gyula: Vasi műemlékek. Szombathely, Vas megyei Tanács Művelődési Osztálya, 1984
Déryné Széppataki Róza: Déryné emlékezései 1. kötet. Bp. Szépirodalmi Kiadó, 1955 /Magyar Századok/

A bajai Arany Oroszlán

 Baja, Oroszlán utca 3.

A Városi Színháztermet magában foglaló épület helyén hajdan az Arany Oroszlánhoz címzett vendégfogadó állt.

A Tudományos Gyűjtemény 1831-es kötete így írta le az épületet:

Fent az emeletben, falon és a’ fedélről függő kristály nagy gyertyatartókkal, tükrökkel ’s ülő helyekkel ékesített tánczoló nagy palota, ’s tizenegy nagyobb és kisebb vendég szobák vagynak…, földszinten pedig két kávéházi nagyterem helyezkedett el.

Itt adtak találkozót egymásnak a vidék gazdag kereskedői: sokszor egész vagyonok úsztak el a napokig tartó kártyacsatákon, miközben jeles bajai cigányzenészek szórakoztatták a vendégeket.

Ez a fogadó, annak kristálycsillárokkal és tükrökkel ékesített nagyterme volt a vidéki magyar nyelvű színjátszás egyik bölcsője. Kilényi Dávid, a magyar színészet hőskorának jeles színigazgatója 1827-ben társulatával Baján tartózkodott, innen Szabadkára készült menni. Az volt a törekvése, hogy magyar nyelvű zenés darabokat mutasson be, és ehhez Bácska két híres "Muzsika–Mester"-ét, az akkoriban Baján élő Rózsavölgyi Márkot és a szabadkai Arnold Györgyöt kérte fel, mint a Magyar Kurir 1827. április 13-i számában is olvasható:

Tegnapelőtt butsuzott, és ma egészen elvált Városunktól azon derék Magyar Színjátszó Társaság, melly Kilényi Úr igazgatása alatt 4 hónapig mulatatott bennünket. 18 Személyből áll. Városunkban illy hoszszas tartózkodása elegendőképpen megmutatja mind a' Társaságnak a' maga sorsával volt megelégedését, mind pedig azon bizodalmat, melylyet Bajának érdemes Lakósitól nyert, részint válogatott játékinak előadásával, részint pedig tagjainak illendő magokviseletével. - Mult esztendei Karátsony havának 2-dik napján nyitotta meg Kilényi Úr Játékszínét az úgy nevezett Oroszlány Vendégfogadóban, és azolta mindenestül hatvanegy darabokat játszott Társasága. A' három utolsó előadatok a' Bátskaiakra nézve legszembetünőbbek voltak: mert nevezetesen az 59-ik játékra (Kemény Simon) ama híres Bátskai Muzsika-Mester Arnold György Úr Szabadkai Egyházi Muzsika Kar Igazgatója, a' hatvanadik játékra (Illyés Sapkája) pedig a' Társaság itt léte alatt hasonlókép' híres Bátskai Muzsika Mester Rózsavölgyi (Rozenthal) Úr Baja Városának lakosa készítette a' Muzsikát.

Rózsavölgyi ekkor találkozott Szöllősy Szabó Lajos (1803–1882) színésszel, a későbbi táncművésszel, akivel egy jó évtized múlva, az 1840-es évek elején közösen megalkották az első sikeres magyar "szabályozott" társastáncot, a körmagyart.

 
Az Arany Oroszlán helyére épített színházterem száz évvel a Kilényi–féle társulat szereplése után ismét a bajai zenei élet jelentős eseményének helyszíne lett: itt tartotta első hangversenyét a Bajai Liszt Ferenc Kör 1926. november 15-én (a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát Fleischer Antal vezényelte).

A koncerteket a Duna Szállóban (Szentháromság tér 6.), illetve, ha annak terme kicsinek bizonyult, itt, az Oroszlán színháztermében rendezték.
A Liszt Kör, amelynek a neves festőművész, id. Éber Sándor is volt elnöke, 1944-ig 149 hangversenyt szervezett; az 1944. március 19-ére szervezett százötvenedik a német megszállás miatt elmaradt... 

A terem mindmáig számtalan színházi, zenei, táncművészeti programnak ad helyet.

Források:

Bánáti Tibor Bajai arcképcsarnok. Baja, Türr István Múzeum, 1996
Magyar színházművészeti lexikon. Bp. Akadémiai Kiadó, 1994
Kemény Simon: Csonka–Bácska Tükre. Homok, 1931
Gál Zoltán: Egy bajai zenepártoló társaság. =bacskaisport.hu

Színház a Pelikán-udvarban

 

Székesfehérvár, Kossuth Lajos utca 15. Pelikán-udvar

A 17. század végéről származó egyemeletes lakóház mai, copf stílusú homlokzatát több átalakítás után a 18. század második felében kapta. Félköríves kapuja zárókövében az 1756-os évszám és az IGS monogram olvasható. 

Udvari része különösen szép: déli szárnya kétemeletes, az udvar felé nyitott tornácokkal, míg az északi egyemeletes, hosszában végignyúló félköríves tornácokkal.

A 19. század elején a ház utcai földszinti helyiségeit a Pelikánhoz címzett vendégfogadó foglalta el. Udvari részén emelkedett a színházterem, amelynek egyik végében a karzat, a másikon a színpad, a zsinórpadlás és az öltözők kaptak helyet. Sajnos sem rajz, sem felmérés nem maradt róla fenn az utókornak.

Ürményi József, Fejér vármegye alispánja elismerőleg írt a játszóhelyről:

A színházat igen színesnek találtam, jól van világítva, erős fénylámpával a közepén, mint a pesti vagy a budai színház, a zenekar 16 tagból áll, a ruhatár pedig nagyszerűbb, mint Pesten.

Az 1790-től egészen 1873-ig működő kis színház jelentősége kezdettől fogva túlnőtt a vidéki város méretein, s az egész magyar színházművészet történetének fontos fejezetét jelenti.

A 18. század elején a város lakosságának nagy része német ajkú volt, ezzel magyarázható, hogy Fehérváron előbb játszottak német hivatásos színészek, mint magyarok. Egy színlap tanúsága szerint Gabriel Karner társulata Weber: Oberon című operáját adta itt elő. Ferdinand Kübler német színigazgató 1813 októberétől játszott a Pelikán színházában társulatával, engedélykérő folyamodványa szerint repertoárjukon drámák és operák egyaránt szerepeltek.

De már 1811-ben megjelent a városban a győri Kuntz Kristóf és társulata, akiknek műsorán az előadásra szánt 52 darab között 20 opera szerepelt.

A fehérvári színjátszás szempontjából döntő jelentőségű eseményre 1813 őszén került sor. A Pesti Magyar Theatrumi Társaság érkezett vendégszereplésre - hogy kitöltsék az időt, amíg új pesti játszóhelyüket, a Rondellát előadásokra alkalmassá teszik. Az akkor még csak rövid múltra visszatekintő együttes máris igen jó erőkből állt: itt játszott a pályája elején járó Déryné Széppataki Róza (aki később állandó tagja lett az öt év múlva megalakult fehérvári önálló társulatnak), férje, Déry István, Murányi Zsigmond a feleségével és mások.

Az első sikeres vendégjátékot több is követte. 1814-ben néhány megszakítással huzamosabb ideig tartózkodtak itt, s a prózai előadások mellett egy ún. quodlibet-et is előadtak, amely vegyes énekes, zenés, szavalati est volt. Ekkoriban történt, hogy Pesten határozatot hoztak a Rondella lebontásáról, s a társulat otthontalanná vált. Miskolc városa fogadta be őket, ahol a megye állandó színház építését határozta el. Példájukra Fejér megye is állandó színtársulatot hozott létre 1818-ban. A Pelikán tulajdonosa ingyen adta a termet, Bajzáth György földbirtokos, megyei aljegyző pedig fehérvári palotájában (ma Szent István tér 5.) ingyen szállást bocsátott a színészek rendelkezésére. A társulat ekkor operákat még nem játszott, zenés darabokat, quodlibet-szerű összeállításokat viszont bemutattak. Kitűnő zenei vezetőt szerződtettek Hanner Makár, a székesegyház karnagya személyében. A prózai repertoár hamarosan Kisfaludy Károly nagy sikert aratott darabjaival bővült, aki valóságos házi-szerzőjévé vált a fehérváriaknak. A társulat több próbálkozás után, 1821-ben nyerte meg állandó tagjául Dérynét. Szerződtetése után megnőtt a zenés előadások száma. Teljes operákat azonban még mindig nem tudtak adni: bár a zenekar jó volt, hiányzott a megfelelő énekes személyzet. Emiatt ő, aki korábban Pest-Budához, Pozsonyhoz, élénk forgalmú nagyvárosokhoz szokott, nem érezte magát jól itt, s visszatért régi társulatához Miskolcra. De még Fehérvárról indult 1822 március végén Pestre, hogy megmentse a magyar színészet becsületét. a Wiener Blatt újságban a magyar színészeket ócsárló cikkre válaszul minden próbalehetőség nélkül fellépést vállalt az anyagi támogatásokban nem szűkölködő Pesti Német Színházban. Hatalmas diadalt aratott, s ezzel megmentette a magyar színészet becsületét...

Elszerződése után vendégszereplésekre azért még visszatért, s 1827-ben a kolozsvári társulattal végre operaszerepben is bemutatkozhatott a Pelikán fogadó színpadán.

Ekkorra azonban már megszűnt a fehérvári társulat, mivel a megye beszüntette anyagi támogatását. Így a fogadó színházterme ismét különböző vendég-társulatok előadásainak adott helyet, melyek között továbbra is akadtak zenés darabok. 1842/43-ban például a Szabó József és Török Benjámin által vezetett társulat tagjaként többször fellépett itt a francia származású De Caux Mimi.

Soha tökéletesebb női alakot nem lehet elképzelni... az arca örök mosolygásra gömbölyült; termete magas, ruganyos, karcsú, telt idomokkal. Hangja csengő, mély regiszterű -

- írta az énekesnőről Jókai. A fehérvári ifjúság valósággal lelkesedett érte. A társulatnak ekkoriban Petőfi Sándor is tagja volt,

Barabás Mikós: De Caux Mimi (budapestaukcio.hu)

Borostyán néven, s állítólag gyöngéd szálak fűzték a szép énekesnőhöz... Mimi egy év múlva már Pesten lépett fel, később Berlinben, Párizsban és Londonban aratott sikereket. 1849 után vagyona jelentékeny részét az Aradon, Olmützben és Kufsteinben raboskodó mártírok javára fordította - ez annak fényében különösen érdekes, hogy nagyapja annak idején a forradalmi Franciaországból menekült Magyarországra...

1860 őszén Szigeti Imre társulatának tagjaként játszott itt egy tíz éves kislány, Kölesi Lujza, akiből aztán Blaha Lujza néven a Nemzet csalogánya vált.

Az első operettek 1863-ban hangzottak fel a Pelikán színpadán Szuper Károly társulatának előadásában (Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél és Dajka); a műfaj hamarosan közkedveltté vált.

A színházteremben már az 1800-as évek első negyedében hangversenyeket is tartottak. Hanner Makár (1777-1827), a püspöki székesegyház karnagya, aki az 1818-ban létrejött önálló székesfehérvári színtársulat első időszakában a színház karmestereként is működött, műkedvelőkkel és helyi katonazenészekkel kiegészítve a színház muzsikusait, a közönség ilyen igényeit is kielégítette. Önálló koncertek, mint például Haydn: Teremtés című oratóriumának előadása (1820) mellett felvonásszünetekben is gyakran hangzottak fel kisebb, hangversenyszerű betétek.

A helyi erőkkel rendezett koncertek mellett a 19. század magyar zeneművészetének olyan nagyságai is felléptek itt, mint Reményi Ede és Hollósy Kornélia.

Az 1830-as évek végén renovált, s később is több javításon átesett színházterem állapota az 1860-as évekre nagyon leromlott, s 1873. augusztus 20-án összedőlt. Ekkor szerencsére már folyt az új - a mai - színház építése, amely 1874. augusztus 22-én nyílt meg.

Ma az épületben a Vörösmarty Színház Pelikán Kamaraszínháza működik, ami egy 90 nézőt befogadó hangulatos játszóhely, míg az udvar a Nyári Színház előadásainak ad helyet.

Az utca felőli homlokzaton emléktábla örökíti meg a színháztörténeti múltat:

Források:

Czellár Katalin - Somorjai Ferenc: Magyarország. Bp. Panoráma, 1998
Fitz Jenő: Székesfehérvár. Bp. Képzőművészeti Alap, 1957
Antalffy Gyula: Reformkori magyar városrajzok. Bp. Panoráma, 1982
Bárdos Kornél: Székesfehérvár zenéje, 1688-1892. Bp. Akadémiai Kiadó, 1993
Cenner Mihály: Magyar színészet Székesfehérvárott és Fejér megyében. Székesfehérvár, 1972
Fekete Sándor: Petőfi, a vándorszínész. Bp. Akadémiai Kiadó, 1969
www.vörösmartyszinhaz.hu

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2011 nyarán készítettem  

A budai Vörös Sün

Budapest, I. Hess András tér 3. Vörös Sün-ház

A Táncsics utca és a Hess András tér találkozásánál álló patinás ház több középkori épület egyesítéséből alakult ki.

Már az 1696-os budai összeírás "Zum roten Igl"-nek, azaz a vörös sünhöz címzett ház-nak nevezi. Feltételezések szerint a sün az egykori tulajdonos Konth család címerének része volt, s a 17. század végétől a neves építész, Nepauer Máté tulajdonában a házban működő fogadó cégére lett. A ma is látható sün-dombormű a 19. század elejéről származik.

Az épület mostani, kora klasszicista formáját 1810 körül kapta, de néhány eleme - mint például dongaboltozatos kapualja, gótikus kőkeretes ajtó- és ablakkeretei - őrzi középkori eredetét.

A Vörös Sün fogadó az 1750-es évektől kezdve helyet adott városi báloknak, színielőadásoknak is. A Fehér Kereszt-fogadó mellett itt is játszott Felix Berner híres gyermektársulata - minden bizonnyal zenés darabokat is, majd később itt léptek fel a pesti német színház kötelékéből kivált és önálló társulatot alapító német színészek. Érdekes módon ők magyar nyelvű előadásokat is játszottak, s nyelvbotlásaikat nagy nevetéssel nyugtázta a közönség.

Működtek a Vörös Sün-ben vásári színvonalú társulatok is, amelyek nem elégítették ki a műveltebb közönség igényeit. Ennek ellenére a magyar színháztörténet - zenés is - sok nehézséggel küzdő korszakának fontos helyszíne volt ez az egykori fogadó. Amikor pedig 1790-ben megnyílt a Várszínház, a várbeli színészek, énekesek - Kelemen László társulatának tagjai - szívesen töltötték szabad idejüket e színházukhoz közeli fogadóban.

A források szerint az épület az 1800-as évek elejéig volt fogadó, később bérházként említik. Ma az egyik legkedvesebb hangulatú ház a Várnegyedben.

Források:

Vörös Sün vendégfogadó. = műemlékem.hu
Erki Edit: "... áll Buda még!" Bp. Jövendő Kiadó, 1997
Gundel Imre - Harmathz Judit: A vendéglátás emlékei. Bp. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1979
Budapest lexikon. Bp. Akadémiai Kiadó, 1993
Gábor István: Budapesti képeslapok: régi fővárosi épületek egykor és ma. Bp. Gondolat, 1982

A képek forrása: szeretlekmagyarország.hu

 

Rokokó ház Budán

Budapest I. Batthyány tér 4. Fehér Kereszt-ház

Budapest egyetlen jelentős rokokó műemléke két ház egyesítéséből keletkezett. Közülük eredetileg az északi volt a Fehér Kereszt fogadó, mely körülbelül 1728 óta volt Falk Pál tulajdona. A szomszéd épületet fia, Falk Ferenc József építtette, majd a két házat összeépítették. 1816-ban akkori tulajdonosa a Gyorskocsi utca felőli oldalát három emeletesre bővítette.

A vendégfogadó, amelyben egykor II. József is megszállt, a 18-19. század fordulóján jelentős forgalommal dicsekedhetett, mert a gyorskocsi-állomás mellett feküdt - a háta mögött húzódó utca elnevezése máig ezt őrzi.

Stukkódíszes, kiemelkedő középrésze volt egykor a fogadó nagyterme. Itt zajlottak a budai farsangi mulatságok, színielőadások. A bálokon gyakran muzsikált zenekarával BIHARI JÁNOS.

Az épületben 1768-ban FELIX BERNER (1738-1787) épített először színpadot társulatának magyarországi vendégjátéka alkalmából. Az osztrák színigazgató 1758-ban gyermekszínházat szervezett, amellyel fél Európát bejárta és nagy sikereket aratott. Magyar földön 1768 és 1786 között hét ízben is vendégszerepelt, s ez idő alatt több színjátszóhely kialakítása fűződött nevéhez. Berner építtette az első győri és soproni ideiglenes színházat, 1774-ben Pest város tanácsa az ő javaslatára alakíttatta színházzá a Rondellát (V. Régiposta utca 2.). Tartottak előadásokat egy másik budai fogadóban, a Vörös Sünben is. A Berner-társulat minden bizonnyal a  Fehér Keresztben is játszott operákat és más zenés darabokat, hiszen repertoárjuk rendkívül széles körű volt: ezt bizonyítja, hogy Berner hagyatékában prózai darabok mellett több, mint félszáz opera és balett kottaanyagát is megtalálták.

A Fehér Kereszt fogadó 1819-ben bezárt, épülete azóta lakóház. A második világháborúban erősen megrongálódott, az 1950-es években újították fel.

Források:

Zakariás G. Sándor: Magyarország művészeti emlékei 3. Budapest. Bp. Képzőműv. Alap, 1961
Budapest lexikon. Bp. Akadémiai Kiadó, 1993
Adalékok a Víziváros történetéhez 1. Bp. Városvédő Egyesület, 1991
Magyar színházművészeti lexikon. Bp. Akadémiai Kiadó, 1984
www.műemlékem.hu

Déryné is énekelt itt

Pécs, Jókai tér 6. Elefántos ház

 

A régen Fischmarktnak, azaz Halpiacnak nevezett téren álló egyemeletes, klasszicizáló épület magva már a 18. században létezett. 1799-ben egy Scheckenberger Ferenc nevű vendéglős vásárolta meg s kibővítve vendéglővé alakította. Később fia tovább alakította és bővítette: emeletén egy nagy, boltozatos "szálát", azaz nagytermet építtetett, amelyet felszerelt színjátszásra is alkalmas berendezésekkel.

Ekkoriban kezdtek egyre-másra jelentkezni Pécsett a magyar vándorszínészek (korábban inkább a német nyelvű színjátszás volt jellemző a városban). 1820-ban a Kilényi Dávid vezette Székesfehérvári Nemzeti Színjátszó Társaság érkezett Pécsre baranyai nemesek invitálására. A társulat tagjaként játszott itt

Szathmáry Pap Károly rajza (1834). Forrás: wiki

1821/22 telén az akkor még pályája elején járó Déryné Széppataki Róza. Az énekkarral és segédszemélyzettel együtt mintegy harminc fős társulat az előkelőbb pécsi polgárok vendégszeretetét élvezte az idény három hónapja alatt. Ezért szállásuk gyakran változott. Játszóhelyük sem volt állandó: többnyire nagyobb fogadók, kávéházak száláiban tartották előadásaikat, de legtöbbször azért itt, a Jókai téren ma is álló épületben. Déryné akkoriban túlnyomórészt prózai szerepeket játszott; operaénekesi pályája később, elsősorban Kolozsváron bontakozott ki. De páratlan sikersorozatát már Pécsen megelőlegezte, amikor főszerepeket énekelt Schink: Aranyidő és Schikaneder: A csörgő sipka című daljátékaiban. Déryné, mint Emlékezéseiben is megírta, nagyon jól érezte magát a városban:

Elmentünk Pécsre. Ott csakugyan mindnyájan jobb szerettük tölteni a telet, ott igen műértő közönség volt, mely igen szeretett színházba járni és sok muzsikaértő volt. Adhattunk nagyobbszerű daljátékot. Itt elememben voltam. Több úri házzal csakhamar megismerkedtem, mindenütt volt zongora. Mindenütt énekléssel töltöttük az időt.

Déryné a Pesti Magyar Színházhoz való szerződéséig még két évtizedig járta az országot, de Pécsre többé nem volt alkalma visszatérni. 

Az 1950-es években így képzelték el Dérynét...

A színielőadások mellett hangversenyeket és fényes bálokat is tartottak az épület nagytermében. A szép napoknak azonban hamarosan vége szakadt...

Forrás: wiki

1838-tól már a Hattyú vendéglő is befogadta az úri körökben továbbra is divatos német színészek mellett a magyar vándorszínészeket. 1839-ben állandó színház nyílt a Mária utcában, így Scheckenberger szálája és kávéháza kezdett veszíteni népszerűségéből és már csak szerényebb polgári vigasságokat tartottak benne. A tulajdonos viszont nagy lábon élt, és amikor kezdtek összecsapni feje felett a hullámok, adósságai kiegyenlítésére elsikkasztotta a gondjaira bízott árvapénztár pénzét. Házát elárverezték, őt magát vasra verve vitték a városháza börtönébe. Az új tulajdonos tovább bővítette az épületet és a földszinten megnyitotta a Fekete Elefánthoz címzett vegyeskereskedést, melynek cégére ma is látható a ház északnyugati sarkán.

Az elefántos házat - a tömbjéhez tartozó épületekkel (Széchenyi tér 7. és 8., a Hoitsy- és a Piatsek-ház, valamint a Jókai tér 4.) együtt - az 1970-es évek végétől teljesen felújították, melynek során kiszabadították és rekonstruálták az egykori emeleti szálát is.

Források:

Csorba Csaba: Pécs. Bp. Panoráma, 1983
Levárdy Ferenc - Kistelegdi István: Az "Elefántos Ház" épülettömbje. /Tájak, Korok, Múzeumok Kiskönyvtára 322./ Bp. TKM Egyesület, 1988
Nádor Tamás: Pécs zenei krónikája. Pécs, Pro Pannonia, 1995
Márfi Attila: Déryné vendégjátéka Pécsett. = Honismeret 1997. 5.
Déryné Széppataki Róza: Déryné emlékezései. Bp. Szépirodalmi Kiadó, 1955. I. kötet 356-357. p.

A "kataliszt" jelzésű fényképet 2007 nyarán készítettem