Szentendre, Alkotmány utca 7.
Szentendrén az Alkotmány utca 7. számú ház és a Beográda templom kerítése között egy romantikus, zárt kis sikátor nyílik.
A sarkon egy régi emléktábla Avakumovics Avakumra (1774–1811), a Szentendrén született és meghalt, kalandos, változatos életpályát befutó szerb katonára, költőre és fuvolaművészre emlékeztet.
A komáromi eredetű szerb Avakum család a 18. században telepedett meg Szentendrén. Egyháznagyok, katonák és a közéletben fontos szerepet játszó férfiak kerültek ki közülük. Annak idején két házuk volt a településen: a mai Alkotmány utca 7. és az Alkotmány utca 12. Az utcájukból nyíló kis közt az 1940-es években el is nevezték Avakumovics Avakumról, bár ma már hivatalosan nem tartják nyilván utcaként.
Hogy Avakumovics jó muzsikus lehetett, azt kortársai lelkesedése tanúsítja. Fennmaradt például Gottlieb Hiller (1778–1826) német költő róla írott verse (Avakumovics Avakum harántsípjának géniuszához), idézzük néhány sorát Vitkovics Mihály fordításában:
Nem halandó ember kebléből eredtél.
Nem, istenhit által teremtettél
Te, még sohasem hallott flótaszellem!
…
Életemért téged bízvást megváltnálak,
Csakhogy végem felé még egyszer hallnálak
Vitkovics Mihály a muzsikus halála után, megemlékezésül fordította le a verset és nyomtatta ki német eredetijével együtt. Nagyrészt neki köszönhető, hogy ma egyáltalán tudunk valamit erről az érdekes emberről: ugyanis Vitkovics személyesen ismerte őt, s haláláról tudósította Kazinczy Ferencet. Így foglalta össze számára Avakumovics életét:
Avakumovics Avakum kapitány Szentendrén született, a mostan élő aradi és temesvári két püspökeinknek testvérétől való gyermek. Kis korától papnak nevelték, de ő kis korától a kardhoz szitt. Tizenhat esztendős volt, midőn a granitzerek közé állott. A flótát tizenkét esztendős korában derekasan fújta. Ez a neme a muzsikának fő passiojává vált. Annyira is ment benne, hogy a francia háborúkban Német-, sőt Olaszországban is köztapsot nyert. Nápolyban egy angol milord tízezer forint esztendei fizetéssel ez előtt tizenkét esztendővel Angliába hitta, azt vetvén hozzá: csak hazámért tudom forgatni kardomat, csak hazámban tudom legszebben fújni flótámat.
Avakumovicsot sokfelé hitták, édesítgették, de hazájától el nem vonhatták. Végre is 1810-ben tizenegy katonai sebei miatt a katonai életről kénteleníttetvén lemondani, odahagyta a nagy városokat, és születéshelyére ment lakni. Ottan távol a nagy zajtól flótájában és poetisatióban lelte gyönyörűségét. Egy új muzsicis instrumentumot talált fel, és azt Avacumicának nevezték. Az instrumentum cythara forma billegtetőkkel megrakva. Elragadtatással hallottam őtet ezen játszani s mellette énekelni. Mégis ezt a hazánkfia feltalált instrumentumot kevesen ösmérik hazánkban. […] Májusnak 9-ikén tüdőgyulladásban kimúlt. Nyugodjanak hamvai csendesen, és a szépnek angyala lebegjen halma felett.
Korabeli források szerint innét pár lépésnyire, az ortodox püspöki főszékesegyház (a Beográda) kerítésének falába temették. Ma ott címerekkel díszített, márványból faragott ószláv feliratú sírkövek őrzik hajdanvolt szerb családok emlékét. Talán valamelyik megkopott feliratú kő, vagy (más forrás szerint) a templomkert egyik síremléke alatt valóban ott pihennek hamvai…
A Vitkovics Mihály által említett hangszer, az avacumica is feledésbe merült. Mibenlétét, felépítését dr. Beér Gyula próbálta meg felderíteni és rekonstruálni, kutatásai azonban eredménytelenek maradtak.
Az emlékhelyről korábban írtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában, több képpel, felsorolva forrásaimat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése