Színház a Pelikán-udvarban

 

Székesfehérvár, Kossuth Lajos utca 15. Pelikán-udvar

A 17. század végéről származó egyemeletes lakóház mai, copf stílusú homlokzatát több átalakítás után a 18. század második felében kapta. Félköríves kapuja zárókövében az 1756-os évszám és az IGS monogram olvasható. 

Udvari része különösen szép: déli szárnya kétemeletes, az udvar felé nyitott tornácokkal, míg az északi egyemeletes, hosszában végignyúló félköríves tornácokkal.

A 19. század elején a ház utcai földszinti helyiségeit a Pelikánhoz címzett vendégfogadó foglalta el. Udvari részén emelkedett a színházterem, amelynek egyik végében a karzat, a másikon a színpad, a zsinórpadlás és az öltözők kaptak helyet. Sajnos sem rajz, sem felmérés nem maradt róla fenn az utókornak.

Ürményi József, Fejér vármegye alispánja elismerőleg írt a játszóhelyről:

A színházat igen színesnek találtam, jól van világítva, erős fénylámpával a közepén, mint a pesti vagy a budai színház, a zenekar 16 tagból áll, a ruhatár pedig nagyszerűbb, mint Pesten.

Az 1790-től egészen 1873-ig működő kis színház jelentősége kezdettől fogva túlnőtt a vidéki város méretein, s az egész magyar színházművészet történetének fontos fejezetét jelenti.

A 18. század elején a város lakosságának nagy része német ajkú volt, ezzel magyarázható, hogy Fehérváron előbb játszottak német hivatásos színészek, mint magyarok. Egy színlap tanúsága szerint Gabriel Karner társulata Weber: Oberon című operáját adta itt elő. Ferdinand Kübler német színigazgató 1813 októberétől játszott a Pelikán színházában társulatával, engedélykérő folyamodványa szerint repertoárjukon drámák és operák egyaránt szerepeltek.

De már 1811-ben megjelent a városban a győri Kuntz Kristóf és társulata, akiknek műsorán az előadásra szánt 52 darab között 20 opera szerepelt.

A fehérvári színjátszás szempontjából döntő jelentőségű eseményre 1813 őszén került sor. A Pesti Magyar Theatrumi Társaság érkezett vendégszereplésre - hogy kitöltsék az időt, amíg új pesti játszóhelyüket, a Rondellát előadásokra alkalmassá teszik. Az akkor még csak rövid múltra visszatekintő együttes máris igen jó erőkből állt: itt játszott a pályája elején járó Déryné Széppataki Róza (aki később állandó tagja lett az öt év múlva megalakult fehérvári önálló társulatnak), férje, Déry István, Murányi Zsigmond a feleségével és mások.

Az első sikeres vendégjátékot több is követte. 1814-ben néhány megszakítással huzamosabb ideig tartózkodtak itt, s a prózai előadások mellett egy ún. quodlibet-et is előadtak, amely vegyes énekes, zenés, szavalati est volt. Ekkoriban történt, hogy Pesten határozatot hoztak a Rondella lebontásáról, s a társulat otthontalanná vált. Miskolc városa fogadta be őket, ahol a megye állandó színház építését határozta el. Példájukra Fejér megye is állandó színtársulatot hozott létre 1818-ban. A Pelikán tulajdonosa ingyen adta a termet, Bajzáth György földbirtokos, megyei aljegyző pedig fehérvári palotájában (ma Szent István tér 5.) ingyen szállást bocsátott a színészek rendelkezésére. A társulat ekkor operákat még nem játszott, zenés darabokat, quodlibet-szerű összeállításokat viszont bemutattak. Kitűnő zenei vezetőt szerződtettek Hanner Makár, a székesegyház karnagya személyében. A prózai repertoár hamarosan Kisfaludy Károly nagy sikert aratott darabjaival bővült, aki valóságos házi-szerzőjévé vált a fehérváriaknak. A társulat több próbálkozás után, 1821-ben nyerte meg állandó tagjául Dérynét. Szerződtetése után megnőtt a zenés előadások száma. Teljes operákat azonban még mindig nem tudtak adni: bár a zenekar jó volt, hiányzott a megfelelő énekes személyzet. Emiatt ő, aki korábban Pest-Budához, Pozsonyhoz, élénk forgalmú nagyvárosokhoz szokott, nem érezte magát jól itt, s visszatért régi társulatához Miskolcra. De még Fehérvárról indult 1822 március végén Pestre, hogy megmentse a magyar színészet becsületét. a Wiener Blatt újságban a magyar színészeket ócsárló cikkre válaszul minden próbalehetőség nélkül fellépést vállalt az anyagi támogatásokban nem szűkölködő Pesti Német Színházban. Hatalmas diadalt aratott, s ezzel megmentette a magyar színészet becsületét...

Elszerződése után vendégszereplésekre azért még visszatért, s 1827-ben a kolozsvári társulattal végre operaszerepben is bemutatkozhatott a Pelikán fogadó színpadán.

Ekkorra azonban már megszűnt a fehérvári társulat, mivel a megye beszüntette anyagi támogatását. Így a fogadó színházterme ismét különböző vendég-társulatok előadásainak adott helyet, melyek között továbbra is akadtak zenés darabok. 1842/43-ban például a Szabó József és Török Benjámin által vezetett társulat tagjaként többször fellépett itt a francia származású De Caux Mimi.

Soha tökéletesebb női alakot nem lehet elképzelni... az arca örök mosolygásra gömbölyült; termete magas, ruganyos, karcsú, telt idomokkal. Hangja csengő, mély regiszterű -

- írta az énekesnőről Jókai. A fehérvári ifjúság valósággal lelkesedett érte. A társulatnak ekkoriban Petőfi Sándor is tagja volt,

Barabás Mikós: De Caux Mimi (budapestaukcio.hu)

Borostyán néven, s állítólag gyöngéd szálak fűzték a szép énekesnőhöz... Mimi egy év múlva már Pesten lépett fel, később Berlinben, Párizsban és Londonban aratott sikereket. 1849 után vagyona jelentékeny részét az Aradon, Olmützben és Kufsteinben raboskodó mártírok javára fordította - ez annak fényében különösen érdekes, hogy nagyapja annak idején a forradalmi Franciaországból menekült Magyarországra...

1860 őszén Szigeti Imre társulatának tagjaként játszott itt egy tíz éves kislány, Kölesi Lujza, akiből aztán Blaha Lujza néven a Nemzet csalogánya vált.

Az első operettek 1863-ban hangzottak fel a Pelikán színpadán Szuper Károly társulatának előadásában (Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél és Dajka); a műfaj hamarosan közkedveltté vált.

A színházteremben már az 1800-as évek első negyedében hangversenyeket is tartottak. Hanner Makár (1777-1827), a püspöki székesegyház karnagya, aki az 1818-ban létrejött önálló székesfehérvári színtársulat első időszakában a színház karmestereként is működött, műkedvelőkkel és helyi katonazenészekkel kiegészítve a színház muzsikusait, a közönség ilyen igényeit is kielégítette. Önálló koncertek, mint például Haydn: Teremtés című oratóriumának előadása (1820) mellett felvonásszünetekben is gyakran hangzottak fel kisebb, hangversenyszerű betétek.

A helyi erőkkel rendezett koncertek mellett a 19. század magyar zeneművészetének olyan nagyságai is felléptek itt, mint Reményi Ede és Hollósy Kornélia.

Az 1830-as évek végén renovált, s később is több javításon átesett színházterem állapota az 1860-as évekre nagyon leromlott, s 1873. augusztus 20-án összedőlt. Ekkor szerencsére már folyt az új - a mai - színház építése, amely 1874. augusztus 22-én nyílt meg.

Ma az épületben a Vörösmarty Színház Pelikán Kamaraszínháza működik, ami egy 90 nézőt befogadó hangulatos játszóhely, míg az udvar a Nyári Színház előadásainak ad helyet.

Az utca felőli homlokzaton emléktábla örökíti meg a színháztörténeti múltat:

Források:

Czellár Katalin - Somorjai Ferenc: Magyarország. Bp. Panoráma, 1998
Fitz Jenő: Székesfehérvár. Bp. Képzőművészeti Alap, 1957
Antalffy Gyula: Reformkori magyar városrajzok. Bp. Panoráma, 1982
Bárdos Kornél: Székesfehérvár zenéje, 1688-1892. Bp. Akadémiai Kiadó, 1993
Cenner Mihály: Magyar színészet Székesfehérvárott és Fejér megyében. Székesfehérvár, 1972
Fekete Sándor: Petőfi, a vándorszínész. Bp. Akadémiai Kiadó, 1969
www.vörösmartyszinhaz.hu

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2011 nyarán készítettem