A bécsi Albertina és a Köchel-jegyzék

Bécs, Albertinaplatz 1.  Albertina

Ausztria

Magyar turistáknak is kedvelt célpontja Bécsben az Albertina, Albrecht főherceg – Mária Terézia egyik vőjének – palotája. A történelmi városközpont szívében lévő épület nemzetközi rangú művészeti múzeumként, s mellette a Habsburgok pompás lakópalotájaként is vonzza a világ minden részéből érkező turistákat és a kultúra iránt érdeklődőket.

https://de.wikipedia.org/wiki/Albertina_(Wien)

 

A hatalmas klasszicista palota az 1800-as évek legelején épült Louis von Montoyer tervei szerint az itt álló kisebb palota jelentős kibővítésével. Albrecht főherceg korábban Németalföld osztrák főkormányzója volt, ám onnét menekülnie kellett, így itt folytatta életét, s itt helyezte biztonságba már akkor jelentős műgyűjteményét. 

A palota zenei emlékhelynek is mondható egy érdekes személyiség révén, bár ezt a vonatkozását szinte alig ismerik.

Ez a személy Ludwig von Köchel (1800-1877), akinek nevét minden Mozart-mű konferálásakor halljuk, rövidítését (K vagy KV, azaz Köchel Verzeichnis) nyomtatásban látjuk, ugyanis ő végezte el azt az utókor szempontjából rendkívüli fontosságú munkát, hogy rendszerbe, jegyzékbe foglalta Mozart egész élete során át komponált műveit, s ezzel rendet tett az életműben.

 

Ludwig von Köchel (wikipedia.org)

 

Jogász, természettudós és zenetörténész is volt, mellette Károly főherceg fiainak – II. Lipót császár négy fiú-unokájának – nevelője. Munkája már akkor ide, az Albertina palotához kötötte, hiszen ebben lakott a főhercegi család.

Életéről jóval több részletet elmeséltem a Papageno Kataliszt-blogjában, ott érdemes elolvasni. Egy ideig Salzburgban is élt, 1850 körül ott kezdett el Mozart műveinek történetével foglalkozni.

Életének tíz évét és magánvagyona nagy részét kutatásainak szentelte. Műve első ízben 1862-ben jelent meg.

Műjegyzéke nem csak felsorolja Mozart zeneműveit, hanem dokumentálja keletkezésüket, első felhangzásukat, a hozzá kötődő személyeket, rögzíti, milyen előadó-apparátusra készültek, s a pontos azonosításhoz kottapéldákon mutatja meg az egyes részek, tételek kezdetét.

A modern kiadás egy oldala a Klarinétversennyel
http://books.google.com

S bár azóta sokat fejlődött a Mozart-filológia, sőt, új művek is előkerültek, aminek következtében többször is módosítani kellett a műveket kronológiai sorrendben rögzítő jegyzékét, ez nem von le semmit hatalmas munkájának értékéből, amely ma is minden Mozart-hivatkozás és kutatás alapja. 

Köchel nagy műve befejezésének idejében, az 1860-as évek elején települt vissza Bécsbe, ahol a gyermekei neveléséért hálás Károly főherceg saját palotájában, azaz az itt, Albertinában juttatott számára lakást. Így itt élte le élete hátralevő részét – nem dologtalanul: többek között megírta a bécsi császári udvar zenei együtteseinek 1543 és 1867 közötti történetét.

Amúgy nőtlen ember maradt, nem alapított családot, csak munkájának, kedvteléseinek élt.
1877. június 3-án, 77 éves korában ebben a palotában hunyt el. 1500 kötetből álló zenei könyvtárát a Bécsi Zenebarátok Társaságára, a birtokában levő öt Mozart-kéziratot pedig az udvari könyvtárra hagyta. 

Az Ágostonrendi templomban tartott búcsúztatásán Mozart Rekviemje szólt... SÍRJÁT meglátogathatjuk a Zentralfriedhofban (XVIA parcella 7. sor 23), ahol Fritz nevű fivérével együtt nyugszik.

 

A zenekedvelő, ha az ALBERTINÁBAN JÁR s megcsodálja a fényűző termeket és a kiállításokat, majd sétálgat vagy kávézik a teraszon a kilátásban gyönyörködve, áldozzon egy gondolatot a kiváló Köchelre, aki Mozart-műjegyzékével valóban örökre beírta a nevét az egyetemes kultúrtörténetbe.

Az egykori budai Mária Magdolna-templom zenei emlékei

Budapest, I. Kapisztrán tér 6. Mária Magdolna Torony

A középkori torony egy azóta elpusztult templomhoz, a Mária Magdolna-templomhoz tartozott.

 

A Mária Magdolna-templom a Budán élő magyar polgárság temploma volt (a budai német polgárok az 1300-as évektől a vártemplom funkcióját is betöltő Nagyboldogasszony, azaz a Mátyás-templomba jártak).

Első írásos említése 1256-ból származik. Akkor kisebb volt, s a 14. század végén alakították háromhajós bazilikává. Az épülethez nyugatról csatlakozó tornyot a 15. század közepén emelték. A török hódoltság idején dzsámiként használták. Buda felszabadítása után a ferencesek kapták meg, akik barokk stílusban állították helyre és déli oldalához kolostort építettek.

A felújított templomban koronázták meg 1792-ben I. Ferencet. Három évvel később ugyanitt fosztották meg egyházi tisztségeitől és papi jelvényeitől az utóbb kivégzett Martinovics Ignácot. 1817-től helyőrségi templomként működött. Az 1944/45-ben megsérült épületet a torony és a csatlakozó kápolnák kivételével – nagy valószínűséggel inkább politikai okok, mint a károk miatt, mert állítólag megmenthető lett volna – 1950-ben lebontották.

 

1945-ben... (Fortepan 52009, Kramer István)

 

Középkori zenei életével behatóan foglalkozott a régész Zolnay László.  Akkoriban a templomnak önálló iskolája, illetve saját zene- és énekkara volt. Zolnay azt feltételezi, hogy zenei téren erős rivalizálás lehetett a Mária Magdolna- és a Nagyboldogasszony-templom között, mert ők is tartottak fenn hasonló iskolát, s a nemes vetélkedés minden bizonnyal serkentő volt mind a magyar, mind a német polgárok plébániája számára.

Ennek a korszaknak további érdekességeiről a Papageno Kataliszt blogjában írtam, így egy bizonyos Jacobus mesterről is, a templom akkori zenei vezetőjéről, akinek személyét kályhacsempén ábrázolva (!) a Zolnay által vezetett ásatáson lelték fel. A csempe előkerülése további hipotézisekhez vezetett a középkori templom zenei életéről.

 

Az a bizonyos kályhacsempe (Új Tükör 1976/47)

 

Jóval később, 1874 és 1896 között itt, a Mária Magdolna-templomban működött az átépítés alatt álló Mátyás-templom zenei együttese. Két jeles személyiség tevékenysége fémjelezte ezt a mintegy két évtizedet. Egyikük Bogisich Mihály (1839–1919), A keresztény egyház ősi zenéje című kötet szerzője és Vavrinecz Mór (1858-1913). Róluk is kicsit részletesebben szóltam a Papageno Kataliszt-blogjában.

 

A templom 1910 körül (Fortepan 82525, Klösz György)

 

Az 1980-as évek közepén romkertet alakítottak ki az ásatások során feltárt gótikus maradványokból. Padozatának burkolatán kirajzolódik a középkori templom alaprajza, melyből tisztán kivehető, valaha milyen impozáns és tekintélyt parancsoló épület magasodott a téren.

 

 

 

2017-ben kezdődött el a helyszínen egy kulturális-turisztikai központ kialakítása, amelynek célja a templom történetének és szellemi örökségének bemutatása mellett a Várnegyed e részének népszerűsítése, vonzerejének növelése. 

A budapesti Astoria és elődei

Budapest V. Kossuth Lajos utca 19.

Astoria szálló (Danubius Hotel Astoria City Center)

 

A főváros egyik legfrekventáltabb pontja a Múzeum körút és a Kossuth Lajos utca találkozásánál álló Astoria szálló. 

 

Az Astoria ma - forrás: danubiushotels.com

Ma már nehezen hihető, hogy valaha ez külváros volt, amit a Múzeum körút régi neve, az Országút is illusztrál. Még 1838-ban is bőven annak számított, amikor a szemben lévő sarkon közadakozásból sikerült végre felépíteni a város első magyar nyelven játszó színházát – ez volt a Pesti Magyar Színház, amit két év múlva már Nemzeti Színháznak hívtak.

Az Astoria felépültéig, a 20. század elejéig helyén a Zrínyi fogadó és kávéház működött – 1856-ig egy egyemeletes, sarokerkélyes épület, majd annak lebontása után egy nagyobb, konszolidáltabb bérház földszintjén. Mindkét régi épületnek, és utóduknak, a mai Astoriának erős köze volt, van a zenéhez. Erről részletesen meséltem a Papageno Kataliszt blogjában. Itt hosszú posztomnak csak vázlatát adom, és akit a részletek is érdekelnek, kattintson ide, A hírhedt Zrínyi kávéháztól az elegáns szállóig címre.

Valóban, az első Zrínyi kávéház inkább hírhedt helynek volt mondható. 1818 körül ott muzsikált zenekarával CSERMÁK ANTAL, az 1820-as évek közepén pedig a már beteg BIHARI JÁNOS; mindketten a magyar verbunkos kiváló képviselői. Hogy mi volt a végzetük, a posztból kiderül.

 

1856-ban a rosszhírű épületet lebontották, helyére háromemeletes lakóház épült, amelynek földszintjén újra megnyílt a Zrínyiről elnevezett kávéház.

 

Az új Zrínyi-kávéház biliárdterme – fotó: Új Idők 1942/7

 

Ettől kezdve a kávéház, a ház és az egész környék sokkal kulturáltabb hely lett. Olyannyira, hogy jeles lakók is beköltöztek, köztük a kor híres operaénekesnője, HOLLÓSY KORNÉLIA.

 

 

Kovács Mihály: Hollósy Kornélia 1862-ben – forrás: wikimedia.org

 

Kényelmes lehetett számára, hogy szemben volt a Nemzeti Színház (akkoriban, minthogy egyetlen magyar színház volt Pesten, az operákat is ott játszották). Az énekesnő akkor már férjes asszony és anya volt, de a pályát még nem hagyta abba. Éppen itteni lakásából indult legutolsó előadására, amikor Melindát énekelte Erkel Bánk bánjában. Hogy mi történt azon a megható estén, megírtam a Papageno blogjában, s ott meséltem Hollósy Kornélia városszerte híres szalonjáról is. 

 

1910-ben ezt a Zrínyi-házat is lebontották. Helyén épült fel 1912 és 1914 között Ágoston Emil és Hikisch Artúr tervei szerint az Astoria Szálloda, amely belső architektúrájában, berendezéseiben és művészi tárgyaiban francia ihletettségű. Falai sok mindent láttak, mivel a 19. század első felében még külvárosnak számító környék erre az időre a város központjává vált.

Az 1950-es évektől a szálloda bárja jeles színhelye lett Budapest jazztörténetének (erről szintén szóltam az említett Papageno-s posztban), s fontos szerepet játszott a zenei ismeretterjesztésben mint a legendás Ki nyer ma – játék és muzsika 10 percben című rádióműsor állandó helyszíne is.

Ide képzelte Csokonai a Karnyónét

Nagykanizsa, Erzsébet tér 1. 

Vasemberház

 

 

A barokk Vasemberházat a 18. században építették, eredetileg a Batthyány család vendégfogadójának. Később a földszintjén üzleteket, emeletén lakásokat alakítottak ki. Mai nevét a korábban benne működő Unger Ullmann-féle vaskereskedés cégére után kapta.  

 

 

Ebbe az épületbe, az Ady utcára néző szárnyba képzelte Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné szatócsboltját az Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című kis vígjátékában.

 

 

Sőt, nem csak képzelte. Várostörténeti dokumentum, egy régesrégi térkép őrizte meg, hogy a 18. század legvégén itt valóban működött egy szatócsbolt.

Nagykanizsa Városi Tanács Híradója 1980-1981

Ezt a boltot Csokonai személyesen láthatta, ismerhette, s így az a boltocska inkább modellje, inspirálója volt művének.

Ez a megállapítás egy hipotézisen alapul, ami szerint Csokonai járt Kanizsán, 1799 körül. Konkrét forrás sajnos nincsen erről, de éppen a Karnyóné néhány sora nagyon erős közvetett bizonyíték. 

 

1799 tavaszán az egész életében megélhetési gondokkal küzdő költő ideiglenes tanári állást kapott a frissen alapított csurgói kollégiumban. Ott néhány nagykanizsai tanítványa is volt, talán az ő révükön juthatott el Kanizsára. Nézzük, a Karnyóné mély részei bizonyítják ezt!

A vígjátékban egy helyen Lázár, Karnyóné segédje azzal dicsekszik, hogy "most vala nálunk az a vásáros úr, kinek itt által ellenben van a bótja, derék afféle úri ember" – az említett várostörténeti térkép szerint pedig, ahol most a megszűnt Kanizsa áruház épületének Ady utcára néző frontja van, azaz Karnyóné feltételezett boltjának átellenében, ott 1822-ben valóban a "Pikker Vásáros háza" állt. 

Még bizonyítóbb erejű a Karnyónénak az a kitétele, amit az egyik széllelbélelt gavallér, Lipittlotty mond a 2. felvonás elején: "Szakállamra mondom, inkább venném feleségül a kanizsai csonka tornyot", mint az öreg Karnyónét. 

 

1799/1800-ban már felépült a kanizsai Alsótemplom, de a tornyát még nem sikerült befejezni, így az valóban csonka volt. Ha valaki abban az időben a Vasemberháznál állt – vagy ült, egy pohár sör mellett, mert ott Csokonai idejében Serház is volt – akkor Kiskanizsa felé nézve még nem zavarták meg a kilátást a 19-20. századi magasabb épületek és éppen ráláthatott a csonka templomtoronyra. Csokonai egyébként honnét tudta volna, hogy van Kanizsán egy csonka torony, ha ő maga nem látta személyesen?

 

A régi térképet Nagy Antal Géza helytörténész ásta elő, járta körül, s segítségével ő fogalmazta meg a hipotézist Csokonai nagykanizsai látogatásáról. Kanizsa Csokonai korában című rövid, ám igazán úttörő és hézagpótló tanulmánya a Nagykanizsai Városi Tanács Híradója 1980/81-es számában jelent meg. Valószínűleg ennek hatására került egy (nem túl jó...) Csokonai-mellszobor a Vasemberház árkádjai alá, körülbelül arra a helyre, ahol a térkép szerint az 1800-as évek elején a szatócsbolt volt.

Orosz Gergely: Csokonai (2007)

 A témáról lásd még ezt a posztot.

 

 

Ide képzelte Csokonai a Dorottyát

Kaposvár, Fő utca 1. 

Dorottya-ház

 

Kaposvár ikonikus épülete eredetileg hercegi tisztilak volt.

 

 

Még a 18. században emelték provinciális barokk stílusban, valószínűleg a Habsburg parancsra lebontott vár anyagából.

Akkor még földszintes lehetett, igen egyszerű homlokzati architektúrával. Később többször  bővítették és alakították, ezért klasszicista stílusjegyek is felfedezhetők rajta, de 20. századi felújításokat is tükröz. Építészeti értékét leginkább szép boltozású kapubejárata és az udvari szárny árkádos tornáca jelenti. 

 

 

Csokonai Vitéz Mihály ezt az épületet választotta a Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon című vígeposzának helyszínéül. Akkoriban, amikor megírta, 1799-ben hosszabb ideig ezen a vidéken időzött, Hedrehelyen és Csökölyben.

Műve előszavában konkrétan megnevezte a helyszínt, s meg is indokolta választásának okát – prózában:

„Fényt és pompát akartam véle [a helyszínnel] adni a történetnek, vévén az ideát a nagyméltóságú főispány ő excellentiájának béiktatásakor tett solennitásból, mely azelőtt való nyáron esett..”

Ez a "főispány" nem volt más, mint Széchényi Ferenc (1754–1820), Széchenyi István apja, a „solennitás” pedig főispáni beiktatásának kaposvári ünnepsége az előző év, 1798 nyarán. Amúgy az ünnepi alkalomra éppen Csokonai írta az üdvözlő verset, nagy valószínűséggel két somogyi, nagybajomi barátja, Sárközy István és Pálóczi Horváth Ádám közvetítésével (Csokonai Nagybajomban is megfordult ezekben az időkben).

A Dorottya előszavában azt is olvashatjuk, hogy Csokonai korábban is járt Kaposváron, az Arany Oroszlán patikában, de csak egyszer, betegsége miatt.

Ez a gyógyszertár ma is létezik, méghozzá ugyanazon a helyen, a Fő utca 19. alatt, ami egészen közel van a Dorottya-házhoz. Így bizonyosan láthatta az urasági tisztilakot – ami akkor még jóval szerényebb volt, mint ma) – viszont a Dorottyában tudatosan felnagyítva, fényes hercegi kastélynak ábrázolta.

Az előszóban erre vonatkozóan megjegyezte, hogy poétának lenni azt is jelenti, hogy „kőlteni és képzelni tudjon az ember…”

És Csokonai bizony költött és képzelt: megírta a magyar irodalomtörténet legelső vígeposzát, a pártában maradt hölgyek lázadását a férfiak ellen.

S hogy miért soroltam be ezt az épületet a zenei emlékhelyek közé, holott a Dorottya szépirodalmi mű? Mert kiemelt szerepet játszik benne a zene és a tánc, hiszen farsang idején játszódik.

Másrészt Csokonai maga jó zenész is volt, remekül fuvolázott (eredeti hangszere ma Debrecenben, a Kollégium múzeumában megtekinthető!); fontos volt számára a zene, hiszen gyűjtött népdalokat, több versét – Balassihoz hasonlóan – nótajelzésre írta, s magyarra fordította Mozart Varázsfuvolájának librettóját. 

Amit zenéről-táncról mond a Dorottyában, érdekes adalék a kort kutató zenetörténészeknek is érdekes forrás. 

Minderről sokkal részletesebben írtam a Papageno Kataliszt blogjában. 

 

Gera Katalin domborműve a kapualjban a megfiatalodott Dorottyát mutatja (1979)

 

Csokonai mellszobra (Fritz János, 1977)

Csokonaira és művére méltán büszke Kaposvár, s már régóta remekül ki is használja a városmarketingban, hiszen a vígeposz színhelyét Dorottya-háznak nevezte el, s nagy hagyománynak örvend a  Dorottya-bálok sorozata.

 

 

A Dorottyából 1973-ban igazán remek televíziós változat készült Horváth Jenő rendezésében Gobbi Hilda és Sinkovits Imre főszereplésével. Így, farsang idején igazán aktuális, hogy újranézzük!

A pápai zenetanár kottafejes háza

Pápa, Bástya utca 38.

 

 

Pápa kicsit tágabb belvárosában láthatjuk ezt a ma már lakatlan, leromlófélben levő városi házat, amelyről még így is érzékelhető, milyen gyönyörű példánya műfajának, a városi polgárháznak.

 

A kapu feletti oromzaton még nyomokban látható, hogy az egész épületen végigvonuló szecessziós motívumok mellett kottafejek is díszítették (a violinkulcs és az első kottafej még megvan).

 

 

 

Nem véletlenül, hiszen ebben a házban élte tevékeny életének több évtizedét, és itt hunyt el 1928. július 17-én Gáty Zoltán (1856–1928) hegedűművész, zenetanár, zeneszerző, Pápa zenei életének jelentős alakja. Erősen gyanítható, hogy a házat ő maga építtette, s nem átalakítás során került rá a kottás díszítés, hanem az ő eredeti elgondolásából.

 

Gáty Zoltán (wikipedia)

Családjában, amelynek tagjai az idők folyamán többféleképpen írták nevüket (Gáti, Gáthy), többször is felbukkant a zenei tehetség. Nagyapja volt például Gáti István (1780-1859) földmérő mérnök, az 1802-ben kiadott első magyar zongoraiskola szerzője.

Gáty Zoltán Ajkán született 1856-ban, apja abban az időben ott volt mérnök. Gyerekkora óta hegedült. Eredetileg bölcsésznek készült, de rövid idő után otthagyta az egyetemet beiratkozott a nem sokkal korábban alapított pesti Zeneakadémiára – még Liszt és Erkel regnálása idején. 1884-ben kapta meg diplomáját zeneszerzés szakon, mellette Huber Károlytól tanult hegedülni.

Pályakezdő pesti évek után 1890-ben már családos emberként hívta meg a Dunántúli Református Egyházkerület a pápai tanítóképző ének- és zenetanárának. Éppen leköltözött Pápára, amikor a tanítóképzőt megszüntették, így helyette a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma alkalmazta. Ekkoriban lett tulajdonosa a Bástya utcai háznak, s benne élt egyre gyarapodó családjával. 1908-ig a gimnázium, majd a Nőnevelő Tanítóképző Intézetének tanára volt.

 

Muzsikál a család (https://pmtt.hu/2016/05/09/horvath-adrian-gaty-zoltan/)

 

Mint tanár, 70 éves korában történt nyugdíjazásáig szinte három ember munkáját végezte: hetente 50–60 órát tanított, vezette az iskolai énekkart és zenekart. Lakásán is fogadott magántanítványokat. 1904-ben három tanártársával megalapították a Pápai Zeneiskolát, amely a szerény körülmények között is – a tanárok csak jelképes fizetést kaptak – jeles eredményeket hozott, és 1926-ig működött.

Munkásságáról és utókoráról részletesen írtam a Papageno Kataliszt blogjában, ott adtam meg forrásaimat is.

 

 

A pápai Esterházy-kastély zenei emlékei

Pápa, Fő tér 1. Esterházy-kastély

Magyarország egyik legszebb és legegyedibb élményt nyújtó, múzeumként látogatható főúri kastélya, amelyben igazán fantáziadús és látványos idegenvezetés fogadja a látogatót. 

 

 

Az épület történetéről érdemes elmondani, hogy a korábban itt állott végvár helyére épült, részben annak alapfalai felhasználásával. Az építkezést az 1740-es években Esterházy Ferenc (1683-1754) tárnokmester kezdte Franz Anton Pilgram tervei alapján. Később fia, Eszterházy Károly (1725-1799) egri püspök folytatta Fellner Jakab, majd Grossmann József szakmai irányításával, melynek eredményeként 1784-re alakult ki a mai barokk várkastély.

Az U alakú, egyemeletes épület a versailles-i palota nyomán elterjedt francia kastélytípus képviselője. Barokk pompájú, kőkorláttal és stukkós mennyezettel díszített lépcsőházát gyakran hasonlítják a pozsonyi Nyáry-palota híres lépcsőházához. A díszterem vagy Nádor-terem az emeleten található. Itt van a Pápa városát az 1700-as évek közepén ábrázoló nagy festmény. A kastély csodálatos architektúrájú tere a kápolna, dísze Joseph Ignaz Mildorfer Krisztus mennybemenetelét ábrázoló festménye.

Képek helyett érdemes ezt a videót megnézni, benne minden híres termét láthatjuk:

 

A kastélynak (előd épületét is beleértve) rendkívül érdekes zenei vonatkozásai is vannak, amelyek máig nem váltak igazán köztudottá. 

A régi végvár idejében, 1535 után Pápa földesura Török Bálint lett. Bár többnyire Szigetváron tartotta udvarát, tartózkodott Pápán is. Őt szolgálva többször is megfordult itt Tinódi Sebestyén.

A mostani, akkor még valószínűleg nem teljesen kész kastélyban gyakran tartózkodott élete utolsó éveiben Esterházy Ferenc (1715–1785) kancellár, az építtető Esterházy Ferenc tárnokmester másik fia, Eszterházy Károly egri püspök testvére. 

Ferenc gróf fiatal korában a bécsi társasági élet egyik kedvence volt. A császár is nagyon kedvelte az életvidám fiatalembert, akire a hölgyek a Quin-quin becenevet ragasztották. A bécsi pletyka úgy tudta, hogy egy évszázaddal később Hugo von Hofmannsthal róla mintázta Octavian alakját Richard Strauss számára írt opera-librettójában, A Rózsalovagban. A franciás becenév, amely kedves csirkefogót, selymát jelent, többször el is hangzik az operában.

 

Richard Strauss Rózsalovagjának modellje, Esterházy Ferenc

 

Esterházy Ferencnek van még egy érdekes zenei vonatkozása. Szabadkőművesként a bécsi "Három kánon" páholy tagja volt. 1785-ben bekövetkezett halálakor Mozart, aki maga is szabadkőműves volt, az ő – és egy másik akkoriban elhunyt páholytag – emlékezetére komponálta Szabadkőműves gyászzene (K 477=479a) című zenekari darabját. 

És még egy érdekes, ráadásul közvetlenül a kastély épületéhez kötődő zenei vonatkozás, amit sajnos a kastély idegenvezetői sem tudnak, pedig ki lehetne ezzel is egészíteni az amúgy igazán attraktív és nagy élményt nyújtó múzeumlátogatást:

1846 nyarán tíz napon át vendégeskedett a kastélyban Otto Nicolai (1810-1849). A harmincas évei közepén járó német zeneszerző akkoriban Bécsben élt, a Kärntnertor Színház karmestere és császári udvari karnagy is volt (ő alapította a a világhírű Bécsi Filharmonikusok elődét.)

Otto Nicolai (Wikipedia)

 

Színházi nyári szünetét vígoperája, A windsori víg nők komponálásával töltötte. Egy növendéke révén került Pápára, tíz napot töltött a kastélyban gróf Esterházy Károly vendégeként, s itt fejezte be híressé vált operája 1. felvonását.

2015 óta a kastély felújítva, teljes pompájával fogadja a látogatókat, akik egészen egyedi, élő tárlatvezetéssel (benne madrigáléneklés, barokk tánc, lantjáték, marionett, korabeli nyelvezetű köszöntők és társalgás...) járhatják végig az egykori arisztokrata lakosztályokat, beleértve a kápolnát és az ősök arcképcsarnokát. Még teljesebb lehetne az élmény, ha az itt tárgyalt zenei vonatkozásokat is valamilyen módon beépítenék. Sőt, hosszabb távon koncertek vagy más rendezvények alapjául is szolgálhatnának!

Az emlékhelyet korábban, részletesebben és több képpel megírtam a Papageno Kataliszt blogjában, ott adtam meg forrásaimat is. 

 

 

 

 

 

A salzburgi Szent Péter apátsági templom zenei emlékei

 Salzburg, Sankt Peter Bezirk 1. Stift St.Peter

Ausztria

 

 

A salzburgi Szent Péter bencés főapátság szinte város a városban: apátsági épület, templom, temető – mellette szintén kora-középkori eredetű pékség malomkerékkel valamint pincészet étteremmel, amelyek egykor szintén az apátsághoz tartoztak mint a kolostori élet fontos kiegészítői.

 

Csodálatos fekvésű temetőjében már jártunk a bloggal. Most monumentális templomát látogatjuk meg, megismerkedünk páratlanul érdekes zenei vonatkozásaival.

Mint már a múltkor írtam, ez az egyetlen férfikolostor német nyelvterületen, amely a VII. század óta fennáll. 696-ban alapította a később szentté avatott Franke Rupert. Jelentősége hatalmas: ebből a kolostorból nőtt ki Salzburg városa, amelynek létezését ezért 696-tól számítják.

Maga a kolostor a legelső pillanatoktól itt, a Mönchsberg sziklái alatt meghúzódó árnyas téren állt és áll ma is. A két négyzetes udvart körülölelő főépületet a gótika virágzása idején többször bővítették, később barokkizálták. A templom ma Salzburg egyetlen román stílusú temploma.

Persze nem úszta meg, hogy az átépítések, bővítések során későbbi stílusok ne keveredjenek bele. Megcsodálhatjuk 1240-ből származó román kapuzatát és felismerhetjük a templombelső román formáit, az oltárok, a festmények, a díszítések azonban már barokk és rokokó stílusúak. Igaz, nyomokban láthatunk középkori freskómaradványokat is.

 

 

Maga az apátság egy évezreden át a környék szellemi-kulturális gyújtópontja volt, s ebben iskolája, a Peterschule játszott meghatározó szerepet mint a középkori német írásbeliség egyik bölcsője. Ebből adódóan szerepe a középkori zenei életben is fontos volt, s ez a további évszázadokban is megmaradt.

A templomba lépve három zeneszerzőre emlékezhetünk: Michael Haydnra, Mozartra és Schubertre.

 

Michael Haydn (1737-1806) a nagy Joseph öccse. Bécsi tanulmányai után Nagyváradon volt püspöki muzsikus, majd még egész fiatalon, 26 éves korában Salzburgba költözött: hercegérseki udvari muzsikusnak, koncertmesternek és karmesternek szerződtették. Később a Dóm, és mellette a Szent Péter-templom zenei életének irányítója lett, s élete végéig Salzburgban maradt. Ott hunyt el 1806. augusztus 10-én, 68 éves korában.

Számos egyházi műve közül egyik legnagyobb remekművének az apátsági templom számára írt Rupert-miséjét tartják, ami az itteni hangversenyek egyik állandó műsordarabja.

Itt a templomban, ahol olyan sokat próbált és muzsikált, emlékhelye is van az egyik oldalkápolnában: fehér fal előtti nagy fekete kereszt tövében egy emlékmű, rajta urna fekete márványból, mellette lant. Az emlékművön fekete márványtábla születésének, illetve halálának dátumával.

 

Halála után másfél évtizeddel, 1821-ben állították. Szent Rupert sírjával szemben helyezték el, ami akkor nagyon nagy megtiszteltetést jelentett. A szent földi maradványait azóta átvitték a Dómba, de korábbi nyughelyét ma is örökmécses jelzi. Ez segíthet megtalálni ezt az emlékművet.

A templomban járva mindenképpen keressük meg, ugyanis egy másik nagy zeneszerzőhöz is köthető. Előtte megállva a turista ugyanott áll, ahol 1825 szeptemberében Schubert állt, mélyen meghatódva. 

 

 

Schubert nagy tisztelője volt az ifjabb Haydnnak, zenéjére is hatással voltak művei. Amikor 1825-ben nagy utazást tett barátjával, Vogl kamaraénekessel, Salzburgban első dolga volt, hogy ezt a templomot felkeresse. Testvérének, Ferdinandnak szeptember 12-én keltezett útibeszámolójában egy nagyon érdekes dolgot említett róla. Olvassunk bele:

Ott az urnában helyezték el Michael Haydn koponyáját. Úgy éreztem, hogy ebből az urnából a Te világos szellemed árad ki felém, Te jó öreg Haydn! Ha nem is lehetek oly kiegyensúlyozott és tiszta fejű ember, mint amilyen Te voltál, bizonyára nincsen e földön senki, aki Téged oly bensőségesen nagyra becsülne, mint én! Nehéz könnycsepp szaladt le szememről, és tovább haladtunk.

Michael Haydn koponyája tényleg az urnában lenne? Abból a szempontból nagyon is elképzelhető, hogy Schubert alig néhány évvel az emlékmű felállítása után járt itt, első kézből kaphatott a helyszínen információkat. Viszont a szakirodalomban az ő egy mondatán túl semmilyen nyomot nem találtam erről...

Akárhogyan is van, Michael Haydn személyesen sokat muzsikált itt a templomban, Schubert pedig egyszer megállt az emlékhelye előtt és mélyen meghatódott, s ez egy gyönyörű zenetörténeti pillanat...

 

A harmadik zeneszerző, aki az apátsági templomhoz kapcsolódik, nem lehet más, mint Wolfgang Amadeus Mozart. Bár salzburgi ifjúságában fő temploma a Dóm volt, ahol maga is orgonistaként működött, de gyerekkora óta voltak kapcsolatai ehhez a templomhoz is – így apjával együtt nagyon jól ismerte Michael Haydnt.

Mozart 13 éves volt, amikor háziuruk (a Getreidegasse-i szülőház tulajdonosa) fiának, aki nála tíz évvel idősebb, de közeli barátja volt, misét komponált abból az alkalomból, hogy a Szent Péter apátságban pappá szentelték. Kajetán Rupert Hagenauer szerzetesi névként a Dominicust vette fel, ezért ez a mise a Mozart irodalomban ugyanezt a nevet viseli (K 66, C-dúr). A darabot akkor Leopold papa vezényelte el.

Van még egy Mozart-mű, ami ehhez a templomhoz kötődik: a híres c-moll mise (K 427/417a). Ez már az érett Mozart egyik legnagyobb, legbensőségesebb, nem teljesen befejezett műve, amely itt hangzott fel először, a szerző vezényletével, s felesége, Konstanze énekelte az első szoprán szólamát.

Hogy hogyan került sor erre az előadásra, és milyen családi bonyodalmak övezték, megírtam részletesebben a Papageno Kataliszt blogjában, s ott adtam meg forrásaimat is.

Michael Haydn Rupert-miséje mellett Mozart c-moll miséje is gyakran felhangzik az autentikus helyszínen. Salzburgban turistáskodók figyeljenek oda, ingyenes koncerteket is szoktak tartani!

Valamennyi épületfotó saját felvételem. 

 

 

 

 

 

Itt lakott Goldmark Károly mint vékonypénzű fiatal hegedűs

Sopron, Ógabona tér 32.

 

Az Ógabona téren, egyemeletes városi házak sorában szerényen húzódik meg a ma 32. számot viselő, láthatóan régesrégi házikó (bár az udvarra benézve hátul emeletes részt láthatunk). Nevezetessége, hogy fiatal muzsikus korában itt, egy kis udvari szobácskában lakott Goldmark Károly (1830–1915). 

 

 

Verdin kívül talán senkit nem találunk a zenetörténetben, aki annyira mélyről indult volna minden téren, mint ő.

 

Forrás: cultura.hu

 

A Keszthelyen, sokgyermekes családban született Goldmark apja izraelita kántor volt, aki több helyen is kereste a boldogulást. Mire kisfia négy éves lett, már kétszer költözködött a család: Keszthelyről Tabra (Somogy megye), majd Sopronkeresztúrra. Viszont  a majdnem-nyomorgás ellenére Goldmarknak szabad, boldog gyerekkora volt.

Iskolába későn került, írni-olvasni is csak tízéves kora után tanult meg. Amikor kiderült zenei tehetsége, hetente kétszer, hajnalban indulva, hegedűjével a hóna alatt gyalog járt be Sopronkeresztúrról a soproni zeneiskolába. Aztán az egyik, nála jóval idősebb bátyja, aki Bécsben műegyetemi hallgató volt, magához vette, hogy tanuljon. Ott is nagyon sokat koplalt (egyszer az éhségtől össze is rogyott az utcán, kórházba vitték…) Miután 1848-ban az egyetemista testvér komoly résztvevője volt a bécsi forradalomnak, zűrös idők jöttek, és Goldmark hazatért Sopronkeresztúrra. Addigra már jó hegedűs lett, így a soproni színházba jelentkezett zenekari tagnak.

Akkor lakott itt, az Ógabona téri házikóban, amely Szabó Antal soproni polgár tulajdona volt.

Már beérkezett zeneszerző korában így írt erről a korszakról emlékezéseiben:

1848. október elsején beléptem a [Leopold] Kottaun igazgató vezetése alatt állott soproni színház zenekarába prímhegedűsnek, 8 forint havi gázsiért. Hogy időnként nyilvánosan felléphessek, szükségem volt egy frakkra, ezért havi 3 forintot fizettem, másik 3 forint volt a szobám. Minden egyebet a fennmaradt 2 forintból kellett fedeznem. Éheztem és fáztam – de volt egy frakkom …

Születésének centenáriumán egykori házigazdáinak fia, ifj. Szabó Antal elmesélte, mi maradt rá a családi emlékezetben Goldmark itteni tartózkodásából – többek között azt, hogy főleg anyja, a mesterné asszony nagyon megunta Goldmark állandó gyakorlását a hegedűn, s ki akarta tenni, de több apró történettel illusztrálta a fiatal muzsikus szegénységét is. 

A cikket teljes terjedelmében idéztem a Papageno Kataliszt blogjában, ahol részletesebben megírtam az emlékhely történetét.

 

Erre az időszakra, 1849 nyarára esett Goldmark győri kalandja (a soproni színház több héten át ott vendégszerepelt), amikor a győri csata napján kétszer is majdnem otthagyta a fogát.

Sopron után Budára kapott szerződést a Várszínházhoz, onnét került Bécsbe, ahol aztán egész életében élt. Nem hamar jött a hírnév: sorsa fokozatosan fordult jobbra mint magántanárnak és színházi hegedűsnek, majd a hat éven át komponált Sába királynője című operájának 1875-ös bécsi bemutatójával az is megjött. Attól kezdve Goldmark európai hírű és rangú zeneszerzőnek számított. Szép öregkort megérve Bécsben hunyt el 1915. január 2-án.

Erre a kis házikóra 1930-ban, születésének centenáriumán került emléktábla. Szövege ez volt: Ebben a házban lakott Goldmark Károly, a világhírű magyar zeneszerző az 1848–1849. évben.

Ekkor már volt emléktábla a sopronkeresztúri házon, sőt, a keszthelyi szülőházat már életében, nyolcvanadik születésnapja alkalmából, 1910-ben megjelölték.

Mindhárom tábla hasonló sorsú lett, leverték őket a vészkorszakban… A sopronit 1955-ben pótolták, ma is ez látható a homlokzaton. Szakál Ernő alkotását a zeneszerző domborművű arcmása díszíti. Szövegében az évszámot megváltoztatták (bár elhelyezése miatt nehezen olvasható), amiért kár, mert valószínűleg az eredeti tábláé volt a helyes.

 

 

 

 

Itt született Klafsky Katalin, a 19. század opera-világsztárja

Jánossomorja, Szabadság utca 33.

 

 

Jánossomorja három község: Mosonszentjános, Mosonszentpéter és Pusztasomorja összeolvadásából keletkezett, mai nevét 1970-ben kapta. A Dunántúl északnyugati szögletében, a Kisalföld nyugati szélén, a Fertő-Hanság medence és a Mosoni-síkság találkozásánál, a 86-os számú főút mentén fekszik, Győr-Moson-Sopron megyében.

 

https://jenikirbyhistory.getarchive.net / public domain

 

Az egykori mononszentjánosi részen, a Szabadság utca 33. alatt földszintes házat látunk. Ennek mára lebontott hátsó, udvari részében született 1855. szeptember 19-én Klafsky Katalin, a maga korában világhírű drámai szoprán Wagner-operaénekesnő. Egészen hihetetlen karrierje innét, a szegénységből indult el, apja foltozóvarga volt. 

Klafsky Katalin szülőháza ma (googlemaps, 2022)

 

Már kora gyermekkorában együtt énekelt szép hangú édesanyjával a templomi kórusban. Tizennégy éves volt, amikor hangja a helyi kántor győri zeneértő barátait ámulatba ejtette, s javasolták, tanuljon énekelni. A család helyzete ezt nem tette lehetővé... Közben édesanyja meghalt, apja újranősült, s hogy a nemszeretem mostohaanyát kikerülje, a felserdült Katalin Pozsonyban, s hamarosan Bécsben mint pesztonka próbált szerencsét. A fáma szerint abban a házban, ahol szolgált, lakott a Bécs zenei életében nagy tekintélyű Joseph Hellmesberger, aki egyszer meghallotta a hangját, amint munkája közben énekelt. Ő vitte el a nagynevű, Bécsben működő énektanárhoz, Mathile Marchesihez. Mindössze másfél évi tanulás után ki is nyílt előtte a pálya. Salzburgban kezdett, ahol a kórusból még csak kisebb szólószerepekkel „ragyogott ki”. Az igazi beérkezés Lipcsében következett be, ahol 1882-ben Angelo Neumanntól – a Wagner műveit elsőként elismerő és színpadra állító színidirektortól – megkapta élete első Wagner-szerepeit: az egyik Nornát Az istenek alkonyában és a Tannhäuser Vénuszát.

 

Izolda jelmezében – Forrás: https://jenikirbyhistory.getarchive.net / public domain

 

Egy beugrás miatt két hét alatt (!!!) megtanulta a Trisztánból Brangäne szerepét. Brémában Izoldaként aratott hatalmas sikert. Énekelte Brünnhildét, A bolygó hollandiban Sentát, a Tannhäuser Erzsébetét, a Fidelio Leonóráját, Gluck Iphigeniáját, Mozart Donna Annáját. Lipcse után a hamburgi városi színház első drámai szopránja lett, ott is telepedett le, ez a város volt sokáig az otthona. Vendégszerepelt Bécsben, Londonban, majd egy hatalmas turné következett az Egyesült Államok számos nagyvárosában a Damrosch Opera Company-val, amely a német opera, főleg Wagner műveinek tengerentúli terjesztésére alakult. Velük még Mexikóba is eljutott. A New York-i sajtó a legnagyobb, legeszményibb Wagner-énekesnek nevezte.

Magánélete viszont nem alakult ennyire szerencsésen. Első férje egy lipcsei kereskedő volt, akivel nem élt jól, s elváltak. 1887-ben kötött másodszor házasságot Franz Greve baritonistával. Vele nagyon boldog volt, ám férje öt év után meghalt. Harmadik férje, Otto Lohse a hamburgi opera karmestere, ettől kezdve neve a színlapokon Katharina Klafsky-Lohse alakban szerepelt. Ez a házassága azonban az ő korai és megmagyarázhatatlan halála miatt lett rövid életű...

Amerikából való hazatérése után még fellépett Hamburgban, utoljára a Fidelio Leonórájának kosztümjét öltötte magára. A harmadik előadást már alig bírta végigcsinálni erős fejfájása és szédülései miatt. A vizsgálat során kiderült, hogy tályog van az agyában. Mivel pályája során korábban is küzdött indokolatlan szédülésekkel, felmerült, hogy ezeket a "Heideboden átka", azaz a Hanság mocsarának gyilkos klímája okozta, s halála is ennek következménye. Bár a korabeli lapok írtak olyat is, hogy Amerikában erősen beütötte fejét egy asztal sarkába...  Bármi okozta is, agyműtétnek kellett alávetni, ami akkor hatalmas kockázattal járt, s ő 1896. szeptember 22-én, alig pár nappal a műtétje és 41. születésnapja után bele is halt.

Gyökereit soha nem tagadta meg. Apját, testvéreit anyagilag támogatta. Ha kötelezettségei miatt nem tudta őket meglátogatni, fizette költségeiket, hogy ők utazzanak hozzá. De néhányszor haza is látogatott. A falusiak sokáig emlékeztek az elegáns, kalapos hölgyre, aki régi tanítójának orgonakíséretével olyankor énekelt is az istentiszteleteken. Ezzel együtt fagyosan fogadták, mert a falu merev erkölcsi felfogása nem tudta megemészteni többszöri házasságkötéseit.

 

Sírja Hamburg Ohlsdorf-i temetőjében – forrás: wikipedia

 

 

Több, mint tízezer ember kísérte utolsó útjára. Végakarata szerint a Tannhäuser Erzsébet-jelmezében helyezték örök nyugalomra második férje, Franz Greve baritonista sírjában Hamburg Ohlsdorf-i temetőjében. Nyughelye ma is megvan (Grablage X 5, 408/409). A sírkövön, saját kívánságára, férje neve alatt mindössze ennyi áll: KATHARINA. Lent is olvasható két név. Ha az évszámokat egyeztetjük, Leonore Kraehler (Greve) az ő lányuk lehetett. Erre utal keresztneve is, Katharina egyik legjobb szerepe a Fidelióból...

Klafsky Katalin szülőházát 1996-ban, halála centenáriumán jelölték meg kétnyelvű emléktáblával:

 

 

Az énekesnő és családja történetét részletesebben és több képpel megírtam korábban a Papageno Kataliszt blogjában, ott adtam meg a forrásaimat is. Érdemes ellátogatni oda is, mert szélesebb családjából több muzsikust is megemlítek abban a posztban és megmutatom a falusi templomot is, ahol gyerekként, majd híres énekesnőként is énekelt.