Hódmezővásárhely, Szeremlei utca 11. Kenéz Ernő Emlékház
Az egykori parasztházat a halála előtti évben, 1997-ben vásárolta meg Kenéz Ernő, Hódmezővásárhelyről elszármazott operaénekes és felesége, Kenéz Heka Etelka.
Idős korában Kenéz Ernő vágyott a gyökerei után, de végzetes betegsége miatt csak néhányszor időzhetett a kúriává alakított épületben: 1998. február 1-jén hunyt el a helyi kórházban. A Kincses temetőben örök nyugalomra helyezett operaénekes emlékezetére özvegye emlékszobát hozott létre a házban, melyben a művész szerepfotói, úti képei, plakátok és személyes tárgyak idézik életútját. Igaz, amikor a blogger ott járt, nem volt látogatható és a világhálón azóta sincs nyoma – így valószínű, hogy ez az emlékszoba elsősorban családi jellegű.
Viszont az épület homlokzatán láthatjuk az énekes 1998 decemberében felavatott, portrédomborművel díszített emléktábláját, mely Návai Sándor szobrászművész alkotása.
A nagymúltú földbirtokoscsaládból származó, eredetileg gyógyszerész diplomát szerzett fiatalember hangját, tehetségét anyai nagyapjától örökölte. A szegedi konzervatóriumban tanult énekelni, s közben egy ottani patikában dolgozott. 1950-ben figyelt fel rá Paulusz Elemér, a szegedi opera karmestere. Három év alatt tíz tenorszerepet – klasszikus operettet, operát egyaránt – énekelt el nagy sikerrel a Szegedi Nemzeti Színház színpadán, ahol Luigi Renzi olasz énektanár foglalkozott vele, majd 1952 őszén Tóth Aladár szerződtette a Magyar Állami Operaházba. Pinkerton szerepében mutatkozott be, a sajtó nagy rokonszenvvel fogadta. Aztán többek között énekelte Faust szerepét, Cavaradossit, Don Josét, közben ő kölcsönözte hangját a nagy sikerű Gábor diák filmben a címszereplő Zenthe Ferencnek. Majd kisebb szerepek jöttek, olyanok, amelyeknek inkább meg kellett volna előzniük a nagyokat, hogy kellően megalapozza énekesi, színészi rutinját. Valószínűleg túl korán dobták mélyvízbe. Ez is oka lehetett, s mellette gyógyszerész diplomája, hogy 1963-ban, tíz évi működés után – létszámhiány indoklással, többedmagával együtt – szerződését felbontották.
Néhány évig még vidéken próbálkozott, majd visszatért tanult
szakmájához. 1971-től második feleségével, Heka Etelkával Bécsben élt,
ahol magyar éttermet vezettek. Művészi múltját lezárta, operába még
nézőként sem ment. Nyugdíjasként egyre több időt töltött Magyarországon,
s szülővárosában hunyt el. Életéről a szintén vásárhelyi származású
Szabó Éva, a Magyar Rádió főmunkatársa írt könyvet. Érdemes belelapozni
részletekért és a sok-sok képért, dokumentumért. Itt elérhető.
Egy 19. századi tenorista emlékhelye a blogban, aki szintén gyógyszerészként indult:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése