2022. március 31., csütörtök

Itt volt apácanövendék a Muzsika hangja Mariája

Salzburg, Nonnberggasse 2. Stift Nonnberg

Ausztria

 

 

A Nonnberg Salzburg egyik "házi" hegye, ahova a belvárosból, a Kaigasséból induló lépcsősoron juthatunk fel. Nevét az itt álló apácakolostorról kapta, amely fontos történelmi emlékhely: a legrégebbi ma is álló zárda német nyelvterületen. Időszámításunk szerinti 700-ban (!!!) alapította meg a mára már szentként tisztelt Rupert, nagyjából egyidőben a Szent Péterről elnevezett – és szintén ma is létező – bencés apátsággal, mint annak női párját.


 

Néhány évtizede azonban zenei emlékhelyként is említhetjük, ugyanis itt volt novícia egy bizonyos Maria Augusta Kutschera, aki aztán asszonynevén mint Maria von Trapp – különösen a róla és éneklő családjáról szóló amerikai film hatásaként – világhírűvé vált.

A film Maria naplóján alapult. Bár Julie Andrews egészen kitűnő a filmben, de az igazi Maria megismeréséhez naplóját kell elolvasnunk. Abban leírta a kolostort, itteni életét, azt, hogyan került a Trapp családhoz, végül esküvőjét, amelyre a filmmel ellentétben itt, e kolostor templomában került sor.

 

Mindezt részletesen megírtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában, sok-sok képpel, köztük egy eredeti fényképpel az esküvőről, mely a kolostor udvarán készült. Ezt itt is megmutatom:


Ma a turista bemehet a kolostor udvarára, amely egyúttal temetőkert is, bemehet a templomba és nem mellesleg a hosszú lépcsőzés után élvezheti az innét nyíló csodálatos kilátást.

Ha pedig a Nonnberggasén tovább sétál még egy 500 métert, megtalálhatja Konstanze Mozart villáját, amelyről már volt szó itt a Zenevándor blogban. 

Salzburg számára Mozart mellett a Trapp család is hatalmas turisztikai vonzerőt jelent, különösen az említett, 1965-ben Sound of Music (A muzsika hangja) címmel Julie Andrews és Christopher Plummer főszereplésével, Robert Wise rendezésében készített film óta.

Számos különböző hosszúságú „Sound of Music” túra vezeti el az érdeklődőket az eredeti és a forgatási helyszínekre. Ezek nem mindig estek egybe, mert a hollywoodi ízlés sok ponton túlságosan felturbózta a témát. De azért a Nonnberg kolostora megjelenik a filmben a maga valóságában, legalábbis kívülről (belső jeleneteit máshol forgatták).

Befejezésül itt is ajánlok egy nagyon érdekes videót, amelynek készítője motorbiciklivel végigjárta a film szinte összes forgatási helyszínét, pontosan azonosítva őket, s a kellő helyeken jeleneteket is felvillantott a filmből, hogy képben legyünk. Igazán remek munka! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése