2022. február 26., szombat

A somogyi "első oskola" zenei emlékei

Csurgó, Széchenyi tér 9.

Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium és Általános Iskola

 

A gimnázium eklektikus épülete a 19. század végéről származik. Építése idején az intézmény éppen egy évszázados múltra tekinthetett vissza.

www.csurgo.hu
 

Az iskolát gróf Festetics György alapította. Első önálló épületében 1797-ben kezdődött meg a tanítás. 1799 májusától mintegy fél évig helyettes tanárként itt működött Csokonai Vitéz Mihály. Ekkor, Csurgón írta diákjai számára a Karnyóné és a Kultúra című vígjátékait, amelyek az ünnepélyes vizsgákon színre is kerültek.

Hosszú évtizedek, majdnem egy évszázad után a Csokonai által egykor megjövendölt "első oskola" kicsinek bizonyult; ekkor építették fel közvetlen közelében a mai épületet.

Az első, történelmi épület, amelyben még Csokonai tanított és lakott, szerencsére még áll és Csurgó múzeuma működik benne.

A Csurgói graduál
 

A jelenlegi épület zenei és művelődéstörténeti vonatkozásai közül a messze földön híres könyvtár kincseiről, a Kálmáncsai graduálról és a Csurgói graduálról, az egykori diákok közül pedig Kiss Angyal Ernő nótaszerzőről és Réti József operaénekesről részletesebben írtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában ugyancsak A SOMOGYI "ELSŐ OSKOLA" ZENEI EMLÉKEI címen, sok-sok további képpel, amelyeken bemutatom az iskola udvarán és parkjában elhelyezett szobrokat és más emlékjeleket, köztük a híres Csokonai padot.


 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése