2017. június 26., hétfő

Egy olasz szálloda operakedvelőknek

Busseto: piazza Carlo Rossi 15. 
I Due Foscari szálloda és étterem

Olaszország, Emilia-Romagna régió, Parma megye



 

Busseto központjában, a Rocca történelmi épületétől balra, kis ligetben, csendes helyen hangulatos szálloda és étterem áll, mely egy Verdi opera, A két Foscari nevét viseli. Maga az épület is, leegyszerűsített formában, de emlékeztet valamennyire az opera helyszínére, egy velencei palazzóra.




Az 1960-as évek eleje óta létező hely a nagy Verdi-tenorhoz, Carlo Bergonzihoz köthető, egyik tulajdonosa ma is fia, Marco Bergonzi.
Konyhájukról, helyi specialitásaikról honlapjukon tájékozódhatunk.

Carlo Bergonzi (19242014) Verdi földjén, a közeli Vidalenzóban született és vált a 20. század legnagyobbnak mondott Verdi énekesévé. Busseto díszpolgára is volt. 2014 nyarán bekövetkezett halála után búcsúztatását itt Bussetóban, a szállodájával szomszédos Verdi-színházban tartották, majd Vidalenzóban, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

Most abból az operából énekel, amelyről szállodáját elnevezte: 

2017. június 23., péntek

Itt volt énekesfiú Beniamino Gigli

Recanati: San Flavianokatedrális

Olaszország, Marche régió, Macerata megye







A San Flavianokatedrális régi templom helyére az 1200-as évek elején épült. Azóta természetesen számtalan alakítást ért meg, de középkori jellegét megőrizte.

A templom meghatározó szerepet játszott Beniamino Gigli életében. Miután apja kis cipészműhelyét a gyári tömegtermelés tönkretette, a papa megpályázta a katedrális harangozói állását, amit el is nyert. Ekkor családjával a templom terére, szolgálati lakásba költözött. Maga Gigli így írt erről emlékirataiban:

Éveken át úgy éreztem, mintha [a katedrális] saját otthonomhoz tartozott volna. Az itt folyó misék mindennapos életemnek ugyanúgy részét alkották, mint az evés, alvás vagy iskolábajárás, mivel ilyenkor apámnak fel kellett másznia a toronyba, hogy meghúzza a harangot; a zene, a kántálás, a tömjénfüst, a kórus ugyanakkor első találkozásomat jelentette a misztériummal, s első költői élményem volt.

Quirino Lazzarini, a templom kórusvezető-orgonistája tanította a kis Giglit először zenére, éneklésre, az 1890-es évek második felében:

Még hétéves sem voltam, amikor Maestro Quirino Lazzarini, a katedrális orgonistája megkérte a szüleimet, járuljanak hozzá, hogy belépjek a Schola Cantorumba. Ezt a fiúkórust ő alapította a katedrálisban, a szomszédos Loreto város bazilikájának kórusát véve mintául. Maestro Lazzarininek nagyon sokkal tartozom. Rendkívüli ember volt, a zene önzetlen rajongója, végtelenül jóindulatú és türelmes a kisfiúkkal, akikben a tehetség legcsekélyebb jelét fedezte fel. Kórusának kiépítése, mely a mi kis világunkban hamarosan egész jó hírnévre tett szert, büszkeséggel töltötte el. [...] A Schola Cantorumban vagy húszan énekeltünk. Jó ideig én voltam a bébi, és a maestro kénytelen volt egy zsámolyra állítani, hogy kobakom az orgonakarzat fölött látható legyen. [...] Miután egy ünnepi nagymisén elénekeltem első szólószerepemet, teljes bizonyossággal tudtam, hogy énekes akarok lenni.


A katedrálisban emléktábla is idézi Gigli alakját, szövegét szintén önéletrajzából vették:





Magyar fordítása:
Hatéves koromtól kezdve a katedrális árnyékában nőttem fel: ő alakított, tanított, s nyújtotta életem első lehetőségeit. Elsősorban énekelni tanított.


Forrás:

Beniamino Gigli emlékiratai. Bp. Zeneműkiadó, 1984

2017. június 20., kedd

Verdi szülei esküvője

Busseto: Piazza Santa Maria
Chiesa di Santa Maria Annunziata

Olaszország, Emilia-Romagna régió, Parma megye


 



Busseto fő utcája, a via Roma elejére sétálva érjük el a piazza Santa Mariát. Itt áll a Gyümölcsoltó Boldogasszony (Santa Maria Annunziata) tiszteletére szentelt templom.


Forrás: Di Casalmaggiore Provincia - Opera propria, CC BY-SA 3.0

Forrás: Bussetolive.com



Eredetileg a 1415. század fordulóján épült. 1804-ben Giuseppe Cavalli tervei szerint teljesen átépítették klasszicista stílusban.

1805. január 31-én itt házasodtak össze Verdi szülei: Carlo Verdi (17851867) szatócs, fogadós és Luigia Uttini (17871851) szövőnő.

Házasságuk sokáig gyermektelen volt. Halhatatlanná vált fiuk, Giuseppe Verdi 1813 őszén jött a világra. 1816-ban aztán egy kislányuk is született, de ő tízes éveinek közepén meghalt.

Verdi ifjú korában a templom nagypénteki körmenete számára négy notturnót komponált, melyek elvesztek sok akkori művével együtt.

2017. június 18., vasárnap

Menuhin iskolája és sírja

Stoke d'Abernon: Cobham road
The Yehudi Menuhin School

Surrey, Egyesült Királyság




Yehudi Menuhin (19161999) 1963-ban Londonban iskolát alapított 819 éves zenei tehetségek számára, amit a következő évben vidéki környezetbe, természetközelbe, a Surrey-beli Stoke d'Abernon falucskába helyezett át. 


 
Forrás: www.tes.com

Iskoláját pályája megkoronázásának és reményei szerint az utókor számára időtálló hagyatékának tekintette, amelyen keresztül élete minden tapasztalatával és bölcsességével fordult az ifjú muzsikusnemzedékek tehetségeinek felfedezése, nevelése felé. 
Szerencsére sokáig, jó három és fél évtizedig volt módja vele törődni: ő fektette le az iskola működésének elméleti alapjait, felügyelte a tanárok szerződtetését, odaítélte az ösztöndíjakat. Maga is adott órákat és hívott meg nagy előadókat kurzusokat tartani

1993-ban Erzsébet királynő a "Baron of Stoke d'Abernon" címmel ruházta fel a művészt.

Menuhin 1999. március 12-én, 82 éves korában Berlinben hunyt el. Itt, az iskola parkjában temették el, egy fa alatt, amelyet halála előtt két évvel ő ültetett. 

Forrás: U3asiles.org.uk


Közelében nyugszik felesége, a 2003. január 25-én elhunyt Diana Gould Menuhin.

Forrás: findagrave.com


Források:

Monsaingeon, Bruno: Menuhin-varázs. Bp. Holnap Kiadó, 2014 
www.findagrave.com 



2017. június 16., péntek

Schikaneder és Lehár kastélya Bécsben

Bécs, 19. kerület: Hackhofergasse 18.

Ausztria



Bécs Nussdorf városrészében, közel a Dunához, érdekes, a 17. század végéről származó palotácska áll, melyet a sétáló elől sajnos elrejt az épületegyüttes utcai, egyszerű városi háznak látszó szárnya. Ennek bal oldalán, a csúcsíves ablakok mögött hangulatos kis kápolna található.




Aki beléphet a főbejáraton, két oldalszárnyat lát, melyek kis udvart fognak közre, s a szemben lévő három kapu egyikén át juthat el a tulajdonképpeni kastélyhoz. Mögötte nagy kert található, teraszokkal, kőmellvédekkel, fenyőkkel, rózsákkal, ápolt gyeppel, középen tavacskával. 





ITT még több képet nézegethetünk a helyszín mai állapotáról.

Az ingatlan 1802 és 1812 között Emanuel Schikaneder tulajdona volt, aki ebben az időben járt sikerei csúcsán: megvásárolta, részben az egy évtizeddel korábban bemutatott Varázsfuvola jövedelméből a Theater an der Wien-t és még erre a tuszkulánumra is futotta. Mennyezetfreskói, melyek a Varázsfuvolából mutatnak jeleneteket, ebből az időből származnak. Ám színházi vállalkozásai hamarosan becsődöltek, utolsó napjait, terveivel ellentétben a kevésbé vonzó Józsefvárosban volt kénytelen leélni...

A kastélyt 1932-ben az akkor már hatvanon túl járó Lehár Ferenc vásárolta meg; részben befektetési céllal, hogy vagyonát megőrizze a gazdasági világválság idején, és ő is azt gondolta, mint Schikaneder, hogy ideális hely lesz élete alkonyának eltöltésére. Nagyon szerette házát, mindent megőrzött és gondosan ápolt. Itt írta Giuditta című operettjét.

A szalon Lehár idejében


Ám hamarosan jött a háború, aminek végét súlyos betegen, Bad Ischl-ben vészelte át. Ott kapta a hírt, hogy Bécs felszabadulásának kaotikus időszakában fosztogatók kirabolták kastélyát, kiszórták felbecsülhetetlen relikviáit, dokumentumait, mozdítható bútordarabjait... 
A nyugalmasabb Svájcban töltött rövid időszak után 1948-ban Lehár gyakorlatilag meghalni jött vissza Ausztriába, újra Bad Ischl-be. A bécsi kastélyt testvére, Antal örökölte.

Az ingatlan ma is magántulajdonban van. Egyes források szerint kis Lehár-magánmúzeum található benne, mely bejelentkezés után látogatható, bár nem találtam, hogy ezt a világhálón hirdetnék.

Utcafronti részén három emléktáblát láthat a sétáló: két egykori tulajdonosa, Schikaneder és Lehár mellett táblát kapott Richard Tauber, Lehár jó barátja, művei tenor-szerepeinek ihletője és kiváló előadója. Biztosan többször járt itt, sőt, esküvője is az itteni kis kápolnában volt... 

Schikaneder emléktáblája

Lehár Ferenc emléktáblája

A legújabb, magán-kezdeményezésű emléktábla



Források:

Schneidereit, Otto: Lehár. Bp. Zeneműkiadó, 1988
https://www.wien.gv.at/wiki/index.php/Schikanederschl%C3%B6ssel
http://www.burgen-austria.com/archive.php?id=246


2017. június 13., kedd

Itt írta Verdi a Rigolettót

Busseto: Via Roma 56. Palazzo Orlandi

Olaszország, Emilia-Romagna régió, Parma megye








A fő utcai palotasor szép ám jelenleg kissé elhanyagolt épülete az Orlandipalota, korábbi nevén Palazzo DordoniCavalli.



Arisztokrata tulajdonosa, Annibale Dordoni az 1800-as évek elején klasszicista stílusban építtette a helybeli Giuseppe Cavalli mesterrel. Belső kialakításának köszönhetően a legmodernebb épület volt akkor Bussetóban. Néhány évvel később az építész fia, Antonio Cavalli vásárolta meg. Következő tulajdonosa Giuseppe Verdi lett, aki 1845. október 6-án kötötte meg a szerződést, nagy összeget fizetve érte.

Ezt a kopogtatót Verdi is biztosan használta



Verdi számára az egész világ megváltozott Bussetóban eltöltött gyermek és ifjúkora óta. 1842-ben színre került Nabucco című operája révén, amit sorra követtek további művei, Itália egyik legismertebb személyiségévé vált, s ez magával hozta az anyagi jólétet is. Viszont addigra családját elveszítette: két kisgyermeke halála után, 1840-ben fiatal felesége is elhunyt.

Az Orlandipalotában eleinte Verdi szülei laktak. A zeneszerző 1849-ben költözött ide. Addigra elmélyültek kapcsolatai Giuseppina Strepponi kiváló szoprán énekesnővel, akit ide hozott, ifjúsága városába és itt éltek együtt 1851-ig. Kettejüknek Bussetóban letelepedni Verdi katasztrofális döntésének bizonyult, hiszen elhunyt felesége a város prominens családjából származott, akik egészen közel is laktak ehhez a palotához. A bussetóiak bizony zokon vették Giuseppina jelenlétét, akinek így számos megaláztatást kellett elviselnie, hiszen a pár nem is volt összeházasodva (csak 1859-ben került sor esküvőjükre). Verdi kapcsolata ekkoriban apósával, Antonio Barezzivel is mélypontra süllyedt. A szeretetreméltó Giuseppina szerencsére hamarosan "meghódította" Antonio urat, így visszaállt közöttük a harmónia. 

Ebben a palotában komponálta Verdi Luisa Miller, Stiffelio és Rigoletto című operáit; sőt, állítólag dolgozott itt a Trubadúron is. Közben több részletben megvásárolta a közeli Sant Agatabirtokot, ahova 1851 májusában Giuseppinával együtt átköltöztek. Attól kezdve életük végéig az volt első számú otthonuk.

Az Orlandipalota Verdihez kötődő története azonban még nem zárult le: 1867. január 14-én itt halt meg apja, Carlo Verdi.

1888-ban az épületet az Orlandi család vásárolta meg. 1913-ban és 1926-ban, amikor a bussetói Verdi színházban vezényelt, benne lakott Arturo Toscanini.

Angelo Orlandi, aki a Barezzi család leszármazottja is, egy időben néhány termét, köztük a reprezentatív szalont múzeumként megnyitotta.

Ez volt Verdiék szalonja... itt már múzeum


2012-ben az Orlandi-örökösök eladták az épületet. Én 2016 augusztusában jártam Bussetóban akkor néptelennek tűnt, kapuja bezárva, a múzeum megszüntetve, mindössze a földszintjén működött egy pizzéria. Eladása óta sokat cikkeznek a tervekről, miszerint a város zeneiskolát szeretne benne felállítani. Ebben a pillanatban ez még a jövő zenéjének tűnik... 


A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2016 augusztusában készítettem

2017. június 12., hétfő

Darius Milhaud gyerekkorának helyszíne

Aix-en-Provence: 2, place Barthélémy Niollon

Franciaország, Provence-Alpes-Côte d'Azur régió, Bouches-du-Rhône megye



 



Provence egykori fővárosa a Saint Victoire-hegy által védett helyen, Marseille-től 30 km-re északra fekszik. Ma gyógyfürdőhely, a művészetek, a kutak és a platánok városa.

Ebben a 17. századi, 1670-ben épült, Logis du Bras d’or-nak (Aranykar) nevezett házban töltötte gyermekkorát Darius Milhaud.

Forrás: monumentum.fr


A lexikonok, életrajzok szerint itt is született 1892. szeptember 4-én, de Armand Lunel: Mon ami Darius Milhaud (Barátom, Darius Milhaud) című könyve szerint anyai nagyszülei házában, Marseille-ben látta meg a napvilágot.

Zenei tehetsége korán megmutatkozott: három éves korában zongorán lejátszotta az utcán hallott olasz dalt. Később hegedülni tanult, koncertekre járt. A helyi Mignet gimnáziumban tanult, ott volt osztálytársa Armand Lunel, aki később az említett könyvet írta róla. Amikor már a párizsi Conservatoire-ban tanult, akkor is mindig hazajött ebbe a házban vakációzni.

A családi otthont megörökítette önéletrajzi könyvében, mely magyarul Életem partitrúrája címmel jelent meg (ford. Justus Pál, Zeneműkiadó 1964):

Házasságkötésük után szüleim Aix-en-Provence-ban rendezkedtek be az „Aranykar”-ban. Ebben az öreg házban pergett le a gyermekkorom. Igen korán megnyílt a szívem a környező tájra, és érzékenyen fogtam fel az ismerős zajokat. Az Aranykar a város közepén épült azon a kis téren, ahol az Avignoni út és a Sextius sétány találkoznak. Szobám ablakából végigláttam a Sextius sétányon egész a Gyógyforrás épületéig, s ez valóban szórakoztató volt, főként vasárnapokon! Bámultam a kordékat, az öszvéreket, a sokféle holmit és a parasztokat, akik kék köpenyben voltak, mint Cézanne képein, s hosszan üldögéltek, ittak és kártyáztak a kávéházakban. Volt egy „déli szobánk”, éppen az én szobámmal szemben; főként ebben a szobában éltem: a játékszobám, a tantermem, majd a zeneszobám volt. … Lakásunk az Aranykar egész első emeletét foglalta el. A földszinten apám rendezte be mandulakereskedelmi cégének irodáit (a céget még nagyapja alapította 1806-ban). 

Milhaud megérte, hogy 1967-ben emléktáblával jelölték meg gyerekkorának és ifjúságának házát.

Forrás: http://www.paca.culture.gouv.fr

Már betegen az ünnepségen (Forrás: www.paca.culture.gouv.fr)

Hallgassuk meg egy zenekari művét, melyet szülőföldje, Provence inspirált:

Beköszöntő

Beköszöntő

Hosszas töprengés után indítom el új blogomat. Ebben is zenei emlékhelyek lesznek, de külföldiek. Eredetileg úgy terveztem, hogy a Katali...