2016. október 12., szerda

Lelkipásztor és zenetörténész

Pápa-Tapolcafő: Tapolcafői utca 65.







Tapolcafő közigazgatásilag Pápához tartozó, két kilométernyire fekvő kis település, mely megtartotta a falu értékeit, családias jellegét, szokásait és hagyományait.


A mostani óvoda épülete egykor elemi iskola lehetett, az igazgató-tanító szolgálati lakásával.

Ebben a házban született 1902. szeptember 30-án CSOMASZ TÓTH KÁLMÁN református lelkipásztor, zenetudós, zenetörténész.

Édesanyja Csomasz Julianna, apja Tóth Kálmán református kántortanító. Ifjú korában az apa is foglalkozott népzenegyűjtéssel: 15 lejegyzett gyermekjátékdala szerepel a Magyar Népzene Tára 1951-ben megjelent 1. kötetében.

Csomasz Tóth Kálmán középiskolai tanulmányait 1914 és 1920 között a pápai református kollégiumban végezte, majd ugyancsak Pápán teológiát tanult. További életútjáról, kiemelten annak zenei vonatkozásairól ITT tájékozódhatunk részletesebben. Összefoglalásként annyit, hogy tudományos munkásságából kiemelkednek református énekeskönyvei és a magyar zenetörténet korai korszakaival foglalkozó tanulmányai, mint például monográfiája Maróthi Györgyről és a debreceni kollégium zenei életének történetéről. Vidéki és külföldi lelkészi évek után Budapesten volt főiskolai tanár, tagja és elnöke az MTA Zenetudományi Bizottságának.

Emléktábláját születésének 90. évfordulója alkalmából állították:



Mellette Peti Sándor református kántortanító emléktábláját is olvashatjuk.




Források:

Emlékhelyek Veszprém megyében. Veszprém, 1996
Csomasz Tóth Kálmán: Hagyomány és haladás. = Cs. T. K. válogatott írásai születésének 100. évfordulójára. Bp. Cantio, 2003

A fényképeket 2007-ben készítettem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése