Budapest V. Kristóf tér 3.
1850-ben Rózsavölgyi Gyula (Rózsavölgyi Márk, a verbunkos nagy
mesterének fia) és Grinzweil Norbert megalapították a RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA zeneműkiadót és kereskedést, amelynek máig tartó története a
magyar zenekultúra egy jeles fejezete.
Már első üzlethelyiségeik is a belvárosban voltak: a legelső a régi
Diana-fürdő épületében (a mai Széchenyi tér és József Attila utca
sarkán, a mostani Belügyminisztérium helyén). Hamarosan az Úri (ma
Petőfi) utcába tették át főhadiszállásukat. 1873-ban onnét költöztek
ide, a Kristóf térre, ahol körülbelül négy évtizedig működtek. Mai székházukat a Szervita téren minden zenekedvelő ismeri.
Képeken a Rózsavölgyi cég első otthonai:
|
A régi Diana-fürdő épületében
|
|
Ez volt a régi Kristóf téri üzlet, a mai poszt tárgya (Dunkl: A világ urai)
|
|
A Kristóf téri üzlet utódépülete (Fortepan 102904)
|
Bár Kristóf téri székházuk ma már nem létezik, mégis érdemes a hely történetét felidézni, hiszen az 1873 utáni négy évtizedben a legendás cég révén megfordult itt nemcsak a
magyar, de a Pesten járt külföldi muzsikusok – zeneszerzők,
előadóművészek – tekintélyes része.
A „Rózsavölgyi” a 19. század második felében az ország legnagyobb
zeneműkiadó vállalatává fejlődött. Erkel, Liszt, Mosonyi, Volkmann és
legismertebb magyar kortársaik műveinek megjelentetésével foglalkozott.
1872-ben megvásárolta a Treichlinger zeneműkiadó céget, amelynek
tulajdonába tartoztak Wagner József 1855-ben megszűnt cégének összes
zeneműkiadványai. Zeneműkereskedésként a második legnagyobb volt
Európában, amit úgy ért el, hogy cserekapcsolatban állt valamennyi nagy
európai kiadóval. De nem csak vásárolni, kölcsönözni is lehetett tőlük
kiadványokat. Később hangversenyek rendezését is üzletággá
fejlesztették.
Ezekről az időkről rengeteg érdekeset megtudhatunk Dunkl (vagy Dunkel) Norbert révén, aki 1927-ben A világ urai címmel tette közzé emlékiratait. S hogy ki volt ő? Ő volt a Rózsavölgyi és Társá-ból a "Társa", Grinzweil Norbert (aki a
tőkét adta Rózsavölgyi Gyula hozzáértéséhez) unokaöccse: Norbert húgának, a kiváló énekesnő
Grinzweil Jozefának és a korábbi Liszt-növendék Dunkl Nepomuk Jánosnak a fia. Kezdetben a cég törekvő alkalmazottja, majd főnöke.
|
Dunkl Norbert Jan Kubelik társaságában (Dunkl: A világ urai)
|
Így mesélt Dunkel Norbert:
... ott a Kristóf-téren, a mi házunkban volt a Rózsavölgyi és Társa cs.
és kir. udvari zeneműkereskedés, a „Rózsavölgyi-Kaszinó” egyben, ahol
mindennap, aki jelentékeny művész és híres ember volt, szinte találkát
adott egymásnak […] Rendesen eljöttek Haynald Lajos bíboros – amikor a
fővárosban időzött –, Altschul Rezső zongoraművész, Bellovics Imre, a
Zenekedvelők Egyesületének igazgatója, Bartalus István, Broulik Ferenc
és Láng Fülöp, az Operaház művészei, Deutsch Vilmos zongoraművész,
Ellinger Gusztáv, Pest városának legrégibb hegedűtanárja és öccse,
Ellinger József, a régi Nemzeti Színház ünnepelt tenoristája, Gőczy
Rezső, az ulánushadnagyból lett zongorista, Erkel Sándor, Jámbor Jenő
zeneszerző, Káldy Gyula, az Operaház volt igazgatója és famulusa, Sztára
József, a későbbi kalocsai érseki templomi karnagy, Mayer Gusztáv, a
kitűnő zongorakísérő, Mihálovics Ödön, a Zeneakadémia igazgatója, Ney
Dávid, Sipos [Siposs] Antal, a budapesti úricsaládok híres tanítómestere
és Végh János zeneszerző, néha a nagyasszony: Blaha Lujza, Pálmay Ilka,
Hegyi Aranka, Komáromy Mariska, Komlóssy Emma, Küry Klára, Helvey
Laura, Vízváry Gyula és a Náday-család. Déli sétájuk alkalmával
vásárolni jöttek Koburg Fülöp herceg és felesége […] Estefelé
meg-megfordult az üzletben az akkori budapesti hadtestparancsnok, Jenő
főherceg, aki passzionátus zenebarát volt és az összes híres operák
zongorakivonatait megvette. […] Sokszor Apponyi Albert és Zichy Géza
gróf, Gromon Dezső és Lotz Károly, atyám fiatalkori barátja is eljött
tereferélni. […] Mindennapi vendégeink közé tartoztak még és cégünk
munkatársai voltak: id. Ábrányi Kornél, Bánfi Sándor, Chorin Géza,
Dienzl Oszkár, Dombay Artur, Kéry Gyula, Merkler Andor és Tarnay Alajos.
Kern Aurél, a Nemzeti Zenede tragikus véget ért igazgatója, aki naponta
kölcsönzeneműtárunkat kereste fel, így ismerkedett meg a
zenevilágirodalom legértékesebb termékeivel. […] De megfordult a
Rózsavölgyi-Kaszinóban nemcsak a magyar művészek színe-java, hanem a
mult század második felében ismert összes nagy és világhírű külföldi
celebritások gárdája is. Igen sokszor természetesen Liszt Ferenc, de
Wagner Richard is.
A "Rózsavölgyi-kaszinó” mindennapjairól idézzünk fel Dunkl révén egy itt, a
Kristóf téren lejátszódott aranyos kis pillanatképet, melynek hőse a
kor nagy tenoristája, az első Bánk bán:
Ellinger József, mikor nyugdíjba vonult, Újpestre ment lakni. Ha
beutazott a fővárosba – akkor még utazásszámba ment Újpestről Budapestre
kirándulni – mindig ellátogatott hozzánk is. Ilyenkor nagybátyám,
Grinzweil Norbert incselkedve kérdezte: „Na Pepi, van-e még hangod?”
Mire az öreg odaszólt apámnak [Dunkl Nepomuk János]: „Gyere Muki, kísérd el a Strettát”, és legott úgy vágta ki a magas C-t. hogy a falak rengtek.
Könyvében Dunkl Norbert leírja az üzlethelyiség belsejét is, amelynek
egyik érdekessége a hangszereket ábrázoló mozaikpadló volt, amelyet
olasz mozaikmunkások készítettek Grinzweil Robert tervei alapján. A
kapualjból egy külön iroda nyílt; ez a hangversenyrendező unokaöccs
birodalma volt, aki egy régi fiókos pultból egyedi íróasztalt alakított
ki magának. Jávorfával borított felületét azoknak a művészeknek
autogramjai borították, akiknek pesti hangversenyét ő rendezte, s akik
szintén megfordultak a cég Kristóf téri helyiségeiben:
Mivel akkoriban már én rendeztem a hangversenyeket, az összes nálunk
szereplő művészekkel személyes érintkezésbe kerültem. Akkor jöttem arra
az ideára, hogy a művészekkel autogrammjukat íróasztalomra iratom. Ott
volt található ezen a falapon a magyar művészeken kívül a múlt század
utolsó évtizedeinek Budapesten hangversenyezett minden kitűnősége. Hogy
csak pár nevet említsek, felsorolom Barbi Alicet, Sembrich Marcellát,
Walker Edithet, D’Albertet, Busonit, Sauert, Rosenthalt, Max Pauert,
Harold Bauert, Louis Breitnert, Thomson Cesart, Ondricek Ferencet.
Mint a régi fényképen is látható, ugyanebben az épületben volt Goszleth
István jónevű fényképész műterme. Úgy tűnik, együttműködhettek, mert
Dunkl Norbert több olyan fényképet közölt emlékirataiban, amelyeket
Goszleth készített a Rózsavölgyiékkel kapcsolatban állt muzsikusokról. Közülük mutatok néhányat:
A Kristóf téri ingatlant 1911-ben megvásárolta a Magyar Bank és
Kereskedelmi Rt. Lebontatta és helyén 1914-re el is készült a ma látható
ötemeletes városi palota. Dunkl Norbert fájdalommal mesélte, hogy
szétszedték az üzlet nevezetes padlóját (az íróasztal sorsáról nem írt).
Így tűnt el a régi Pest egy jellegzetes épülete. A Rózsavölgyi-cég
ekkor költözött abba a házba, amelyben ma is működik, a közeli Szervita
tér 5. alá.