2017. február 27., hétfő

Bartók otthona 1922-1928

Budapest I. Szilágyi Dezső tér 4.






A homlokzatán színes mozaik–berakással díszített bérház 1912-ben épült Kopeczek György tervei alapján. ITT részletesebben olvashatunk az épület történetéről és több képet láthatunk.


A fodrászat feletti három ablak tartozott Bartók lakásához


1922 és 1928 között az egyik félemeleti lakásban lakott Bartók Béla.

Első feleségével, Ziegler Mártával és kisfiával, Bélával költözött ide. Ezt megelőzően a Gellérthegyen laktak szívességből Lukács József bankár azóta elpusztult házában, de már nagyon szerettek volna önállóak lenni. Ebben a lakásban korábban Ziegler Márta családja élt: édesanyja, húga és annak férje. Ők Pozsonyba távoztak, így megürült a lakás, és Bartókék beköltözhettek. Félemeleten lévén az egyébként megfelelő nagyságú - négyszobás -  lakás két udvari szobája teljesen sötét volt. Ugyanakkor a ház az akkori időkben nagyon modernnek számított: kaputelefonnal, telefonhírmondóval volt felszerelve.
Bartókot zavarta a négyemeletes bérház zaja, ezért szinte beköltözésüktől új lakást kezdtek keresni, ám még jó fél évtizedig maradni volt kénytelen.
Nem sokkal beköltözésük után, 1923 nyarán Bartók és Ziegler Márta elváltak. Bartók feleségül vette a zeneakadémiai növendékeként megismert, alig húsz éves Pásztory Dittát. Kisfiuk, Péter 1924 nyarán született. (Márta hamarosan Szekszárdra költözött, ahol ő is új családot alapított.)

Bartók és Ditta


A Szilágyi Dezső téren leélt évek alatt írta Bartók a II. hegedű-zongora szonátát, a Táncszvitet. Itt készült A csodálatos mandarin hangszerelése, itt született a Falun ciklus, a Zongoraszonáta, a Szabadban sorozat, az I. zongoraverseny és a III. vonósnégyes. Az európai politikai helyzet enyhülésével Bartók zongoraművészi pályája is nagy lendületet kapott, illetve művei közül is többet külföldön mutattak be. Ebben az időszakban járt először az Egyesült Államokban is.

1928 júniusában a család a Szilágyi Dezső térről költözött el egy sokkal nyugalmasabb környéken lévő kétlakásos családi házba, a II. kerületi Kavics utcába.

A ház homlokzatán 1950-ben helyeztek el emléktáblát:



EBBEN A HÁZBAN LAKOTT
BARTÓK BÉLA
A NAGY MAGYAR ZENESZERZŐ
ÉS NÉPZENETUDÓS
1922-TŐL 1928-IG
EZT AZ EMLÉKTÁBLÁT
HALÁLÁNAK 5. ÉVFORDULÓJA
ALKALMÁVAL HELYEZTETTE EL
A MAGYAR NÉP
BUDAPEST 1950. SZEPTEMBER 25.

 

További Bartókné Pásztory Ditta-emlékhely a Zenevándor blogban:

Budapest XII. Krisztina körút 17. Bartókné Pásztory Ditta utolsó otthona

Források:

fj. Bartók Béla: Apám életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1981
ifj. Bartók Béla: Bartók Béla műhelyében. Bp. Szépirodalmi Kiadó, 1981
Bónis Ferenc: Bartók Béla élete képekben és dokumentumokban. Bp. Zeneműkiadó, 1980
Bónis Ferenc: Élet-képek. Bp. Balassi, 2006
falanszter.blog.hu

A "Kataliszt" jelzésű fényképeket 2008-ban készítettem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése