Mosonmagyaróvár, Mosonyi Mihály utca: Izraelita temető
1994. november 13. óta ebben a temetőben, a családi sírboltban nyugszanak Flesch Károlymosoni születésű hegedűművész hamvai.
A
művész ötven évvel azelőtt, 1944. november 15-én hunyt el Luzernben.
1934-ig Berlinben élt, amit a zsidóüldözések miatt hagyott el és
Londonba költözött. 1939-ben hosszabb hollandiai hangversenykörútra
szerződött, mert úgy gondolta, hogy felesége révén, aki egy prominens
holland zsidó családból származott, ott
Flesch Károly és felesége
nagyobb biztonságban lesznek. Azonban amikor a németek 1940 májusában
elfoglalták Hollandiát, feleségét letartóztatták, és csak a kiváló
karmester, Wilhelm Furtwängler
közbenjárására engedték szabadon. Mivel magyar állampolgárságát
korábban németre cserélte fel, azt pedig a nürnbergi törvények
megszüntették, mint hontalan zsidó a legnagyobb veszélybe került. Ebből a
helyzetéből két régi barátja, Kresz Géza hegedűművész és Dohnányi Ernő
mentették ki, akik segítségével visszakapta a magyar állampolgárságot.
Így juthatott svájci vízumhoz és munkavállalási engedélyhez. Az újonnan
alapított luzerni konzervatórium professzora lett, mellette pedig
koncertezett. Az izgalmakkal terhes évek azonban nagyon megviselték a
szívét; 1944. november 15-én hajnalban álmában hunyt el.
A magyar zenei világ a háborús viszonyok miatt csak jóval később értesült haláláról, Mosonmagyaróvár városa pedig 1978-ban, a Műhely
című folyóiratban megjelent Csiszár Péter-tanulmányból tudta meg, hogy
korának egyik kiemelkedő hegedűművésze és pedagógusa a településükön
született és töltötte gyermekkorát. Ezután jelölték meg szülőházát emléktáblával. Az emlékét ápoló Fejes Józsefné Zenei Alapítvány halálának ötvenedik évfordulójára emléknapokat rendezett, melynek fővédnöke Ida Haendel hegedűművész,
egykori Flesch-növendék volt. Ekkor kerülhettek Flesch Károly hamvai
Luzernből szülővárosába, abba a sírboltba, amelyben szülei is
nyugszanak.
A temetőben, 1994. november 13. Középen a művész fia
Források:
Moldoványi
Géza: Flesch Károly (1873-1944) életútja és a róla elnevezett
nemzetközi hegedűverseny története. = Moson Megyei Műhely 2003. 1. www.carl-flesch.de (a fényképek is innét származnak)
A
18. századi eredetű házban született 1873. október 9-én FLESCH KÁROLY
hegedűművész. Abban az időben ez a városrész Moson néven önálló
település volt.
A szülőház ma
A szülőház az udvar felől
A Flesch család sziléziai származású. Az apa, Flesch Salamon orvos volt, felesége, Klein Johanna
pedig egy győri bútorkereskedő leánya. Saját házuk nem lévén, bérelt
lakásban éltek. Itt látta meg a napvilágot Flesch Károly, a hat gyermek
közül ötödikként.
Az édesapa
Az édesanya
Atyám
gyakorló orvosként az ott állomásozó kis garnizon ezredorvosa is volt.
[...] Szegény embert soha nem engedett útjára alamizsna nélkül; a
rászorultakat ingyesen kezelte. Orvosi hivatását sokkal inkább
missziónak tekintette, mintsem a pénzszerzés eszközének. Krédója a munka
volt. [...] Anyámat egészen más fából faragták. Nemes vonású, rendkívül
temperamentumos, energikus teremtés volt és nagyon hirtelen haragú
tudott lenni...
- írta szüleiről Flesch Károly. Mint az Egy hegedűs visszaemlékezéseiben
olvasható, a kis Károlyt azért hegedülni taníttatták, mert három
idősebb testvére zongorázott és neki már nem jutott gyakorlási idő a
családi zongorán... Elmondása szerint első hegedűtanára egy szíjgyártó
mester volt, aki a templomban szokott hegedülni, majd az "oktatást" a
helyi tűzoltózenekar karmestere folytatta; őket követte a mosoni
iskolamester, gimnáziumba kerülése után pedig Kern Károly óraadó karnagy.
A kezdeteket így summázta visszaemlékezéseiben:
Az
oktatás alacsony színvonaláról, amelyet tíz éves koromig élveztem, ma
már aligha lehet fogalma az embernek. Mivel a Schön-féle gyakorlatok
másodhegedű-kíséretre íródtak, tanítóm mindenkor együtt játszott velem,
ezáltal sohasem volt megállapítható, hogy kettőnk közül voltaképpen ki
nem játszik tisztán. Naponta egy órát kellett hegedülnöm, és a
gyakorlásnál kínosan ügyeltek arra, hogy egy perccel sem hagyjam abba
korábban. Ez az elviselhetetlen kényszer csakhamar heves ellenállást
ébresztett bennem, amely oda vezetett, hogy a gyakorlatokat minden
eszközzel szabotáljam.
Flesch
különleges adottságai még ezeket a megpróbáltatásokat is túlélték. Tíz
éves korában, 1883. december 31-én, a Mosoni Társaskör szilveszteri
bálján a Fehér Ló fogadóban került sor első nyilvános fellépésére,
melyre fél évszázad múltán úgy emlékezett, mint zenei pályája kezdetére.
Tíz
éves korától zenei tanulmányait Bécsben folytatta és 1904-ben a párizsi
Conservatoire-on fejezte be. Koncertező hegedűművészként - szólistaként
és kamarazenészként egyaránt - világhírre tett szert. Mellette
pedagógusként is kiemelkedő tevékenységet folytatott. Volt az
amszterdami konzervatórium, a berlini zeneakadémia és a philadelphiai
Curtis Institut professzora. Legjelentősebb zenepedagógiai művét, A hegedűjáték művészete
című kétkötetes munkát az 1920-as években írta. Számos kiváló
tanítványa volt, a legismertebb név talán Henryk Szeryng. Élete utolsó
időszakát rendkívüli módon megkeserítette az erősödő antiszemitizmus.
1943-ban - sok nehézség után - az ő és családja személyes sorsa
rendeződni látszott: a luzerni konzervatórium tanára lett, ám a
következő évben szívrohamban elhunyt.
Tanulmányai
idején a szünidőket a szülői házban töltötte. Gyerekkorától vakmerő
úszó volt, ám egy alkalommal csaknem belefulladt a Dunába... Hatalmas
sikerű bécsi debütálása után hamarosan, 1895 decemberében két
hangversenyt is adott itthon: az elsőt Magyaróvárnak, a másodikat
Mosonnak ajánlva. Pályája során több hangversenyen szerepelt Győrben is:
egyik fivére, Emil ott volt gyógyszerész, maga is kitűnő zongorista,
így ő kísérte. Édesapja 1907-ben bekövetkezett haláláig később is gyakran időzött a családi otthonban.
Szülővárosa hamar elfelejtette a művészt, haláláról is csak kis hírt közöltek... Emlékének felelevenítésében az első lépést Csiszár Péter
tette, aki 1978-ban a Műhely című megyei kiadványban tanulmányt
publikált róla. 1983-ban a szülőházat emléktáblával jelölték meg, mely Rieger Tibor alkotása.
Felirata:
EBBEN A HÁZBAN SZÜLETETT
FLESCH KÁROLY
1873-1944
VILÁGHÍRŰ HEGEDŰMŰVÉSZ
ÉS ZENEPEDAGÓGUS.
SZÜLETÉSÉNEK 110. ÉVFORDULÓJÁRA
ELHELYEZTE A VÁROS TISZTELGŐ
KÖZÖNSÉGE
1983. okt. 9.
1985-ben a Fejős Józsefné Zenei Alapítvány elindította a Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt - a zenei seregszemle máig él, bár az eredeti két éves ciklusokat nem sikerült tartani.
1994-ben Flesch Károlyról nevezték el a városi művelődési házat. Az avató ünnepségen jelen volt Flesch Károly fia és Ida Haendel
hegedűművész, egykori Flesch-növendék, aki hatalmas sikerű
hangversenyen eljátszotta Brahms hegedűversenyét. Ekkor került sor
Flesch Károly és felesége hamvainak újratemetésére az Izraelita temetőben levő családi sírboltba.
Frissítés: Az emlékhely történetét később megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.
Források:
Flesch,
Carl: A mosoni szülői házban 1873-1883. (Ford. Dömötör Tibor) =
Mosonmagyaróvári antológia II. rész. Mosonmagyaróvár, 1986. december
/Mosonmagyaróvári Helytörténeti Füzetek V./
Csiszár Péter: Flesch Károly: egy világhírű hegedűművész. = Uo.
Moldoványi
Géza: Flesch Károly (1873-1944) életútja és a róla elnevezett
nemzetközi hegedűverseny története. = Moson Megyei Műhely 2003. 1. www.carl-flesch.de
A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2012-ben készítettem
Sopron külvárosában, a Balfi úttól nem messze, az egykori Malom utca 5. számú házban töltötte gyermekéveit Lehár Ferenc.
Édesapja,
id. Lehár Ferenc (1838-1898) katonakarmester volt, akit ezredével
együtt gyakran helyeztek más városba. Első gyermeke, a későbbi híres
operettszerző Komáromban született. Onnét hamarosan Pozsonyba, majd
1874-ben Sopronba költözött a család. Lehár ekkor még csak négy éves
volt. A család szeretett volna itt megtelepedni. Meg is vásárolták a
házat, de csak 1877-ig lakhattak benne, mert a családfőt hamarosan
Kolozsvárra helyezték.
Sopron
és ez a ház volt tehát a helyszíne Lehár Ferenc kisgyermekkorának, itt
figyeltek fel először a szülők a kisfiú ragyogó zenei képességeire.
Édesapja kezdte zongorázni tanítani.
Hatvan éves korában Lehár így emlékezett gyermekéveire:
Olykor
megengedték, hogy látogatók előtt produkáljam magamat, de apám a
leghatározottabban elutasított minden olyan ajánlatot, hogy a
nyilvánosság előtt játsszak. Szerencsére idegen volt tőle némely szülő
hamis nagyravágyása, hogy kiaknázzák gyermekük tehetségét. Így hát neki
köszönhetem, hogy a sors megóvott számos csodagyerek sorsától.
Első gyerekkori szerzeménye is ebben a házban keletkezett: egy - saját bevallása szerint - rajongó gyermeki szeretettől átitatott kis dal, amelyet édesanyja születésnapjára írt.
Forrás: Soproni Szemle 1960. 2.
Lehár
Sopronnal élete végéig kapcsolatban maradt. 1899-től Ausztriában élt,
de magyar állampolgárságát mindvégig megtartotta. 1918, a Monarchia
felbomlása után ezt csak úgy tehette meg, ha illetőséggel rendelkezik
egy magyarországi helységben. Ő ezt Sopron városától kérvényezte, így
1948-ban bekövetkezett haláláig mint soproni illetőségű magyar
állampolgár élt Ausztriában. Egyetlen alkalommal, 1929 tavaszán el is
látogatott a városba: Friderike című operettjének dirigálására hívták meg. Orvosi javaslat ellenére utazott haza. Érzéseit így ecsetelte:
Szeretem
azt a régi várost, szeretem a girbe-görbe utcákat, öreg házakat, álmodó
tereket, az ottani embereket. Hiszen ez a város az ifjúságom...
1940-ben,
hetven éves korában Sopron városa díszpolgárává választotta, s
tiszteletére gyerekkorának helyszínét, a Malom utcát róla nevezte el.
Akkor színházi kötelezettségei, később pedig súlyos betegsége
akadályozta meg, hogy újra ellátogasson kisgyerekkora városába.
A házon ma a Soproni Városszépítő Egyesület körpecsétjével ellátott emléktábla olvasható.
A
veszprémi Várnegyed legrégebbi épülete a Szent Mihály-székesegyház. A
hagyomány szerint első formájában Szent István és felesége, Gizella
királyné emeltette korai román stílusban.
A
tűzvészek és rombolások után többször is újjá kellett építeni, ezért
különböző művészeti korszakok jellemzőit viseli magán. A török kiűzése
után, 1723-ban Esterházy Imre barokk köntösben újíttatta meg, s nyugati
homlokzatára latin nyelven, kronosztikont is alkotva felíratta: Romokból ékesített engem a kegyelet.
Mai formáját 1907 és 1910 között kapta, amikor Aigner Sándor tervei
szerint - az eredeti formát keresve - neoromán stílusban alakították át.
Falaiba beépítették régi köveit.
A
templom nyugati oldalán toronypár emelkedik, melyeknek felső emelete a
20. század eleji helyreállításkor készült ugyanúgy, mint a román
kapuzat. A szentély és az altemplom azonban megőrizte gótikus formáit. A
szentélyben helyezték el Passau ajándékait, a Gizella királynét
ábrázoló szobrot és a Gizella-ereklyéket, az első magyar királyné
alkarcsontjának darabjait (Gizella a passaui apácakolostor
főnökasszonyaként halt meg 1065-ben, ott van a sírja is).
Az
altemplomban látható a híres törökverő hadvezér-püspök, az 1520-ban egy
török elleni csatában elesett Beriszló Péter síremléke. Itt temették el
Padányi Bíró Márton püspököt is, akinek nevéhez a veszprémi vár 18.
századi nagy rekonstrukciója fűződik.
A
templom főhajóját kazettás síkmennyezet fedi. Az oszlopfőket az
1907-1910 közötti felújítás során Árpád-kori faragványok mintájára
alakították ki. A mellékhajókban két-két oltár foglal helyet. A templom
falképei Szirmay Antal munkái.
A veszprémi székesegyház zenei életét két tudós kutató, Pfeiffer János és Szigeti Kilián tárták fel - ez az összefoglaló az ő monográfiájukat követi.
A
veszprémi püspökség alapítását 1001-ben a ravennai zsinaton hagyták
jóvá. Székesegyháza helyén már a honfoglalás előtt karoling fennhatóság
alatt álló keresztény templom állott. Amikor a honfoglalás idején a
magyar fejedelmi törzs megszállta ezt a környéket, a veszprémi várhegyet
választotta tartózkodási helyéül. Így tehát Veszprém volt az első
magyar fejedelmi székhely. Géza halála után Koppány is ezt a helyet
ostromolta meg, s a győzelemhez hozzájáruló Veszprémet István nagyobb
kiváltságokkal jutalmazta, mint bármely más települést. Ettől kezdve
Veszprém a királynék székvárosa lett, püspöke a királyné koronázója és
kancellárja.
Veszprém
egy évszázad alatt jeles kultúrintézmények központjává fejlődött. A
várnegyed épületei közül kiemelkedett a székesegyház, a királyi palota, a
püspöki lak és a káptalani iskola.
A
székesegyházban kezdettől fogva jelentős zenei élet zajlott. Az 1500-as
évekig a szertartásokon elhangzott ének a gregoriánum volt, melynek
éneklését a közelben 1276-ig állt káptalani iskolában tanították. A
székesegyház első ismert orgonáját 1469 körül Vetési Albert püspök
rendelte meg egy Miklós nevű orgonaépítőtől. Szigeti Kilián, a magyarországi orgonaépítészet kutatója szerint ez a mester azonos Széchényi Miklóssal,
aki később az ország legkiválóbb orgonaépítője lett. Ez a veszprémi
orgona valószínűleg egy Blockwerk volt, azaz olyan hangszer, amelynek
sípsorai nem oszlottak regiszterekre.
A
középkor végén teljes virágzásban lévő veszprémi zenei élet nem rögtön a
mohácsi csatavesztés után szűnt meg, sőt: a többszólamú éneklés
valószínűleg a Mohács utáni időszakban indult itt meg. 1527/28-ban
ugyanis succentorként (az éneklőkanonok helyetteseként, a kórus
betanítójaként) az a Gyöngyösi Tamásműködött a székesegyházban,
aki II. Ulászló és II. Lajos idejében, több, mint egy évtizeden át a
budai várkápolnában volt énekes-káplán. A mohácsi csatát megjárt
muzsikus Veszprémben minden bizonnyal kamatoztatta azt a tudását,
amelyet a királyi udvarban szerzett, ahol már akkoriban magas szinten
művelték a többszólamú éneklést.
1552-ben
a török elfoglalta Veszprémet, ezzel jó időre megszűnt a székesegyház
zenei élete, amely érdemben csak az 1720-as években indulhatott be újra,
bár már 1630 körül beszerezték az első barokk orgonát. Ettől az időtől
kezdve volt orgonista státusz a székesegyházban, s a káptalan a
mindenkori orgonista számára szolgálati lakást biztosított. Az orgonista
fokozatosan átvette a succentor szerepét, amint ez egy 1739-es
egyházlátogatási jegyzőkönyvben is olvasható. Magát a kórust a triviális
iskola iskolamestere tanította be.
A
templom barokk átépítése után Acsády Ádám püspök közel két évtizedes
kormányzása idején (1725-1744) vetette meg itt a barokk zenei élet
alapjait. Állandó zenekart még nem tudott szerződtetni, de - miután Kupi György
orgonista visszahozta a történelem viharai elől Sümegre menekített
hangszereket, megbízta az orgonistát, hogy alkalmilag szerződtessen
muzsikusokat. Az első zenekaros mise 1735 adventjén hangzott fel a
templomban. A püspök 1743-ban új, 11 változatos orgonát építtetett egy
bécsi mesterrel.
A barokk kor orgonistái közül kiemelkedik a korábbi szentmártoni (pannonhalmi) karnagy, Istvánffy József
(1703-1771), aki 1752 és 1756 között állt a veszprémi püspökség
szolgálatában. Szolgálatát kiválóan látta el; az ő idejében is voltak
zenekaros misék, bár még mindig csak alkalmilag szerződtetett muzsikusok
közreműködésével. Érdemes megjegyezni, hogy az ő fia volt Istvánffy
Benedek, a barokk-koraklasszicista stílus egyetlen kiváló magyar
zeneszerzője.
A
veszprémi székesegyház állandó ének- és zenekarát - pécsi mintára -
1762-ben sikerült megszervezni. Az első karnagy és orgonista, aki már e
megfelelő színvonalra jutott együttes élén dolgozhatott, Girgányi Vencel volt, aki harminc éven át, 1759 és 1789 között működött itt.
A
19. század elején Veszprémben is kezdett tért hódítani a bécsi
klasszikusok magas színvonalú zenéje. A stílusváltozásnak ebben az
időszakában is kiváló muzsikusok álltak a templom zenei együttesei élén,
akiknek sorát Kemény Ferenc nyitotta meg. Kemény, eredeti nevén
Gemin, francia származású volt, valószínűleg a nagy forradalom elől
menekülhetett Magyarországra, ahol új hazát találva a nevét is
magyarosította. Hosszú ideig, 1794 és 1832 között állt a székesegyház
szolgálatában mint karnagy és orgonista. Sikerei elsősorban karmesteri
tevékenységéhez fűződtek, zenés miséi valóságos eseményszámba mentek
Veszprémben. A mise keretében gyakran vezényelt önálló szimfonikus
művet, többnyire operanyitányt vagy szimfóniatételt, a legtöbbször
Rossini, Haydn és Mozart műveit. Bár ezek a zenék távol állnak a
liturgia szellemétől, ezt akkoriban nem bánták, még a kanonokok is
szívesen hallgatták.
Kemény
a templomon kívül is szerepeltette együttesét, ezzel ő vetette meg a
veszprémi koncertélet alapjait. Zeneszerzői tevékenységet is folytatott:
ismert három zenekaros és öt vokális miséje, s írt kisebb egyházi
darabokat is.
1826-ban
lemondott a karnagyságról kedvelt basszistája, Höpler József javára, s
orgonistaként működött tovább. Ezzel elindította azt a gyakorlatot, hogy
a karnagyságot elválasszák az orgonista munkakörétől. Kemény idejében
az 1743-ban épített orgonát Wilde József veszprémi mester az új
hangzásideálnak megfelelően jelentősen bővítette, s új impozáns,
klasszicista orgonaszekrényt is épített.
Höpler József 1825-től rendszeresen feljegyezte a kóruson előadott zeneművek címét. Ezt utódai is folytatták, egészen napjainkig. Az Elenchus-nak
(összeírás) nevezett gyűjtemény már hét kötetre terjed és jelentős
forrása a székesegyház zenei életének. Höpler nevéhez fűződik a dóm
fúvósegyüttesének megszervezése, mely Harmonia név alatt a
székesegyházon kívül is gyakran szerepelt. Ő vezette be a misén az ún.
figurális vesperások éneklését, ami a korábbi egyszólamú gregorián
helyett többszólamú vesperásokat jelentett.
Höpler utódaként 1827-ben jelentős muzsikus került a székesegyház karnagyi posztjára Ruzitska Ignác
(1777-1833) személyében, aki már 1800 óta a zenekar hegedűse volt.
Hatéves működése alatt folytatta a Kemény Ferenc által megkezdett,
erősen szimfonikus irányú egyházi zenélést. Egyházi műveket nem
komponált, de felkarolta a korabeli magyar, vagy Magyarországon működő
idegen szerzők egyházi műveit. Az ő igazi működési területe a verbunkos
zene volt. 1823-ban Sebestyén Gábor pápai ügyvéddel ők hozták létre a
Veszprémvármegyei Zenetársaságot, mely kiadványaiban a korabeli
verbunkos darabokat az utókor számára is átmentette.
Kleinmann János
(1775-1841) karnagyi működése zeneileg új korszakot hozott a
székesegyház életébe 1833 és 1841 között: visszatérést a klasszikus
polifóniához - az ún. cecíliás mozgalom keretében.
A 19. század további karnagyai 1867 és 1887 között Behm József, majd 1899-ig Mátrai László.
Valószínűleg Mátrainak tulajdonítható, hogy 1886-ban felállították a
káptalani énekiskolát, amelynek ő maga is tanára volt. Igazgatta a nem
sokkal korábban alakult Veszprémi Zenekedvelők Egyesületét és zeneszerzőként is sokat alkotott: egyházi műveket, de operetteket is írt.
A székesegyház utolsó karnagya 1908 és 1941 között a mariezelli származású egykori Bruckner-tanítvány, Ritter Lőrinc volt.
Forrás: A magyar muzsika könyve, 1936
Működése idején újabb átalakuláson ment át a székesegyház liturgikus
zenéje. X. Pius egyházzenei reformjának szellemében Ritter megtörte a
zenekari misék egyeduralmát és visszaállította a gregoriánt. Tevékeny
részt vállalt a város zenei életében is a Veszprémbe látogató művészek
zongorakísérőjeként és koncertező orgonaművészként. A püspök tudtával és
beleegyezésével ötven éven át ő volt a zsinagóga orgonistája is,
mellette húsz évig tanított a városi zeneiskolában. Itteni működésének
idejében, 1910-ben kapott a székesegyház új orgonát az épület teljes
felújításának keretében. Az új, kétmanuálos, pneumatikus hangszert a Rieger Testvérek sziléziai üzemének budapesti fiókja építette. Kisebb korszerűsítések után lényegében ma is ez a hangszer működik a templomban.
A
bazilika két tornyában öt harang lakik. Közülük a legnagyobb múltú az
északi torony egyetlen harangja, a Szentháromság-nagyharang. 1725-ben
készült a bécsi Franz Ulrich Scheichel
harangöntőnél. Magyarország nagyharangjai közül ez a legrégebbi: mérete
miatt (3500 kg, átmérője 177 cm) nem rekvirálták el egyetlen háborús
időben sem, ugyanis nem fért volna ki a toronyból... A déli torony négy
harangja a 20. századból származik.
Ebben a kis videóban a székesegyház valamennyi harangja által megszólaltatott ünnepi harangszót hallhatunk:
Fiatal korában többször is fellépett a székesegyházban Auer Lipót
(1845-1930) veszprémi születésű kiváló hegedűművész, aki gyermekként
hangszerével is egy székesegyházi muzsikus, Liedl Lipót segítségével
kezdett ismerkedni. A pesti Nemzeti Zenedében, majd a bécsi
konzervatóriumban még szinte gyerekfejjel folytatott tanulmányai idején
nyaranta hosszabb időre hazajött, s ilyenkor a püspök személyes kérésére
gyakran játszott a vasárnapi istentiszteleteken.
A székesegyházban, amelyet 1981-ben II. János Pál pápa basilica minor rangra emelt, ma is gyakran rendeznek hangversenyeket s felelevenítenek - a valódi kincsesbányának számító, ma az Érseki Könyvtár által őrzött kottatárból kiválasztva - a templom zenei életének korábbi időszakaiban elhangzott, azóta elfeledett műveket is. Ezek közé tartozik Michael Haydn: Graduale Keresztelő Szent János ünnepére című műve is, melynek autográf kézirata a kottatár egyik legnagyobb kincse. EZEN A LINKEN bele is hallgathatunk a műbe!
Frissítés: Az emlékhely történetét később megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.
Források:
Korompay György: Veszprém. Bp. Műszaki Kiadó, 1957
Balassa László - Kralovánszky Alán: Veszprém. Bp. Panoráma, 2006
Pfeiffer János - Szigeti Kilián: A veszprémi székesegyház zenéjének története. München, Aurora, 1985
Tóth Antal, M.: Újra hallom szép szavát: Veszprém zenéje 1762-től a kiegyzésig. Veszprém, 1998
A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2011 és 2012 nyarán készítettem
A házon 2011-ben helyezték el AUER LIPÓT hegedűművész emléktábláját - a portrédombormű Diénes Attila alkotása:
Az
1840-es évek végétől itt, Soós Pál kalapos házában élt az Auer család.
A
csehországi születésű Auer Simon bútor- és szobafestő és felesége, a
Lovasberényből származó Grósz Rozália házasságkötésük után, 1836-ban
telepedtek le
Veszprémben. Az 1848-as összeírás szerint öt gyermekük volt, közülük
Lipót a második legfiatalabb. A család később a Főpiac 57., azaz a mai
Rákóczi utca 4. alá költözött. Korábban ott is volt Auer Lipótnak -
pontosabb információk nélküli - emléktáblája, amelyet azonban a
közelmúltban levettek a házról és a Vár úton lévő Veszprémi Panteonban
helyeztek el.
A művész így írt gyermekkoráról a Violin playing as I teach it (A hegedűjáték, ahogy én tanítom) című, 1921-ben New Yorkban megjelent könyvében:
Bölcsőm
Magyarországon ringott. Veszprémnek hívják azt a kis helységet, ahol
apám szobafestő volt. Szülőföldem hagyományaihoz híven a tejesüveggel és
a hegedűvel együtt neveltek fel.
Ezzel
a megfogalmazással Auer Veszprémnek a 18. századig visszavezethető
hegedűs tradícióira: Ruzitska Ignác, Csermák Antal, Ridley-Kohne Dávid
itteni kötődéseire, valamint a Veszprémvármegyei Zenetársaság 19. század
eleji úttörő tevékenységére utalt.
Első hegedűtanára Liedl Lipót, a veszprémi székesegyház muzsikusa volt. Rá a művész így emlékezett:
Tanárom
annak a zenekarnak első hegedűse volt, amely szülőhelyem, a kis magyar
városka katolikus templomában játszott vasár- és ünnepnapokon. Sokoldalú
tanárom azonban nem csupán a hegedűre korlátozta működését.
Zongoraórákat is adott, és - ahogy annak idején több kollégája -
összevonta a karmester és az orgonista feladatkörét. Miközben lábaival
tovább pedálozott az orgona lábbillentyűin, egyik kezével ide-oda
fordulva vezényelni szokott, míg a másikkal a billentyűkön játszott...
Körülbelül két-három évig tanultam nála hegedülni, amikor szüleim - bár
koránstem voltak gazdagok, sőt éppen ellenkezőleg! - barátaik tanácsára
úgy döntöttek, hogy Budapestre, Magyarország fővárosába küldenek a
konzervatóriumba.
Megjegyzés:
ez a "konzervatórium", ahol Auer 1853 és 1856 között tanult, a Nemzeti
Zenedét jelentette, ez biztosította akkor a legmagasabb szintű
intézményes zeneoktatást Magyarországon - zeneakadémiánk még nem volt.
A
Nemzeti Zenede után a bécsi konzervatóriumban tanult tovább, ott kapott
diplomát 1858-ban - és még csak 13 éves volt... Igazi művésszé a nagy
Joachim József keze alatt vált.
1868
és 1917 között a szentpétervári konzervatórium professzoraként
meghatározó szerepet játszott az orosz vonóskultúra fejlődésében. A
bolsevik forradalom után elhagyta Szentpétervárt, nagy sikereket aratott
Európa több országában, majd az Egyesült Államokban is, ott a New
York-i Juilliard-zeneiskola, illetve a philadelphiai Curtis-intézet
professzora volt. Kora
leghíresebb hegedűtanárának tartották. Számtalan növendéke közül a
legismertebb nevek talán Jascha Heifetz és Nathan Milstein, de
módszerei, tanításai máig élnek és meghatározzák az orosz, illetve az
amerikai hegedűiskolát. Barátságára a legnagyobb művészek voltak
büszkék, Csajkovszkij például neki, az ő keze és Stradivari hegedűje alá
írta és neki ajánlotta Hegedűversenyét.
Kapcsolatait
mindvégig megőrizte hazájával és szülővárosával. Fiatal éveiben több
alkalommal fel is lépett Veszprémben. Amikor nyaranta hazajött, a püspök
mindig meghívta és felkérte, játsszon a székesegyházban a vasárnapi
istentiszteleten - zsidó származása nem jelentett akadályt...
Veszprém
városa úgy igazán az utóbbi években fedezte fel magának Auer Lipótot,
bár korábban is voltak szórványos alkalmak: a Rakos Miklós által írt
Auer-monográfiát 1981-ben adták ki, emléktáblát helyeztek el a
zeneiskolában és 1994-ben a Rákóczi utcai házon. A mostani
Auer-reneszánsz legfontosabb állomásai az Auer Hegedűfesztivál és az Auer Akadémia létrehívása.
2010-ben dokumentumfilm
készült Auer Lipótról, mely bemutatja életét a veszprémi hegedűóráktól a
világhírig, eredeti helyszíneket felkeresve. Itt egy hosszabb
bemutatót láthatunk belőle, feltétlenül érdemes legalább ezt megnézni!
További Auer Lipót-emlékhely a Zenevándor blogban:
Rakos Miklós: Veszprémtől Szentpétervárig: Auer Lipót élete és művészete. Veszprém, 1981
Sétál a család Veszprémben: A zsidó múlt nyomában. Veszprém, 2014
Tóth Antal, M.: Újra hallom szép szavát: Veszprém zenéje 1762-től a kiegyezésig. Veszprém, 1998 A veszprémi zsidóság 1848. évi összeírása
A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2011 nyarán készítettem
Kodály
Zoltán születése a kecskeméti vasútállomáshoz fűződik, annak egyik
mellék-épületében látta meg a napvilágot 1882. december 16-án. Szülei,
Kodály Frigyes, akkori teherfuvarozási pénztáros és Jaloveczky Paulina
vasúti hivatalnok 1879 júniusától 1883. májusáig laktak itt. Hogy
pontosan hol, a sok átalakítás miatt ma már nem lehet kideríteni. Kodály
még látta a hűlt helyét, mind majd később olvasni fogjuk...
A vasútállomás 1910-ben (forrás: www.keptar.oszk.hu)
A vasútállomás ma, a belváros felől érkezve
A vasútállomás főépületének falán, a városközpontba vezető oldalon Imre Gábor bronz domborművével díszített emléktábla állítja meg az arra járókat:
Jaloveczky Paulina (forrás: www.nava.hu)
Kodály
édesanyja serdülő lány volt, amikor családja Kecskemétre költözött:
apja egy, a színház közelében álló éttermet üzemeltetett bérlőként.
Ekkoriban helyezték Kecskemétre a fiatal vasutast, Kodály Frigyest, aki
Jaloveczkyék éttermébe járt ebédelni... A fiatalok 1879. június 4-én az
Öregtemplomban házasodtak össze és a vasútállomás szolgálati lakásában
kezdték közös életüket. Emília után itt született meg második gyermekük,
aki a Zoltán Vilmos keresztneveket kapta. Később még egy fiuk
született, akit Pálnak kereszteltek.
Kodály Frigyes (forrás: www.nava.hu)
A
családi otthonban gyakran szólt a zene: az apa szenvedélyes amatőr
hegedűs; nagyon szeretett kamarazenélni, s erre minden alkalmat
megragadott. Később lányát zongorázni, Zoltán fiát hegedülni taníttatta.
Az édesanya lánykorában énekelni és zongorázni tanult, hegedűs férjével
rendszeresen játszottak együtt.
Az
apa egész aktív életét a vasút szolgálatában töltötte, ami gyakori
áthelyezésekkel járt. Kecskemétről alig pár hónappal fia születése után
Szobra helyezték, ahol már állomásfőnök lett. Kodály emiatt nem
emlékezhetett szülővárosára.
Ő maga így beszélt erről:
Születtem
Kecskeméten, de mivel szüleim pár hónapos koromban elköltöztek onnan,
nem illet meg a "Kecskemét fia" büszke jelző. Mégis kénytelen
visszaéltem vele, mikor falusi vándorlásaim közben megkérdezték, "hova
való születés" vagyok. Kecskemét neve mindig felcsillanó szemeket és
rokonszenvet hozott.
Egy másik emlékezésében a következő olvasható:
Szülővárosommal
való kapcsolataim [...] inkább szellemiek, mint testiek. Azonban
bizonyos, hogy első zenei benyomásaim kecskemétiek. A kecskeméti házban,
a bölcsőben hallottam először muzsikát. A zene kedvesen látott vendég
volt a Kodály-házban, hiszen a kollégista diákok odajártak apámhoz
muzsikálni és Haydn-kvartettek mellett szenderegtem első álmaimat. - Ez a
ház, ez a szoba azóta már régen nincs meg. Amikor a földrengés után
újra Kecskeméten jártam apámmal, megmutatta helyét az állomás mellett.
Elvitt bennünket, gyermekeit; mi pusztult el, mi épült fel újra.
Egy lábjegyzet: a kecskeméti földrengés
1911. július 8-án történt, így Kodály ez után, már fiatal felnőttként
tette meg említett látogatását apjával és testvéreivel. Elbeszélése
alapján úgy tűnik, hogy otthonuk egy különálló házban lehetett az
állomás mellett.
Ahogy
Kodály hírneve, elismertsége emelkedett, nemcsak a szülőváros számára
lett egyre fontosabb a kapcsolat, hanem Kodály számára is. Ötvenedik
születésnapján ezeket mondotta:
Én
most boldogabb vagyok, mint Dante volt. Dantét számkivetette Firenze,
melyért pedig mindig áldozott, s engem szívébe fogadott Kecskemét,
melyért pedig semmit nem tehettem.
Kodály
a rá jellemző szerénységgel nyilatkozott, hiszen eddigre már
világsikert ért el műve, a Kecskeméti Végh Mihály prédikátor-költő
zsoltár-változatára írt Psalmus Hungaricus, mely egyúttal a város
nevét is beemelte a zenetörténetbe. Ő maga a sors kezét látta abban,
hogy éppen ez a szöveg ragadta meg, melynek segítségével a messze
múltba nyúló kapcsolatba tudott jutni szülővárosával, s ez - mint
leszögezte - nagy örömet jelentett számára.
Kecskemét 1947-ben, 65. születésnapja alkalmából díszpolgárává választotta a zeneszerzőt, aki
a
kecskeméti nép XVI. századbeli panaszát zengte világgá Psalmus
Hungaricusában, s aki ezzel is világhíres nagyságra emelkedvén,
mindenkor és mindenben büszkén vallotta magát e város fiának.
Hetvenöt éves korában már Kodály is hangoztatta:
...
sok esztendő alatt kevés érintkezésem volt a várossal, azért mégis
mindig kecskemétinek éreztem magam... De ezt a kecskemétiségemet valahol
a csontomban is éreztem mindig, mint a növény, amelyik homokos talajban
él, azért a gyökereit leereszti mélyebbre is, a homok alá, ahol az
igazi tápláló nedvek vannak.
Kecskemét
azóta Kodály városaként beírta nevét az egyetemes kultúrtörténetbe:
1964-ben itt nyílt meg az ország első ének-zenei általános iskolája,
1975-ben pedig a Kodály Intézet, a Kodály koncepcióra épülő felsőfokú zenepedagógiai tanulmányok kiemelt jelentőségű nemzetközi központja.
Források: Bónis Ferenc: Élet-pálya: Kodály Zoltán. Bp. 2011 Eősze László: Kodály Zoltán életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1977 Heltai Nándor: Kecskemét: útikönyv, történelmi háttérrel. Kecskemét, 1998 Heltai Nándor: Kodály és szülővárosa, Kecskemét. = Forrás 1970. 5. Kodály beszéde Kecskeméten 75. születésnapján. = Forrás 1983. 12. Varga Domokos: Aranyhomok. Bp. Móra Kiadó, 1980 Vásárhelyi Zoltán: Kecskeméten kezdődött. = Muzsika 1958. 1.
A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2006 nyarán készítettem
A
ma Apor Vilmosról elnevezett tér volt az 1720-as évektől betelepített
németek által lakott egykori Németgyula főtere, mely közigazgatásilag
csak 1857-ben egyesült Magyargyulával.
A
földszintes, klasszicista jellegű németgyulai iskola - benne a
mindenkori kántortanító lakásával - 1795-ben épült. Az L alakú épület
térre néző szárnya volt az iskola, a mostani Dürer utca felőli, három
ablakos részpedig a lakás.
Ebben a házban, a Dürer utca felőli sarokszobában született 1810. november 7-én Erkel Ferenc.
Barabás Miklós litográfiája a fiatal Erkel Ferencről, 1845
Az
Erkel család 1806-ban került Pozsonyból Gyulára a zeneszerző apai
nagyapja, id. Erkel József (1757-1830) révén. A település kegyura akkor
Wenckheim Ferenc gróf volt. A grófi családnak Pozsonyban is volt háza,
onnét ismerték id. Erkel Józsefet, aki ott zenetanárként és templomi
orgonistaként működött. A Wenckheimek művelt, zeneszerető emberek
voltak, s gyulai kastélyuk zenei életének emelésére szerződtették id.
Erkelt, aki hivatali címét tekintve a kastély gondnoka lett, feladata
azonban elsősorban a zenetanítás és a kamaramuzsikálás volt.
Amikor
az Erkelék Gyulára költöztek, ifj. Erkel József (1787-1855), a
zeneszerző édesapja húszéves nőtlen fiatalember volt. Ő lett a
németgyulai tanító - így kapta meg az iskolához tartozó szolgálati
lakást - és mellette ellátta a magyargyulai templom karnagyi teendőit
is. Két év múlva, 1808-ban megnősült: Ruttkay Klára Teréziát, egy gyulai
gazdatiszt lányát vette feleségül. A házaspárnak tíz gyermeke született
(közülük heten érték meg a felnőtt kort), másodikként Erkel Ferenc. Az
elsőszülött kislány három éves korában meghalt, így Ferenc lett szülei
legidősebb gyermeke. Az ő keresztapja is, mint testvéreié, gróf
Wenckheim Ferenc volt, aki így is kimutatta a család iránti
megbecsülését. Egyébként korábban a fiatal gróf és ifj. Erkel József
esküvőjüket is egy napon tartották...
Ifj.
Erkel József és családja több, mint harminc évig ebben a házban élt.
Testvéreivel itt nőtt fel a zeneszerző, szeretetteljes és muzikális
légkörben. Ebben az épületben járta ki az elemi iskola első két
osztályát is. Az elsőben tanítója Czingulszky Simon lengyel emigráns -
egyúttal kitűnő muzsikus - volt, a második osztályban pedig saját
édesapja. Ezután a magyargyulai főelemi iskolában tanult tovább.
Körülbelül tíz-tizenegy éves korában szülei először Nagyváradra, majd
Pozsonyba küldték tanulni, ettől kezdve csak a vakációkat töltötte
otthon. Végleg 1827 végén vagy 1828 elején hagyta el a szülői házat,
amikor elfoglalta első állását Kolozsváron, mint a gróf Csáky család
zenemestere. Édesapja több, mint három évtizedig látta el a németgyulai
tanítói teendőket; 1841-től haláláig a Wenckheim-uradalom
számtartójaként dolgozott. Az állásváltoztatással a család elhagyta a
tanítói lakást, s a kastély épületében egy szolgálati lakásba költözött.
A szülőkkel ekkor már csak két gyermek lakott.
Erkel
Ferenc ebben az időben már Pesten a Nemzeti Színház karmestere és első
operáját sikerrel bemutatott szerző volt, de nyaranta rendszeresen
lejárt Gyulára - kapcsolatait mindvégig, szülei halála után is megőrizte
szülővárosával és ott élő testvéreivel.
Testvérei
közül az 1813-ban született Erkel József lépett zenei pályára, bár a
többiek is muzikálisak voltak. József operaénekes, tenorista lett. 1840.
augusztus 8-án az ő jutalomjátékaként került színre a Nemzeti
Színházban Erkel Ferenc első operája, a Bátori Mária. A családi hagyomány szerint Erkel József később Hamburgban énekelt, onnét 1854-ben tért haza Gyulára, s itt is hunyt el.
Erkel
Ferenc szülőházát már néhány héttel a zeneszerző halála után, 1893.
július 5-én megjelölték emléktáblával, melyet 1910-ben, születésének
centenáriumán a homlokzaton most is látható díszesebbre cseréltek.
Forrás: gyulavaros.hu
Az épület Magyarország egyik legfontosabb zenei emlékhelye, mely múzeumként is látogatható.
Benne
a korábbi tantermek helyén először 1960-ban rendeztek kiállítást, majd
1970-ben nyitották meg híres szülöttük emlékmúzeumaként. 1985-ben
kibővítették, berendezték az eredeti tanítói lakás helyiségeit is,
köztük a sarokszobát, amelyben Erkel született. Legutóbb 2011-ben
újították fel a teljes épületet, a műemlékvédelmi szempontokat
messzemenően figyelembe véve és modernizálták az állandó kiállítást is. A
mai elrendezésben remekül érvényre jut az épület eredeti funkciója: az
egykori osztályteremben egy 19. századi tantermet alakítottak ki, a
tanítói lakás helyiségeiben pedig az Erkel család korabeli otthonát
bemutató hálószobából, szalonból és konyhából álló enteriőr segít korhű
hangulatot kelteni. Látható itt az Erkel család hagyatékából származó
harmónium, pianínó, asztali óra, képek és Erkel zongorája. A család
relikviái között ott van Erkel Ferenc ezüst karmesteri pálcája, pipája,
tintatartója, papírvágó kése, a Báthori Mária bemutatására kapott bronz
kancsója, jubileumi serlege, felesége kendője és esernyője. Láthatók
Erkel életéről és munkásságáról szóló korabeli dokumentumok, köztük a
Bánk bán librettójának kézirata, Erkel egy fizetési nyugtája, Liszt
Ferenc Erkelhez címzett levele. A múzeum bemutatja Erkel operáinak
színpadi sorsát és Erkel muzsikus fiainak munkásságát. A gyűjtemény
féltett kincse az Erkel ötven éves karnagyi jubileumára tizennégy
karátos aranyból készült emlékkoszorú: súlya 525 gramm, a díszítő lant
39 briliánst tartalmaz, leveleire Erkel-művek címeit vésték.
A múzeum a szokásos nyitvatartással működik, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig látogatható.
Itt képgalériát találhatunk, ezen a linken
pedig, melyet az előző oldalról is megnyithatunk, remek virtuális sétát
is tehetünk a szülőházban, kívül-belül. Így saját fényképeimből most
nem mutatok, amúgy is a 2011-es modernizálás előtt jártam ott -
frissebbek és jobb minőségűek a város által közreadott képek.
Erkel a Nemzeti Színház nyári szüneteiben sok időt töltött Gyulán, a hagyomány szerint a kastélypark fái alatt a Bánk bán
részletein is dolgozott. Ennek jegyében hallgassuk meg a Tiszaparti
jelenet eredeti változatának második részét a csodálatos Kolonits Klára
előadásában:
Frissítés: Az emlékhely történetét később megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.
Források: Czeglédi Imre: Gyula: útikalauz. Gyula, 1996 Czeglédi Imre: Gyula: Erkel Ferenc Emlékház. Bp. Tájak, Korok, Múzeumok 238. 1987 Fabó Bertalan: Erkel Ferencz emlékkönyv. Bp. 1910 Nagy András, D. - Márai György: Az Erkel család krónikája. Gyula, 1992 Németh Amadé: Erkel Ferenc életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1984 Németh Amadé: Az Erkelek a magyar zenében: az Erkel család szerepe a magyar zenei művelődésben. Békéscsaba, 1987 Németh Csaba: A gyulai Erkel Ferenc Múzeum Erkel-gyűjteménye. Gyula, 2007 w.gyulaimuzeumok.hu w.gyulavaros.hu/muzeumok/erkel-ferenc-emlekhaz-gyula
Az
utca elejének azon a részén, amely a mai bírósági épület (Széchenyi tér
14.) területéből határos a Janus Pannonius Gimnázium épületével, állott
egykor Pécs első kőszínháza.
A Széchenyi tér 14. a Mária utca felől napjainkban
1839-ben
építették fel részvénytársasági alapon az ekkor lebontott Polgári
Casino telkén és 1840-ben nyitották meg. Formájáról, külsejéről nem
maradt fent forrás, csak egy rajz, de az is bizonytalan, hogy tényleg
ezt a színházat ábrázolja-e. ITT olvashatunk erről részletesebben és a rajzot is megtekinthetjük.
Kezdetben
főleg német társulatok játszottak benne. Első igazgatója Schmidt
Sándor, karmestere Wimmer József volt. Az operaelőadásokon a színház
állandó zenekara mellett a pécsváradi Schwartzenberg-ulánusezred
zenekarának segítségét is rendszeresen igénybe vették. 1846-ban az Életképek
azt írta, hogy Pest után a hét magyar hazában ez a színház bírja a
legjobb szín- és daltársaságot - azaz a legjobb prózai- és
opera-társulatot. Az 1840-es évek legkedveltebb operái Bellini,
Donizetti, Rossini művei voltak.
1846. október 25-én itt zajlott le a Szekszárdról pécsi muzsikusok felkérésére a városba érkező - éppen 35 éves - Liszt Ferenc első pécsi koncertje, amelyről az Életképek így írt 1846. november 7-i számában:
Hét
órakor adá első hangversenyét a csinosan elkészített és a német
feliratokat magyarral felcserélt városi színházban. Felesleges volt
mondani, hogy számíthatatlan éljen és kihívás, főleg a magyar dalokból
koszorúzá Liszt isteni játékát, s élénken tanusítá műértelmét a roppant
nagy számmal s távoli vidékről is egybegyűlt közönségnek, mely ezúttal,
főleg a nővilág, mint valamely ünnepélyre, szokatlan fényben jelent meg.
Liszt
kívánságára nemcsak a színház eredetileg német feliratait cserélték ki,
hanem a műsorlapokat is magyar nyelven nyomtatták. Egy példányt őriz
belőle a Pécsi Tudományegyetem Történeti Gyűjtemények Osztálya. Blogjuk nyomán én is meg tudom mutatni, de számos könyvben is látható ez a fénykép:
Liszt
műsorán a pécsi közönség körében is szeretett, ebben a színházban is
gyakran játszott népszerű operák témáira írt variációk, parafrázisok
hangzottak el. Sikerét tovább fokozták az ún. Magyar Dallok (a
Liszt-rapszódiák elődei), valamint a ráadásként adott elmaradhatatlan, a
reformkorban mindig rendkívül gyújtó hatást kiváltó Rákóczi induló.
A közönség soraiban ott ült az 1848-as forradalom és szabadságharc
leendő vezetői közül kettő: Batthyány Lajos gróf és Perczel Mór. A nagy
sikerre való tekintetre Liszt a hangverseny végén megígérte, hogy terven
felül ad még egy koncertet. Erre a következő napon a Hattyú vigadóban került sor.
Hallgassuk meg a Rákóczi induló egy későbbi változatát, melyet Liszt a Magyar rapszódiák sorozatba illesztett:
További fontos események az egykori színház életéből:
1853. április 11-én itt lépett utoljára közönség elé Amtmann Prosper
fuvolaművész. Az esten közreműködött nagyszerű kollégája, Weidinger
Imre fagottművész, valamint a színész id. Lendvay Márton. Amtmann
Prosper 1854 januárjában bekövetkezett halála után művésztársai ugyanitt
rendeztek hangversenyt, hogy emlékét egy oszlop felállításával
örökítsék meg a városban. A törekvést siker koronázta, az 1866-ban
felavatott emlékoszlop (pontosabban annak másolata) ma is látható a
Szent István téren, a Székesegyház közelében.
Kiemelésre
méltó még az az 1868. december 14-én megrendezett koncert, melyen az
újonnan alakult városi szimfonikus zenekar mutatkozott be a közönségnek.
1870. december 9-én pedig, Beethoven születésének 100. évfordulóján az
új zenekar a Pécsi Dalárdával karöltve Hölzl Szeráf Ferenc
vezetésével adott nagyszabású hangversenyt. Hölzl ebből az alkalomból
ajándékozta féltett kincsét, Beethoven hajfürtjét a Pécsi Dalárdának,
mely ma a martonvásári Beethoven-múzeum tulajdona.
A színházat 1886-ban bezárták, majd lebontották és felépítették Pécs korszerűbb, ma is álló színházépületét.
Források: Nádor Tamás: Zenei emlékhelyek Pécsett. Pécs, Városi Tanács, 1974 Nádor Tamás: Zenés esték a Mecsekalján. Pécs, TIT Baranya Megyei Szervezet, 1979 Nádor Tamás: Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán és Pécs-Baranya. Pécs, Baranya Megyei művelődési Központ, 1986 Horváth Mihály: Muzsikáló Pécs. Pécs, Városi Tanács, 1959 Antalffy Gyula: Reformkori magyar városrajzok. Bp. Panoráma, 1982 Walker, Alan: Liszt Ferenc 1. A virtuóz évek 1811-1847. Bp. Zeneműkiadó, 1986
A
barokk stílusú épület egykor püspöki nyári kastély volt. 1770 körül
épült Klimó György pécsi püspök rendeletére a Mecsek keleti kapujában
vadregényes helyen fekvő, akkor Nádasdnak nevezett középkori eredetű
faluban.
Forrás: www.muemlekem.hu
Az épület zenetörténeti nevezetessége, hogy falai között két ízben megfordult Liszt Ferenc, sőt, egy kis magyar nyelvű kórusművet is komponált itt.
Először
35 éves korában, 1846. október 24-én járt itt. Ekkoriban zajlott
második hazai koncertkörútja. Szekszárdi hangversenyén pécsi muzsikusok
keresték fel és és kérték, hogy Pécset is ejtse útba egy koncert
erejéig. Liszt beleegyezett, és a társaság, útban Szekszárdról Pécsre
Scitovszky pécsi püspök jóvoltából ebben a kastélyban töltötte az
éjszakát. Liszt társaságában volt szekszárdi barátja, báró Augusz Antal, valamint Petrichevich Horváth Lázár, aki a Honderű
szerkesztőjeként kísérte Lisztet magyarországi látogatásán, s az
eseményekről részletes tudósításokban számolt be lapja hasábjain.
Nádasdra
megérkezve a pécsi dalosok rögtönzött hangversennyel kedveskedtek
Lisztnek, de megjegyezték, hogy sajnos csak németül tudnak énekelni,
mert nem léteznek magyar nyelvű kórusművek. Liszt még a vacsora alatt
komponált számukra egy kis darabot a Petrichevich Horváth által
kiválasztott versre, mely a szekszárdi Garay János: A patakcsa
[kis patak, patakocska] című költeménye volt. Az énekes kvartett a
kéziratból rögtön meg is tanulta és el is énekelte Lisztnek ezt az első
magyar nyelvű művét. Erről további részleteket EBBEN a remek blogbejegyzésben olvashatunk, sőt, a sajnos elveszett eredeti kézirat másolatát meg is tekinthetjük. E szép este másnapján Liszt és társasága négyesfogaton Pécsre utazott, ahol két hangversenyt adott (lásd ITT és ITT).
Liszt
második nádasdi látogatására majdnem két és fél évtized múlva, 1870.
szeptember 21-én került sor. Ekkor is Szekszárdról érkezett ide, ahol
már jó ideje az Augusz-ház vendége volt. Augusz Antal a szekszárdi
újvárosi templom felszentelésének ügyében jött Kovács Zsigmond akkori
pécsi püspökhöz a kastélyba s Liszt elkísérte barátját. Nádasdon a
püspök társaságában találták Horváth Boldizsár igazságügyminisztert, a
haladó szellemű és kiváló szónoki képességeiről ismert államférfit.
Legány Dezső zenetörténész így írta le az est megható momentumát:
Ebéd
alatt kérdi tőle [Liszttől] a miniszter, érti-e még a hazai nyelvet.
Azt válaszolja, hogy beszélni csak zongorán tud magyarul, de a szót
meglehetősen érti. Erre a miniszter poharat emel és néhány bevezető szó
után felköszöntőképpen kívülről és végig elszavalja Vörösmarty szép
ódáját, melyet a költő 1840-ben intézett Liszthez. Hatása rendkívüli:
Liszt szenvedélyesen megöleli őt.
Csak zongorázni nem tudott viszonzásul hangszer hiányában...
1956.
október 21-én (!) az akkor általános iskolaként működő épületben Liszt
születési évfordulójának előestéjén felavatták Gebauer Ernő festőművész
freskóját, amely a kórusmű születését ábrázolta (mára az alkotás
megsemmisült), valamint a külső homlokzaton a Liszt itteni
tartózkodásait megörökítő emléktáblát:
E házban éjszakázott
LISZT FERENC
a világhírű magyar zeneköltő
Szekszárdról Pécsre utaztában
1846. október 24-én.
Ekkor írta férfikarénekét
Garay Jánosnak "A pataknál" című versére.
Ez volt első szerzeménye magyar szövegre.
1870. szeptember 21-én ide újból visszatért.
1956. okt. 21.
Az
emléktábla mellett Liszt alakját az épület előtt Varga Imre 1980.
október 19-én felavatott mellszobra idézi a mai látogatónak:
Maga
az egykor szebb napokat látott kastély évek óta lakatlanul áll és mára
teljesen leromlott állapotba került. Igaz, a fényképek jó egy évtizeddel
ezelőttiek, de utánanézve az épület mai állapotának, sajnos azóta
inkább csak rosszabb a helyzet...
Forrás: fenysugar76.blog.xfree.hu
Frissítés: Az emlékhely történetét később megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.
Források: Nádor Tamás: Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán és Pécs-Baranya. Pécs, Baranya Megyei Művelődési Központ, 1986 Nádor Tamás: Liszt Ferenc életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1975 Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1869-1873. Bp. Zeneműkiadó, 1976 Csekey István: Liszt Ferenc Baranyában. Pécs, TIT, 1956 Látnivalók Pécsett és Baranyában. Miskolc, Well-Press, 1998
A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2002 nyarán készítettem
