A legendás hangversenyrendező szülőháza

Baja, Táncsics Mihály utca 17.

Ebben a házban született és nevelkedett Kun Imre (1892. június 27. –  1977. október 3.), a legendás hangversenyrendező.

Szülei pedagógusok voltak. Négy fiúgyermekük közül Imre a másodikként született. Édesapja szép kort megérve 1943-ban hunyt el. 80 éves édesanyját és legfiatalabb öccsét Auschwitzba hurcolták, nevük ott olvasható a bajai zsinagóga udvarán létesített emlékművön a többi bajai áldozat nevével együtt.

Kun Imre a helyi izraelita népiskola elvégzése után tanulmányait 1902 őszétől 1910-ig a ciszterci gimnáziumban folytatta. Közepes rendű tanuló volt, de a zene már akkor érdekelte. A fővárosban banktisztviselői pályára lépett. Közben foglalkozott újságírással, majd 1917-ben kezdett hangversenyrendezésel kísérletezni. Első koncertjét még „hályogkovács” módjára rendezte éppen Baján, 1917 őszén.

1919 szeptemberében a fővárosi Scala Hangversenyiroda titkára lett, s hamarosan egy földijével létrehozta a Koncert Hangversenyirodát. Megnősült, gyermekei születtek, s bekerült a hangversenyrendezés európai vérkeringésébe: alapító, majd elnökségi tagja lett a Zenei Versenyrendezők Nemzetközi Szövetségének. Az ő javaslatának eredményeképpen Budapesten tartották meg 1933-ban az első nemzetközi Liszt Ferencről elnevezett zongoraversenyt.

1944-ben rajta és gyermekein is a svéd követség segített, így megmenekültek a deportálástól. 1949-től az Állami Hangversenyirodát vezette, majd 1951 és 1957 között a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat művészeti titkára volt. A Magyar Rádióból ment nyugdíjba, ahol a műsorcsere rovat vezetője volt, s továbbra is a Budapesti Zenei Versenyek és Fesztiválok igazgatója maradt. Ebben a minőségében kulcsszerepet játszott az 1950-es, 1960-as évek budapesti jelentős zenei versenyei megrendezésében (Bartók Fesztivál és Zongoraverseny 1948, 2. Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny 1956, Erkel Énekverseny 1960, Liszt–Bartók Zongoraverseny 1961, Casals Verseny 1963). 

 Egyik lánya így jellemezte:

Nagyon szerette a művészeteket, de tisztában volt azzal, hogy igazán nagy művész sohasem válhat belőle. Ezért életét annak szentelte, hogy a művészetek és az emberek között teremtsen kapcsolatot. Szenvedélyesen gyűjtött minden régi művészeti emléket. Tevékenységével vagyont sohasem gyűjtött, de számtalan jó barátot igen.

Művelt, rokonszenves egyéniségével, jó szervezőképességgel és halk szóval munkálkodott fél évszázadnál több időt a zene szolgálatában. A legkiválóbb magyar művészeket ismertette meg a nagyvilággal, s Magyarországra hozta a század világnagyságait. A világ nagy zeneművészei közül többeket barátjának mondhatott.

Emlékeit 30 év művészek között címmel írta meg (1960, átdolgozott és bővített kiadás 1965). Gazdag hagyatékát családja a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának ajándékozta.

1977-ben, életének 87. évében hunyt el. Sírja a Farkasréti temetőben van.

 

Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.

Források:

Bánáti Tibor: Kun Imre hangversenyrendező. = Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok. Baja, Türr István Múzeum, 1996
Kun Imre: 30 év művészek között: egy hangversenyrendező naplója. Bp. 1960, Zeneműkiadó