Itt született Caruso

 

Nápoly: via Santi Giovanni e Paolo 7.

 

Olaszország, Campania régió, Nápoly megye 

 

Nápoly északkeleti külvárosa, a San Carlo all'Arena városrésznek a helyiek által San Giovanniello agli Ottocagli-nak nevezett utcája 7. számú házának emeletén (állítólag az erkélyes szobában) látta meg a napvilágot 1873. február 25-én a világ mindmáig legnagyobbnak tartott operaénekese, Enrico Caruso.

 

Az angol nyelvű Wikipedia oldaláról

 

Születésének és gyerekkorának színhelye Nápoly szegénynegyede; a szülőház is egy többlakásos, zsúfolt, komfort nélküli ház volt.

 

A ház a google térképen, az emléktáblát megjelöltem

 

A leírások ellentmondásosak: Stanley Jackson könyve mélyszegénységben élő családnak festi le őket, évente bekövetkező gyermekáldással, akiket rendre elveszítettek. Egy újabb monográfia (Böhm György Miklós) szerint azért ennyire nem volt sötét a kép, annyira sok (18!) gyermeke nem is lehetett a családnak; a műszerész apának állása volt egy üzemben, ahova később Enricót – vagy ahogyan nápolyi dialektusban anyakönyvezték, Erricót – is magával vitte. Életük azért könnyűnek sem volt mondható nemcsak a pénz, hanem Nápoly ezen városrészeinek köztisztasága miatt: az ottlakóknak állandó harcot kellett vívni a mocsok és a patkányok ellen. Valószínű innét ered a már gazdag Caruso túlzott tisztaság-mániája.

Őutána még három testvére született: egy öccse hamar meghalt, kishúga, Assunta is beteges volt egész rövid életében, míg Giovanni öccse hosszú évekkel túlélte.

Assunta születése után a család ebből a házból elköltözött a város egy másik negyedébe. Enrico felcseperedésének időszakában anyja már nagyon beteges volt: fia imádta és minden téren igyekezett megkönnyíteni az életét. 15 éves volt, amikor elveszítette, egész életében szinte szentként őrizte emlékét.

Talán ha nem Nápolyban születik meg a kisfiú, kinccsel a torkában, lehet, hogy nem tudta volna tehetségét kibontakoztatni. De Nápoly annyira át volt itatva zenével, az olasz dallal, operával, hogy Caruso még a szegénységből is ki tudott törni és világkarriert csinálni. Ennek legelső lépéseit az egyházon keresztül tette meg. Történetét itt nincs mód elmondani, de érdemes kézbe venni a két magyar nyelven róla megjelent monográfiát. 

Szülőházát már sok évtizeddel ezelőtt megjelölte Nápoly városa emléktáblával (évszámot nem írtak rá). 

 

 Ez a szép méltatás olvasható rajta (saját fordításomban):

Enrico Carusónak, aki az olasz belcanto ősi erényeit mediterrán temperamentumával ötvözte, akinek mítikussá vált neve az egész világon visszhangzik. Nápoly városa, amely szülöttének mondhatja.

Halálának 100. évfordulója alkalmából a szülőházban megnyílt az énekes emlékmúzeuma, a Casa Museo Enrico Caruso. 

Anyaga nagyrészt a Brooklynban még nemrég is meglévő Caruso múzeumból származik: fényképek, levelek, karikatúrák (Caruso remekül rajzolt!), hanglemezek, plakátok, az énekes egy régi gramofonja, sétabotja és még néhány emléktárgya látható benne, de minden bizonnyal a hely szellemének is nagy a varázsa...

A múzeumbelsőről honlapjának galériájában számos képet láthatunk, egyet közvetlenül is megmutatok (az emléktáblás kép is innét származik):

Nem ez az egyetlen Caruso-múzeum Nápolyban: a napokban, 2023. július 20-án, halála 150. évfordulójára emlékezve megnyitották reprezentatív múzeumát a királyi palotában. Hamarosan oda is ellátogatunk! Aki pedig Nápolyban jár, keresse fel mindkettőt, bizonyosan remekül illusztrálja Caruso életét a szülőház szegényesebb, és az életműkiállítás reprezentatív, előkelő jellege.

Források: 

Jackson, Stanley: Caruso. Bp. Gondolat, 1976

Böhm György Miklós: Caruso. Mítosz, amely átível az ezredfordulón. Bp. Kornétás Kiadó, 2000

https://casamuseoenricocaruso.it/

https://www.theartpostblog.com/casa-museo-enrico-caruso-apre-al-pubblico/