Liszt a Szekszárdi Dalárda karnagyánál

Szekszárd, Bezerédj utca 5.

 

 

 

A Béla király térről nyíló utca gyönyörű, neoreneszánsz polgárháza, amelyet elődéből 1899-ben Hans Petschnig gráci építész tervei alapján építettek át (az ő alkotása a szekszárdi Újvárosi templom és a Zsinagóga is).

 

Az átépítéssel az akkori tulajdonos, Bodnár István újságíró, a Tolna megyei Hitel és Takarékbank elnöke, a Szekszárdi Kaszinó utolsó elnöke bízta meg az építészt, s a homlokzatot a reneszánsz négy nagy művészegyénisége – Michelangelo, Raffaello, Dürer és Leonardo – domborműves arcképeivel díszíttette. 

Raffaello domborműve

Elődépülete a német származású Séner (eredetileg Schener) család tulajdona volt. Ebben a házban született 1816. július 10-én, és élt Séner János, akihez majd Liszt eljön látogatóba.

Apja, Séner Ferenc kántortanító volt. János már kora fiatalságában számos jelét adta tehetségének, s a zene minden ágában jártasságot mutatott. Ő is tanító lett. Részt vett az 1848/49-es szabadságharc tizenkét csatájában, majd utána egy ideig bujdosott. 1852-ben a szekszárdi takarékpénztár pénztárosa lett, így már családot alapíthatott. Felesége, Kristofek Teréz se mindennapi hölgy volt: egyszer konyhakéssel védett meg az osztrákok elől egy körözött honvédtisztet, s a börtöntől csak egy jóindulatú orvos igazolásával menekült meg, miszerint elmebeteg... Nyolc gyermekük született; egyik fiuk, Székely Ferenc, a szekszárdi levéltár első, tudományos elveken alapuló rendezője.

Séner (és/vagy apja?) 1833-ban megalapította a Szekszárdi Dalárdát, amely az ország első ilyen énekegyüttese lett, s hosszú életűnek bizonyult. Később János egy polgári zenekart is megszervezett. Igazán aktív életet élt: tagja volt a megyei és a városi képviselőtestületnek, iskolaszéki tagként fontos szerepet töltött be a város iskoláinak életében. Mellette négy évtizedig vezette dalárdáját. S mint később nekrológja (1896) írta: Két ember akadt Szekszárdon, kiket a köszönésben nem lehetett megelőzni, az egyik Séner János volt.

Ez az életrajzi háttere Séner Jánosnak, akihez 1865-ben Augusz Antal, aki nagyon kedvelte a karnagyot, elvitte látogatóba Liszt Ferencet. De nem csak őt, hanem a társaságában levő Reményi Edét és Plotényi Nándort. Mint Hadnagy Albert írja Liszt Szekszárdi kapcsolatairól című tanulmányában, e látogatás alkalmával Reményi, Plotényi, a helybeli Kristofek Sándor hegedűművész (gyaníthatóan Séner sógora) és Séner minden előzetes próba nélkül eljátszották Liszt előtt Beethoven egyik vonósnégyesét...

Ekkoriban már folyt a szekszárdi Újvárosi templom építése – Augusz felügyelete alatt – s Liszt megígérte barátjának, hogy felszentelésére misét ír. Ebben lett volna szerepe a Szekszárdi Dalárdának, a látogatás bizonyára erről is szólt. Aztán az elkészült Szekszárdi mise körül bonyodalmak támadtak, s csak egy egész évszázaddal később hangozhatott fel abban a templomban, ahova azt Liszt szánta.

 

Ez a történet a témája és Séner János a központi szereplője Baka István szekszárdi születésű Graves–díjas író Szekszárdi mise című, 1984-ben megjelent, a történelmi tényeket szürreális elemekkel, misztikummal  vegyítő kisregényének. 

Baka István emlékszobáját az érdeklődő a Babits Mihály Emlékházban tekintheti meg. 

Az épület további vonatkozásait emléktábla tudatja:

A Szekszárd Szálló zenei emlékei

Szekszárd, Garay tér 1. Szekszárd Szálló

 

 

A Szekszárd központjában álló épülettömböt első formájában 1810 körül emelték kora klasszicista stílusban. Benne nagyvendéglő, illetve szálloda működött. Mai szecessziós formájára 1893-ban alakították át Lechner Ödön tervei szerint, ekkortól Szegzárd Szállónak nevezték (régen úgy írták a város nevét...). Homlokzatát a mezőváros 1846-os címerének színes változata díszíti.

 

A szálloda a Garay tér felől

 

Sok érdekes és jelentős esemény fűződik az eredeti és a mostani épülethez. Falai között híres színészek, politikusok, művészek szálltak meg. 1877-ben – valószínűleg az európai kontinensen először – a szálloda kávéházában mutatták be a telefont.

 

Az épületben járt, sőt zongorázott is Liszt Ferenc 1865-ös és 1870-es szekszárdi tartózkodása idején. Liszt 1870-ben három és fél hónapot töltött a városban jóbarátja, Augusz Antal házában. 

1870-ben, amikor három hónapot töltött Szekszárdon, október 22-i születésnapjához kapcsolódva Liszt több napra a zenei világ valóságos központjává tette a kisvárost azzal, hogy kiváló zenész barátait, egykori tanítványait meghívta Szekszárdra. E vendégek: François Servais, Reményi Ede, Michalovich Ödön, Sophie Menter, majd a második hullámban érkezve Siposs Antal, Gobbi Henrik, Ábrányi Kornél, Mosonyi Mihály és az Augusz–család régi barátja, Rosty Pál, a zenekedvelő világutazó voltak. Sőt, hívatlanul betoppant a Liszt életében hírhedt szerepet betöltött egykori tanítvány, Olga Janina; számára már csak itt, az Augusz–házzal éppen szemben levő szállodában jutott hely.

Szeptember 25-én e nagyszerű muzsikusok szekszárdi jelenlétét kihasználva a Szekszárdi Nőegylet a szállodában hangversenyt rendezett a francia sebesültek javára (ekkor zajlott a francia-porosz háború). Felléptek Reményi Ede, Sophie Menter, Michalovich és Servais, az est végén pedig Liszt is a zongorához ült. Október 18-án Liszt születésnapjának tiszteletére Olga Janina rendezett bankettet ugyancsak a szállodában, amelyen természetesen részt vettek a Szekszárdon időző muzsikusok, barátok.

 

A szálló a Széchenyi utca felől 1. A díszesebb bal szárnyépület

A szálló a Széchenyi utca felől 2. Az egyszerűbb szárny, emeletén a nagyteremmel

Kérdés, hogy a nagyterem, ahol mindez lezajlott, azonos lehet-e az épületben található mai nagyteremmel, hiszen mintegy három évtized múlva Lechner Ödön tervei szerint a szállodát gyökeresen átalakították és bővítették. Nos, én úgy gondolom, hogy valószínűleg azonos. Sajnos, a Lechner-monográfiák nem részletezik, hogy az építész mennyit hagyott meg a régi épületből, de ha az ember a Széchenyi utca felől nézi meg az épületkomplexumot, akkor akár laikus szemmel is két jól elkülöníthető részt érzékel: jobb oldalon egy egyszerűbb szárnyat, amely balra, a Garay tér felé díszesebb szárnyban folytatódik. Ennek a térre néző oldala a mai épület főhomlokzata. Szerintem az a jobb oldali rész lehetett a régi szálló eredeti része, és hozzá új elemként tervezhette Lechner a díszesebb bal oldali szárnyat. S mivel a nagyterem a jobb oldali egyszerűbb szárny emeletén található, gyaníthatóan ugyanaz a terem, mint ahol a Liszt kapcsán említett események zajlottak.  

A nagyterem ma

A szállodában és a hozzá kapcsolódó étteremben évtizedeken keresztül jeles cigánymuzsikusok szórakoztatták a vendégeket. Ebből az épületből indult el 1885-ben bandájával Amerikába Garai Ferkó cigányprímás. A későbbi szálló és vendéglő prímásai között is akadt országos hírű, mint például Látó János, vagy a két világháború között Jónás Laci, jeles dinasztia alapítója, maga is dalszerző.

 

Az épület 1893-as átépítése után itt nyílt meg Szekszárd első színháza Jászai Mari fellépésével. Megfordult itt Medgyaszay Vilma, Hegedűs Gyula, Jacobi Viktor. Itt volt 1911-ben Babits Mihály első hazai költői bemutatkozása. Beregi Oszkár színművész 1914-ben még köszönthette a nagyteremben a Szekszárdon élő, már nagyon idős Sass Erzsikét, Petőfi Sándor: A négyökrös szekér című versének ihletőjét. Az 1950-es években pedig Cziffra György adott itt hangversenyt Chopin műveiből néhány lelkes szekszárdi zenebarát meghívására.

 

Liszt szekszárdi emlékei és koncertje a Megyeházán

Szekszárd, Béla király tér 1. Megyeháza

 

 

Az 1799-ben megyeszékhellyé vált Szekszárd közigazgatási központját, a Megyeházát 1828-1833 között építették Pollack Mihály tervei szerint klasszicista stílusban, az 1780-ban eredetileg uradalmi épületként emelt régi megyeháza felhasználásával.

 

 

A középkorban ezen a területen az I. Béla király által alapított bencés apátság épületei állottak. 1063-ban a királyt itt temették el, de sírja már nem lelhető fel. 1526. augusztus 11-én – Mohács felé tartva – e régi kolostorban szállt meg II. Lajos király.

A középkori épület alapfalait néhány évtizede tárták fel, ma közöttük sétálgathatunk a Megyeháza udvarán.

 

A Megyeháza egyemeletes, monumentális épülettömbje a megye legszebb klasszicista műemléke. Timpanonját hat dór oszlop tartja. Belseje a sokszoros átépítés következtében már nehezen rekonstruálható, de – mint Zádor Anna művészettörténész írja – a lépcsőház hatásos méretei, megkapó nyugalma és jóleső egyszerűsége, valamint emeleti pihenője a kisebb–nagyobb módosítások ellenére is megőrzött valamit az eredeti mű szépségéből.

 

 

Annak idején a megyeháza kulturális feladatokat is teljesített: ma is meglévő nagy tanácstermében úri bálokat, műkedvelő előadásokat és – ritkábban – hangversenyeket rendeztek.

A hangversenyek közül kiemelkedik Liszt Ferenc 1846. október 18-i fellépése. A zongoraművészként népszerűsége csúcsain járó, egész Európában koncertező, 35 éves Liszt ekkor tette második magyarországi hangversenykörútját. Hogy e körút egyik állomása Szekszárd lett, az Augusz Antal Tolna megyei alispán érdeme, akivel Liszt barátsága egyre szorosabbá vált. A látogatás idejére a művészt Augusz szállásolta el szekszárdi házában (ahol aztán a későbbi évtizedekben is többször tartózkodott).

Liszt koncertjére szokatlan időben, déli 12 órakor került sor, amelyet ugyanaznap este meg kellett ismételnie, hogy azok is hallhassák, akik déli fellépésére nem fértek be. A koncertek bevételéből Liszt - szokásához híven - gavallérosan juttatott helyi jótékony célokra is.

Az Életképek korabeli tudósítója többek között a következőket írta:

Öröm volt szemlélni azon részvétet [részvételt], mellyet nemcsak megyénk, de a szomszéd megyék is ezen nagy művész iránt tanusitottak; örömmel szemlélők őt, ki egy maga városunknak illy nagy élénkséget, intézeteinknek olly szép hasznot eszközölni tudott; örömmel csüggénk játékán, s mintegy öntudatlan ragadtatánk el a hangok sebes hullámai által.

A koncertek jelentőségéről így írt Hadnagy Albert, a szekszárdi levéltár igazgatója 1969-ben megjelent tanulmányában:

Ha ezt a nagy sikert Liszt magyarországi kapcsolatai szempontjából tekintjük, különös jelentőséget nyer. Ugyanis Szekszárd volt az első kis magyar város, ahol Liszt személyes érintkezésbe került a magyar vidéki társadalommal, sőt magával a néppel is. Hangversenyének itt is olyan nagy sikere volt, hogy ez különös erővel rádöbbentette arra, hogy itt nemcsak a nagy művészekhez szokott közönség ünnepli őt, hanem a vidék lakossága is megérti és magáénak vallja művészetét. Felismerte, ízig–vérig Magyarországhoz tartozik, alkotásaival az egész magyar nemzetet kell szolgálnia.

 

A nagyterem, ahol Liszt játszott, ma is a megyegyűlés színhelye. Hivatalosan nem látogatható, de a bloggernek szerencséje volt: bent éppen porszívóztak, így gyorsan belógott és vethetett egy pillantást a teremre és az ott elhelyezett, 1956-ban felavatott Liszt-emléktáblára. Sajnos, a Wigand Edit által készített portrédombormű jóval idősebb korában ábrázolja Lisztet, aki a valóságban koncertje után néhány nappal töltötte be harmincötödik évét.

 

 

A Megyeházán Tájak, települések, emberek címmel tekinthető meg a Wosinszky Mór Múzeum állandó kiállítása. Ennek része a Liszt-emlékkiállítás, amely első formájában 1973-ban az Augusz-házban nyílt meg. 

 

A falon Augusz Antal portréja

 

Nagy értéke az a Beregszászy–zongora, amely egykor az Augusz család tulajdona volt, s amelybe 1865-ben Liszt és barátai, muzsikustársai: Hans von Bülow, Reményi Ede és Plotényi Nándor emlékül saját kezűleg jegyezték be nevüket (érdekes módon Bülow magyaros formában, mint Bülow János...).

 

 

Vitrinben láthatjuk az 1846-os koncert szórólapját, plakátokat, képeket, műsorlapokat, Liszt egy kesztyűjét és kezének márványmásolatát. Mivel ebben a térben nem fért el, a kiállítás másik részén helyezték el Farkas Pál egészalakos monumentális Liszt-szobrát.

 

A Megyeháza épülete ma a megyei levéltár otthona is. A levéltár is őriz Liszt Ferenccel kapcsolatos dokumentumokat: 55 levelet, feljegyzéseket, táviratokat, névjegyeket, amelyeket barátságuk évtizedei során Liszt küldött Augusz Antalnak. Itt található Augusz Anna naplójának eredeti példánya, amelyet Liszt barátjának akkor 18 éves lánya 1865 szeptember elején, Liszt második szekszárdi tartózkodása idején vezetett francia nyelven. Lapjain megörökítette Liszt és társasága (lánya, Cosima, veje, Hans von Bülow, Reményi Ede hegedűművész és zongorakísérője, Plotényi Nándor) szekszárdi napjainak lefolyását.

 

Augusz Antal portréja a Liszt-kiállításon, a zongora fölött

 

A leveleket – más, e tárgykörbe tartozó levelekkel együtt – először Csapó Antal jelentette meg 1911-ben. A sok tévedést tartalmazó kiadványt a Tolna Megyei Levéltár korrigálta, amikor 1997-ben megjelent évkönyvében (Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6.) közreadta – magyar fordításban, s a megfelelő tudományos apparátussal – Liszt Auguszhoz írott 119 levelét.

A levéltár birtokában lévő kisebb dokumentumokat Vendel–Mohay Lajosné rendezte sajtó alá 1986-ban Liszt–emlékek Szekszárdon címmel.

Augusz Anna naplóját eredeti nyelven és magyar fordításban Hadnagy Albert tette közzé 1969-ben a levéltár évkönyvének 2. kötetében. EZEN A LINKEN, a 231-245. oldal között elérhető!

Liszt a szekszárdi Mária-napi búcsún

Szekszárd, Kápolna tér 10. Remete-kápolna

 

A barokk stílusú Remete-kápolna, avagy hivatalos nevén Szekszárd-Szőlőhegyi Kisboldogasszony-kápolna a városhoz közeli kis dombtetőn épült az 1750-es évek derekán. 

 

Esterházy Pál nádor leírása szerint itt már a 11. században is kegyhely volt, mely a török időkben elpusztult. A mai kápolnát hosszú idő után egy nagy pestisjárvány után építették. Főoltárán levő kegyszobra, a mariazelli Mária-szobor másolata a 19. század legelején egy bécsi kolerakórházból került ide.

A festői kápolnát hamarosan búcsújáró helyként kezdték tisztelni még a távolabbi környék lakói is. Ehhez biztosan hozzájárult, hogy hozzá egészen közel csobog a város legtisztább, legjobb ízű, ma is közkedvelt forrása, amelynek régen csodatevő erőt tulajdonítottak.

A több évszázados hársfák tövében kálvária vezet fel a Szenvedő Krisztus szobrához. Az idők folyamán menthetetlenné vált régi stációképek helyett Bucsányi Kálmán szekszárdi restaurátor 1990-ben új domborműveket alkotott.

Járt itt Liszt Ferenc 1865. szeptember 8-án, a Kisasszony-napi búcsún.

Második szekszárdi látogatásakor hozta el ide a társaságában levő művészekkel és barátokkal együtt vendéglátója, Augusz Antal, hogy lássák a hagyományos Mária-napi búcsút és a szép, festői környéket. Lisztnek nagyon megtetszett a hely, ezért Augusszal visszafordultak, hogy az akkor apjával együtt Szekszárdon tartózkodó Cosimának is megmutassák.

Augusz Antal 18 éves lányát, Annát Liszt mellett a fiatalasszony Cosima is elbűvölte, s szinte az ő alakján keresztül örökítette meg naplójában ezt a kirándulást:

 

Péntek, szeptember 8.

Liszt a reggelinél felkeresett minket. Tíz óra felé papával a szekszárdi kápolnába mentek, ahol minden évben megünneplik Mária napját, szeptember 8-át: nagy tömeg gyűlik ilyenkor össze. Misehallgatás után Liszt visszajött Cosimáért, hogy ő is lássa az ünnepséget. Cosi, az Abbé [Liszt], mama, papa és mi kettőnk [Anna és egyik testvére] társaságában jelent meg és mind ő [Cosima], mind az Abbé gyertyát helyeztek el a Szent Szűz oltárán. Minden tetszett neki: a magaslaton a fák között olyan szépen fekvő kis kápolna, az embertömegtől ellepett kis domb. Rosty, Reményi, Plotényi is velünk voltak, kint találkoztunk velük. Cosima elragadó volt széles kék szalaggal övezett, fehér ruhájában. Minden nagyon jól áll neki! A kápolnából lejövet nagy örömömre karomat nyújthattam az Abbénak, míg Cosi papával mellettünk haladt. 

 

Akiket még megemlít a napló, hogy részt vettek a kellemes kis kiránduláson: Rosty Pál, a zenekedvelő világutazó, Reményi Ede hegedűművész és állandó zongorakísérője, Plotényi Nándor.

Liszt szekszárdi vendégeskedéseiről ebben a posztban olvashatunk részletesen, egy másik írás pedig a Csörge-tavi csónakázást beszéli el.

A képek forrása a kápolna facebook-oldala.

Dienes Valéria szülőháza

Szekszárd, Babits Mihály utca 17.

 

 

Ebben a házban született 1879. május 25-én Dienes Valéria író, filozófus, matematikus, az orkesztika (mozgásművészet és -tudomány) megalkotója. Eredeti neve Geiger Valéria, később férje, Dienes Pál nevét vette fel.

 

 

Apja, Geiger Gyula liberális szellemű ügyvéd és lapszerkesztő egyéni becsvágya érdekében nagy terveket szőtt, de minden vállalkozásába belebukott. Szegényen és csalódottan halt meg. Édesanyja, Benczelits Erzsébet tanítónő volt, akinek révén rokonságban álltak a közelben lakó Babits családdal; Babits Mihály költő Valéria gyerekkori jó ismerőse volt.

Később Geigerék elköltöztek Szekszárdról, de a nyári szünetekben a fiatal lány visszajárt a rokonokhoz, s a Séd patak partján álló házban néha találkozott a nála néhány évvel fiatalabb Babitscsal is.

Dienes Valéria az 1910-es években (Wiki)

Dienes Valéria 1908 és 1912 között a francia fővárosban tanult filozófiát: Henri Bergson előadásait hallgatta, amelyek életre szóló élményt, eszmei útmutatást adtak számára. A mozdulatművészet – Isadora Duncan modern tánca – már első látásra nagy hatással volt rá.  Beiratkozott Isadora testvére, Raymond Duncan görög tornatanfolyamára, később két kisfiával több hónapot töltött Nizzában, Raymond Duncan művészeti kommunájában. Budapestre hazatérve maga is mozdulatművészeti iskolát nyitott, amelynek első előadása 1917-ben a magyarországi szabad tánc első megjelenése volt. Orkesztikai műsorának nemcsak mozdulatanyaga volt modern, hanem a mozgással összhangban levő szöveg és dallam is. Tevékenységét annak felismerésével alakította, a mozgásművészet nem csak művészet, hanem a zene, a filozófia és a matematika kifejezési formája is.

1928-ban megalapította a Mozdulatkultúra Egyesületet. A tudományos elemzés igényével is az emberi mozdulatok tartománya felé fordult, amelynek törvényeit több évtizedes munka során rendszerbe foglalta és görög szóval orkesztikának nevezte el. Rendszere az emberi test természetes mozdulatainak és helyzeteinek törvényszerűségeit tárja fel és magyarázza.

Szülőházán 1992-ben, születésének évfordulóján helyeztek el emléktáblát:

"Nem vagy bezárva világodba,

ha azt egyetlennek nem hiszed"

E HÁZBAN SZÜLETETT

DIENES VALÉRIA

AZ ELSŐ MAGYAR PROFESSZORNŐ

1879-1978

 

Kis emlékkiállítása két házzal odébb, a Babits-emlékházban látható.

 

S hogy milyen is az orkesztika? Itt megnézhetjük Dienes Valéria híres Hajnalvárás című koreográfiája dokumentumok alapján elvégzett rekonstrukciójának részletét:

 

Babits Mihály szülőházának zenei vonatkozásai

Szekszárd, Babits Mihály utca 13.

 

Babits Mihály egyemeletes, klasszicista stílusú szülőháza a 19. század elején épült az akkor a város védőszentjéről, Szent Lászlóról elnevezett utcában, nem messze a Séd patak hídjától. 

 

 

A költő anyai nagyapja 1852-ben, szekszárdi letelepedésekor vásárolta meg. Itt született Babits 1883. november 26-án, s élete folyamán sokat tartózkodott és alkotott ezen a helyen.

Ebben a szobában és ezen az ágyon született...

Első emlékkiállítását 1967-ben rendezték meg, amelyet 1983-ban, születésének centenáriumán felfrissítettek, s az egész épületet emlékháznak rendezték be. A ház udvarán 1981-ben avatták fel Farkas Pál Babits-szobrát.

 

 

Babits költészetében erős a zenei vonal (bár érdekes, ő maga, legalábbis Illyés Gyula szerint botfülű volt...), gondoljunk csak Mindenik embernek a lelkében dal van kezdetű soraira, és számba lehet venni az életében és utókorában különböző műfajokban és stílusokban megzenésített verseit. Erről Czigány György írt nagyon szép esszé-tanulmányt Úton Babitshoz, Kodályhoz címmel, érdemes elolvasni! S zenei vonalon ne feledkezzünk meg Babits feleségéről sem: a harmincas-negyvenes években az ő kérésére rögzítette Makai István hangmérnök, az általa feltalált eljárással, kiselejtezett röntgenlemezekre Bartók Béla rádió-koncertjeit - és mellette Babits rádiós versmondásait.

Tárgyak területén az emlékmúzeum egy hegedűt őriz, amely édesapja, id. Babits Mihály (1844-1898) hangszere volt. A mellette levő egyik fényképen a hegedű is szerepel: Babits még gyermek édesapja tartja, mellette az ő apja, a költő nagyapja, Babits Mihály István (1812-1872).

 

 

Maga Babits ezt írta édesapjáról a hegedűvel kapcsolatban (Önéletrajz a gyermek- és ifjúkor éveiből, 1920):

Kitűnően hegedült, azt mondják, hogy valóban művészileg. Biztatták, hogy lépjen fel koncerten, de ő nem tette, mert lámpaláza volt. Félénk ember volt. Pécsen azonban lelke volt a filharmonikus társaságnak, amely előadta Haydn Teremtés-ét, Verdi Manzoni-ját, amit Magyarországon ők csináltak először. 

 

Kívánkozik ehhez két lábjegyzet: "Verdi Manzonija" nem más, mint az eredetileg Alessandro Manzoni emlékére komponált Rekviem, amelyet Magyarországon vidéken valóban Pécsett mutatott be a Pécsi Zenekedvelők Egyesületének Zenekara (ennek tagja volt Babits apja) és a Pécsi Dalárda, a dátum 1897. március 9. Haydnnal kapcsolatban viszont kicsit tévedett Babits, mert nem a Teremtést, hanem az Évszakokat adta elő ugyanez az együttes napra pontosan egy évvel a Verdi Rekviem után; a Teremtés Babitsék pécsi éveiben, apja haláláig nem került pódiumra.

Még egy zenére utaló tárggyal találkozhatunk a Babitsék lakását rekonstruáló Emlékházban, kicsit eldugva, ez pedig a falon Barabás Miklós híres Liszt-portréjának bekeretezett reprodukciója:

Sőt, Babits könyvtárában is van néhány zenei kincs: Bartók ajándékai, a Cantata profana zongorakivonata, valamint a Kodállyal közösen közzétett Erdélyi magyarság: Magyar népdalok című kötet, mindkettő Bartók aláírásával.

 

2001. május 25-én Dienes Valéria Emlékszoba nyílt az emlékház udvari szárnyában. Állandó kiállítása Dienes Valéria (1879-1978) személyes tárgyaiból, írásaiból, könyveiből, s az életművét ápoló Orkesztika Alapítvány fotóarchívumából áll.

Dienes Valéria – eredeti nevén Geiger Valéria – filozófus, matematikus és táncteoretikus 1879. május 25-én született a Babits-ház utáni második lakóházban (ma Babits Mihály utca 17.). Gyerekkori barátság fűzte a nálánál néhány évvel fiatalabb költőhöz, akinek hatása később munkásságában is jelentkezett: irodalmi ihletésű koreográfiái között Babits-versek is szerepelnek; Babits pedig Dienes Valéria személyét Halálfiai című regényében, Hintáss Gitta alakjában örökítette meg.

 

A Babits Emlékház látogatója a szekszárdi születésű Baka István (1948-1995) emlékszobájával is találkozik, benne könyvtárával és bakelitlemez gyűjteményével. Baka egyik fontos, szekszárdi kötődésű műve a Szekszárdi mise című kisregény, mely bulgakovi magasságokban, a valós tényekhez szürreális elemeket és misztikumot  vegyítve jeleníti meg Liszt szekszárdi kötődésű művének történetét, és a benne kulcsszerepet játszó szekszárdi dalárda-karnagy, a város első zenetanára, Séner János alakját.

Baka István hanglemezgyűjteménye a Babits-házban

 

Bartók, látogatóban első feleségénél

 Szekszárd, Bezerédj utca 14.

 

 

A Béla király térről kiinduló utca bal oldalán találjuk a kétszintes lakóházat.

Járt benne Bartók Béla, aki első feleségét és fiát látogatta meg itt.

Bartók 1909 novemberében kötött házasságot magántanítványával, Ziegler Mártával. Egy gyermekük született, az apjára rendkívüli módon hasonlító ifjabb Bartók Béla, aki később jelentős, forrásértékű könyveket publikált édesapjáról.

1923-ban a házaspár elvált, Bartók zeneakadémiai növendékét, Pásztory Dittát vette feleségül.

Hamarosan Ziegler Márta is új családot alapított: 1925-ben férjhez ment unokatestvéréhez, Ziegler Károly mérnökhöz és Szekszárdra költözött. Egy ideig ifjabb Bartók Béla is vele élt.

Ez a ház akkor a Szekszárd-Bátai Árvízmentesítő Társulaté volt, ott volt mérnök Ziegler Károly, így szolgálati lakás lehetett, ahol az új házaspár élt. Két gyermekük született, egy fiú és egy lány. 

Érdekes megjegyezni, hogy a cég, így Ziegler Károly főnöke egy bizonyos Molnár Sándor volt, akinek Miklós fia aztán Mészöly Miklós néven jelentős író lett. Gyerekkorában tanította őt Márta zongorázni...

Bartók Béla válásuk után is törődött feleségével, segítette abban, hogy zongoratanárként érvényesüljön, mert felelősséget érzett anyagi helyzete iránt. Szekszárdon először 1927. január elején látogatta meg a Ziegler-házaspárt, akik akkor várták első gyermekük születését. Bartók sietett levélben az első menyét nagyon szerető édesanyját tudósítani:

M.-ék [Mártáék] nagyon szép csendes kis lakásban laknak.

Ebben a levélben mesélt a város határában tett "egzotikus" kirándulásukról is.

Végül idézzük a jeles szekszárdi helytörténészt, Töttős Gábort, mit írt a házról:

Bejáratánál két marcona kerékfordító öntöttvas oroszlán emlékeztet a hintós világra. A kapu fölött szőlőfürtöt tart két hasonló nemes sörényes. Nem tudjuk, Bartók Béla, aki az 1920-as években többször megfordult itt első feleségénél, vajon hogyan őrizte emlékezetében. Ifj. Bartók Béla számára, aki gyermekként hosszabb időt töltött a házban, bizonyára kedves emlékként idéződött.

 

Abban téved a leírás, hogy Bartók többször is járt volna itt, a források szerint ez volt az egyetlen alkalom; de rendszeresen levelezett volt feleségével, akit "Édes Márta"-ként szólított meg...

ez inkább egy griff, vagy sárkány...

Az épület ma is a vízügyé, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság megyei szervezete működik benne.

 

Bartók Szekszárdon kirándult

Szekszárd, Szűcsény-szurdik

 

Szekszárd sajátos része a Felsőváros északi nyúlványában, a szőlőhegyek felé vezető részen a löszbe mélyen bevágódott vízmosások, amelyek egész rendszert alkotnak. A Szűcsény-szurdik löszfalába valaha pinceszerű odúkat vájtak, amelyeket még az 1960-as években is használtak lakásnak.

 

googlemaps

 

Egy alkalommal, 1927. január 9-én kirándult ide Bartók Béla.

 

Ziegler Márta, még Bartók feleségeként

 

Első feleségét és vele élő fiukat, ifjabb Bartók Bélát jött Szekszárdra meglátogatni. Bartók, mint köztudott, nem egészen másfél évtized után, 1923-ban elvált első feleségétől, Ziegler Mártától és Pásztory Dittával kötött házasságot. Márta 1925-ben hozzáment unokatestvéréhez, Ziegler Károly mérnökhöz, akivel Szekszárdon élt, s velük első házasságából született fia is.

Bartók válásuk után először 1927 januárjában látogatta meg Szekszárdon a Ziegler-házaspárt, ekkor vitték kirándulni. Benyomásairól édesanyjának a következőket írta:

 

Tegnap nagy, 2 órás kirándulást tettünk a szöllőhegyekbe. Egy szakadékban vezet oda az út, a szakadék egyik oldalán legkevesebb 20 barlanglakás, egészen szabályszerű ablakokkal, tornáccal, házszámmal. Szinte Afrikában érzi magát az ember...

 

Biztosan nem véletlen, hogy Afrikára asszociált Bartók, hiszen 1913-ban még Mártával járt népzenegyűjtő úton az algériai Biskrában és környékén, ott láthatott hasonlót... 

 

A szurdikokat ma már tanösvénynek hívják és jeles turistacélpontok. A Csodahelyek blogban fényképek kíséretében több érdekességet is olvashatunk róluk.

Itt csónakázott Liszt

 Szekszárd, Csörge-tó

 

 

 

A kis tó Szekszárdtól északra, a Mözs-Szekszárd vasútvonal mellett, a 6-os főközlekedési út és a vasútvonal között fekszik. A buszpályaudvarról indulva gyalogosan mintegy háromnegyed óra alatt érhetünk oda.

 

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Csorge_Lake_S,_2016_Szekszard.jpg

1865-ös szekszárdi tartózkodásakor vendéglátója, Augusz Antal kihozta ide Liszt Ferencet, akinek társaságában ott volt veje, Hans von Bülow zongoraművész, jóbarátja, Reményi Ede hegedűművész és annak zongorakísérője, Plotényi Nándor, valamint Rosty Pál, a nagy zenebarát világutazó. Augusz lánya, a 18 éves Anna így örökítette meg a kirándulást eredetileg francia nyelvű naplójában (benne Lisztet "Abbé"-ként említi):

Csütörtök, szeptember 7.

... Ebéd után két kocsin a Csörge-tóra mentünk. ...

A Csörge-tó egy síkságon elterülő tavacska: megérkezve halászokat láttunk, akik már kivetették hálójukat, néhány halat, rákokat fogtak, amiket a parton gyújtott nagy tűzön mindjárt el is készítettek. Ezalatt az Abbé, Rosty, Bülow báró és Plotényi urakkal egy bárkába szálltak. Bájos kép tárult most szemünk elé: a lenyugvó nap vízre hulló utolsó sugaraival világította meg a tájat, csodálatosak voltak a növényzet különféle árnyalatai. A tavon bárka úszott, benne az Abbé álló alakja, Bülow horgászott, Rosty és Plotényi eveztek. Utána ezek az urak kiszálltak a bárkából, a parton álló kis fapavilonba mentek, ahol halat és süteményeket fogyasztottak... Az étkezés alatt Reményi Hiadornak egy Lisztnek ajánlott, szép költeményét olvasta fel, amelyet előbb a parton franciára fordított. A nagyon szép költemény mély benyomást keltett a jelenlévőkben. Hazaérve a jó Abbé így szólt: "Ez a halászat nem csodálatos, hanem gyönyörű volt!"

 

Liszt mondása kissé tréfásan minden bizonnyal a bibliai csodálatos halászatra utalt.

 

Lábjegyzet a költeményhez:

Hiador, azaz Jámbor Pál (1821-1897) Búcsú-hangok Lisztnek című, akkor egészen új verséről lehet szó, amelyet Liszt Szent Erzsébet legendájának három héttel korábbi pesti ősbemutatója alkalmából írt. Benne utal Vörösmarty addigra híressé vált Liszt-versére és kifejezi a nemzet kívánságát, hogy Liszt aki akkoriban jórészt Rómában élt, térjen vissza Magyarországra, s ezt a Szózat felidézésével nyomatékosítja. A kilenc strófás vers utolsó versszaka így szól:

Róma elvett, de azért mienk vagy;

A művészet birodalma tág;

Bárhol légy, ha fényt szórsz nemzetedre,

Büszke rád e nép, s ránk a világ.

Róma tért ad, hogy nagyobb-nagyobb légy,

De "bölcsőd ez,s majdan sírod is..."

Jöjj ó vissza! Vár itt minden egyház:

Tömjénné lesz akkor a tövis.

 

A kis tavat az 1880-as évektől kezdték felfejleszteni fürdőházak építésével, ahova bérkocsi, később autóbusz szállította a szekszárdi polgárokat. A helyi újságok gyakran cikkeztek arról, hogy a természet lágy ölén bizony elterjedt a nudista strandolás, bár akkor ezt a szót még nem használták. 

A tó későbbi történetéről és mai állapotáról Elbi blogjában olvashatunk, összességében meglehetősen szomorú dolgokat, de némi reményt is felcsillant...