Kodály szegedi "szálláscsinálója"

Szeged, Vitéz utca 5.

Ebben a házban élt SZEGHY ENDRE tanár, karnagy:

A szegedi születésű, régi pedagóguscsaládból szárazó  Szeghy Endre (eredeti neve Szögi) a Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzői, majd tanári diplomát szerzett. 1928-ban lett a Szegedi Tanárképző Főiskola énektanára. Nagy érdemeket szerzett az énektanár képzésben és kórusok szervezésében és vezetésében. Ő teremtette meg Szegeden Bartók és Kodály kultuszát. 1933-ban a főiskolán kamarakórust alapított, mely Szeged zenei életének jelentős tényezőjévé vált. Ő rendezett 1935-ben először városában Éneklő Ifjúság hangversenyt. 1954-ben alapította meg a Szegedi Kodály Kórust. 1961-ben nyugdíjazták, s Péter László, Szeged zenei életének (is) kiváló ismerője szerint szép lassan kihagyták mindenből... 1972. június 19-én hunyt el.

A nevét viselő pedagógus női kar kezdeményezte egykori lakóházának emléktáblával való megjelölését, melyet halálának 100. évfordulóján avattak fel.

Szövege:

E HÁZBAN ÉLT

SZEGHY ENDRE

1898-1972

FŐISKOLAI TANÁR,

ZENESZERZŐ, KARNAGY

ÉS

NÉPZENEKUTATÓ

A JUBILEUM ALKALMÁBÓL ÁLLÍTTATTA

SZEGED

MEGYEI JOGÚ VÁROS

ÖNKORMÁNYZATA

1998

Források:

Tizenkét év kőben és ércben. Szeged, Önkormányzat, 2002
Péter László: Kodály Szegeden. Szeged, Somogyi Könyvtár, 1982

A fényképeket 2007 nyarán készítettem

 

Zeneiskola a városházán

Vác, Március 15. tér 11. Városháza

Vác gyönyörű barokk városközpontjában áll a Városháza műemléképülete.

Egy 1680-ból származó térkép szerint ezen a helyen török fürdő volt, az 1718. évi telekkönyv már a városházát jelöli. A mai épületet Althann Mihály Frigyes püspök kezdte építtetni 1735-ben, de csak Mária Terézia 1764-es váci látogatására készült el teljesen. A homlokzaton Justiciának, az igazság istenasszonyának szobra látható, tőle jobbra és balra egy-egy fekvő nőalak a magyar, illetve a Migazzi címert tartja.

1934 és 1942 között a Városháza épületében működött PIKÉTHY TIBOR zeneiskolája. A kultuszminisztériumból indult el az a törekvés, hogy minden olyan városban, ahol nincs törvényes keretek között - például városi fenntartásban - működő zeneiskola, ott azt meg kell szervezni. Az 1915 óta váci püspökségi orgonaművész, karnagy Pikéthy így fogalmazta meg célkitűzéseit ls iskolája létrehozásának körülményeit az indulás évében:

Ez nem magán zeneiskola lesz, nem olyan, mely talán elsősorban az anyagi hasznot nézi, hanem komoly alapokon nugvó intézmény, mely hivatva lesz a város zenekultúráját minél magasabb fokra emelni. Ez nemcsak városunk elsőrendű érdeke, hanem nemzeti érdek is, mert a magyar zene világviszonylatban is az elsők között van. A minisztérium intézkedése másrészt azt célozza, hogy az okleveles, de állás nélküli zenetanároknak és művészeknek állást juttasson. Megindult országszerte a szervezés, s az illetékes tényezők figyelme városunkra terelődött. [...]

Tanárok voltak többek között: Balogh Margit (ének), Dullien Klára és Vinkovics Izabella (hegedű), Berdáné Fülöp Mária (zongora. Pikéthy Tibor igazgató a zeneelméletet és az összhangzattant oktatta. 

Egy volt növendék, Rostetter Szilveszter 1983-ban így emlékezett a zeneiskolára és megvalósítójára:

A hangszeroktatás a zongorára és a hegedűre terjedt ki. A későbbi években, amikor a tanulmányi szint már lehetővé tette, az összhangzattan is tantárgy lett, melyet ő, az mint igazgató tanító tanított igen érdekesen és figyelmet lekötően. Óriási élvezettel hallgattuk. [...] Én voltam az a növendék, aki a zeneiskola hangversenyén először Pikéthy-zongoradarabot játszottam, a Scherzo-t. Érthető szorongás van az ember szívében ilyenkor, ha az előadást a szerző is hallja. Nagyon kíváncsi voltam, utána mit fog mondani. Nem szólt semmit tulajdonképpen, csak mosolyogva hozzám jött, kezet fogott, megölelt és azt mondta: Köszönöm. Ilyen volt ő, egyszerűen nagyszerű. Sokkal jobban esett, mint ha dicsért volna. Ez volt jellemző egész zenei életvitelére.

Az iskola státusza "államilag engedélyezett és városilag segélyezett" volt.  Mint később Pikéthy fanyar humorral emlegette, az állami engedéllyel sosem volt baj, ám a városi segélyezést rendkívül nehéz volt "kikunyerálni". A kimagasló oktatási színvonal ellenére csökkent a növendéklétszám is, e két ok vezetett ahhoz, hogy 1942-ben Pikéthy kénytelen volt bezárni iskoláját.

Évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy Vácott véglegesen megoldódjon a zenetanítás ügye. A városnak ma két zeneoktatási intézménye van: a Bartók Béla Zeneiskola és a Pikéthy Tibor nevét viselő Zeneművészeti Szakközépiskola - e két iskola néhány éve egy intézményként működik.

Források:

Vác: a Dunakanyar szíve. Történelmi városkalauz helybelieknek és világcsavargóknak. Vác, 2009
Székelyhidi Ferenc: Pikéthy Tibor zeneiskolája. = Váci Polgár 2004. április
Székelyhidi Ferenc: Missa pro pace részlet. = Váci polgár 2004. március

A fényképeket 2016 nyarán készítettem

Déryné sírjánál

Miskolc, Dóczy József utca: Nagyleány-temető

A Szent Anna-templom fölötti domboldalon terül el a Szent Anna-temető. Mögötte a református részt hívják Nagyleány-temetőnek. Itt van DÉRYNÉ SZÉPPATAKI RÓZA sírja.

Déryné 1872. szeptember 29-én, 79 éves korában hunyt el miskolci otthonában, a ma Hunyadi utca 52. számot viselő ház kis udvari lakrészében. Ekkor már özvegyi sorban, szegénységben élt. Utolsó éveiben húgával, Kilényi Dávid színigazgató özvegyével lakott együtt. Szállásadónőjük, Balajthyné asszony fél évszázad múlva így mesélte Rozsnyay Kálmánnak:

Nagy szegénységben múlt ki. S ha az emberséges Forster speditőr nem segít, nem is tudom, hogy takarították volna el. Forster ténsúr nem röstelte még a koporsót is maga emelgetni a szentmihály lovára.

A Borsod Miskolci Értesítő friss száma így számolt be a temetésről (1872. október 3.):

A Déryné temetése kedden [október 1.] délután történt meg egész egyszerűséggel, mondhatni elhagyatottsággal, mert alig volt elég ember arra, hogy a testet a gyászravatalról levévén, a halottas kocsira segítse. Mily iróniája a sorsnak - így hunyni el annak, kinek diadalkocsiját egykor ezrek húzták s most itt lévő pályatársai vagy a pályán egykor működtek sem érdemesítik annyira, hogy a temetéseni megjelenésre másokat felhívtak vagy csak maguk is megjelentek volna. A rokonkeblű Lévayn s a valódi rokonon, dr. Horváth Józsefen [felesége Déry István unokahúga volt] kívül alig láttunk mást ravatalánál. Hamvai a nagylány temetőbe tétettek örök nyugalomra.

A tudósító valószínűleg felületes volt, hiszen más visszaemlékezések szerint a temetésen ott volt húga, ott volt szállásadójának családja; Cenner Mihály színháztörténész kutatásai szerint a pályatársak pedig azért hiányoztak, mert a társulat csak két nap múlva érkezett meg a városba. Ez azonban nem változtat a szomorú tényen, hogy öregségében és halálában a miskolciak elfelejtették Dérynét.

A "rokonkeblű Lévay" a Miskolcon élő Lévay József költő volt, ő legalább méltó nekrológot írt a 19. századi szín- és operajátszás korszakos jelentőségű alakjáról az említett újság aznap gyászkeretben megjelent számába.

Déryné sírját egy évtizedig csak egyszerű fakereszt jelölte A fehérmárvány obeliszket 1882-ben "a nemzeti kegyelet" állította.
Felirata:

DÉRY ISTVÁNNÉ / SZÉPPATAKI RÓZA / MAGYAR SZÍNMŰVÉSZNŐ/ HAMVAINAK / A NEMZETI KEGYELET /SZÜL. 1793. DEC 24 / MEGH. 1872 SZEPT 29

Húga, Johanna 1881. április 18-án hunyt el, Déryné sírja mögé temették. Az ő sírkövét "baráti emlékül emelte Latabár Endréné", a híres miskolci színigazgató özvegye:

Források:

Cenner Mihály: Déryné alkonya. Ami a naplóból kimaradt: 1847-1872. = A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14/1975. Miskolc, 1976
Déryné levelei. Miskolc, 1984
Saád Andor: Emlékek Dérynéről és hugáról, Széppataki Johannáról. = A Miskolci Heman Ottó Múzeum Közleményei 8.
Rozsnyay Kálmán: Ahol Déryné meghalt. = Emlékalbum a Miskolczon 1823-ban megnyílt első magyarországi kőszínház 100 éves jubileumára. Miskolc, 1923

A "kataliszt" jelzésű fényképeket még digitális "korszakom" előtt készítettem, így a szokásosnál is gyengébb minőségűek...

Itt halt meg Déryné

Miskolc, Hunyadi utca 52.

A ma is álló földszintes ház udvari kis lakrészében élt 1867-től 1872-ben bekövetkezett haláláig DÉRYNÉ SZÉPPATAKI RÓZA.

Forrás: minap.hu

A főépület utcai homlokzatát 1923-ban jelölték meg emléktáblával:

Forrás: minap.hu

A színi pályától 1847-ben visszavonult színésznő-énekesnő férje halála után a diósgyőri tiszttartói lakból költözött ide szintén özvegyi sorban élő húgához, Kilényi Dávidné Széppataki Johannához, aki itt bérelt lakást (férje a korai magyar színházművészet jeles alakja volt; Johanna is próbálkozott a színi pályán, de nem volt tehetséges).

Miskolcon az 1900-as évek elején kezdték el intenzíven keresni Déryné nyomait. Még élő szemtanúkkal megörökített találkozók leírásaiból és Déryné fennmaradt leveleiből szomorú kép bontakozik ki az egykor ebben a városban különösen ünnepelt primadonna életének alkonyáról.

... igen rossz a szállásunk, mert borzasztó drágák a szállások, s nem lehet jobbat találni... írta egy helyen maga Déryné itteni viszonyairól. A kis lakrész két szobából és a köztük levő konyhából állt. A két idős hölgy respektálta egymás felségterületét, csak a konyhát használták közösen. Ott készült Déryné híres kávéja, amelynek élvezetéről még szegénységében sem mondott le. A szobák közül a nagyobbik volt az övé: még őrzött néhány szép bútort, jelmezt, ékszert, kelléket színésznői pályája idejéből. Xantus Jánosné Doleschall Gabriella, Miskolc társasági életének ragyogó központi alakja Déryné halála után több, mint fél évszázaddal így írta le a szobát Rozsnyay Kálmánnak, aki felkereste vele a színhelyet:

Itt állott az ágya, ragyogó tiszta, einzatszos kanavász párnáival, shottis-selyem paplanával, fölötte lógott a portréja: kék ruhában, libegő fürtökkel a halántékán, finom formájú kezeit a keblén összekulcsolva... Itt volt a subládája, itt az almáriomja... Sok tarka vacak-kacat közzül onnan kotorászott egyszer elő egy megfakult, aranyzsinóros huszárdolmányt, az arca sugárzott, csudálatosan szép volt abban a pillanatban ... Hogyne! Legfényesebb diadalainak egyikét élte át újra! Azt a dolmányt Marcsa, az "Ezred lánya" viselte! [Donizetti vígoperájában]

Xantusné elmesélte, hogy a két ablak között állt Déryné kis varróasztalkája a karosszékével, ott üldögélt napestig; ablaka alatt a kis virágoskertet húga és ő művelték.

Az udvari lakrész 1973-ban (Cenner Mihály felvétele)

Értékeit lassanként kénytelen volt eladogatni, mert nagyon kevés özvegyi nyugdíjat kapott a koronauradalomtól (férje intéző volt a szolgálatukban), de ha látogatója érkezett, gavallérosan megvendégelte. Amikor egyszer Jókainé Laborfalvi Róza járt nála, zálogba tette utolsó ékszerét, veretes hosszú arany nyakláncát, abból adott nagy ebédet tiszteletére. Déryné kitűnő háziasszony volt, szállásadónője, Balajtiné asszony visszaemlékezett egy csodás grillázstortájára. Ő beszélt külsejéről is: emlékei szerint Déryné idős korára meghízott, arcán szemölcsök voltak, de őszes haját mindig nagy gonddal fésülte, sőt, arcfestéket is használt - úgy mondta, megszokta színésznő korában.

Feltételezett időskori arcképe

Ahogy a kor és a betegség egyre törődöttebbé tette, mind kevesebbet járt el otthonról, ablakából az udvar életét figyelte. Ám egy alkalommal nagy sikerrel tért vissza a színpadra keresztfia, Egressy Ákos - Egressy Gábor fia, maga is színész és színigazgató - felkérésére. Így 76 éves korában, 1869. március 20-án eljátszhatta utolsó szerepét, Celesztina apáca fejedelemasszonyt egy bizonyos Müllerback nevű szerző A keresztes vitézek című színművében. Itt, lakásán öltözött be jelmezébe, bérkocsin vitték a színházba (a mai miskolci színházba, így ő annak színpadán is játszott!), ahol a valaha életét jelentő deszkákon még testi bajairól is megfeledkezett.

Nem sokkal később, egy miskolci meghitt barátnőjének Pesten élő könyvtáros fivére, Egervári Ödön biztatására itt, utolsó otthonában kezdte el írni híres emlékiratait - igaz, erre korábban már mások is biztatták. Benne kicsi gyermekkorától kezdve egész részletességgel beszéli el életét, pályáját. Utolsó három évét ez töltötte ki: betegsége, gyengesége súlyosbodott, látása is gyengült, sokszor heteken át nem tudott tollat venni a kezébe, mégis emberfeletti munkát végzett. Írásművének csak a terjedelme több, mint ezer könyvoldal. A csodálatos memóriával megőrzött események leírása forrásként felbecsülhetetlen, mellette nagy szépirodalmi értéke is van. Réz Pál így írt a mű 1955-ös kiadásának előszavában:

Déryné úgy ismeri kortársait, színészeket, írókat, nemeseket és polgárokat, évtizedek múltán annyi jellemző és áruló részletet tud róluk, hogy elámulunk: mintha csak azért vállalta volna a "nemzet napszámosainak" keserű pályáját, hogy anyagot gyűjtsön, és kitűnő emlékiratával beírja nevét a magyar irodalom történetébe. [...] Az emlékirat kultúrhistóriai adatai fontosak a kutatóknak: forrása az irodalom- és színháztörténészeknek. De olvasmány is, adataiban és emberi mondanivalójában egyaránt. [...] regényt írt - egy emberi sors regényét.

Élete krónikájának papírra vetésével az 1840-es évek elejéig jutott el, amikor 1872. szeptember 29-én, egy pénteki napon elhunyt.

Olvassunk bele ismét Rozsnyay Kálmán írásába, amelyben Xantus Jánosnéval ötvenegy évvel később tett itteni látogatását örökítette meg:

A tenyérnyi konyha gidres-gödrös pádimentuma vörös diósgyőri tégla... Xántusné szemeit elfutja a könny... "Lássa, barátom, most úgy látok mindent, mintha csak tegnap történt volna; itt, a konyha padlóján feküdt a koporsója, csak úgy a puszta földön. Benne hitvány forgácson a holttest, kopott, gyatra, kizöldült krinolin-félében. A nyakán finom, stikkelt, kikolmizott tüllanglais kendő, ami a legfőbb fényűzése volt élete utolsó napjáig..."

Dérynét október 1-jén temették el az ún. "Nagyleány" temetőben. Húga, Johanna majdnem egy évtizeddel túlélte, ő 1881-ben halt meg.

Források:

Cenner Mihály: Déryné alkonya. Ami a naplóból kimaradt: 1847-1872. = A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14/1975. Miskolc, 1976 (az archív képek forrása is)
Déryné Széppataki Róza: Déryné levelei. Miskolc, 1994
Saád Andor: Emlékek Dérynéről és hugáról, Széppataki Johannáról. = A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 8. Miskolc, 1969
Rozsnyay Kálmán: Ahol Déryné meghalt. = Emlékalbum a Miskolczon 1823-ban megnyílt első magyarországi kőszínház 100 éves jubileumára. Miskolc, 1923

Déryné pulykát ültet

Miskolc-Diósgyőr, Vár utca 24.

A 18. században épült ház közvetlenül a középkori diósgyőri vár mellett található. Valaha a diósgyőri koronauradalom birtokában volt, uradalmi gazdatiszti lakásként használták.

Itt lakott DÉRYNÉ SZÉPPATAKI RÓZA 1852 és 1867 között.

Déryné, miután 1847-ben visszavonult a színpadtól, ismét összeköltözött férjével. Rövid ideig Tarcalon éltek, majd Miskolcon telepedtek le: először a Czikó (ma Kossuth) utcában laktak. Ebbe a házba 1852-ben, valószínűleg a nyár folyamán költöztek. Bent a városban csak udvaruk volt, de ehhez a házhoz kert is tartozott. Déryné a színi pályát adósságokkal megterhelve volt kénytelen abbahagyni: Egressy Gábor és mások is leírták, hogy aktív korában milyen önzetlenül segítette szűkölködő pályatársait, s jelmezei is, melyekről akkor a színésznek kellett gondoskodni, sokba kerültek. Itt pulykákat nevelt, hogy tartozásait rendezni tudja. Karacs Teréz is tanúja volt miskolci és diósgyőri éveinek, ő írta meg A régi színészetről című, 1888-ban megjelent könyvében, mit mondott neki Déryné:

Még mindig kell régi tartozásomat törleszteni és ezt Dérynek nem szabad tudni; ezt törlesztem a pulykáim árából...

Az ebben a házban leélt másfél évtizedben, bár férjével való együttlétét kényszerhelyzetnek tekintette, Déryné gazdaasszonyként is megállta helyét. Keresztfia, Egressy Ákos (Egress Gábor fia, maga is színházi ember) így emlékezett rá:

Igen élénk, fürge testmozgású. Beszéde szapora, nyájas, lebilincselő [...] szeretetre méltó arcán örök derűvel [...] s jó gazdasszony, mosott, vasalt, sütött, főzött.

Ekkoriban szerényebben, de azért még viszonylag jó módban éltek, vendégszerető házuk mindig nyitva állt a Pestről érkezőknek. Vahot Imrét például két hétig látták vendégül, amikor anyagot gyűjtött a Magyarország és Erdély képekben című sorozatához. Ennek 1854. évi füzetében Vahot így írt:

... jelenleg Diósgyőrben lakik a magyar színészet és dalművészet egykor kitűnő csillaga, egyik pályatörője, Déryné asszony is, gazdászati hivatalt viselő férje oldalán csendesen, visszavonultságban, méltán érdemelt dicskoszorúin nyugodva. Az ő szíves házuk fogadá el e fáradságos vállalat vándorait, kik a körükben töltött szép órákra mindenkor kedvesen fognak visszaemlékezni.

1862. január 8-án elhunyt Déry István. Felesége még öt évig a házban maradt, de anyagilag már sokkal nehezebb körülmények között. Végül 1867-ben kénytelen volt beköltözni Miskolcra a húgához, aki ekkor már szintén özvegy volt. Ott halt meg 79 éves korában, 1872. szeptember 27-én.

1920-tól a diósgyőri házban a Felvidékről származó Saád család lakott. Ők még találkoztak egy, a közelben lakó idős asszonnyal, aki ismerte Dérynét és pontosan emlékezett lakásuk beosztására, berendezésére is. Saád Andor uradalmi főorvos, aki szerencsére papírra vetette, amit erről megtudott, emléktáblával is megjelölte a házat:

Az épület műemléki helyreállítását 1974-ben végezték el. 1975-ben Déryné emlékszobát nyitottak benne, ahol a miskolci színjátszás relikviái mellett látható volt Déryné néhány személyes tárgya: legyezők, napernyők, könyvek, és az a cseresznyefa asztalka, amelyen utolsó lakásában híres emlékezéseit vetette papírra. Sajnos, az emlékszobát 1999-ben megszüntették. Igaz, azóta megnyílt Miskolc belvárosában, a színház tőszomszédságában a színészmúzeum, de a forrásokból eddig nem sikerült megállapítanom, hogy ezek a relikviák ott (vagy máshol) láthatóak-e. Ha lesznek információim, kiegészítem a leírást!

Maga az épület ma - korszerűsítve - panzióként üzemel, úgyhogy lakhatunk mi is Déryné egykori otthonában és megcsodálhatjuk a középkori várra, illetve a Bükkre nyíló fenséges panorámát, ami őt is körülvette...

Források:

Cenner Mihály: Déryné alkonya. Ami a naplóból kimaradt: 1847-1872. = A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14/1975. Miskolc, 1976
Déryné Széppataki Róza: Déryné levelei. Miskolc, 1994
Saád Andor: Emlékek Dérynéről és húgáról, Széppataki Johannáról. = A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 8. Miskolc, 1969

A váci temetőben

Vác, Avar utca: Alsóvárosi temető

A belvárosból a Budapesti főúton indulhatunk el a szép fekvésű Alsóvárosi temetőbe. Átkelve a Gombás patak barokk szobrokkal díszített hídján, a nagy közlekedési csomóponton túl, a domboldalon meg is találjuk. 

PIKÉTHY TIBOR (1884-1972) több, mint fél évszázadon át volt a váci püspökség orgonistája, karnagya, zenei vezetője. 88 éves korában, 1972. július 21-én Vácon hunyt el. Sírjához ne a lépcsősoron menjünk fel, hanem a kis földúton kanyarodjunk balra, a szupermarket irányába. Ott látunk egy virágokkal telepingált falú kis házat, amellett menjünk be a temető területére: a sír e ház mögött található:

Pikéthy Tibor sírja közelében találjuk híres növendéke, a 2009-ben Vácon elhunyt LEHOTKA GÁBOR orgonaművész síremlékét. Lehotka Vácon született, Vácon kezdte zenei tanulmányait. Elbeszélése alapján Pikéthy Tibortól emberileg is sok útravalót kapott. Neki is sokat jelenthetett a város; ő is itt hunyt el és szülei sírja mellé temették.

Az Alsóvárosi temetőben nyugszik korának egyik legnagyobb cigányprímása, BANDA MARCI (1847-1924) feleségével és - valószínűleg - egyik fiával:

A váci születésű muzsikus apja Bihari János együttesének klarinétosa volt, ám korán meghalt. A kisfiúnak a mélyszegénységből sikerült kiemelkednie tehetségével. Ifjan egy másik legenda, Rácz Pali vette szárnyai alá, aki helyettes prímásává nevelte. Későbbi önálló pályafutását szinte lehetetlenség elmesélni. Egyik csúcspontja az az 1903-ban a Népszínházban megrendezett prímásverseny volt, melyben a 25 estén át bemutatkozott 25 prímásból és zenekarból Banda Marcié lett az aranyérem.

Muzsikálását így jellemezte Vác tudós történetírója, Tragor Ignác:

Játéka az érzésnek őszinte odaadó melegségével volt áthatva. [...] Nem cifrázott, nem cigánykodott, nem illegette magát. Egyszerűen és szerényen, de párját ritkító melegséggel szólaltatta meg a hegedűjét. [...] Teljesen átérezte az egyes dalokat, belehatolt a szellemükbe és így szépségüket a maguk egészében varázsolta bele hallgatóinak szívébe.

Banda Marci a fővárosba kerülése után is mindvégig vácinak érezte magát. Meghalni is Vácra jött, sógorasszonya házába. Temetésén zenekara élén részt vett Radics Béla és id. Magyari Imre és a váci cigányzenészekkel együtt játszották Banda Marci kedvelt kesergőit.

Az Alsóvárosi temetőben Liszt Ferenc két rokona (?) is nyugszik.

Özv. LISZT FERENCNÉ 89 évesen hunyt el 1873-ban. 1810-ben lett Liszt Ferenc váci halászmester második felesége. Sírköve éppen a földön feküdt (fia sírja mellett), amikor a temetőben jártam:

Szintén itt nyugszik fiuk, LISZT MIHÁLY, aki síremlékének tanúsága szerint 1879-ben, 60 évesen hunyt el.

Nem világos, milyen fokú rokonságban álltak a zeneszerzővel. Tragor Ignác, Vác történetírója szerint Liszt Ferencné férje, Liszt Ferenc váci halászmester a zeneszerző nagybátyja, apjának testvére volt. De nem stimmelnek az évszámok: Tragor szerint a derék halászmester 1760-ban született, holott ekkor akit apjának vél, Liszt apai nagyapja még csak öt éves kisgyerek. 1760-ban született Ferenc nevű fiú az előző nemzedékben sincs (ezt a vonalat részletesen kikutatta Békefi Ernő Rajkán, ahonnét a Liszt-családfa szerteágazott...). Pedig Tragor Ignác sokat tud a váci Liszt Ferencről, foglalkozásáról és két házasságáról. Még azt is írja, hogy első házasságából született lánya, Bognárné Liszt Franciska hagyatékából került egy Liszt saját kezű aláírásával ellátott fénykép a váci múzeumba. Úgyhogy valamilyen családi kapcsolatnak valószínűleg kellett lennie. Tragor szerint maga Liszt már kisgyerekkorában, apjával is gyakran ellátogatott Vácra, majd később, amikor a Zeneakadémia elnökeként sokat tartózkodott Magyarországon, szintén többször - inkognitóban - meglátogatta unokatestvéreit; ennek azonban a magyar Liszt-szakirodalomban még nem találtam nyomát...

Források:

Lehotka Gáborral beszélget 70. születésnapján Muth Ágota Gizella. = Parlando 2008. 6.
Székelyhidi Ferenc: Banda Marci
Tragor Ignác: Vác az előadó művészetekben. Vác, 1934

A váci püspök muzsikusa

Vác, Migazzi tér 2.

A műemlék jellegű épület 1878-ban eklektikus stílusban épült a Peitler Antal püspök által ugyanabban az évben, három korábbi egyházi könyvgyűjtemény egyesítésével megalapított Püspöki Könyvtár otthonául.  Emelettel 1925/26-ban bővítették.

A könyvtár gyűjteményének körülbelül harmada egyházi tárgyú, a többi főként történeti, filológiai és irodalmi anyag. 14-15. századi hangjegyes kéziratai is vannak.

Ebben a házban lakott hosszú évtizedeken át PIKÉTHY TIBOR zeneszerző, karnagy, orgonaművész és zenetanár. 1915-ben lett a püspöki székesegyház karnagya és orgonistája; 1946-ban egyházzenei igazgatónak nevezték ki. Ő alapította meg Vác első zeneiskoláját. Haláláig a városban élt, az Alsóvárosi temetőben nyugszik.

Az idős Mester otthonában (http://www.pikethy.net/konzi/media/gal_pikethy/pikethy/)

Híres növendéke, Lehotka Gábor mesélte:

Pikéthy lakásába élmény volt belépni. Képzőművészeti alkotások, gyönyörű bútorok díszítették az igen tágas és magas szobákat. Szeretett beszélni képeiről (ő maga is tanult a képzőművészeti főiskolán), nem véletlen, hogy megszerettem a festészetet. [...] Pikéthy rendszeresen kirándult, többször magával vitt.

Egykori otthonának homlokzatán halálának 20. évfordulóján helyeztek el emléktáblát:

Források:

Vác: A Dunakanyar szíve. Történelmi városkalauz helybelieknek és világcsavargóknak. Vác, 2009
www.pikethy.net
Lehotka Gáborral beszélget 70. születésnapján Muth Ágota Gizella. = Parlando 2008.6.

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2016 nyarán készítettem

Egy jeles alma mater

Budapest I. Attila út 43. Petőfi Sándor Gimnázium

A ma Petőfi Sándor nevét viselő gimnázium épületét 1900-ban emelték neobarokk stílusban, Alpár Ignác tervei szerint. Mögötte a Budavári Palota emelkedik, előtte a Horváth-kert húzódik.

Forrás: google.hu/maps

Az iskolát 1892-ben alapították I. kerületi Királyi Katolikus Gimnázium néven. 1921-ben Verbőczy István nevét vette fel. Az eredetileg három emeletes épület 1944/45-ben súlyos károkat szenvedett, felső szintje szinte teljesen megsemmisült. Teljes felújítására nem volt pénz, így két emeletesen és megváltozott homlokzattal állították helyre. 1946-ban Petőfi Sándorról nevezték el.

Ilyen volt az épület eredetileg - forrás: wikipedia

Számos híres ember - tudós, közéleti személyiség, sportoló, költő, író, művész - végezte tanulmányait e falak között. Magántanulóként itt érettségizett József Attila és Radnóti Miklós.

Lássuk kicsit részletesebben a muzsikusokat:

Az akkor még Verbőczy nevét viselő gimnáziumba járt és 1918-ban itt érettségizett BÁRDOS LAJOS zeneszerző, karnagy, zenepedagógus. A Zeneakadémia elvégzése után, 1925 és 1928 között itt, egykori iskolájában volt énektanár. Így emlékezett tanári éveire:

Persze tankönyveink nem voltak, így hallás után népdalokat, kánonokat, kis kottaismeretet tanítgattam. De pár év alatt (amire nagyon büszke voltam, most is őrzöm azt az értesítőt), egy 173 tagú vegyes karrá fejlődött az énekkarom. Akkoriban, persze nem volt koedukáció, nem lányok, hanem kisfiúk énekelték a szopránt, az altot, a nagyobb diákok a tenort, basszust, és ezzel a kórussal már komoly hangversenyeket tudtunk adni.

Ugyancsak itt végezte tanulmányait és itt érettségizett FERENCSIK JÁNOS, aki a gimnáziummal párhuzamosan a Nemzeti Zenedébe is járt.

A Zenedében [...] egyes előadásokat csak délelőtt, a gimnáziumi órák idejében hallgathattam. Szerencsére a gimnáziumban jóindulatú tanáraim voltak, nem akadályozták zenei tanulásomat. A "lógást" technikailag nagyon könnyű volt lebonyolítani. Az Attila utcai gimnázium előtt [...] még ott járt a villamos. Az egyik óra befejeztével hamar fel a villamosra, át az Erzsébet hídon, gyorsan be a Zenedébe meghallgatni az órát - majd utána ugyanúgy vissza. Vagyis tanári, sőt igazgatói engedéllyel blicceltem hetenként kétszer -

- mesélt tanulóéveiről Ferencsik egy rádióműsorban.

Még néhány egykori jeles diák a zenei élet területéről, érettségijük időpontjával: Innocent Vincze Ernő zeneszerző, író, műfordító, librettista (1921); Deák Bárdos György zeneszerző, karnagy, Bárdos Lajos öccse (1923) - 1925 és 1929 között ő is a gimnázium énektanára; Pless László karnagy (1924); Jámbor László operaénekes (1931); Vujicsics Tihamér zeneszerző, népzenekutató (1948); Czigány György költő, zenetörténész, zenei műsorvezető (1949); Gregor József operaénekes (1958); Benkő László rockzenész (1961); Máté Péter táncdalénekes, zeneszerző (1965); Vikidál Gyula (rockzenész, énekes).

 

További Bárdos Lajos-emlékhely a Zenevándor blogban:

 

Budapest I. Szentháromság tér 3. A Mátyás-templom zenéje

 

Frissítés: Az emlékhely történetét később megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.


Források:

www.petofigimi.hu
Budapest lexikon. Bp. Akadémiai Kiadó, 1993
Nagy Olivér: Emlékeim Bárdos Lajosról. = Kóta 1989. 10.

Biller István: Tanár úr. Beszélgetés Bárdos Lajossal IV/1. = Parlando 1985. 1.
Bónis Ferenc: Tizenhárom találkozás Ferencsik Jánossal. Bp. Zeneműkiadó, 1984

Itt lakott Kroó György

 Budapest I. Várfok utca 15/C

1960-tól 1975-ig ebben a Moszkva (ma Széll Kálmán) tér fölött álló beton-bérházban lakott KROÓ GYÖRGY (1926-1997) zenetörténész.

Az egri születésű fiatalember szüleit koncentrációs táborba hurcolták, ahonnét egyikük sem tért haza. Ő maga alig-felnőtt munkaszolgálatosként élte túl a háborút és a holokausztot. E hihetetlen tragédiából a maga erejéből kapaszkodott föl, s teremtette meg életművét a humanitás és az értékek szolgálatában.

A Zeneakadémián hegedűsként kezdte, majd az 1951-ben alapított zenetudományi tanszakon folytatta. Tanárában, Szabolcsi Bencében új, szellemi apára lelt.

1961-től a Zeneakadémia zenetörténet tanáraként, majd a zenetudományi szak tanszékvezetőjeként nevelte ki a következő zenetudós-generációkat. 1957-től váratlan haláláig a Magyar Rádió munkatársa volt különböző posztokon. Rádiós tevékenységével megalapozta és felvirágoztatta a magyar zenei ismeretterjesztést és zenekritikát. Az 1960-as évek elejétől a rádió Új Zenei Újság című műsorában hetente elmondott zenekritikái az ország legrangosabb zenekritikai fórumává tették e műsort. 1969-től két évtizeden át az Élet és Irodalomban is közölt elemző műkritikákat.

Az ebben a lakásban leélt másfél évtized alatt születtek meg olyan korszakos kötetei, mint a Bartók Béla színpadi művei és A szabadító opera.

A magánember Kroó Györgyről fia, Kroó András így mesélt:

A második világháborúban tulajdonképpen egész családját elvesztette. Árva volt, a szó mindenféle értelmében. Ezért nagyon fontos volt neki a feleségével és a gyermekeivel töltött idő. Nagyon szerette a képzőművészetet, egészen komoly képzőművészeti műveltsége volt. Kiskoromtól fogva heti rendszerességgel jártunk múzeumba, kiállításokra, s ő ugyanolyan aprólékosan magyarázta a képeket, mint a zenét. Imádott utazni. Szerencsés volt. Élete végéig járt Párizsba tavaszonként a Tribune Internationale des Compositeurs versenyekre, több mint negyvenszer volt ott, de sosem tudta megunni. Rengeteget olvasott, bármiről lehetett beszélgetni vele. A művészet volt a hobbyja, talán lehet így mondani.

Egykori lakóházának homlokzatán 2008-ban emléktáblát helyeztek el, a portrédombormű Szórádi Miklós alkotása.

Forrás: köztérkép.hu

Források:

Batta András: Kroó György. = Nagy tanárok, híres tanítványok. 125 éves a Zeneakadémia. Bp. 2000
Nagy Enikő: Kroó György. = www.fszek.hu/zenei kalendárium
Zéta: 80 esztendős lenne Kroó György - interjú Kroó Andrással. = www.momus.hu 2006.08.25.

A János vitéz komponistája mint kecskeméti tanár

Kecskemét, Nagykőrösi utca 35.

Ebben a földszintes városi lakóházban lakott bérlőként KACSÓH PONGRÁC 1910 júniusától 1912 februárjáig.

Az eredetileg a kolozsvári egyetem természettudományi fakultásán diplomát szerzett Kacsóh már a János vitéz megírása és hatalmas sikerű bemutatása után költözött Kecskemétre: 1909-ben választották a Kecskeméti Állami Főreáliskola igazgatójává. Matematikát és fizikát is tanított itt, de hetente kétszer feljárt Budapestre, mert a Zeneakadémián is oktatott. Kecskeméten Szabad Lyceum néven előadássorozatot tartott; ebben korának zenéjét népszerűsítette, előkészítve az 1913-ban itt koncertező Bartók Béla méltó fogadtatását. Heltai Nándor, Kecskemét történelmének kutatója jegyezte fel, hogy piros autóján - Molnár Ferenc társaságában - Jacobi Viktor többször meglátogatta lakásán a János vitéz zeneszerzőjét.

Kacsóh igazgatóként Kecskemét legelső polgárai közé tartozott és sohasem utasították el, amikor felkért valakit kamaramuzsikálásra egyesületekben, kaszinóban, jótékony rendezvényeken, amelyeket ő szervezett meg.

Egykori lakhelyét 1964-ben jelölte meg a város szöveges emléktáblával:

Mellszobra a Vasútállomás melletti Katona József park szoborsétányán áll, jeles kecskemétiek sorában.

Frissítés: Az emlékhely történetét később megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.

Források:

Heltai Nándor: Kecskemét: útikönyv, történelmi háttérrel. Kecskemét, 1998
Dobler Magda: Dr. Kacsoh Pongrác zeneoktatási reformtörekvései gr. Dr. Klebelsberg Kunó pedagógiai koncepciójában. = Módszertani Lapok Ének-zene. 1995. 4.
Székely Gábor: Hollós László a sokoldalú természettudós
szinészkönyvtár.hu
Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, 1992

A fényképeket 2006 nyarán készítettem

Erkel budai otthona

Budapest I. Úri utca 24.

Középkori ház földszintjének felhasználásával a 18. században emelt műemlék épület.
Az 1850-es években itt lakott családjával ERKEL FERENC.

Erkel 1839-ben nősült meg. Felesége, Ádler Adél muzsikus családból származott: dédapja Istvánffy Benedek győri regens chori, apja Ádler György, a Mátyás-templom karnagya. Adél maga is képzett muzsikus volt, kitűnően zongorázott.

Házasságkötésük után Budán laktak, ennek pontos helyét (helyeit) nem ismerjük. Az Úri utcai házba valószínűleg 1851-ben költöztek, az udvari szárny második emeletére. Lakásuk ablakai a Vérmezőre néztek, amely az Erkel-gyerekek kedvelt játszótere volt.

A házaspár tizenegy gyermekéből az utolsó négy (Ilona, Oszkár, Ferenc és István) ebben a házban született. Ferenc keresztapja Liszt Ferenc volt, a legkisebb fiút pedig Lonovics József, Csanád vármegye főispánja és felesége, Hollósy Kornélia operaénekesnő tartotta keresztvíz alá. Az akkori magas gyermekhalandóság Erkelék családjában is megmutatkozott: három gyermeküket újszülöttként, illetve egy és hat évesként elvesztették, Ilka lányuk pedig tizenhat éves korában halt meg.

Ebben a házban gyerekeskedtek Erkel később muzsikussá vált idősebb fiai is:

Az elsőszülött Erkel Gyula (1842-1909) 1869-től két és fél évtizedig a Nemzeti Színház, illetve az Operaház karmestere volt. 1891-ben Újpesten zenekonzervatóriumot alapított. Számos népszínműhöz írt zenét s apja munkatársa, a "családi műhely" tagja volt.

Erkel Elek (1843-1893) a magyar operett egyik megteremtője, a népszínmű népzenéhez közelebb álló változatának reprezentánsa lett. Haláláig az 1875-ben megnyílt Népszínház első karmestereként működött.

Erkel László (1844-1896) zongoraművész és karnagy Gyulán, majd Pozsonyban élt. Néhány évig a gyermek Bartók Béla zongoratanára volt.

Erkel Sándor (1846-1900) az egyik legkiválóbb magyar karmester lett. Működését ő is a Nemzeti Színházban kezdte, s ő vitte át a színház operatársulatát az újonnan épült Operaházba. Számos, az alaprepertoár részévé vált opera magyarországi bemutatója fűződik nevéhez. Haláláig elnök-karnagya volt - itt is apja örökében - a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának.

Az ebben a házban töltött időszak alatt a negyvenes éveiben járó Erkel Ferenc továbbra is a Nemzeti Színház első karmestereként dolgozott. Ekkoriban komponálta a színházában 1861-ben bemutatott Bánk bán-t, bár valószínűleg nagy megterhelést jelentő színházi munkája mellett intenzívebb alkotásra inkább a nyári szünetekben, Gyulán tudott sort keríteni.

Emlékezések szerint Erkel a pesti oldalon lévő Nemzeti Színházból általában ugyanazzal az egyfogatú bérkocsival járt haza és minden alkalommal cukrot adott a lónak. Az állat annyira megszerette őt, hogy ha meglátta a városban, odakocogott hozzá és kérte a cukoradagját...

A család 1860 körül költözhetett el innét, ekkor ugyanis az Erkel-házaspár különvált. Ádler Adél Gyulán, férje rokonainál talált új otthonra. Erkel a következő években a pesti oldalon, munkahelyéhez közel, egy rokonai tulajdonában levő bérházban lakott, de még utána is többször költözködött.

A Úri utcai házon  Erkel születésének 100. évfordulója alkalmából emléktáblát avatott a Budavári Önkormányzat, alkotója Kampfl József.

Források:

Szabó Sándor: Mesélő házak. Erkel Ferenc budavári lakása. = Budapest 1967. 8.
D. Nagy András: Epizódok az Erkel család életéből. = A nemzeti romantika világából. Szerk. Bónis Ferenc. Bp. Püski, 2005 /Magyar zenetörténeti tanulmányok/
Szálka Vilmosné Sztankovits Valéria: Erkel Ferenc az ember és a pedagógus. Klny. a Nevelés 1943. 9-10. számából

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2007-ben és 2011-ben készítettem

Zenetörténész lakott itt

 Budapest I. Attila út 87.

1949 óta ebben a házban lakott családjával BARTHA DÉNES zenetörténész (1908-1993).

Így látja ma a házat a googlemaps

A ház 1959-ben (Fortepan HU_BFL_XV_19_c_11)

Bartrha Dénes a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanáraként a Zenetudományi tanszék egyik megszervezője, később tanára és tanszékvezetője volt. 1961-től különböző amerikai egyetemeken is tanított. Zenetörténeti kutatásai, zenekritikusi és pedagógiai tevékenysége mellett különösen jelentősek voltak iskolát teremtő ismeretterjesztő előadásai és könyvei - különösen Beethoven szimfóniáiról írt munkája számít alapműnek. Batta András tanulmányában minderről részletesen is olvashatunk.

Nemzetközi elismertségét elsősorban Haydn-kutatásai alapozták meg. A lakóházán 2008-ban felavatott emléktáblán is felsejlik a háttérben Haydn portréja.

www.kozterkep.hu/~/23113/Bartha_Denes_dombormuves_emlektablaja_Budapest_2004.html#

Az emléktábla készítője Dinyés László, művén a 2004-es évszám áll.

Szövege:

NEMZETKÖZI HÍRŰ HAYDN-KUTATÓ,
A LISZT FERENC ZENEAKADÉMIA TANÁRA,
A ZENETUDOMÁNYI TANSZÉK ALAPÍTÓ TANSZÉKVEZETŐJE,
TÖBB AMERIKAI EGYETEM PROFESSZORA

E HÁZBAN ÉLT
BARTHA DÉNES
1908-1993

ÁLLÍTTATTA SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJÁRA
A MAGYAR ZENETUDOMÁNYI ÉS ZENEKRITIKAI TÁRSASÁG ÉS A CSALÁD



Források:

Batta András: Bartha Dénes. = Nagy elődök
Legány Dezső: Bartha Dénes 1908-1993. = Zene-Szó 1993. 9.
Brockhaus-Riemann zenei lexikon I. kötet. Bp. Zeneműkiadó, 1983