2017. június 2., péntek

Itt született Liszt Ferenc édesanyja

Krems an der Donau: Dominikanerplatz 5. 

Ausztria, Niederösterreich




Krems a Wachau kapuja, az egyik legszebb Duna-menti kisváros. Példásan rendben tartott óvárosában, egy ma is álló régi polgárházban született 1788. május 19-én Liszt Anna, leánykori nevén Lager Mária Anna, Liszt Ferenc édesanyja.



 
Liszt Anna 1830-ban (J. L. Sebbers)

Apja, Mathias Lager helybeli pékmester idősen alapított családot a nála jó három és fél évtizeddel fiatalabb Franciska Romana Schuhmann-nal. Ehhez képest egészen sok gyermekük született, akik közül Anna a kilencedikként jött világra. Korán árvaságra jutott: nyolc és fél éves volt idős apja halálakor, fél évvel később anyját is elveszítette. Néhány évig szülővárosában rokonoknál élt, majd Bécsben szobalányként dolgozott, mert a szülőktől örökölt vagyon elfogyott, a kremsi házat el kellett adni. Később Nagymartonba (ma Mattersburg, Ausztria) költözött, Franz nevű bátyjához. Ott találkozott leendő férjével, Liszt Ádámmal, akinek apja akkoriban az Esterházyak nagymartoni intézője volt. A fiatalok 1811. január 11-én házasodtak össze. Liszt Ádám akkor már az Esterházyak doborjáni birtokán volt állásban, így ott kezdték közös életüket. Még abban az évben, október 22-én megszületett egyetlen gyermekük, Liszt Ferenc.

Liszt Anna szülőházán Krems város Ének és Zeneegylete 1924-ben helyezett el emléktáblát.


Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.

Források:

Békefi Ernő: Liszt Ferenc származása és családja. Bp. Zeneműkiadó, 1973
Walker, Alan: Liszt Ferenc 1. A virtuóz évek 1811-1847. Bp. Zeneműkiadó, 1986

A kremsi képek forrása:: literaturgefluester.wordpress.com/2014/10/24/vortrag-in-krems/ 

2 megjegyzés:

  1. Sok sikert és olvasót kívánok az új blogodhoz!

    VálaszTörlés
  2. Már meg is jött az első megjegyzés, köszönöm szépen!!!!

    VálaszTörlés