A pesti Nemzeti Casino palotájának zenei emlékei

Budapest V. Széchenyi István tér 2.: az egykori Lloyd-palota

 

A régen Kirakodó, később sokáig Roosevelt, ma Széchenyi István téren, az 1980-as évek elején felépült Átrium (ma Sofitel) szálloda helyén egykor Pest értékes, leginkább közszeretetben álló, és a benne lévő intézmények következtében is egyik legfontosabb épülete, a Lloyd-palota állt.

A Lloyd-palota 1856-ban (Vasárnapi Újság szept. 14.)

 

A helyszín ma

1861-től kezdve a Felsőház itt tartotta tanácskozásait. 1864-től elsőemeleti, híres üvegverandás termei a Deák-körnek adtak otthont, s mindezzel a Lloyd-palota a kereskedelem mellett Magyarország egyik legfontosabb politikai központja is lett. 1867-ben innét nézte Erzsébet királyné, amint a koronázás után Ferenc József elvégzi a hagyományos négy kardvágást a koronázó dombon… Végül 1944-ig a Generali Biztosító Társulat használta a palotát.

Az egykori szép klasszicista palota 1830 és 1859 között a régi Pest kulturális és társas életének is jeles színhelye volt. Széchenyi István javaslatára ugyanis 1830-ban a Dorottya utcai Vogel-féle házból ide, az első emeletre költözött az 1827-ben általa megalapított Nemzeti Casino s itt működött 1859-ig. Maga Széchenyi is a palotában lakott az 1830-as évek első felében.

A Casino létesítésével Széchenyi alkalmat kívánt teremteni a nemesség rendszeres eszmecseréjének, kulturált szórakozásának. Célul tűzte ki a magyar nyelv használatának szorgalmazását, a kultúra és a művészetek támogatását. A társulás különösen 1848-ig fejtett ki ezen a téren rendkívül elismerésreméltó tevékenységet, ami vonatkozik a zene pártolására is (később kicsit belemerevedtek a szerepükbe, de az első korszakban még nyitottak voltak a művelt polgárság felé).
Termeiben rendszeresen tartottak – elsősorban kamarazenei jellegű – hangversenyeket. A legelső koncertet 1834. február 16-án rendezték, a Táborszky-vonósnégyes játszotta egy Haydn és egy Beethoven vonósnégyest játszott. Ők állandó szereplői lettek a kaszinó koncertjeinek. 

E hangversenyek rendezésében különösen sokat buzgólkodott Rosty Albert Békés megyei főjegyző, majd másod-alispán. Maga is kitűnő műkedvelő muzsikus volt; ifjan Bécsben iskolatársa, Brunszvik Ferenc révén Beethovennel is találkozott. Még Gyuláról ismerte az Erkel-családot. Amikor hírét vette, hogy az időközben muzsikussá érett Erkel Ferenc, aki annakidején gyermekként az ő gyulai házikoncertjein lapozott kottát, két állomáshelye között átutazóban Pestre érkezett, lehetővé tette a Casinóban zongoraművészi bemutatkozását.
A huszonnégy éves Erkel 1834. május 4-i koncertjéről így írt a Honművész:

Kalkbrenner 93 ik szerzeményét (Grande Marche ’s a’t.) quintett.kiséret mellett (violonnal) fortepianón ritka ügyességgel , mind a’ jobb mind a’ bal kéznek egy’irányos fürgeségével játszá a’ Kolosvárról jött s éppen Pesten keresztül utazó, Békés-Gyulán született, hazánkfija, ’s klavirtanitó, Erkel Ferencz ur. Valamint jeles előadását méltán megtapsoltuk, úgy méltán s kétszeresen örülhettünk, hogy ezen érdekes intézetünk megismerteté velünk olly honi s tisztán magyarul beszélő hangász-művészt, kiben méltán büszkék lehetünk, annyival inkább, mivel ő csupán magyar és erdély országban tökéletesité magát remek játszóvá.

Erkel személye és tehetsége annyira megnyerte a Casino vezetőinek tetszését, hogy neve csakhamar sűrűn felbukkant az intézmény hangversenyeinek műsorán – annál is inkább, mert 1835-ben Pesten telepedett le. 

Így jellemezte ezt a korszakot id. Ábrányi Kornél, Erkel első életrajzírója:

1837-ben a magyarországi zeneélet ... a nemzeti színház megnyílta után mind nagyobb arányokat öltött. ... A nemzeti kaszinó termében rendes heti koncertek tartattak, helybeli vagy vendég-művészek közreműködése mellett. Az utazó virtuózok már akkor sűrűbben kezdtek lerándulni Pestre is, hol néha hetekig is megragadtak. Pesten a gr. Széchenyi István által alapított s az ő fennkölt szellemétől irányított nemzeti kaszinó járt elől a jó példával. Termeiben minden vasárnap a legkomolyabb irányu zeneelőadások tartattak meghivók mellett, melyekben a társadalom szine-java vett részt s nem egyszer a főrangu műkedvelő körök képviselői is közreműködtek. Erkel Ferenc majd mindenikben részt vett pedig mint magánjátszó s a klasszikus zenetermékek magyarázója. Minden Pestre jött hirneves virtuóz itt érintkezett a főváros elit-világával s minden fővárosi művész ambiciójához tartozott, e zenematinékon magát aklimatizálni.
 

1839. március 17-én a Nemzeti Casinóban lépett fel először – mint nyolcéves csodagyermek – Joachim József hegedűművész. Nem önálló koncertje volt ez még, hanem egy vegyes műsorban működött közre: mesterével, a lengyel Stanisław Serwaczyńskivel, aki akkoriban a pesti Nemzeti Színház zenekarának koncertmestere volt, egy azóta elfeledett német zeneszerző, Friedrich Eck kettősversenyét játszotta. De a közönség így is meglátta benne a jövő nagy hegedűsét.

Itt jegyezzük meg, hogy az ezt az eseményt megörökítő emléktábla rossz helyen van a Dorottya utca 5. számú épületen, hiszen onnét a Casino már 1831-ben ideköltözött!

Hangversenyek mellett bálokat, banketteket is rendeztek itt. 1839/40-es pesti látogatásakor itt (is) ünnepelték Liszt Ferencet: december 29-én az arisztokrácia adott számára bankettet, ezt viszonozva január 2-án Liszt rendezett ugyanitt vacsorát, január 9-én pedig főrangú hölgyek hívták meg ide fényes táncestélyre. Ez az est arról is nevezetessé vált, hogy a Nemzeti Casinóban ekkor táncoltak először csárdást, ahogy a Honművész is megírta:

Lakoma után magyar nóták zendültek meg, ’s a’ lelkesült társaság közül, mind a’ nőnemből mind a’ fiatal férfiakéból, többen vállalkoztak a’ magyar táncz eljárására, mi élénk tapsokkal fogadtatott. Liszt ur a’ legzajobb tapsolóknak egyike volt, ’s örvendni látszott, hogy ő e tekintetben is uj epochát támaszta pesti mulatságainkban, mert nemzeti casinónk lététől óta ma járták el ott legelőször a’ nemzeti magyar tánczot.

Ünnepelték itt banketten 1844-ben a világhírű táncosnőt, Elssler Fannyt. Hector Berlioz is megfordult itt: 1846-ban ugyanis Pesten járt mint karmester (erre a vendégszereplésére hangszerelte meg az utolsó pillanatban Rákóczi indulóját, amelyet el is vezényelt a Nemzeti Színházban). Pesti tartózkodásának idejére esett a Casino Deák Ferenc tiszteletére rendezett lakomája, amelyre őt is meghívták. Hallotta beszélni Deákot, amint a köszöntésekre válaszolt, ezt fel is jegyezte naplójában. És még nagyon sok eseményt lehetne sorolni ezekből az évtizedekből…

A Casino 1859-ig bérelte a Lloyd-palota első emeletét, ekkor átköltöztek a Cziráky-palotába (V. Kossuth Lajos utca 5.), amelyet később meg is vásároltak, s ezzel véget is ért a palota zenei aranykora.

 

A Lloyd-palota 1945-ben. Még megmenthető lett volna...

 

Fennállása alatt két alkalommal érte súlyos kár a Lloyd-palotát. Az elsőt 1849-ben Hentzi ágyúi okozták. Helyreállítása azonban már 1850-ben megtörtént. Nem így csaknem száz évvel később: 1944/45-ben szintén komolyan megrongálódott, és – bár építész szakemberek szerint még meg lehetett volna menteni – 1948 nyarán lebontották. Helyére 1980-ban kezdték építeni az Átrium szállodát, amely később a Sofitel nevet kapta.

 

Az emlékhelyről részletesebben írtam a Papageno Kataliszt blogjában, ott adtam meg forrásaimat is.

 

Liszt "zenereggélyei" a Belvárosi Plébánián

Budapest V. Március 15. tér: az egykori Belvárosi Plébánia

 

 

 

Egykor az Erzsébet-híd pesti hídfőjének helyén, Pest egyik legszebb fekvésű pontján egy igazán szépvonalú épület állt: a Belvárosi Plébánia Feszl Frigyes által tervezett otthona. 1854/55-ben épült gótizáló romantikus stílusban. 

 

Klösz György felvétele. FSZEK Budapest Gyűjtemény, 001233

 

Templomában, a szerencsére ma is létező, kimagasló jelentőségű Belvárosi Főplébániatemplomban már jártunk a bloggal. Ma a plébánia egykori épületének életét elevenítjük fel, amely nem csak Feszl egyik jeles alkotása volt, hanem Liszt Ferenc révén bevonult a magyar zenetörténetbe is.

Nagytudású apátplébánosa, Schwendtner Mihály – akit a szabadságharcban való részvétele miatt korábban halálra ítéltek, majd helyette hat évi várfogságot szenvedett el – Liszt nagy tisztelője volt; többször és gavallérosan látta vendégül a zeneszerzőt a plébánia falai között.  

 

Zenetudományi tanulmányok VII. kötet. Akadémiai Kiadó, 1959

 

Liszt első ízben 1865-ben lányával, Cosimával és vejével, Hans von Bülow-val együtt volt az apátplébános vendége, amikor Szent Erzsébet legendája című oratóriumának pesti ősbemutatója kapcsán tartózkodott Pesten.
Id. Ábrányi Kornél leírta az egyik itt elköltött vacsorát, amikor maga Liszt ült a zongorához, hogy a társaság táncolhasson – egy plébánián!

… Liszt ... amúgy con amore játszotta a sok keringőt, polkát s franczia négyest, Bülow pedig még a kotilion rendezésére és az előtánczosi szerepre is vállalkozott. A kik részt vettek a tánczban, elmondhatták, hogy istenibb zene mellett ember még nem keringőzött, mint ők.

Ekkor Schwendtner egy Dunára néző, kényelmesen berendezett vendégszobát állandó jelleggel Liszt rendelkezésére bocsátott, eljövendő pesti tartózkodásaira. Így Liszt 1871 őszéig, amikor először bérelt állandó lakást magának, mindig itt lakott, amikor Pest-Budára látogatott.
 

Itt szállt meg 1867 nyarán, a koronázás napjaiban, amikor nem kapott meghívót a Mátyás-templomba, s csak lopva tudta meghallgatni saját Koronázási miséjét. 

 

1869-től még szorosabban kötődött Magyarországhoz, ettől kezdve minden évben hosszú hónapokat töltött Pesten. Szokásává lett rendszeres kis hangversenyeket, matinékat tartani a plébánia épületében. Ezeket zártkörű házimuzsikálásoknak, művészek, írók, ismert műbarátok társas összejövetelének szánta. Az elsőt 1870. november 27-én tartotta, ezen Reményi Ede hegedűművésszel muzsikált együtt, majd még decemberben is rendezett kettőt. A hangversenyeknek a híre futótűzként terjedt, s a harmadikon már annyian tolongtak, hogy alig fértek el.

A matinékon nemcsak Liszt játszott, hanem fiatal muzsikusokat is bemutatott a közönségnek. Ez hatalmas lehetőséget jelentett számukra, mert azon kívül, hogy előmozdította érvényesülésüket, addig nem engedte őket közönség elé, míg rendben nem találta műsorukat. Így szinte külön mesterkurzust tartott nekik, amivel mintegy megelőlegezte a majd 1875-ben meginduló zeneakadémiai oktatást.

1870 ősze és 1871 tavasza között 13 matinét rendezett a plébánia épületében. Érdemes elolvasni, hogy az 1870. december 4-i "zenereggély"-ről mit írt Vadnai Károly, hogy jobban el tudjuk képzelni a helyszínt és a légkört:
 

Mi – boldog pestiek – hallhatjuk most a legszebb zenét, mely valaha a zongora billentyűi alól fölfakadt. A Schwendner apát – a szivélyes házigazda – elsőemeleti termei vasárnaponkint valóságos modern Olympot képeznek; hová – legyen bármily rideg az idő, s hulljon bár a hó szakadatlanul, mint tegnapelőtt – az öröm verőfényében szállnak föl a múzsák és a gráciák ... S a zongorakirálynak ... mindenik vendégéhez van egy nyájas szava, vagy legalább pillantása ... A díszes teremben, melyet képek, szobrok, virágok és ízléses bútorok ékítenek, körülbelül százan gyűlhettek össze ... A csoportzatok ... fesztelenül társalogtak. Köztük járt-kelt Liszt, látható örömmel ... A terem közepén áll két remek Bösendorfer kitárva, alatta hangjegycsomagok. ... S a vendégek már alig várják, hogy a mester leüljön zongorájához.

Liszt 1871 őszén állandó lakást bérelt magának, így többet nem szállt meg itt, matinéit pedig később az új Zeneakadémia első épületében levő lakásában, a Hal téren folytatta. Schwendtner apáttal továbbra is jó barátságban maradt, s ha Pesten időzött, vasárnaponként általában vele s papjaival vacsorázott itt a plébánián. 

Egy kis jellemző apróság: Liszt igencsak értékelte a Belvárosi Plébánia házvezetőnőjének reggeli kávéját. Schwendter Mihálynak írta 1865-ben Rómából:

Alázatos üdvözleteim a reggeli kávék szeretreméltó elkészítőjének - Rézi kisasszonynak - aki a Belvárosi Plébánia igazi magyar vendégszeretetét hasonlíthatatlanul kellemesen irányítja és ékesíti.

 

Érdemes még megjegyezni, hogy a Belvárosi Plébánia épületében tartotta próbáit az Engeszer Mátyás karnagy és felesége, Marsch Katalin által 1870-ben alapított Liszt Egylet. Ez egy kórus volt, amely női karból hamarosan vegyeskarrá bővült, s a főváros egyik vezető kórusa, Liszt műveinek legfontosabb kortárs tolmácsolója lett. Liszt maga is többször vezényelte őket itt a plébánián és a templomban is.


Schwendtner Mihály 1885. november 25-én hunyt el Pesten, nem egészen egy évvel Liszt Ferenc előtt. A plébánia épületét 1895-ben városrendezési okokból – az Erzsébet híd építése miatt – lebontották. Mint Horváth Ágnes egyházzenész, zenetörténész megjegyzi, ezzel a döntéssel a Pesti Főtemplom és Plébánia egy funkcionálisan és (zene)történetileg is igen fontos, reprezentatív épületét veszítette el.

Az emlékhelyről némileg részletesebben írtam a Papageno Kataliszt blogjában, ott adtam meg forrásaimat is.
 

 

Ahol a Psalmus Hungaricus született

Budapest II. Áldás utca 11.

 

A Rózsadomb Dunára néző lejtőjén, ebben a háromszintes villában volt Kodály Zoltán első állandó budapesti lakása. 

 

 

A Zeneakadémia és a bölcsészettudományi egyetem elvégzése után 25 éves korában, 1907-ben rendkívüli zeneakadémiai tanárrá nevezték ki. Ennek szerény, de biztos jövedelme teremtette meg számára a Budapesten való állandó megtelepedés lehetőségét, így diákkori bohém szállásáról ide költözhetett.

Először egy kisebb lakást bérelt az épület harmadik emeletén, majd házasságkötése (1910) után Emma asszonnyal egy emelettel lejjebb, egy nagyobb, négyszobás lakásba költöztek, s egészen 1924-ig ott éltek.

Szabolcsi Bence zenetudós 1942-ben így írta le a környéket és Kodály otthonát:

Húsz évvel ezelőtt a budai Rózsadombot még sokkal kevésbé lepték el a házak, mint manapság. A Bimbó út és Szemlőhegy utca, a Kavics utca s a mai Ady Endre utca vége nagy rétekben veszett el, az Áldás és Eszter utca találkozásánál dúsfüvű domboldal és virágzó körtefák köszöntötték a tavaszi kirándulót. S mögöttük kezdődött az igazi, nagy szabadság: a Szépvölgy, a ferenchegyi fenyves, sőt, a Gugger-hegy és a Hűvösvölgy felé. [...]

A dolgozószoba a hegyekre nézett, a nagyszoba a Dunára és a városra. A zongora s a szüntelenül terjeszkedő könyvtár fölött a görög és olasz képzőművészet reprodukciói (háború előtti emlékek) váltakoztak színes falusi korsókkal, mázas cseréptálakkal, erdélyi hímzésekkel és dunántúli faragásokkal. A ház mögött kert terült el, pár holdas gyümölcsös és veteményes, ahol Kodály akkoriban gyakran kertészkedett, gyomlált, kapálgatott szélesperemű nyári szalmakalapban.

 

Sokszor aludt itt barátja, Bartók Béla, aki akkoriban Rákoshegyről járt be a Zeneakadémiára tanítani. De más barátok, munkatársak is jártak itt, Kodály szívesen hívta otthonába növendékeit.

 

Pesti Napló 1923. aug. 5.: Kodály Áldás utcai dolgozószobájában

 

Ebben a lakásban írta a Psalmus Hungaricust, itt születtek a Megkésett melódiák ciklus dalai, 2. vonósnégyese és az opus 12-es Szerenád. Innét indult Nyitra megyébe, majd Bartókkal együtt a székelyföldi népdalgyűjtő utakra, és ők ketten ebben a házban alkották meg az egyetemes népdalgyűjtemény tervét.

De ebben az otthonában szenvedte át a Zeneakadémián 1920-ban ellene indított hajszát, amikor fegyelmi tárgyalások sorozatával próbálták meg eltávolítani az intézményből. Végül csak aligazgatói rangjától fosztották meg és hosszabb időre szabadságolták; 1921 szeptemberétől taníthatott újra hivatalosan, addig a tanítványok ide jártak fel hozzá. Itt lakott még a Psalmus ősbemutatója idejében (1923. november), amely mű hatalmas személyes sikere is lett, s gyakorlatilag megfordította a széljárást zeneszerzői megítélésében (Bartókkal ugyanez történt az ugyanakkor bemutatott Táncszvit kapcsán).

Kodály 1924-ig lakott itt. Miután lakásának bérletét a háztulajdonos felmondta, átköltözött Pestre, a Köröndre; élete végéig az maradt az otthona, benne ma emlékmúzeumát látogathatjuk meg.

De kapcsolata nem szakadt meg a környékkel, a II. kerülettel. Második felesége, Péczely Sarolta az Áldás utcai házat megjelölő emléktábla avatásakor így fogalmazott:

Élete végéig nagyon fontos volt számára a természet közelsége. Ha pihenni vágyott, vagy éppen arra, hogy munka után feltöltődjön, szinte mindig ebben a kerületben rótta az erdei utakat, és így lehetséges az is, hogy magam is szinte minden ösvényt ismerek.

 

 

Az emléktábla Kodály születésének 125. és halálának 40. évében, 2007-ben került a homlokzatra, ugyanekkor Kodály a II. kerület posztumusz díszpolgára lett. Csak az kár, hogy a tábla szövege nem teljesen pontos, mert ittlakásának kezdetét 1910-re teszi, holott már 1907 óta itt élt.

Az emlékhelyről hosszabban írtam a Papageno Kataliszt blogjában, ott adtam meg forrásaimat is.

 

Liszt Szekszárdi miséjének temploma

Szekszárd, Pázmány tér 1.: Újvárosi templom

 

 

 

Az Augusz-ház mellett Liszt Ferenc másik legfontosabb szekszárdi emlékhelye az Újvárosnak nevezett városrészben álló neogótikus stílusú katolikus templom.

 

1864 és 1868 között épült Hrabovszky Péterné Kassay Anna alapítványából, aki tekintélyes vagyonát erre a célra hagyományozta végrendeletében.   

Az alapítvány ügyeit báró Augusz Antal kezelte, ő felügyelte az építkezést és megnyerte személyes jó barátját, a nála több ízben vendégeskedő Liszt Ferencet, hogy felszentelésére misét írjon. Liszt legszívesebben a helyszínen, Szekszárdon, barátjánál  komponálta volna, ahogy több levelében is olvasható. Elfoglaltságai miatt a mű azonban nem készült el időre, ami Lisztet nagyon bántotta, mert megírását becsületbeli kötelességének tekintette. Elhatározta, hogy 1848-ban komponált férfikari miséjét fogja gyökeresen átdolgozni a szekszárdi hívők számára, hogy azt 1870-ben, a templomszentelés évfordulóján előadhassák. 

