Békés, Petőfi utca 1. Zeneiskola
A Városházával szemben áll az 1844-ben épült klasszicista
stílusú, műemlékjellegű épület – ismertebb nevén Kollégium –, mely eredetileg
az 1552-ben alapított református iskolához tartozott, később pedig a 3. sz.
általános iskola székhelye volt. Az 1982-es földrengés után, 1984-ben lett a Békési
Zeneiskola új otthona.
Gulyás György emléktábláját 1997-ben helyezték el az
épületen:
Gulyás György 1916-ban Békés megyében, Köröstarcsán született, Bélmegyeren, majd itt Békésen, ebben az épületben volt tanító. Később a Budapesti Zeneakadémián zeneszerzői és középiskolai énektanári diplomát szerzett. 1943-tól Debrecenben a Dóczi Tanárképző Intézet ének-zene tanáraként dolgozott.
Az ő tevékenységének eredményeképpen jött létre 1946-ban a kodályi elveket követve a mindmáig egyedülálló és azóta legendává vált békés-tarhosi zeneiskola (akkor Tarhos közigazgatásilag Békés városához tartozott), amelynek 1954-es megszüntetéséig igazgatója volt. Az intézményt még Kodály tekintélye sem volt képes megvédeni a korszak művelődéspolitikájától... Emlékének ébren tartásáért Gulyás György 1976-ban életre hívta a Békés-tarhosi Zenei Napokat.
A tarhosi álom szertefoszlatása után Debrecenbe visszatérve a Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója lett. Megalapította az iskola mára világhírűvé vált énekkarát, a Kodály Kórust, s a kórushoz kapcsolódva a Debreceni Nemzetközi Kórusversenyt. 1993. november 11-én hunyt el, a debreceni Köztemetőben nyugszik.

Források:
Békés-tarhosi zenei napok. Békés-tarhosi nyitott könyv 1976-tól. Békés, Békés Város Önkormányzata, 2002
Száz esztendeje született Gulyás György. = Békés Mátrix
Gulyás György (emléktábla). = békésikönyvtár.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése