A pataki kollégium zenei emlékei

Sárospatak, Rákóczi utca 1. Református Kollégium

 

 

A pataki kollégium! Csodálatos csengése van ennek az elnevezésnek, amelyhez a magyar történelem, művelődéstörténet legszebb fejezetei fűződnek. Ez a legendás intézmény a magyar zenetörténet szempontjából is fontos, hiszen a reformáció, amelynek létrejöttét köszönheti, az éneket és a zenét kiemelt fontosságúnak tartotta.

 

A Református Kollégium Sárospatakot évszázadokon át kiemelkedő kulturális központtá tette. Csokonai a „Múzsák székhelyé”-nek mondta, nevezték „Bodrog-parti Athén”-nek, s később, angol nyelven megszerezhető és érvényesíthető diplomájának köszönhetően érdemelte ki a „Magyar Cambridge” elnevezést.

A rendkívül gazdag témáról a Papgeno Kataliszt blogjában három részből álló sorozatot írta. Első részében, miután virtuálisan bejártuk a Kollégium épületegyüttesét, áttekintettük az intézmény történetét.

Itt a Zenevándor blogban koncentráljunk a zenei élet történetére - bár áttekintésem nem lesz olyan részletes, mint az eredeti. Így a téma iránt mélyebben érdeklődőknek a Papagenón közzétett további két folytatást ajánlom: a 2. rész a kezdetektől a 19. század végéig tart, a 3. rész pedig a 20. századot tárgyalja (forrásaimat is abban soroltam fel).

Mindennek itt csak rövidebb változatát adom.

Még a Kollégium alapítása előtti időkből érdemes feljegyezni, hogy Szalkai László, a leendő esztergomi érsek egy egyszerű varga fiaként 1489–90-ben Sárospatakon végezte iskolai tanulmányait. Fennmaradt iskolai füzete ma Szalkai kódex néven az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár egyik becses kincse. Honlapjukon mi is megtekinthetjük! Zenei része az Arezzoi Guidó–féle kéz ábrájával együtt a relatív szolmizációs rendszert is ismerteti, ezt tehát már akkoriban tanították Patakon.

 

A Református Kollégium első időszakának zenei tevékenységét nehéz rekonstruálni. Azt azonban szinte biztosra lehet mondani, hogy a tantervből nem hiányozhatott az ének, a reformáció ugyanis az éneklést nagyon fontosnak tartotta. Ráadásul az iskola szervezésében – Perényi Péter udvari papjaként – részt vett az 1575-ben elhunyt Sztárai Mihály, aki az evangélikus énekköltészet kiemelkedő alakja volt. Mivel a Kollégiumban a kezdetektől fontos szerepet kapott a pap- és tanítóképzés, ez azt is jelentette, hogy nagy hangsúlyt kellett, hogy helyezzenek a gyülekezeti éneklés vezetésére és az énektanításra való felkészítésre.

A kezdetben latin zsoltáréneklést a külföldön tanult, 1638-ban hazatért Tolnai Dali János rektorsága alatt kezdte felváltani a magyar nyelvű éneklés, s egyre elterjedtebbé váltak Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításai. Bár kezdetben még rendszabályokat hoztak ellene, a 18. századra a kollégium a világi zene, a világi énekek otthona és szétsugárzó helye is lett.  

Az 1650-es években, itteni működése idejében Comenius (újra) bevezette Patakon az Arezzoi Guido-féle relatív szolmizációt.  

A legrégebbi épületszárny

 

A Kollégium énekkara 1782-től szerveződött egyletbe. Az énekkar sokszor és rendszeresen szerepelt az iskolai rendezvényeken, különböző egyházi és világi ünnepségeken, hangversenyeken, temetéseken, később országos dalárünnepélyeken nemcsak Sárospatakon, hanem vidéken is. Működéséről évkönyvet és melodiáriumot vezettek. Ez utóbbit az elnök készítette, és az elnöksége alatt keletkezett és a kórus repertoárjába került énekek, illetve a régebbi melodiáriumokból átmásolt dalok szövegét és dallamát tartalmazta.

A karművekről való gondoskodás a mindenkori elnök egyik legfontosabb feladata volt. Magyar énekkari irodalom akkor még gyakorlatilag nem létezett, ezért a kórus önellátásra kényszerült. A korábban egyszólamú éneklést a debreceni Maróthy György által Magyarországra behozott négyszólamú Goudimel–zsoltárfeldolgozások hatására váltotta fel a többszólamú, amit a Comenius óta szolmizálásban jártas hallgatók kotta alapján el tudtak sajátítani. Sőt, a Goudimel–zsoltárok mintájára ők maguk is kezdtek az addig énekelt dallamokra többszólamú letéteket készíteni. Ezzel vette kezdetét a magyar többszólamú kórusirodalom megszületése.

A 18. századi kollégiumi zene forrásanyagából jelenleg a Nagykönyvtárban található a Kulcsár-melodiárium (1775-1785), a Szkárosi–Járdánházi-melodiárium (1787-1792), a két Novák Lajos-féle melodiárium (1791), és a Pataki-melodiárium (1798). A második világháború idején a Szovjetunióba szállított és 2006-ban visszakapott 134 dokumentum között elfoglalhatta régi helyét az 1602-es keltezésű Csáti-graduál és a szintén a 17. század elejéről származó Patay-graduál. Ezek a kéziratok egyúttal a kor dallamanyagát is megőrizték. 

 

A Kollégiumban folyó ének–zenei nevelés a reformkorban nagyobb lendületet vett azáltal, hogy megszervezték a zenetanári tanszéket. Az első hivatásos ének–zene tanára 1829-től Apáthy János volt. Működése alatt átdolgozta a korábbi énekkari repertoárt, s a régi, amatőr harmonizálási gyakorlatot a kor nyugati színvonalán álló összhangzattan alkalmazása váltotta fel. Ő vezette be a modern kottaírás használatát is.

1830-ban megindult az orgonajáték oktatása, s a magyar református templomokban akkoriban kialakított orgonákhoz az első „orgonászok” Patakról kerültek ki. 

Ebben az időszakban, 1828-ban iratkozott be a kollégiumba Egressy Béni (1814–1851) miskolci gimnáziumi tanulmányai után. Szép hangjával hamar feltűnt, és a kórus tenor szólamának lett a tagja. Édesapja halála miatt az 1831/32-es tanévtől már nem tudta folytatni tanulmányait, kenyérkereset után kellett néznie. De a kollégiumi kórus mindmáig meghatottan énekli a Szózatot, amelynek dallamát egy volt pataki diák komponálta.

A verbunkos stílus és a népdal hangjához közelítő romantikus magyar dalirodalom csak 1848 után, kissé megkésve foglalta el helyét a Kollégium zeneoktatásában és a kórus dalanyagában. Ettől az időtől virágzott Patakon a néphagyományok tanulmányozásán belül a népdalok gyűjtése is. Előzményei már ott vannak Csokonai Vitéz Mihály és Tompa Mihály munkálkodásában, majd a gyűjtés országos szinten a Patakon tanult és oda 1851-től tanárként visszatérő Erdélyi János tevékenységétől vált igazán fontossá.

 

1860-tól egy negyedszázadon át munkálkodott a Református Főiskola zenetanári tanszékén Ivánka Sámuel (1826-1886) a református énekügy és azzal összefüggésben az általános zenei nevelés megújításán. Pedagógiai rendszerét az Óramutató a Magyar református énekesügy terén című könyvében fogalmazta meg, amelyből kitűnik, hogy az egyházi énekesügy fejlődését az iskolai énektanítás általános fejlődésétől várta. Törekvéseit azonban képzetlenségből és kényelemszeretetből folyó közöny ítélte mozdulatlanságra.

1904 és 1925 között volt a Kollégium zenetanára H. Bathó János. Sok népszerű dalt szerzett a Kollégium kórusa számára, köztük a Bodrog partján van egy város (Szigethy Ferenc verse) és a Válásra int immár az óra kezdetű diákdalokat. Ezek a dalok a pataki diákok közti szoros barátság, testvéri kapcsolat meglétének mély érzelmi kifejezői, s eléneklésük minden találkozójukon, bárhol az országban, ma is ünnepszámba megy.

A 20. század elején Patakot is elborította a cigányzenés, magyarnótás divat. Ám folytatódott, és még tudatosabban az önkéntes néprajzi gyűjtőmozgalom.  

Az 1930-as évektől új virágzás következett be Patak egész szellemi életében, amelynek legerőteljesebb áramlata – a megkisebbedett ország társadalmi problémáira reagálva – a nép felemelkedésének, szolgálatának eszméje volt. Társadalmilag megalapozott tevékenységgé fejlődött a tehetségkutatás, megindult a népfőiskolai mozgalom. A hivatalos kultúrpolitika ennek ellensúlyozására az angol college-ok mintájára „angol internátust” hozott létre Patakon elitképzés céljára. Az angol internátus azonban nem tudta átvenni a szellemi vezetést, viszont színesítette és gazdagította a Kollégium életét. Volt egy érdekes zenei vonatkozása is: 1940/41-ben ott tanult Bartók Béla kisebbik fia, Bartók Péter. Az érettségiig azonban nem juthatott el, mert 1941 decemberében útra kellett kelnie, hogy kövesse szüleit az Egyesült Államokba. Bartók maga soha nem járt Patakon, viszont 1937-ben keltezett, az iskoláról érdeklődő levelét a Kollégium Nagykönyvtára őrzi.

Ebben az időben volt pataki diák Béres Ferenc énekművész, aki később volt alma materének ajándékozta képzőművészeti gyűjteményét és könyvtárát. Mellszobra ma az Iskolakertben látható.

Az életrajzilag nem közvetlenül érintett muzsikusok közül Farkas Ferenc volt az, aki szinte második otthonának érezte Sárospatakot. Az 1940-es évek elején a Rákóczi nótája című film zenéjének megkomponálása kapcsán kereste fel a Kollégiumot forrásokért, s aztán olyan erős kötődése alakult ki, mintha maga is pataki diák lett volna. Különféle műveiben többször használt fel pataki forrásokat. Közülük különösen népszerű a vegyeskarra komponált Pataki diákdalok a 18. századból.  A 2000-ben elhunyt zeneszerző tiszteletére a vár területén, a Múzsák templomában emlékszobát rendeztek be.

 

Idézzünk fel még néhány zenével kapcsolatos érdekességet az iskola történetéből, s zárjuk ezzel hosszú áttekintésünket:

• 1845. szeptember 29-én meglátogatta a Kollégiumot Széchenyi István. A neves vendéget a könyvtárteremben fogadták. Az ünnepséget a karzaton felállt énekkar nyitotta meg műsorával.
  
• 1847-ben Petőfi Sándor, útban menyasszonyához, megszállt Patakon. Vendéglátója Pálkövy Antal tanár volt. Az énekkar vidám estét rendezett számára.
• 1855-ben Arany Jánost és Tompa Mihályt köszöntötte énekszóval a kórus, akiket Erdélyi János látott vendégül.
• 1866 szeptemberében Reményi Ede hegedűművész kereste fel Sárospatakot. Hangversenyt adott az imateremben, amelyen két műsorszámmal fellépett a Kollégium énekkara is.
• Patak kollégiumi zenéjét tudományosan Szabolcsi Bence dolgozta fel, aki az 1920-as évek második felében és a 30-as években, illetve 1947-ben járt Sárospatakon.

 

 

 

 

 

 
.