 

Így elkészült az a mű, amit ő maga mindig Szekszárdi mise címmel emlegetett. Ám az előadás újra elmaradt. Egyik oka volt, hogy a Szekszárdi Dalárda nem tudott megbirkózni a mű előadásával. Megtanulta viszont a Budai Dalárda, 1870. szeptember 23-án már főpróbát is tartott belőle a budai Vártemplomban, ennek ellenére mégsem hangzott fel Szekszárdon, maga az ünnepség is elmaradt. Ennek oka valószínűleg a külpolitika akkori eseményeiben rejlik: az Itália egyesítéséért harcoló csapatok éppen ezekben a napokban arattak döntő győzelmet, amelynek következtében a pápai állam elveszítette létjogosultságát. Az Itáliára nézve örvendetes, míg a katolikus egyház szempontjából rendkívül gyászos esemény lehetett az oka, hogy Szekszárdon sem tartották illendőnek egy egyházi örömünnep megtartását.

A mise ősbemutatójára végül Jénában került sor 1872. június 26-án, ezért a szakirodalomban Jénai mise néven is említik, Liszt azonban leveleiben többször is „ma messe Sexardique” (az én szekszárdi misém) néven aposztrófálja művét.

A szekszárdi bemutatót csak 1978-ban, Augusz Antal halálának 100. évfordulójára is emlékezve tarthatták meg az Újvárosi templom falai között, de még ez sem az igazi ősbemutató volt, ugyanis a mű vegyeskari változatát adta elő a Budapesti Kórus.

Az eredeti, férfikari változat ősbemutatójára csak 1986-ban, Liszt születésének 175. és halálának 100. évfordulója alkalmából került sor ugyanitt, a művet a Honvéd Művészegyüttes férfikara szólaltatta meg.

Lisztet nemcsak Szekszárdi miséje köti a templomhoz. Már 1865-ös szekszárdi látogatásakor járt Augusszal az épülő templomnál, valószínűleg ekkoriban kérte fel barátja templomszentelő mise komponálására. 1870-es, több hónapos szekszárdi tartózkodása idején pedig reggelenként ide járt misére. Születésnapján, október 22-én orgonált is a templomban: Reményi Edével eljátszotta a Koronázási miséjének Benedictusát.

Még a templomszentelés előtt Augusz egy kis, Liszt arcképével díszített domborművet helyezett el a templom kórusán, melyet Ernst Rietschel készített. Mint egyik levelében olvasható, a gesztus mélyen meghatotta a zeneszerzőt. A dombormű ma is látható az orgonaszekrény jobb oldalán, alatta egy 1972-ben állított fekete márvány emléktáblával.

 

Egy másik, az évszázaddal későbbi ősbemutató évében, 1986-ban állított páros emléktábla a hívek számára is könnyebben látható helyen, a templomba lépve a főbejárattól jobbra található.

 

A Farkas Pál által készített domborművön a fényes babérkoszorú övezte csontos, energikus kéz, a hosszú, karcsú ujjak azt a dicsőséget és érdemet jelképezik, amelyet Liszt személye és művészete jelent Szekszárd városának is.

A Szekszárdi misének irodalmi emléket állított a városban született Baka István Graves-díjas író 1984-ben megjelent kisregényében, melynek főhőse Séner János, a Szekszárdi Dalárda egyik alapító tagja és karnagya. 

Az emlékhelyről hosszabban és több képpel írtam a Papageno Kataliszt blogjában, ott adtam meg forrásaimat is.

Liszt további emlékhelyei Szekszárdon:

 

Liszt és a szekszárdi Megyeháza

Liszt a Szekszárd Szállóban 

Liszt a Szekszárdi Dalárda karnagyánál

Liszt a szekszárdi búcsún (Remete-kápolna)

Itt csónakázott Liszt (Csörge-tó)

 

Liszt Ferenc és Augusz Antal barátságáról lásd még:

Augusz Antal budai háza

 

A szekszárdi Augusz-ház, Liszt Ferenc kedvelt tartózkodási helye

Szekszárd, Széchenyi utca 38. 

 

Liszt Ferenc magyarországi vidéki emlékhelyeinek sorában kitüntetett helyet foglal el Szekszárd. Jártunk már a bloggal több helyszínen (lásd a poszt végén!), most látogassunk el legfőbb támaszpontjára, jóbarátja, Augusz Antal kúriájába, ahol 1846 és 1876 között négy alkalommal is vendégeskedett.

 

 

A Szekszárd belvárosában található kúria három, látványban jól elkülöníthető épületrészből áll. Legrégebbi részei a kékeszszürkére festett déli és a fehér középső szárny. A déli szárnyat id. Augusz Antal építtette az előtte ott álló vendégfogadó helyére – vagy annak átalakításával. Ebben volt Liszt lakosztálya. A három homokkő oszlopon nyugvó középső, fehér vakolatú rész valamivel régebbi, az 1820-as évekből való. A rózsaszínű, a trieszti Miramare–kastély által ihletett tornyos északi szárnnyal pedig néhány évtized múlva, az 1860-as években bővíttette otthonát az ekkor már bárói címmel felruházott ifjabb Augusz Antal. Ezt az épületrészt a szekszárdi Stann Jakab tervezte.

Az Augusz família a 19. század során látványos pályát futott be. Id. Augusz Antal postabérlő, majd köztiszteletben álló főszolgabíró volt Szekszárdon.  Liszt barátja, az ifjabbik Augusz Antal (1807–1878) már gyermekkorában kitűnt nyelvtehetségével. Jogi egyetemet végzett, majd Tolna megye aljegyzője, 1846-ban pedig alispánja lett. Szekszárd sokat köszönhet neki: több közhasznú intézményt alapított — köztük egy zeneiskolát is —, s külföldi tapasztalatait hasznosítva sokat tett a szekszárdi szőlőművelés felvirágoztatásáért. Személyének és tevékenységének megítélésében azonban máig van némi bizonytalanság: Augusz ugyanis magas hivatalt töltött be az abszolutizmus idején, báróságra is 1850-ben emelték, s ez a Habsburg uralkodó iránti feltétlen hűségre utal. Ugyanakkor magas társadalmi állását mindig nemes, s egyben nemzeti ügyek érdekében kamatoztatta országos és helyi szinten egyaránt. Meghatározó szerepet játszott a korábban európai színtereken mozgó Liszt Magyarországhoz való egyre szorosabb kötődésében, illetve a Zeneakadémia megalapításában, s személyében a zeneköltő legbizalmasabb barátjára lelt.

Augusz Antal először 1840. január 7-én tűnt fel Liszt mellett a pesti Nemzeti Színházban: ő tolmácsolta a közönségnek Liszt francia nyelvű köszönetét, amikor a koncert végén díszkarddal tüntették ki.

 

Augusz Antal (Vasárnapi Újság 1856/49)

Ez az aktus volt a kezdete annak a nagyjelentőségű, mély barátságnak, amelyet az őszintén átérzett magyar hazafiság fűzött szorosra. Liszt Szekszárdot idős koráig valóságos menedékének tekintette, ahol minden erőltetett külsőség mellőzésével igazi nyugalmat, testi-lelki felfrissülést talált egy kedves, őt hódolattal párosult szeretettel körülvevő család házában, s mellette gyakori vendég volt barátja budai lakásában is.

Első látogatására 1846. október 13. és 24. között került sor. A zongoraművészi pályafutása csúcspontján lévő művész ekkor járt másodszor magyarországi hangversenykörúton. Szekszárdra Augusz kíséretében érkezett, s nagy ünneplés közepette vonult be vendéglátója otthonába. Este a szekszárdiak fáklyás zenével köszöntötték. Első hangversenyét október 18-án a déli órákban tartotta a szekszárdi Megyeháza dísztermében, majd este műsorát megismételte. Ezekben a napokban vetette papírra VIII. magyar rapszódiájának első változatát. Október 24-én utazott el, hogy pécsi hangversenymeghívásának is eleget tegyen.

Tizenkilenc év telt el következő szekszárdi látogatásáig, amelyre 1865. szeptember 2. és 9. között került sor. Időközben Liszt visszavonult a koncertezéstől, s tevékenységének középpontjába a zeneszerzést állította. E második látogatás időszakában Rómában élt, nem sokkal korábban szentelték abbévá. 1865. augusztus 15-én vezényletével mutatták be a pesti Vigadóban Szent Erzsébet legendája című oratóriumát. Magyarországi tartózkodását felhasználta jóbarátja meglátogatására, akivel e csaknem két évtized alatt is rendszeres kapcsolatban állt. Vendégeket is hozott magával: Reményi Ede hegedűművészt zongorakísérője, Plotényi Nándor társaságában, valamint saját lányát és vejét.

Erről a látogatásáról különösen sok részletet ismerünk, részletesebben a Papageno Kataliszt blogjában szóltam róluk, érdemes ott elolvasni.

Harmadik szekszárdi tartózkodása bizonyult leghosszabbnak: néhány rövid megszakítással 1870. július 31-től november 15-ig volt Augusz vendége. A több mint három hónapos vendégeskedésnek a barátságon kívül politikai oka is volt: ekkoriban zajlott a porosz-francia háború. Liszt mindkét kultúrához és nemzethez szoros szálakkal kötődött, így a háború nagy lelki gyötrelmet okozott számára, bár szívében a franciákkal rokonszenvezett. Születésnapja, október 22. alkalmából még a múltkorinál is több vendég érkezett látogatására, ekkor Szekszárd valóságos nemzetközi zenei fesztivál színhelyévé vált. Erről is írtam részletesen a Papagenón.

Lisztben nagyrészt ez a leghosszabb szekszárdi tartózkodása érlelte meg állandó magyarországi működésének gondolatát. Ettől kezdve az év egyharmadát – általában ősztől tavaszig, alkalmazkodva a kulturális szezonhoz – Budapesten töltötte, az év többi részét pedig Weimar és Róma között osztotta meg.

 

Liszt negyedik, egyben utolsó látogatására 1876. október 21. és 31. között – ismét születésnapja tájékán – került sor. Ekkor már működött a Zeneakadémia, melynek Liszt haláláig elnöke volt. Itteni napjai csendben és nyugalomban teltek. A házat csak akkor hagyta el, ha misére ment az Újvárosi templomba.

Barátjának 1878-ban bekövetkezett halála rendkívül fájdalmasan érintette Lisztet. Mint Hamburger Klára summázta, abban, hogy élete legutolsó éveiben Lisztre annyi csalódás várt Magyarországon, hogy személyét és műveit elhanyagolták és többször durva hangon támadták, nagyon is közrejátszott, hogy többé nem állhatott mellette önzetlen és befolyásos barátja.

Augusz Antal a szekszárdi Belvárosi templom kriptájában nyugszik. Egyetlen életben maradt fia, Imre 1886-ban bekövetkezett halála után az Augusz-ház Szekszárd város tulajdonába került. 1905-től itt működött a Városi Kaszinó.

Az 1955-ben létrejött, Liszt Ferencről elnevezett Zeneiskola 1973-ban beköltözött az Augusz–házba, s itt van a székhelye a Liszt Ferenc Társaság szekszárdi csoportjának is. 1973-ban a második emeleti toronyszobában Liszt kiállítást nyitottak, amelyet 1986-ban, a jubileumi Liszt–évben újrarendezve átköltöztettek a Megyeházára, s ma is ott látható.

 

 

Az épület középső szárnyának városközpont felé eső homlokzatán 1931-ben leplezték le Liszt Ferenc portrédomborművel díszített emléktábláját, Wigand Edit alkotását. A verset Bodnár István, a kaszinó igazgatója írta nagy igyekezettel.

Sasnak hűs fészke volt e régi ház.
Liszt Ferenc hajdan sokszor itt tanyáz.
A bár lelke elszállt, fészket égbe rak,
Üres sose maradjon itt e lak:
Magyar művészet, szent honszerelem,
Nektek e ház öröklakás legyen!

A kúria hátsó frontja a ma Liszt Ferencről elnevezett térre néz. Auguszék idejében park volt itt, 1981 óta Borsos Miklós Liszt-mellszobra (amely a blogger szerint inkább az alkotóra, mint Lisztre hasonlít…) vigyázza a házat.

 

Liszt biztos örülne, hogy a kúriában, ahol egykor sok időt töltött, ma Szekszárd ifjúsága jár zeneiskolai órákra. Bent is van szobra, mely Farkas Pál alkotása 1996-ból.

 

Liszt és Szekszárd témában lásd még a következő posztokat:

 

Liszt és a szekszárdi Megyeháza

Liszt a Szekszárd Szállóban 

Liszt a Szekszárdi Dalárda karnagyánál

Liszt a szekszárdi búcsún (Remete-kápolna)

Itt csónakázott Liszt (Csörge-tó)

 

Liszt Ferenc és Augusz Antal barátságáról lásd még:

Augusz Antal budai háza