Liszt és Tell Vilmos kápolnája

Sisikon, Axenstrasse: Tellskapelle

Svájc, Uri kanton

Svájc szívében, a Luzerni-, vagy másképpen Vierwaldstätti-tó partján fekszik egy Sisikon nevű település (Luzern városától fél óra autóval). Területéhez tartozik – álomszép, mesekönyvbe illő helyen, közvetlenül a tóparton – a Tell Vilmos kápolnájának nevezett épület.

Forrás: Wikipedia

 

Számos videó látható róla a YouTube-on, közülük ezt választottam:

 

 

Tell a svájciak mondabeli szabadsághőse. Története szerint  a zsarnok helytartó, Gessler, mivel Tell nem volt hajlandó az őt jelképező kalap előtt meghajolni, azzal büntette, hogy kényszerítette, lője le a kisfia fejére feltett almát. Amikor a sikeres lövés után a helytartó megkérdezte tőle, hogy miért két nyílvesszőt készített elő, Tell azt felelte, hogy ha megölte vagy megsebesítette volna a fiát, a másikat Gessler szívébe szándékozott lőni. A zsarnok elfogatta Tellt és fogdmegjei vízi úton szállították börtönbe. Közben nagy vihar támadt a tavon, s az őrök rémületét kihasználva Tell egy alkalmas helyen, nagyot kockáztatva, partra ugrott. A népi képzelet a tópartnak erre a pontjára helyezte a merész ugrás jelenetét. Itt már a 14. század végén kápolnát emeltek. Később többször is újjá kellett építeni, hiszen nyilván nem ideális hely egy épületnek ennyire közvetlenül a tó partja, kitéve az itt gyakran tomboló elemeknek.

A mai kápolna 1880-ból származik, de ha összehasonlítjuk friss fényképét ezzel a régi ábrázolással, biztosak lehetünk benne, hogy ugyanilyennek láthatták a korábbi évtizedek utazói is. 

 

1840 körül (Wikipedia)

Csak belsejét nem, mert ahogy a kis videóban is látható, a mostani kápolnában mozgalmas és látványos freskók is vannak. Ernst Stückelberg (1831-1903) 1880-as években készült festmény-sorozata a Tell-mondakör ismert jeleneteit mutatja be, köztük ezt a bizonyos „nagy ugrást” („Tellsprung”):

 

Forrás: Wikipedia

 

Bár állítólag Tell Vilmos sosem élt, mégis a zsarnokság elleni küzdelem erős jelképe vált belőle – nemcsak a svájciak számára. Liszt is így érezhette, amikor a kápolna látványát zenébe öntötte, s eléje Schiller Tell Vilmosról írott drámájának két sorát írta mottóként:

Einer für Alle – Alle für Einen. Azaz: Egy mindenkiért – mindenki egyért.

 

Liszt és nagy szerelme, Marie d’Agoult grófné 1835 kora nyarán szinte úgy szöktek Párizsból Svájcba, amikor kiderült, hogy Marie gyermeket vár. Néhány Baselban töltött hét után Genfbe költöztek, s magát a költözést egy egész Svájcon át tartó utazássá bővítették. Szinte felsorolhatatlan az a sok természeti szépség, tó, hegycsúcs és műemlék, amit a körülbelül egy hónapig tartó nagy kiránduláson végiglátogattak. Ennek során Tell Vilmos kápolnájához is eljutottak.

Svájci személyes élményei alapján Liszt számos zongoradarabot komponált, s ezeket először az Egy utazó naplója (Album d’un voyageur) cím alatt egyesítette egy nagy ciklusban. Mintegy másfél évtized múlva ez az album képezte alapját az Années de pelerinage (Zarándokévek) nagy, egész életén átívelő, három nagy egységből álló ciklusa első részének, amelyben – már az 1850-es években – több darabot átdolgozott.

A Zarádokévek ciklust Liszt éppen ezzel, a Tell Vilmos-darab nagyon erősen átdolgozott, gyakorlatilag újra komponált változatával indítja. A mű hangulatában ott van az erő, a szabadság, a hősiesség, azaz maga Tell, és ott van a „kápolna”, az egyházi hangulat is. 

Győződjünk is meg róla:

 

Ínyenceknek szívesen ajánlom a Tell Vilmos kápolnájának első zenei megfogalmazását az Egy utazó naplója sorozatban (a felvételt oda állítottam be, ahol a cikluson belül ez a mű kezdődik):

A történetet részletesebben megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.