Budapest V. Petőfi Sándor tér
Petőfi Sándor bronzszobra 1882 óta áll a róla elnevezett téren. Megvalósítására eredetileg Izsó Miklós kapott megbízást, ő azonban csupán vázlatokat hagyott hátra, amikor 1875-ben meghalt. A szobrot végül Huszár Adolf készítette el, Izsó többféle elképzeléséből a szoborbizottság által kiválasztott vázlat alapján.
A szobor felállítását Reményi Ede hegedűművész kezdeményezte még 1860-ban, s a költségekhez e célra adott hangversenyeivel jelentősen hozzájárult.
Reményi
Ede a szabadságharc idején Görgey tábori hegedűse volt. Életrajzírója,
Lestyán Sándor szerint a csatatéren találkozott a menekülő Petőfivel,
kezet is szorítottak, s később hallotta, hogy a költőt a kozákok
leszúrták - bár erről a történetről a Reményi-család
visszaemlékezéseiben nem esik szó. De ha ez a találkozás nem is esett
meg, fontosabb, hogy a hegedűművész, aki életében és művészetében is
1848 egyik legkövetkezetesebb ébren tartója volt, lelkét rokonnak érezte
Petőfiével. "Én sem akarok ágyban, párnák között meghalni" - mondogatta gyakran környezetének, "a hangversenydobogón hulljon ki kezemből a vonó". (S ez így is történt, 1898. május 15-én San Franciscóban...)
Reményi
a szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült. Hatalmas
nemzetközi karriert futott be, de amint lehetett, hazatért. Koncertjei
valóságos tüntetés számba mentek a Bach-korszak Magyarországán. A
tilalom ellenére gyakran játszotta például a Rákóczi indulót. A
bécsi titkosrendőrség állandó ellenőrzés alatt tartotta, informátort
telepítettek a környezetébe, s egy időre el is tiltották a fővárosi
hangversenyezéstől.
1860
novemberében Kiskunfélegyházán kezdeményezte, hogy azt a házat, ahol
Petőfi a kisgyermekkorát töltötte, jelöljék meg emléktáblával. Látva
felhívásának gyors és látványos eredményét, nagyobb terv ötlött fel
benne. Mint a korabeli sajtó írta:
... most a lapok útján felhívást intéz minden igaz magyarhoz és jó honleányhoz, hogy adakozásaik által minél előbb létesítsék azon tervet, mely szerint a halhatatlan költőnek a haza szívében Pesten állíttassék egy nagyszerű emlék.
Reményi
felhívásának országos visszhangja támadt, és maga a művész is
koncerteket adott országszerte a szoboralap javára. A hivatalos körök az
első időben sok mindent megpróbáltak, hogy megakadályozzák a terv
valóra válását. Azonban néhány év múlva, a politikai légkör
mérséklődésével a lelkesedés magától is lanyhult, s a gyűjtés egyre
lassabban haladt. Közben Reményit, aki ismert műgyűjtő volt,
megvádolták, hogy vidéki hangversenyei alkalmával féltett családi
régiségeket csalt ki hiszékeny emberektől. Ez a művésznek annyira fájt,
hogy lemondott a Petőfi-szoborbizottság elnöki tisztségéről és külföldre
távozott. Sok huzavona után, amelybe Izsó halálán kívül belejátszottak a
szobor koncepciója és a felállítás helyszíne körüli viták, a még mindig
hiányzó összeget a főváros pótolta ki. Végül 1882. október 15-én - Reményi távollétében - avathatták fel a szobrot.
Jókai Mór az avatás után a Vigadóban rendezett banketten így emlékezett meg a hegedűművészről:
![]() |
Vasárnapi Újság 1882. 44. |
Jókai Mór az avatás után a Vigadóban rendezett banketten így emlékezett meg a hegedűművészről:
A Petőfi-emlék a legdrágább szobor a kerek földön, mert ez a legnemesebb ércből van öntve: csupa hegedűszóból készült, s nem lehet annál becsesebb áldozat, mint amit az egyik ihletője a múzsának a másik múzsa fölkentjének megörökítésére hozott.
Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa. Bp. Városszépítő Egyesület, 1989
Soós Gyula: A budapesti Petőfi-szobor felállításának körülményei. = Tanulmányok Budapest múltjából 11. Bp. Akadémiai Kiadó, 1956
Szekeres István: 95 éves a pesti Petőfi-szobor. = Budapest 1977. 10.
Reményi Ferenc: Reményi Ede életrajza. = Miskolci Szemle 1928. okt.-dec.
Lestyán Sándor: Repülj fecském. Reményi Ede regényes élete. Bp. Renaissance, 1942
Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1869-1873. Bp. Zeneműkiadó, 1976
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése