A Mátyás-templom zenéje

Budapest I. Szentháromság tér 2. Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom)

A Várnegyed — s mondhatjuk, hogy az egész főváros — legtöbbet emlegetett, legismertebb, nagy múltú műemléke a Nagyboldogasszony–templom, vagy ahogyan legtöbbször emlegetjük, a Mátyás–templom.

Forrás: concertbudapest.com

Első formájában a tatárjárás után, 1255 és 1269 között épült kora gótikus stílusban. Háromhajós, álkereszthajós, kéttornyú bazilika volt. Részletformáiban az északfrancia gótikához igazodott, burgundiai késő román jegyekkel kiegészítve. A későbbi évszázadokban többször bővítették, alakították. Nagy Lajos uralkodásának idején, 1370 körül készítették el nagy délnyugati kapuját, amely oromzatában Mária halálát elevenítette meg. Miután 1384-ben a déli torony ledőlt, a sérült épületet a 14–15. század fordulóján nemcsak kijavították, hanem lényegesen át is alakították. Ekkor keletkezett a kora gótikus bazilika helyett a háromhajós, érett gótikus csarnoktemplom. Mátyás idejében is történtek az épületen jelentős változások: a déli mellékszentélyhez toldaléképítményt, valószínűleg királyi oratóriumot építettek, s ekkor építették fel újra a ledőlt tornyot. Gazdagodott belső díszítése is.

A török uralom súlyos megpróbáltatásokat hozott az épületre: 1541-ben mecsetté alakították, belső berendezése és falfestései elpusztultak. Buda visszafoglalásakor már szerencsére nem érte kár. A ferencesek, majd a jezsuiták kapták meg, akik királyi és főpapi támogatással rendbe hozták; kollégiummal, illetve papneveldével bővítették, s a templom gótikus belsejét a későbbi évtizedekben gazdag barokk berendezéssel látták el.
1862-ben a főszentély alatti kriptában helyezték el III. Béla és felesége, Châtillon Anna földi maradványait, amelyeket 1848-ban a székesfehérvári bazilikában találtak meg.

A Schulek-féle átépítés előtt

Röviddel azután, hogy 1867-ben itt koronázták meg Ferenc Józsefet és Erzsébet királynét, elkezdődött a templom nagyszabású és gyökeres helyreállítása a 19. század egyik legjelentősebb magyar építésze, Schulek Frigyes vezetésével. A munka célja a kor fokozott reprezentációs igényeinek kielégítése volt az akkori felfogásnak megfelelő műemléki helyreállítás keretei között. Schulek munkájának eredményeképpen nagyjából a 13. századi állapotot adja vissza a nyugati homlokzat két alsó szintje, a főszentély és az álkereszthajó. A csarnokhajó a 14–15. század fordulóján történő átalakítás, a déli torony pedig Mátyás király építkezéseit érzékelteti. Állagában csupán az alapfalakra épült főfalak és hajópillérek magja eredeti, valamint részben a Mária–kapu és a nyugati kapu kis része. A falfelületek mindenhol újak, ugyanígy a hiteles helyükön lévő, hiteles formájú faragványok is. A korábbi barokk belső helyett Schulek gótikus ízlésű, az átépítésbe szervesen beleillő berendezést készíttetett. A fal– és üvegfestés tervezését Székely Bertalan és Lotz Károly végezte. A templom alakos festményei Lotz, a Szent István–kápolnában és a déli előcsarnokban Székely Bertalan munkái.

A templomot 1944/45-ben ismét nagy károk érték, amelyeket a schuleki állapotnak megfelelően állítottak helyre 1954 és 1970 között.

A Nagyboldogasszony–templom mint a királyi Vár főtemploma — a 14. század elejétől a budai német polgárok plébániája — kezdettől országos jelentőséget kapott: fontos országos, nagy reprezentációt igénylő események: zsinatok, hálaadó– és gyász–istentiszteletek, esküvők helyszíne lett. 1308-ban itt koronázták meg Károly Róbert királyt. Bár 1867-ig a templom falai nem láttak több királykoronázást (ezek tradicionális helyszíne Székesfehérvár volt), az új uralkodó — koronával a fején — mindig a Nagyboldogasszony–templomban mutatkozott be a főváros és az ország népének.

Mivel ezen események fontos része a zene, a templom nemcsak a történelemben és az építészetben, hanem a magyar zenetörténetben is kiemelkedő szerepet játszott. Zenei élete már fennállásának első két évszázadban jelentős. A budai magyar polgárok templomához hasonlóan (melyből ma már csak a Mária Magdolna-torony áll a Kapisztrán téren) a Nagyboldogasszony–templom is tartott fenn iskolát, amelyben zenét is tanítottak, s a diákokból és más muzsikusokból a templomnak önálló ének– és zenekara volt. Zolnay László feltételezése szerint a budai magyar és német plébánia között a zenében is bizonyára vetélkedés alakult ki. Források bizonyítják, hogy 1494-ben a Nagyboldogasszony–egyház férfi– és gyermekkara II. Ulászló király udvarában már többszólamú darabokat énekelt.

A templom szerepének és zenei életének középkori fénykora igazán Zsigmond és a Hunyadiak korában bontakozott ki. 1424-ben Zsigmond itt fogadta a görög császárt, akivel együtt vett részt az úrnapi körmeneten. Zsigmond kora óta volt szokás a fontos hadjáratok győzelmi zászlóit, jelvényeit a templomban elhelyezni, ünnepélyes hálaadás keretében. Mátyást is itt fogadták az ország főrendjei újonnan megválasztott királyként, itt zajlott a zenés ünnepi istentisztelet. Nagy pompával ugyancsak itt tartották Mátyás esküvőjét első feleségével, majd 1446-ban második feleségének koronázási miséjét. Ezeken az országos reprezentációs ünnepségeken a királyi muzsikusok is közreműködtek, akiknek jelenléte kisugárzott a templom zenei együttesére is.

Buda török kézre kerülésekor a gyorsan dzsámivá alakított templomban tartotta meg Szulejmán szultán a hálaadó istentiszteletet. 145 éven keresztül naponta ötször felhangzott a toronyban a müezzin éneke, s a környező utcákon török hegedűsök, síposok zenéltek.

1686-ban, Budavár visszafoglalása után a jezsuita rendház kapta meg a templomot. A szomszédságában létesített rendház, gimnázium és főiskola megfelelő hátteret teremtett a liturgikus zenei élet újjászervezéséhez és magas szinten tartásához. Rövidesen a rendi énekesek mellett szólamonként egy–egy fizetett énekes, valamint hangszerjátékosok (hegedűsök, csellista, bőgős, oboisták, trombitások, üstdobos és orgonista) tartoztak a rendszeresen muzsikáló együtteshez. Előadásukban a jezsuiták által művelt barokk stílusú, nemzetközi egyházi zene hangzott fel: részben Bécsben működő osztrák, valamint ott letelepedett külföldi zeneszerzők (Caldara, Fux, Porpora, Richter) , illetve több, főleg olasz nemzetiségű szerzők (Vivaldi, Albinoni, Carissimi, Corelli) művei.

Miután XIV. Benedek pápa 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet, Mária Terézia Buda városát ruházta fel a templom kegyúri jogaival. Ekkor zenei téren a szoprán és alt szólamokban a fiú énekeseket nők váltották fel, s a zenekar gerincét is hivatásos muzsikusok alkották. Tovább bővült a hangszerjátékosok és a kórusban alkalmazott kisegítők száma, lehetővé téve nagyobb szabású misék műsoron tartását. A repertoárban a „rendi” szerzők helyét átvették a bécsi klasszika mesterművei, s a városi tanács által kinevezett világi karnagyok egyházi darabjai. A 18–19. század fordulóján jeles karnagy volt Seyler József (1778–1854). Az ő vezényletével a Mátyás–templomban gyászmise keretében hangzott fel először Mozart Requiemje. Seyler maga is komponált egyházi zenét, d–moll miséje ma is a repertoár része. A 19. század közepének jeles regens chori-ja volt Adler György (1789–1862). A termékeny zeneszerzőt és kiváló karnagyot, aki korábban a győri székesegyházban működött, illetve hegedűsként alapító tagja volt a Táborszky–vonósnégyesnek, 1838-ban nevezték ki a templom zenei együttesének élére. Hangszeres darabok mellett egyházi műveket is komponált, amelyek felhangoztak a templomban. (Lányát, Ádler Adélt, aki maga is kitűnően képzett zongorista volt, Erkel Ferenc vette feleségül. Esküvőjük ebben a templomban volt 1839. augusztus 17-én.)
A templom a 19. század közepétől kezdte visszanyerni középkor végi, országos szerepkörét. 1862-ben helyezték el ünnepélyesen a kriptában III. Béla és felesége hamvait, majd 1867-ben nagy pompával itt koronázták meg Ferenc Józsefet és Erzsébet királynét. 

Eduard von Engerth alapján Tull Ödön

A szertartás keretében hangzott fel először Liszt Ferenc Koronázási miséje. Liszt, aki élete nagy részét külföldön töltötte, 1839/40-től egyre erősebb szálakkal kötődött szülőföldjéhez. Tudott a kiegyezés előkészületeiről, s mivel figyelme az 1860-as években egyre inkább az egyházi zene felé fordult (1865-ben vette fel az alsóbb egyházi rendeket), nagyon szerette volna, ha őt bízzák meg a történelmi jelentőségű napot megpecsételő koronázási mise megírásával. Jó barátja, Augusz Antal közvetítésével a megbízást meg is kapta Scitovszky hercegprímástól, s el is készült a kompozícióval (Graduáléval 1869-ben egészítette ki). A megvalósítás azonban — ugyanúgy, mint az Esztergomi mise esetében — az udvari szabályzatba, s világi és egyházi személyek intrikáiba ütközött. A magyar közvélemény, amikor értesült Bécs kerékkötő szerepéről, nemzeti méltóságában érezte sértve magát, s jeles politikusokból és zenészekből álló bizottság magához Erzsébet királynéhoz fordult. Kompromisszumos megoldás született: Liszt miséje elhangozhatott, de a bécsi udvari muzsikusok előadásában, az udvari karnagy vezényletével. Liszt, aki meghívót sem kapott az eseményre, mintegy titokban, a karzatról hallgatta végig művét, majd a szertartás többi részét nem várva be, gyalog indult haza. Ábrányi Kornél így írta le a jelenetet:

A budavári Mátyás–templomtól kezdve… a nép százezrei képeztek sorfalat a számtalan tribünök díszes közönségétől szegélyezve. Mindenki várta a gellérthegyi ágyúk dörgését, mely jelzendő volt a királyi menet elindulását. De ezt egyszerre egy elementáris erővel kitört éljen–dörgés előzte meg az egész hosszú vonalon… Mindenki azt hitte, hogy a dörgő éljenek a közeledő díszmenetet illetik, pedig csak a nagy művész ünnepélyes alakja volt látható, ki a nép hosszú kétfelé oszlott sorfalai közepén haladt meghatottan egymaga, ünnepi fekete talárban, hajadonfővel, oroszlánsörényű haját lobogtatta a nyári szellő…

1874 és 1896 között, a renoválási munkálatok idején a Mária Magdolna–templom adott helyet a Mátyás–templom istentiszteleteinek. Ebben az időszakban volt a templom plébánosa az egyházi zene történetével tudományosan is foglalkozó Bogisich Mihály (1839–1919), zenei vezetője pedig Vavrinecz Mór

Vavrinecz Mór

(1858–1913), aki a felújítás után is, egészen 1913-ig töltötte be posztját. Kéziratban maradt számos kompozíciója ma is fellelhető a templom kottatárában. A 20. század első felében Sugár Viktor (1872–1942) működése volt meghatározó: 1904-től orgonista, később másodkarnagy, 1919-től 1942-ben bekövetkezett haláláig pedig a templom karnagya volt. Zenei együttesét számbelileg is felfejlesztette, s megszólaltathatták a zeneirodalom legnagyobb egyházi remekműveit (például Beethoven Missa Solemnis-ét, Liszt miséit, Dohnányi Ernő Szegedi miséjét).




1936. szeptember 2-án ünnepi szertartás keretében Sugár Viktor vezényelte Kodály Zoltán Budavári Te Deumát. A művet Budapest székesfőváros polgármestere, Szendy Károly rendelte Kodálytól Buda töröktől való felszabadításának 250. évfordulója megünneplésére. A zenei műsorban elhangzott még Matteo Simonelli elfeledett 17. századi zeneszerző Missa Buda expugnata-ja (Mise Buda visszafoglalására), amelyet Szita Oszkár fedezett fel a Vatikán könyvtárában. Sugár Viktor halála után három jeles muzsikus nyújtotta be pályázatát a templom karnagyi állására: Vaszy Viktor, Ferencsik János és Bárdos Lajos. A megbízatást Bárdos Lajos nyerte el. Karnagysága idején (1942–1962) megszüntette a zenekaros misék korábbi túlsúlyát, újra előtérbe került a gregorián, az egyházi népének és a klasszikus polifónia. Bárdos nagy érdeme, hogy a Mátyás–templomot az új magyar egyházzene műhelyévé tette. Megszólaltak Seiber Mátyás, Lajtha László, Kósa György, Halmos László, Harmat Artúr, Werner Alajos, Járdányi Pál és mások darabjai, valamint Bárdos saját művei, amelyeknek legtöbbjét a kórus számára komponálta. Bár 1948 után a főváros anyagi támogatása teljesen megszűnt, Bárdos mégis fenn tudta tartani az együttest. Ennek magyarázata az a szellemi és zenei kisugárzás volt, amely sok muzsikus számára anyagi ellenszolgáltatás nélkül — és az állami hatóságok zaklatásai ellenére is — érdemesé tette az ének– és zenekarban való rendszeres közreműködést.

Bárdos Lajos tiszteletére 1996-ban avattak a templomban emléktáblát:

BÁRDOS LAJOS

1899–1986

ZENETUDÓS, KARNAGY, ZENESZERZŐ

HALÁLÁNAK 10. ÉVFORDULÓJA EMLÉKÉRE,

AKI 20 ÉVEN ÁT /1942–1962/ VOLT A

MÁTYÁS TEMPLOM KÓRUSÁNAK

KARNAGYA.

BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT

BÁRDOS LAJOS TÁRSASÁG

1996

Bárdos után Kósa Sándor, majd 1966-tól napjainkig Tardy László irányítja a főtemplom zenei együttesét.

Orgonazene:
Mint Zolnay László írja, Magyarországon az a capella egyeduralmát a 13–14. századtól kezdte elhódítani az orgonák megjelenése, az orgonával kísért énekes muzsika, s a hangszer átalakító erővel hatott vissza magára az egész zenei életre. A Boldogasszony–templom első orgonájának eredete homályba vész, de a Thuróczy–krónika így ír a Mátyás királlyá választása utáni budai ünnepségekről:

...a templomok harangjai meghúzattak és azokban harsona, orgona és zeneszó dicsőíté az Istent.

Az akkori orgona még nem a mai hangszerek királynője volt, hanem általában kisebb méretű, hordozható hangszer. A török hódoltság után, a templom rendbetételekor orgonakarzatot alakítottak ki a templomban, s 1688-ban Széchényi György esztergomi érsek egy száz forint értékű pozitív–orgonát adományozott. Alig hét évvel később Esterházy Pál, a zenekedvelő és zeneszerző nádor a zenés misék fényének emelésére kibővíttette a templom kórusát s arra új, valószínűleg nagyobb orgonát állíttatott. Ez a hangszer közel harminc évi működés után a templomban bekövetkezett tűz áldozatául esett. Ezután néhány évtizedenként új és nagyobb orgonával szerelték fel a templomot. Közülük említésre méltó egy Martin nevű mester munkája, aki 1747-ben két egyforma orgonát készíttetett a Nagyboldogasszony– illetve a Mária Magdolna–templom számára. 1768-ban ismét nagyobb hangszer építésébe fogtak egy rendtárs örökségéből. Ez az ismeretlen mester által épített orgona szólt 1867-ben Liszt Ferenc Koronázási miséjében. A templom nagy felújítása után Dangl Antal aradi orgonaépítő készített új orgonát. Ennek faragott, neogótikus szekrényét Schulek Frigyes tervezte. A szekrényen álló angyalszobron Liszt Ferenc arcvonásait vélik felismerni. Ez a hárommanuálos, mechanikus, kúpládás hangszer azonban a templom zenei és művészi igényeinek nem tudott megfelelni. Új hangszer építéséhez magyar királlyá koronázásának negyvenedik évfordulója alkalmából Ferenc József adományozott 50 000 koronát. A munkával a jägerndorfi Rieger–orgonagyárat bízták meg, amely 1909-ben Sugár Viktor karnagy és orgonaművész tervei szerint építette fel a későromantikus stílusú, négymanuálos, 77 regiszteres orgonát (Op. 1500). Ennek egy részét, a IV. manuál sípjait a kor divatjának megfelelően a templom padlásán helyezték el, hangját egy 14 méter hosszú facsövön, a mennyezeten keresztül vezették a templomhajóba. Az 1931-ben kibővített hangszer 1944/45-ben erősen megsérült. Ideiglenes helyrehozása után csak 1984-re lett készen — ismét a Rieger– gyárban az ötmanuálos, 85 regiszteres, elektropneumatikus traktúrájú nagyorgona, amelyet a Schulek Frigyes által tervezett neogót orgonaszekrénybe építettek be. 2009 és 2014 között a hangszert ismét felújították.

A Rieger-orgona átadása után készült el a templom Béla–kápolnájában elhelyezett kétmanuálos, 18 regiszteres távmű. Ez a hangszer megszólaltatható a nagyorgona játszóasztaláról, de önállóan is használható a liturgia vagy a templomtérben rendezett koncertek kíséretére.

A Mátyás-templom harangjairól ITT találhatunk részletes ismertetést képekkel. Készült róluk video-összeállítás is:

Végül két kultúrtörténeti érdekesség, mely zenével is kapcsolatba hozható:

A templom északkeleti oldalához 1409 körül Garai Miklós nádor kápolnát építtetett családi sírboltnak. Az idővel rommá lett épületet a 19. századi újjáépítéskor Schulek Frigyes lebontatta, s helyébe rekonstruált mását építtette fel. A munkálatok közben egy fiatal nő állkapocs nélküli agykoponyájára bukkantak. A koponyarelikviát máig mint Garai Máriának, Hunyadi László jegyesének csontmaradványát őrzi a templom. Garai Mária — Gara Mária néven — egyik főszereplője első nemzeti operánknak, Erkel Ferenc Hunyadi László című művének. Ma a Garai-kápolna helyére Schulek által tervezett Szent István-kápolnában meg is tekinthetjük a történelmi ereklyét. Képet ITT láthatunk róla.

A másik történet a török időket idézi:

1541. szeptember 2-án, alig pár nappal azután, hogy a török csellel elfoglalta Budát, a szélsebesen dzsámivá átalakított Nagyboldogasszony–templomban tartotta meg Szulejmán szultán a győzelmi hálaadást. Ekkor és itt halt meg, vallásos áhítata közben Gül Baba. A történészek szerint a szultán a bektasi rend tagjait bízta meg azzal a feladattal, hogy a török csapatok Buda alá való érkezése előtt a városhoz közel alapítsanak egy iszlám vallási központot. A rend tagjai elsősorban szerzetesek, dervisek voltak, de — szükség esetén — katonai feladatokat is ellátnak. Az ő vezetőjük volt Gül Baba, aki főként békés természetéről, verseiről, természetszeretetéről vált ismertté. Türbéje, azaz síremléke ma is látható a Rózsadombon, a Margit–híd budai hídfőjének közelében. A Rózsák atyjának is nevezett Gül Babáról Huszka Jenő nagy sikerű operettet (1905) írt.

 

Frissítés: Az emlékhely történetét később - két részben - megírtam a Papageno Kataliszt blogjában:

1. rész

2. rész

További Bárdos Lajos-emlékhely a Zenevándor blogban:

Budapest Attila út 43. Egy jeles alma mater


Források:

Entz Géza: A budavári Nagyboldogasszony–templom és a Halászbástya. Bp. Corvina,1974
www.matyas-templom.hu
kolostor.blogspot.hu
Zolnay László: A budai Vár. Bp. Gondolat, 1981
Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból. Bp. Magvető, 1977
Brockhaus Riemann zenei lexikon. Bp. Zeneműkiadó, 1983–1985
D. Nagy András: Epizódok az Erkel család életéből. = A nemzeti romantika világából. Bp. Püski, 2005
Walker, Alan: Liszt Ferenc. 3. Az utolsó évek. Bp. Editio Musica, 2003
Hamburger Klára: Liszt kalauz. Bp. Zeneműkiadó, 1986
Ábrányi Kornél, id.: Életemből és emlékeimből. Bp. 1897
Zolnay László: Mozaikok a magyar újkorból. Bp. Kozmosz, 1986
Göblyös Péter: "Meghalt a cselszövő". Erkel Hunyadi László operájának osteológiai vonatkozásai. = Osteológiai Közlemények 2015. 1-2.