Nagykanizsa, Király utca 21.
A városközpontból Kiskanizsára vezető útnak a centrumhoz közelebbi részén 1912-ben épült eklektikus stílusú földszintes polgárház áll. Itt töltötte kisgyermekkorát Dános Lili (1912-2010) zongoraművész.
Nagykanizsa, Király utca 21.
Marosvásárhelyen született, mert építészmérnök apja ott talált állást, de tősgyökeres nagykanizsai családból származott. Születése után a család hamarosan haza is költözött ebbe a házba, amely az édesanya családjáé volt.
Életükre minden bizonnyal rányomta bélyegét a hamarosan bekövetkező világháborús nélkülözés, ám ennél nagyobb tragédia is történt: az édesanya 1918-ban spanyolnáthában meghalt; harmincéves korában lett a rettegett járvány egyik első nagykanizsai áldozata.
Egyévesen, édesanyjával
Lili ekkor hatéves volt, s körülbelül ebben az időben kezdett el csak úgy magától játszogatni édesanyja pianínóján. Ez a gyermeki próbálkozás aztán kihatott Nagykanizsa zenei életére: anyai nagybátyja, a sokoldalú (bölcsész és fizikusi diplomával egyaránt rendelkező) dr. Fenyves Ferenc felfedezte Lilike tehetségét, s ennek apropóján megalapította a város első, egyesületi fenntartású zeneiskoláját. A helyi sajtóból részletesen nyomon követhető az intézmény rövid, mindössze három tanévre terjedő, kiemelkedő eredményeket elérő, de nagy nehézségekkel küzdő élete. Lilin kívül onnét indult a közeli Zákányban született Venetianer Rózsi is, aki később Bartók növendéke, majd a Zeneakadémia tanárképző szakának zongoratanára lett.
A Fenyves-zeneiskola félévente megtartott növendék-hangversenyeinek fénypontja, utolsó fellépője mindig Dános Lili volt, az „eleven zene”, ahogy egy helyi újságíró jellemezte a korához képest apró termetű kislányt.
A csodagyerek
Egy 1921-es koncertről – ekkor Lili kilencedik évében járt – így számolt be a Zala, Kanizsa egyik hírlapja:
„Dános Lilike … hihetetlen fejlődést tanúsított. Kezei villámgyorsan száguldottak a billentyűkön, bámulatos precizitással és belső átérzéssel, önkéntelenül felidézve a hallgatóságban a kérdést, hogy vajjon, hogy fog szólni az a zongora, ha majd e csöppség ujjai az oktávot is elérik, lábai a még szinte elérhetetlen messzeségben fekvő pedált.”
1928-as kanizsai szólóestjéről a korabeli Zalai Közlöny igazán helytálló értékelést írt január 25-i számában:
Csudálatos tehetség valóban Dános Lili. Öntudatos, okos a fellépése, ugyanolyan a játéka. Amit ad, annál csak az több, amit ígér. De amit ígér, az nagyon sok, mert ha fejlődésének eddigi iramát megőrzi, a magyar muzsika legnagyobb interpretátorai közt lesz a helye. Ehhez elsősorban arra lesz szüksége, hogy játék-technikai készségének kialakulását egy lelki fejlődés folyamata kövesse, ami aztán élő színeket, belső tartalmi valóságot adjon annak a bámulatos technikai készségnek, ami Dános Lili játékának legdominánsabb karaktere.
Fegyelmezett, nyugodt, biztos, öntudatos ez a technika, elegáns, finom kézhordozás, hihetetlenül hajlékony, fürge ujjmozgás kíséri. De ma még – és 15 év mellett vajjon lehetne-e másképpen? – sokkal többet játszik az okos, abszolút muzsikus fejével, mint a lelkéből fakadó belső vivőerővel. Emellett azonban a fizikumát szinte túlhaladó dinamikai ereje is megcsillanik már helyenként a játékában. Mindamellett az érzés sem idegen, sőt annak benne meglévő alapjaiból a technikájához méltó kifejező erőt jósolunk a kis művésznőnek.
Forrás: OMIKE
Hogy későbbi pályája nem ívelt olyan magasra, mint két nagyszerű barátnőjéé, nem a tehetségén múlt. Nem kedvezett a koncertezésnek, hogy nem volt olyan menedzsere, szervezője, aki irányította volna pályáját. S művészi kiteljesedését nehezítette, hogy családot alapított. Férje, az 1975-ben elhunyt Szudy Nándor református lelkész, egyben kiváló képzőművész, a református egyházművészet megújítója volt. Csillogó karrier helyett három gyermekkel, öt unokával és tíz dédunokával büszkélkedhetett. Tanított Békés-Tarhoson, volt a budapesti Operaház korrepetitora, s a Zeneakadémia Budapesti Tanárképző Intézete tanáraként, kiváló pedagógusként ment nyugdíjba.
Kanizsai gyökereiről nem feledkezett meg. Oda kötötte sok emléke, s zenei pályakezdése mellett édesanyja sírja is. 1934-ben, még mindig csak huszonkét évesen, újra nagy koncertet adott Nagykanizsán; műsorára és helyszínére, a kaszinóra idős korában is pontosan emlékezett.
E sorok írója ugyanis egy alkalommal személyesen is találkozhatott vele. 2009-ben Nagykanizsai zenei emlékhelyeit feltáró könyvemen dolgoztam, amikor kiderült, hogy Dános Lili életben van, sőt, kilencvenhét évéhez képest remek kondícióban! Sikerült eljutnom hozzá, beszélgetni vele, fényképeket nézegetni, még zongorázni is hallhattam. Pontosan emlékezett kanizsai házukra, kanizsai koncertjeire. Úgy éreztem, megelevenedik mindaz, amiről addig csak a régi újságokban olvastam…
Dános Liliről 2013/14-ben két részből álló nagy tanulmányt írtam a Kanizsai antológia 14-15. számaiba, majd a Papageno Kataliszt blogjába is egy posztot CSODAGYEREK ZONGORISTA NAGYKANIZSÁN címmel.
Ilyen előtörténet mellett nem csoda, hogy ez a poszt sokkal hosszabb és részletesebb a szokásosnál. És hát a blogger maga is nagykanizsai...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése