Errefelé lakott Rózsavölgyi Márk

 Baja, Madách utca


 

A mai Madách utcában, ma már pontosan nem meghatározható helyen lakott az 1810-es évek közepétől RÓZSAVÖLGYI MÁRK (1789 k.–1848), a verbunkos utolsó nagy mestere, a csárdás atyja. Mivel akkoriban a muzsikus már meglehetős ismertségnek örvendett országszerte, feltételezhető, hogy inkább a hosszú utca elején lakhatott, közel a zsinagógához és a városközponthoz.

A Madách utca eleje napjainkban

Rózsavölgyi (akkor még Rosenthal) Márk és Baja kapcsolatáról a hegedűvirtuóz–zeneszerző 1834-ben Pesten írott önéletrajzában a következő olvasható:

1813-ban felmondtam állásomat [első hegedűs volt a Magyar Színjátszó Társulatnál] s nagy hangversenykörútra készültem Oroszországba. El is indultam, de mikor Bajára, Bács megyébe kerültem, s ott a legnagyobb sikerrel két hangversenyt adtam, beleszerettem egy ottani nagyon csinos kislányba, s el is vettem feleségül. A mai napig ebből a házasságból egy kislány és két fiú született. Szeretett feleségemmel alig hat esztendeje éltem boldogan és megelégedetten Baján, amikor 1819 április utóján éjjel a tűzvészben minden vagyonomat elvesztettem, 11-től 1-ig ugyanis 375 ház égett le. 

A szép bajai lányt, Szlovák Henriette-et 1814-ben vette feleségül. Ezzel nemcsak hazai, hanem külföldi útjairól is lemondott. Baján harmonikus, örömteli családi életet élt. Itteni hangversenyei anyagilag is sikeresek lehettek, muzsikusként kijárt számára a társadalmi megbecsülés. Egy zenekedvelő helyi földbirtokos, Szentgyörgyi Horváth János személyében olyan pártfogója is akadt, aki pénzt ajándékozott számára, hogy itt maradjon és sokat muzsikáljon. Amikor már három éve élt Baján, egyre többször és hosszabb ideig utazott a Dunántúlra, ahol a nagyobb városokban — a leggyakrabban Pécsett — sikeres hangversenyeket adott, ezáltal jómódúvá lett. Amikor csak tehette, hazament családjához, s mert a zenekedvelő bajaiak is látni, hallani kívánták. A mai Madách utcában — amelynek régi hivatalos neve Újvilág, majd Istvánmegyei utca volt, de a lakosság csak Zsidó utcának nevezte — lakott addig, amíg házát az 1819. április 17-én keletkezett tűzvész el nem hamvasztotta. Elégett minden értéke: könyvei, kéziratai, kottái, bútorai. A koldusbotra jutott zenészt szükségszállásán meglátogatta a város néhány előkelősége, segítségüket felajánlva, de Rózsavölgyi elhagyta Baját, ahol mind ez ideig életének legnagyobb öröme és legnagyobb csapása érte.

Forrás: http://keptar.oszk.hu/027200/027268

Ezután hangversenykörutakat tett, majd a temesvári színházban volt zeneigazgató és szólista. Idézzünk ismét önéletrajzából:

Két évig laktam ott [Temesváron], azután feleségemmel és két gyermekemmel visszatértem Bajára, ahol a legnagyobb lelkesedéssel fogadtak. Itt ismét vidáman éltem kis családommal, főleg zene- és szépírásórákból. Farsang idején egymás után 12 évig a magam zeneigazgatója voltam, minden évben mindenfajta új táncdallamot komponáltam, amelyek mindig nagyon tetszettek. 1824-ben a tek. Veszprém vármegye Veszprémbe hívott Mivel szerzeményeim egész Magyarországon mindenfelé nagyon tetszettek, a tek. Bács vármegye számomra évi 400 Ft kegydíjat biztosított, azzal a feltétellel, hogy mindig Bács vármegyében kell élnem. Mivel azonban láttam, hogy gyermekeim nőnek s egy nagyvárosban sokkal jobb nevelést kaphatnak, ez a gondolat arra késztetett, hogy Pestre költözzem. 1833 májusában tényleg elhagytam Baját, hogy Pestre menjek lakni; ezzel elvesztettem Bács megye kegydíját.

Hogy második bajai tartózkodása idején, 1821 és 1833 között Rózsavölgyi hol élt, esetleg ugyanezen a környéken-e, arról nem szólnak a források. De elképzelhető, hogy abban az évtizedben is errefelé lakott, hiszen a zsidó származású családok jó része a zsinagóga környékén élt.

Ebben az időben, 1822-ben Baján született meg fia, Rózsavölgyi Gyula - aki majd 1850-ben megalapítja a Rózsavölgyi és Társa Zeneműkiadót.

Rózsavölgyi Márk Baján alkotta műveinek egy részét, illetve itteni élményei ihlették azokat. Távozása után szerzeményeit a híres bajai Vajda cigánydinasztia még sok évtizedig játszotta. Bár két ízben is, s összesen majdnem két évtizedig élt Baján, a városban sokáig semmilyen elnevezés nem idézte a verbunkos utolsó nevezetes mesterének alakját. 2010-ben végre a városközpontban egy kis teret neveztek el róla a csárdás-táncoló Guinnes-rekord teljesítése kapcsán.

Források:

Réti Zoltán: Rózsavölgyi Márk. Átdolg., bőv. kiad. Bp. Athenaeum 2000, cop. 2001
Bánáti Tibor Bajai arcképcsarnok. Baja, Türr Múzeum, 1996
Legány Dezső: A magyar zene krónikája : zenei művelődésünk ezer éve dokumentumokban. Bp., Zeneműkiadó, 1962. /Magyar zenetudomány 4./

A "Kataliszt" jelzésű fényképet 2007-ben készítettem

Liszt a fehérvári püspöknél

Székesfehérvár, Városház tér 5. Püspöki palota

A monumentális püspöki palota 1780 és 1803 között épült a középkori királyi bazilika nyugati részének alapfalai fölött, jórészt annak köveiből. Építője feltehetően Riedel Jakab volt.

A palota alapvetően barokk architektúráján copf stílusú díszítőelemeket alkalmaztak. A főhomlokzat közepén kosáríves kapu nyílik, fölötte kettős konzolokon nyugszik a kovácsoltvas rácsozatú erkély. A főhomlokzat dísze a hat pár korinthoszi fejezetű falpillér. A timpanonon, amelyet kőváza és allegorikus alakok díszítenek, Székesfehérvár második püspöke, Milassin József barokk címere látható. Az épületet dekoratív manzárdtető zárja le.

1883 februárjában járt az épületben - az ekkor 71 éves - LISZT FERENC. Unokahúgát, legkedveltebb rokona, Eduard Liszt lányát, Saar ezredesnét látogatta meg a városban egy kisebb társaság kíséretében. 17-én este szűk családi körben zongorázott is. Másnap, vasárnap részt vett a székesegyházban a misén, amely után Pauer János püspök díszebédet adott a tiszteletére rezidenciáján.
A hivatalos püspöki napló a további programot örökítette meg:

Este Püspök úr őméltósága Liszt Ferenc muzsikálását hallgatta és hintóját a mester rendelkezésére bocsátotta, aki ezzel [másnap reggel] a vasútállomásra ment és Budapestre utazott.

Szabó Balázs a Liszt-bicentenárium idején megjelentetett írásából több részletet is megtudhatunk a látogatásról, például azt is, hogy kik voltak Liszt társaságában és hogyan nyilatkozott a székesegyház muzsikusairól - érdemes elolvasni!

A látogatás talán kimozdította kissé Lisztet depressziójából, fájdalmából, hiszen alig pár nappal azelőtt kapta a hírt barátja és veje, Richard Wagner haláláról...

Források:

Fitz Jenő - Császár László - Papp Imre : Székesfehérvár. Bp. Műszaki Kiadó, 1966
Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1874-1886. Bp. Zeneműkiadó, 1986
Bárdos Kornél: Székesfehérvár zenéje, 1688-1892. Bp. Akadémiai Kiadó, 1993
Szabó Balázs: Liszt Ferenc Székesfehérváron. = Fejér Megyei Hírlap 2011. 10. 22.

A fényképeket 2011 nyarán készítettem

A bajai Éber Emlékház

 Baja, Jókai utca 19. 

Baja keskeny, csendesen kanyargó utcájában áll Éber Sándor festőművész egykori otthona. Már a család életében valóságos múzeum volt, benne saját képekkel és a környéken gyűjtött népművészeti tárgyakkal.

Id. Éber Sándor (1878–1947) a pécsi tanítóképző elvégzése után a fővárosban Székely Bertalan növendéke lett. A Tanítóképző Intézet

tanáraként érkezett Bajára 1902-ben, ahol két évtizeden keresztül tanított. Művészként elsősorban a monumentális festészet vonzotta: élete során huszonkét templom, illetve iskola falát díszítette kissé szecessziós, néhol magyaros elemekkel tűzdelt seccóival, freskóival.

Harmonikus családi életet élt Baján megismert feleségével. Hét gyermeke közül leánya, Éber Anna (1905-2002) és fia, ifj. Éber Sándor (1909–1985) szintén neves képzőművész lett. A következő nemzedék is büszkélkedhet egy kiváló művész-egyéniséggel: Éber Anna leánya Pártay Lilla táncművész-koreográfus. 

Id. Éber Sándor apja, Éber Márton 1878-tól Szekszárdon az Újvárosi templom kántora és az Augusz–ház zenetanítója volt. Az Éber Emlékház kiállítási tárgyai között ott van díszes karmesteri pálcája, amelyet a Szekszárdi Dalárdától kapott ajándékba:

Fiát gyermekkorától tanította muzsikálni, így a képzőművésszé lett id. Éber Sándor életében a zene is nagy szerepet játszott. 1915 és 1922 között a Bajai Daloskör karnagya volt, s alapító tagja, majd elnöke a bajai Liszt Ferenc Körnek, amely a második világháború előtti időszakban számos jeles muzsikust hívott a városba koncertezni. Ezek a hangversenyek legtöbbször a vendégszerető Éber–házban végződtek, ahol a festőművész műveltsége és jóízű derűje vonzotta a vendégeket. Járt itt többek között Basilides Mária, Dohnányi Ernő, Hubay Jenő; 1928. április 9-én, húsvét hétfőn este pedig Bartók Béla. Id. Éber ösztönös megértője lett Bartóknak, akiről méltató cikket írt a Bajai Újságba Fényszóró az éjszakában címmel. A festőművész nagy vágya volt, hogy legyen műtermében egy házi orgonája. Ennek hiányában gyakran játszott, improvizált a belvárosi templom orgonáján, s nyilvánosan is fellépett a Liszt Ferenc Kör rendezvényein.

A hangulatos Éber–házat festők — Rudnay Gyula, Nagy István —, írók, esztéták is látogatták, s a műterem a helyi művészeti élet centruma és tanúja lett. Ma nyilvános múzeumként látogatható, miután ifj. Éber Sándor 1985-ben bekövetkezett haláláig hűségesen gondozta és bővítette a hagyatékot.

Forrás: bajaimuzeum.hu

Id. Éber Sándor és családtagjai Baján, a Rókus temetőben lévő családi kriptában nyugszanak.

 

Frissítés: Az emlékhely történetét később megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.

 

Források:

Kovács Zita: Az Éber Emlékház. Baja, Türr István Múzeum, 1999

www.bajaimuzeum.hu/eber-emlekhaz

A "Kataliszt" jelzésű fényképeket 2007-ben készítettem 

Az egri Líceum zenei emlékei

Eger, Eszterházy tér 1. Líceum

 


Eger monumentális világi rendeltetésű épületét 1765-1785 között emelték késő barokk stílusban, nyugatra néző homlokzata viszont már copf stílusú.

Forrás: wikipedia

Már a 18. század közepén, Barkóczy Ferenc püspök idejében felmerült Egerben egyetem, "universitas" alapításának gondolata. Az épület terveinek elkészítésével a püspök 1761-ben meg is bízta a megyeházát építő Gerl Mátyás unokaöccsét, a bécsi Gerl Józsefet. A következő évben az esztergomi érsekké lett Barkóczyt követő Eszterházy Károly püspök az építkezés irányítását Fellner Jakabnak adta át. Fellner alapjaiban megtartotta Gerl terveit, ennek ellenére Fellnert szokták emlegetni a Líceum egyedüli tervezőjeként.

Az elképzelés, hogy a hatalmas épülettömb egy teljes, négyfakultásos egyetemnek ad otthont, Mária Terézia császárnő Ratio Educatio rendelete miatt meghiúsult: a törvény egyik paragrafusa kimondta ugyanis, hogy Magyarországon csak egyetlen egyetem működhet, a budai.

Ha egyetem nem is jöhetett létre Egerben, az épület azért az oktatást és a tudományt szolgálta. Működött benne a teológián kívül rajziskola, 1852-től tanítóképző (itt végzett 1881-ben Gárdonyi Géza), jogakadémia, még egyházi nyomda is. 1949-től Debrecenből ide költözött a tanárképző főiskola, s minden más oktatás megszűnt az épületben. Az államosítás után többféle nevet kapott: 1969-től 1990-ig Ho Si Minhről, 1990 szeptemberétől végre építtetőjéről, Eszterházy Károlyról nevezték el a benne működő főiskolát.

A főhomlokzat hármas kapuján belépve ovális kapucsarnokba jutunk, majd a kétkarú lépcsőházba. A főlépcsővel szemben lévő díszterem valaha az ünnepélyes vizsgaviták színhelye volt. Erre szolgált az egymással szemben levő két erkély, melyeken a vizsgázó, illetve opponense foglaltak helyet. A mennyezeti freskó Franz Sigrist bécsi festő alkotása 1781-ből, az egyetem négy karát ábrázolja allegorikus képekben. Eszterházy püspök kívánságára a festő a világi tudományok képviselőit zsinóros magyar ruhában festette meg.

Forrás: epiteszforum.hu

A díszterem gyakran volt helyszíne hangversenyeknek is, bár 1774 után a teológiai iskolának már nem volt olyan virágzó zenei élete, mint amilyennel előző épületében, a Fogláriumban rendelkezett.

HOLLÓSY KORNÉLIA - másfél évi egri tartózkodása után - ebben a teremben búcsúzott el hangverseny keretében az egriektől 1853. október 16-án.

A kor nagy magyar operaénekesnője 1852. április 21-én ment

férjhez Lonovics Józsefhez, sógora (nővérének férje) öccséhez. Az ifjú férj édesapja az egri káptalan számvevője, nagybátyja, Lonovics József csanádi püspök, majd egri érsek volt. A fiatal házaspár az esküvő után Egerbe költözött, itt született meg első gyermekük.

A Religio című folyóirat ezt írta a búcsúkoncertről, melynek bevételét az énekesnő az irgalmasok kórháza javára ajánlotta fel:

A Lyceum pompás, e végre is igen alkalmas nagy terme, mellynek két egymásra néző erkélyei lámpafénytől megvilágítva boltozat fresco képeit szépen tüntették fel, zsúfolásig telve volt. [...] a jeles, a páratlan Kornelia. Itt könnyet fakasztott, ott ámulásig felejtette magával az embert, játszott a közönség indulatával, magával ragadott mindent. - Magyar népdalokban utolérhetetlenek, utánozhatatlanok hangjai, különösen sikerült Dopplertől a neki ajánlott "magánydal" egész zenekar kíséretében. E hálás darab magában öszszíti a sok oldalú változatos szépséget, a zajos zenéből mint fejlődnek ki egy Hollósy Korneliának aranyszelíd hangjai.

Az épület déli szárnyának nagytermében található az Eszterházy püspök által alapított és 1793-ban megnyitott Főegyházmegyei Könyvtár. Lenyűgöző a terem mennyezetfreskója, Kracker János Lukács alkotása, amely az 1545-1563 közötti tridenti zsinat ünnepélyes ülését ábrázolja. Hasonlóan párját ritkító a teljes egészében felvidéki tölgyből készült berendezés. A polcsorokat lombfűzéssel övezett ovális medalionok díszítik, bennük írók, tudósok domborműves arcképeivel.

Forrás: beszélőutcanevek.ektf.hu

A könyvtár állománya ma már 76.000-re emelkedett, s 1973 óta ez az ország egyetlen nyilvános egyházi könyvtára. Legnagyobb kincsei közé tartoznak Mikes Kelemen törökországi leveleinek eredeti kéziratai, a 15. századi francia eredetű Egri Hóráskönyv (Horae Beate Mariae Virginis), egy gyönyörűen  illusztrált, hártyára írott imakönyv; de felsorolhatnánk még a 15. századból származó csillagászati kódexet, amely Mátyás király csillagászának, Regiomontanusnak a tulajdonában volt, vagy Vesalius anatómiai metszetekkel díszített könyvét az emberi testről.

A Főegyházmegyei könyvtár zenei tárgyú legnagyobb kincse MOZART egy saját kezűleg írt levele, amelyet 1787. június 2-án, nem sokkal édesapjuk halála után nővéréhez, Nannerlhez intézett. Sokáig ez volt az egyetlen ismert Mozart-kézirat Magyarországon (ma az Országos Széchényi Könyvtárban még két dokumentum létezik Mozart eredeti kézírásával).
A felbecsülhetetlen értékű egri magánlevél a nagy zenebarát, Pyrker János László érsek hagyatéka, aki azt velencei pátriárka korában vásárolta. A nemzetközi Mozart irodalom csak 1943-ban ismerte meg, amikor Erich Valentin első ízben tette közzé a Neues Mozart Jahrbuch III. évfolyamában.

Forrás: kepkonyvtar.hu/?docId=33089

Gedeon Tibor fordításában magyar szövege a következő - megjelent 1960-ban a Mozart bécsi levelei című kötetben:

Kedves Nővérem! Könnyen elképzelheted, hogy milyen fájdalmasan ért a hír legkedvesebb atyánk hirtelen elhunytáról, hiszen veszteségünk egyenlő. Minthogy most Bécset elhagynom lehetetlen (amit inkább azért tennék meg, hogy téged megölelhesselek), és boldogult atyánk hagyatéka nem érné meg a fáradságot - tehát meg szeretném neked vallani, hogy nem vagyok teljesen egy véleményeb veled egy nyilvános árverést illetően; de ha, amint d'Yppold úr írja, van egy apai rendelkezés erről, akkor ezt a rendelkezést előbb ismernem kellene, mielőtt további intézkedéseket tehetnék. Várom tehát ennek pontos másolatát, és rövid áttekintése után azonnal tudatom veled véleményemet. Arra kérlek, hogy a mellékelt levelet adasd át d'Yppold úrnak, igazi jó barátunknak; minthogy annyi esetben családunk barátjának mutatkozott, remélem, barátságát tanúsítani fogja abban is, hogy személyemet szükség esetén helyettesíti. Élj boldogul, kedves nővér! Örökre hű testvéred vagyok W. A. Mozart. Wien, 1787. június 2.

A Líceum kápolnája, mely két évszázadon át volt istentiszteletek helyszíne, ma a könyvtár egyik helyisége. Még így is méltóságot és áhítatot áraszt, hiszen szerencsére megőrződött barokk oltára, szószéke, kórusa és Franz Anton Maulbertsch 1793-ban festett mennyezeti freskója.

A Líceum 37. számú termében volt egy ideig MOOSER LAJOS (1807-1881) orgonaépítő műhelye. Az osztrák mester Salzburgban

Mooser Lajos. Forrás: wikipedia.de

tartott fenn műhelyt, de az 1850-es évektől kedve egyre többet dolgozott magyar megrendelésekre: ő készítette az akkor épült esztergomi bazilika orgonáját is, így Magyarország területén is szüksége volt telephelyre. 1863 végén aztán Egerben telepedett le. A városban és környékén már sokat dolgozott: ő építette az egri székesegyház, a ciszterci, a szervita és minorita templomok orgonáit. 1863 végén Bartakovics Béla érsek bocsátotta rendelkezésére a Líceum termét. A mester az 1870-es évektől élte utolsó, legsikeresebb szakaszát Magyarországon. Későbbi legfontosabb munkái a sárospataki református templom valamint a gyulai templom orgonája, s befejezte a hosszú idő óta készített lőcsei Szent Jakab-templom orgonáját. Mellette dolgozott Gyomán, Gyöngyösorosziban, Nógrádmegyeren és máshol, közben orgonát épített Gmundenbe a hannoveri ex-király számára. Egészsége 1878-tól megrokkant. Ivásnak adta magát, anyagilag leromlott, meg is süketült. Végelgyengülésben hunyt el Hatvani külváros 220. számú házában 1881. május 22-én, 75 éves korában. Május 24-én temették a Hatvani temetőbe.

Ő volt az első orgonaépítő, aki Ausztriából Magyarországra költözve itt fejtette ki tehetségét és innen is dolgozott Ausztria számára. Munkásságának köszönhetően az orgonaépítés területén nagy vonalaiban kiegyenlítődött a színvonalbeli különbség Ausztria és Magyarország között.

Ugyancsak a Líceumban lakott és dolgozott egri tartózkodásának első időszakában BURGFELD FERENC orgonaépítő (1830-1916), akit Mooser még magyarországi munkáinak kezdetén hozott magával Salzburgból. Miután Mooser 1863-ban megkapta a díszpolgárságot és a jogot az egri letelepedéshez, Burgfeld is véglegesen Egerhez kötötte életét. Mesterének tempóját, nagy vállalkozásait azonban nem tudta folytatni, munkássága jórészt orgonajavításokra korlátozódott.

A Líceum kiváló akusztikájú zárt udvara hangversenyeknek is helyet adott és ad ma is, különböző műfajokban. 1938-ban például nagyszabású énekkari hangversenyt rendeztek itt, amelyen kilenc kórus ezerkétszáz énekessel vett részt. Az 1940. május 25-én az Egri Nevelők Köre által rendezett énekkari találkozón Kodály Zoltán is részt vett.

Források:

Wellner István: Eger. Bp. Panoráma, 1987
Bárdos Kornél: Eger zenéje, 1667-1887. Bp. Akadémiai Kiadó, 1987
Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. Makó, 1984
Antalóczi Lajos: Az Egri Főegyházmegyei Könyvtár története 1793-1996. Eger, 2001
Major Ervin: Mozart és Magyarország. = M. E.: Fejezetek a magyar zene történetéből. Bp. Zeneműkiadó, 1967
Szigeti Kilián: Eger. Bp. Zeneműkiadó, 1980 /Régi magyar orgonák/
Kelemen Imre: Kodály-művek és az új magyar muzsika a felszabadulás előtti Eger zenei életében. = Hevesi Szemle 1983. 1. 

Az ősember hangszere

 Szilvásvárad, Szalajka-völgy: Istállóskői barlang



 

A barlang a Bükk hegység legmagasabb köve, az Istállóskő nyugati oldala alatt, a Szalajka forrásának közelében, 535 méter tengerszint feletti magasságban látható.

46 méter hosszú csarnokában 1912 óta folynak ásatások. A kutatások bebizonyították, hogy a jól védhető és lakóhelynek is kiváló barlang több ezer éven át adott otthont az őskori embernek. 

Itt bukkant elő a magyarországi ősrégészet egyik legértékesebb lelete, egy agyagrétegek között feltárt tűzhely, amelyet állatcsontokkal, elhullajtott kőeszközökkel teliszórva találták meg.

Egy későbbi ásatás során került felszínre a barlang "ajándéka", egy fiatal barlangi medve combcsontjából készített különleges háromlyukú furulya. A világviszonylatban is egyedülálló lelet őskori használója öt hangot tudott rajta megszólaltatni.

Műanyag rekonstrukció

Kozák József véleménye szerint a furulya a véletlennek köszönheti megszületését: elsőként a legnagyobb méretű lyukat ütötték rajta azzal a céllal, hogy hozzájussanak a csontvelőhöz. Miután tapasztalták, hogy belefújáskor a lyukas csont sípoló hangot ad, a második, majd a harmadik lyukat már tudatosan készíthették. Érdemes a kutató részletes okfejtését elolvasni, amellyel azt is megindokolja, hogy mi adja e kis tárgy felmérhetetlen zenetörténeti jelentőségét.

Végül nézzük meg ezt a filmrészletet, amelyen a körülbelül harmincezer éves furulya sertéscsontból készített másolata szólal meg:

Források:

w.szilvasvarad.hu
Magyarország a XX. században V. Szekszárd, Babits Kiadó, 1995-2000
Kozák József: A mi furulyánk. = FolkMAGazin 2005. 5.

Az "összehegedült" Petőfi-szobor

Budapest V. Petőfi Sándor tér

Petőfi Sándor bronzszobra 1882 óta áll a róla elnevezett téren. Megvalósítására eredetileg Izsó Miklós kapott megbízást, ő azonban csupán vázlatokat hagyott hátra, amikor 1875-ben meghalt. A szobrot végül Huszár Adolf készítette el, Izsó többféle elképzeléséből a szoborbizottság által kiválasztott vázlat alapján.

Összevethetjük Izsó Miklós vázlatával:

Vasárnapi Újság 1873. 1.

A szobor felállítását Reményi Ede hegedűművész kezdeményezte még 1860-ban, s a költségekhez e célra adott hangversenyeivel jelentősen hozzájárult.

Reményi Ede a szabadságharc idején Görgey tábori hegedűse volt. Életrajzírója, Lestyán Sándor szerint a csatatéren találkozott a menekülő Petőfivel, kezet is szorítottak, s később hallotta, hogy a költőt a kozákok leszúrták - bár erről a történetről a Reményi-család visszaemlékezéseiben nem esik szó. De ha ez a találkozás nem is esett meg, fontosabb, hogy a hegedűművész, aki életében és művészetében is 1848 egyik legkövetkezetesebb ébren tartója volt, lelkét rokonnak érezte Petőfiével. "Én sem akarok ágyban, párnák között meghalni" - mondogatta gyakran környezetének, "a hangversenydobogón hulljon ki kezemből a vonó". (S ez így is történt, 1898. május 15-én San Franciscóban...)

Reményi a szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült. Hatalmas nemzetközi karriert futott be, de amint lehetett, hazatért. Koncertjei valóságos tüntetés számba mentek a Bach-korszak Magyarországán. A tilalom ellenére gyakran játszotta például a Rákóczi indulót. A bécsi titkosrendőrség állandó ellenőrzés alatt tartotta, informátort telepítettek a környezetébe, s egy időre el is tiltották a fővárosi hangversenyezéstől.

1860 novemberében Kiskunfélegyházán kezdeményezte, hogy azt a házat, ahol Petőfi a kisgyermekkorát töltötte, jelöljék meg emléktáblával. Látva felhívásának gyors és látványos eredményét, nagyobb terv ötlött fel benne. Mint a korabeli sajtó írta:

... most a lapok útján felhívást intéz minden igaz magyarhoz és jó honleányhoz, hogy adakozásaik által minél előbb létesítsék azon tervet, mely szerint a halhatatlan költőnek a haza szívében Pesten állíttassék egy nagyszerű emlék.

Reményi felhívásának országos visszhangja támadt, és maga a művész is koncerteket adott országszerte a szoboralap javára. A hivatalos körök az első időben sok mindent megpróbáltak, hogy megakadályozzák a terv valóra válását. Azonban néhány év múlva, a politikai légkör mérséklődésével a lelkesedés magától is lanyhult, s a gyűjtés egyre lassabban haladt. Közben Reményit, aki ismert műgyűjtő volt, megvádolták, hogy vidéki hangversenyei alkalmával féltett családi régiségeket csalt ki hiszékeny emberektől. Ez a művésznek annyira fájt, hogy lemondott a Petőfi-szoborbizottság elnöki tisztségéről és külföldre távozott. Sok huzavona után, amelybe Izsó halálán kívül belejátszottak a szobor koncepciója és a felállítás helyszíne körüli viták, a még mindig hiányzó összeget a főváros pótolta ki. Végül 1882. október 15-én - Reményi távollétében - avathatták fel a szobrot.

Vasárnapi Újság 1882. 44.

Jókai Mór az avatás után a Vigadóban rendezett banketten így emlékezett meg a hegedűművészről:

A Petőfi-emlék a legdrágább szobor a kerek földön, mert ez a legnemesebb ércből van öntve: csupa hegedűszóból készült, s nem lehet annál becsesebb áldozat, mint amit az egyik ihletője a múzsának a másik múzsa fölkentjének megörökítésére hozott.

 

Frissítés: A szobor történetét később megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.

Források:

Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa. Bp. Városszépítő Egyesület, 1989
Soós Gyula: A budapesti Petőfi-szobor felállításának körülményei. = Tanulmányok Budapest múltjából 11. Bp. Akadémiai Kiadó, 1956 
Szekeres István: 95 éves a pesti Petőfi-szobor. = Budapest 1977. 10.
Reményi Ferenc: Reményi Ede életrajza. = Miskolci Szemle 1928. okt.-dec.
Lestyán Sándor: Repülj fecském. Reményi Ede regényes élete. Bp. Renaissance, 1942
Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1869-1873. Bp. Zeneműkiadó, 1976

 

Márványmenyasszony

Budapest I. Márvány utca 6.

Régi földszintes, jellegzetesen budai ház. Kívülről szemlélve alig sejthető, mit is rejt, ám a benne lévő MÁRVÁNYMENYASSZONY ÉTTEREM története a 18. század végéig vezethető vissza

Forrás: etteremkereso.net

Forrás: openmindedteenager

Forrás: helyszinonline.hu

Nevét nagy valószínűséggel a Zampa, avagy a márványmenyasszony című francia operáról kapta, ugyanis előadása után itt jöttek össze a szereplők egy kis mulatságra. Az opera nagy sikere után a cégtáblát a darabban néma szereplőként megírt megelevenedő szoborról festették meg, aki a pokolba rántja le hűtlen szerelmesét, a kalózvezér Zampát.

Ferdinand Hérold Párizsban 1831-ben bemutatott műve a korai

Lendvay Márton mint Zampa

magyar operajátszás egyik sikerdarabja volt. Már 1836-ban előadták a Várszínházban, Zampa szerepében a kor férfiideáljával, Lendvay Mártonnal, aki all-round művész volt, a prózai és az operaszínpadon egyaránt kiemelkedő alakításokat nyújtott. Az előadásról fennmaradt plakát a szobor, pontosabban "Manfrédi Bianka emlékoszlopa" alakítóját sajnos nem nevezte meg. Talán e premier kapcsán történt az étterem elnevezése. Aztán a darab átkerült a következő évben megnyílt Pesti Magyar Színház, a későbbi Nemzeti Színház repertoárjába - ott is Lendvay Márton volt a címszereplő.

Igaz, van más legenda is a név eredetéről. Mint A vendéglátás emlékei című, Gundel Imre és Harmath Judit által jegyzett kitűnő könyvben olvasható, az eredeti cégtáblája festménye a vendéglős hófehér arcú lányát ábrázolta fehér ruhában, fátyollal, aki állítólag megvakult, vagy mások szerint süketnéma volt, s emiatt "márványkebellel" mondott le vőlegényéről...

1896-ban a vendéglő akkori tulajdonosa, Wagner Vilmos szobrot készíttetett a márványmenyasszonyról, melyet kis ünnepség keretében állítottak fel. Ez az a szobor lehetett, amelyről ma egy bekeretezett fénykép szemlélhető meg az étteremben:

Ma is áll a kerthelyiségben egy márványmenyasszony-szobor - sajnos, a Köztérkép, minden magyar szobrok nyilvántartója és dokumentálója még nem fedezte fel, így nem tudok róla semmit, de meg tudom mutatni:

Sőt, van egy újabb, dekoratív szobor is:

Seregi József munkája lehet, mert egy rokona (vagy másolata?) látható a főváros más pontján is épületdíszként.

A Márványmenyasszonyban sok jeles vendég megfordult az idők során. A hagyomány szerint esküvője után a Krisztinavárosi plébániatemplomból ide vonult násznépével Széchenyi István. Az 1920-as, 1930-as években gyakran itt vacsoráztak a közeli Budai Színkör művészei, Honthy Hanna és kollégái, de gyakran volt vendég Móricz Zsigmond és Kosztolányi Dezső is.

A régi földszintes ház bolthajtásos kapubejárójával, árnyas kerthelyiségével, borospincéjével a későbbi átalakítások ellenére is őrzi a régi, gesztenyefás budai vendéglők hangulatát.

Végül hallgassuk meg a márványmenyasszony-opera nyitányát:

Források:

Gundel Imre - Harmath Judit: A vendéglátás emlékei. Bp. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1979
Saly Noémi: A Krisztinaváros és a Philadelphia. = Budapesti Negyed 1996. 2-3.

Németh Amadé: Operaritkaságok. Bp. Zeneműkiadó, 1984

200 éve született id. Lendvay Márton 

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2008-ban készítettem 

Amikor a földbirtokos díszletet festett

Székesfehérvár, Szent István tér 5. Bajzáth-ház

Az ún. Bajzáth- vagy Pappenheim-ház copf stílusú, 1790 körül épült. Félköríves, kőkeretes kapujának zárókövében rozetta látható.

Az 1800-as évek első negyedében pészaki Bajzáth György (1791-1869) földbirtokos, megyei aljegyző tulajdonában állt. A lelkes színházpártoló Bajzáthnak nagy része volt abban, hogy 1818-ban a megye védnökségében létrejöhetett Székesfehérvár első állandó magyar színtársulata, akik a Pelikán-fogadó színpadán játszottak. Ennek érdekében lakóházában ingyen szállást adott a színészeknek. Így nagy valószínűséggel 1821/22-ben, amikor a társulat állandó szerződött tagja volt, itt lakott Déryné Széppataki Róza, Kántorné és mások. Bajzáth a színházban önként elvállalta a "dekorációk igazgatója" posztját. Szilágyi Pál, a társulat tagja, Kelemen László unokaöccse, nagyhírű magyar színészcsalád megalapítója így jellemezte Bajzáth Györgyöt Egy nagyapa regéi unokájának címmel folytatásokban megjelent emlékezéseiben:

A társulat alkalmazásában...

... volt egy díszítő, de a fődíszítőséget a megye főjegyzője, Bajzáth (több falu birtokosa) vállalta el és meg is vallom, ily nagy urat oly szenvedéllyel nem láttam dolgozni, mint őt; sokszor úgy nézett ki, mint egy kis ördög, összecibálva, tele porral és pókhálóval, de ki is tett magáért, oly díszítményeket állított elő, [...] méltán megbámulhatta mindenki.

Emléktáblát még nem állítottak az épületen, így ezzel a poszttal emlékezzünk a magyar színjátszást támogató, még díszletet festeni is örömmel hajlandó földbirtokosra.

Források:

Fitz Jenő: Székesfehérvár. Bp. Képzőművészeti Alap, 1957
Cenner Mihály: Magyar színészet Székesfehérvárott és Fejér megyében. Székesfehérvár, 1972
Antalffy Gyula: Reformkori magyar városrajzok. Bp. Panoráma, 1982

A fényképet 2011 nyarán készítettem

Színház a Pelikán-udvarban

 

Székesfehérvár, Kossuth Lajos utca 15. Pelikán-udvar

A 17. század végéről származó egyemeletes lakóház mai, copf stílusú homlokzatát több átalakítás után a 18. század második felében kapta. Félköríves kapuja zárókövében az 1756-os évszám és az IGS monogram olvasható. 

Udvari része különösen szép: déli szárnya kétemeletes, az udvar felé nyitott tornácokkal, míg az északi egyemeletes, hosszában végignyúló félköríves tornácokkal.

A 19. század elején a ház utcai földszinti helyiségeit a Pelikánhoz címzett vendégfogadó foglalta el. Udvari részén emelkedett a színházterem, amelynek egyik végében a karzat, a másikon a színpad, a zsinórpadlás és az öltözők kaptak helyet. Sajnos sem rajz, sem felmérés nem maradt róla fenn az utókornak.

Ürményi József, Fejér vármegye alispánja elismerőleg írt a játszóhelyről:

A színházat igen színesnek találtam, jól van világítva, erős fénylámpával a közepén, mint a pesti vagy a budai színház, a zenekar 16 tagból áll, a ruhatár pedig nagyszerűbb, mint Pesten.

Az 1790-től egészen 1873-ig működő kis színház jelentősége kezdettől fogva túlnőtt a vidéki város méretein, s az egész magyar színházművészet történetének fontos fejezetét jelenti.

A 18. század elején a város lakosságának nagy része német ajkú volt, ezzel magyarázható, hogy Fehérváron előbb játszottak német hivatásos színészek, mint magyarok. Egy színlap tanúsága szerint Gabriel Karner társulata Weber: Oberon című operáját adta itt elő. Ferdinand Kübler német színigazgató 1813 októberétől játszott a Pelikán színházában társulatával, engedélykérő folyamodványa szerint repertoárjukon drámák és operák egyaránt szerepeltek.

De már 1811-ben megjelent a városban a győri Kuntz Kristóf és társulata, akiknek műsorán az előadásra szánt 52 darab között 20 opera szerepelt.

A fehérvári színjátszás szempontjából döntő jelentőségű eseményre 1813 őszén került sor. A Pesti Magyar Theatrumi Társaság érkezett vendégszereplésre - hogy kitöltsék az időt, amíg új pesti játszóhelyüket, a Rondellát előadásokra alkalmassá teszik. Az akkor még csak rövid múltra visszatekintő együttes máris igen jó erőkből állt: itt játszott a pályája elején járó Déryné Széppataki Róza (aki később állandó tagja lett az öt év múlva megalakult fehérvári önálló társulatnak), férje, Déry István, Murányi Zsigmond a feleségével és mások.

Az első sikeres vendégjátékot több is követte. 1814-ben néhány megszakítással huzamosabb ideig tartózkodtak itt, s a prózai előadások mellett egy ún. quodlibet-et is előadtak, amely vegyes énekes, zenés, szavalati est volt. Ekkoriban történt, hogy Pesten határozatot hoztak a Rondella lebontásáról, s a társulat otthontalanná vált. Miskolc városa fogadta be őket, ahol a megye állandó színház építését határozta el. Példájukra Fejér megye is állandó színtársulatot hozott létre 1818-ban. A Pelikán tulajdonosa ingyen adta a termet, Bajzáth György földbirtokos, megyei aljegyző pedig fehérvári palotájában (ma Szent István tér 5.) ingyen szállást bocsátott a színészek rendelkezésére. A társulat ekkor operákat még nem játszott, zenés darabokat, quodlibet-szerű összeállításokat viszont bemutattak. Kitűnő zenei vezetőt szerződtettek Hanner Makár, a székesegyház karnagya személyében. A prózai repertoár hamarosan Kisfaludy Károly nagy sikert aratott darabjaival bővült, aki valóságos házi-szerzőjévé vált a fehérváriaknak. A társulat több próbálkozás után, 1821-ben nyerte meg állandó tagjául Dérynét. Szerződtetése után megnőtt a zenés előadások száma. Teljes operákat azonban még mindig nem tudtak adni: bár a zenekar jó volt, hiányzott a megfelelő énekes személyzet. Emiatt ő, aki korábban Pest-Budához, Pozsonyhoz, élénk forgalmú nagyvárosokhoz szokott, nem érezte magát jól itt, s visszatért régi társulatához Miskolcra. De még Fehérvárról indult 1822 március végén Pestre, hogy megmentse a magyar színészet becsületét. a Wiener Blatt újságban a magyar színészeket ócsárló cikkre válaszul minden próbalehetőség nélkül fellépést vállalt az anyagi támogatásokban nem szűkölködő Pesti Német Színházban. Hatalmas diadalt aratott, s ezzel megmentette a magyar színészet becsületét...

Elszerződése után vendégszereplésekre azért még visszatért, s 1827-ben a kolozsvári társulattal végre operaszerepben is bemutatkozhatott a Pelikán fogadó színpadán.

Ekkorra azonban már megszűnt a fehérvári társulat, mivel a megye beszüntette anyagi támogatását. Így a fogadó színházterme ismét különböző vendég-társulatok előadásainak adott helyet, melyek között továbbra is akadtak zenés darabok. 1842/43-ban például a Szabó József és Török Benjámin által vezetett társulat tagjaként többször fellépett itt a francia származású De Caux Mimi.

Soha tökéletesebb női alakot nem lehet elképzelni... az arca örök mosolygásra gömbölyült; termete magas, ruganyos, karcsú, telt idomokkal. Hangja csengő, mély regiszterű -

- írta az énekesnőről Jókai. A fehérvári ifjúság valósággal lelkesedett érte. A társulatnak ekkoriban Petőfi Sándor is tagja volt,

Barabás Mikós: De Caux Mimi (budapestaukcio.hu)

Borostyán néven, s állítólag gyöngéd szálak fűzték a szép énekesnőhöz... Mimi egy év múlva már Pesten lépett fel, később Berlinben, Párizsban és Londonban aratott sikereket. 1849 után vagyona jelentékeny részét az Aradon, Olmützben és Kufsteinben raboskodó mártírok javára fordította - ez annak fényében különösen érdekes, hogy nagyapja annak idején a forradalmi Franciaországból menekült Magyarországra...

1860 őszén Szigeti Imre társulatának tagjaként játszott itt egy tíz éves kislány, Kölesi Lujza, akiből aztán Blaha Lujza néven a Nemzet csalogánya vált.

Az első operettek 1863-ban hangzottak fel a Pelikán színpadán Szuper Károly társulatának előadásában (Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél és Dajka); a műfaj hamarosan közkedveltté vált.

A színházteremben már az 1800-as évek első negyedében hangversenyeket is tartottak. Hanner Makár (1777-1827), a püspöki székesegyház karnagya, aki az 1818-ban létrejött önálló székesfehérvári színtársulat első időszakában a színház karmestereként is működött, műkedvelőkkel és helyi katonazenészekkel kiegészítve a színház muzsikusait, a közönség ilyen igényeit is kielégítette. Önálló koncertek, mint például Haydn: Teremtés című oratóriumának előadása (1820) mellett felvonásszünetekben is gyakran hangzottak fel kisebb, hangversenyszerű betétek.

A helyi erőkkel rendezett koncertek mellett a 19. század magyar zeneművészetének olyan nagyságai is felléptek itt, mint Reményi Ede és Hollósy Kornélia.

Az 1830-as évek végén renovált, s később is több javításon átesett színházterem állapota az 1860-as évekre nagyon leromlott, s 1873. augusztus 20-án összedőlt. Ekkor szerencsére már folyt az új - a mai - színház építése, amely 1874. augusztus 22-én nyílt meg.

Ma az épületben a Vörösmarty Színház Pelikán Kamaraszínháza működik, ami egy 90 nézőt befogadó hangulatos játszóhely, míg az udvar a Nyári Színház előadásainak ad helyet.

Az utca felőli homlokzaton emléktábla örökíti meg a színháztörténeti múltat:

Források:

Czellár Katalin - Somorjai Ferenc: Magyarország. Bp. Panoráma, 1998
Fitz Jenő: Székesfehérvár. Bp. Képzőművészeti Alap, 1957
Antalffy Gyula: Reformkori magyar városrajzok. Bp. Panoráma, 1982
Bárdos Kornél: Székesfehérvár zenéje, 1688-1892. Bp. Akadémiai Kiadó, 1993
Cenner Mihály: Magyar színészet Székesfehérvárott és Fejér megyében. Székesfehérvár, 1972
Fekete Sándor: Petőfi, a vándorszínész. Bp. Akadémiai Kiadó, 1969
www.vörösmartyszinhaz.hu

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2011 nyarán készítettem  

Itt volt kisfiú Reményi Ede

Eger, Dobó István tér 8.

A városközpontban az Eger patak hídján átkelve a Vár alá, a nem hivatalosan "kis Dobó tér"-nek nevezett városrészbe jutunk. Közvetlenül a hídnál áll a hangulatos régi, bár műemlékként nem nyilvántartott lakóház.

Forrás: googlemaps

Falán emléktábla jelzi, hogy 1836/37-ben, elemi iskolás gyermekként itt lakott REMÉNYI EDE, korának világszerte ismert magyar hegedűművésze.

Forrás: beszélőutcanevek.ektf.hu

Reményi - eredetileg Hoffmann Ede - 1828. január 17-én Miskolcon született. Nem sokkal később apja, Hoffmann Henrik aranyműves népes családjával Egerbe költözött, ahol ékszerüzletet nyitott.

Barabás Miklós festménye a fiatal Reményi Edéről (forrás: csokantikvitas.hu)

A kisfiú zenei tehetségét egy egri székesegyházi muzsikus - Bárdos Kornél szerint orgonista - vette észre, s kezdte először tanítani. Nagynevű rokonáról összeállított életrajzában unokaöccse, Reményi Ferenc így írt:

Ede [...] 1838-tól kezdve a ciszterciták gimnáziumába járt, és tanulmányaiban kitűnt Csakhamar feltűnt zenei tehetsége is, midőn Bartman József az alig 8 éves fiút a hegedűjátékban kezdte oktatni. Így aztán 15 éves korában művészi pályára szánták. Akkoriban az egri érsek Pyrker János László volt, e nagyműveltségű, költői tehetségű [...] főpap, ki a művészeteket és tudományokat buzgón pártolta. Az érsek saját szalonjában is többször hallván játszani a gyermek hegedűst,  pártfogásával lehetővé tette, hogy Reményi Ede 1843-ban a bécsi Conservatóriumba jusson. Pesten akkor még nem volt magasabb színvonalú zenepedagógiai intézet. Bécsben a jóhírű Böhm József keze alá került [...]

Reményi később is visszatért Egerbe. Még konzervatóriumi növendékként tartotta a városban első hangversenyét. A szabadságharcban való részvétele miatt az 1850-es években emigrációban élt: többek között Liszt Ferenc weimari zenekarának volt koncertmestere, majd Londonban a királynő megbecsült hegedűművésze lett. Miután 1860-ban amnesztiát kapott, hazatért Magyarországra, s további, fellépéssel egybekötött látogatásokat tett gyermekkora városában. Még az 1890-es évek elején is adott itt koncertet.

Források:

Szecskó Károly: A hegedű virtuóza volt. Reményi Ede Egerben. = Honismeret 1986.4.
Reményi Ferenc: Reményi Ede életrajza. = Miskolci Szemle 1928. okt.-dec.
Bárdos Kornél: Eger zenéje, 1667-1887. Bp. Akadémiai Kiadó, 1987

Itt született "a magyar trubadúr"

 Eger, Dobó István tér 1.

A modern szupermarket helyén 1969-ig NYIZSNYAI GUSZTÁV (1829-1882) dalköltő szülőháza állt. 1942-ben emléktáblával jelölték meg. Amikor az áruház építése miatt több környékbeli házzal együtt lebontották, a táblát a Dobó István Vármúzeum Történeti Gyűjteményében helyezték el.

A szülőház helye ma (googlemaps)

A szülőház négyszögű, zárt udvaros, egyemeletes, sarokerkélyes, barokk polgár- és kereskedőház volt. A második világháború előtt a Hangya Szövetkezet működött benne. Sikerült fellelni egy 1942-ben készült képen, íme:

Forrás: beszélőutcanavek.ektf.hu

Az anyakönyv szerint 1829. október 12-én megkeresztelt, valószínűleg egy-két nappal korábban született muzsikus - nevét írják -i és -y végződéssel egyaránt - lengyel eredetű családból származott. Nagyapja a 18. században részt vett a

Nyizsnyay és a "hangora" (wikipedia)

lengyel nemesi felkelésben, s az orosz megtorlás elől menekült magyar földre; apját, Stephanus Nyizsnyánszkyt pedig már csak gombkötő kisiparosnak mondta az anyakönyv. Gyermekéveit szülővárosában töltötte, ahol hamar kitűnt énekhangjával és tehetségével, s Pyrker János érsek taníttatta. Részt vett az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban. Az önkényuralom időszakában gitárjával, melyet hangorának nevezett, járta az országot, szép bariton hangján saját dalait énekelve. Ekkoriban született legtöbb szerzeménye, melyekben a hősi múltról, a nemzeti gyászról és a szerelemről énekelt, kiérdemelve a "magyar trubadúr" jelzőt. Mellette több hangszeren játszott: cimbalmon, fuvolán és remekül zongorázott. Később Makón, majd Nagykőrösön élt, végül Hódmezővásárhelyen állapodott meg. Hogy családját eltarthassa, hivatalnokként dolgozott, de mindenütt aktívan ténykedett a helyi zenei életben, első sorban mint dalárda-alapító karnagy. 

Egy dalát sikerült fellelni kedvenc videomegosztó portálunkon:

Források:

Csiffáry Gergely: Történelmi emlékhelyek Heves megyében. Eger, 1985
Béres Dezső: Nyizsnyay Gusztáv élete és munkássága. = A Hódmezővásárhelyi Szeremley Társaság évkönyve, 2016
Kapor Elemér: Mikor és hol született Nyizsnyai Gusztáv? = Népújság [Heves megye], 1982. 01. 17.
Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon