Ebben a házban élt élete utolsó harminc évében MÁRK TIVADAR (1908-2003) jelmeztervező, az Operaház örökös tagja, Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész és a Mesterművész-díj tulajdonosa.
Forrás: regi.oszk.hu
A
95 évesen elhunyt művész szinte élete utolsó pillanatáig aktív volt s
monumentális életművet hagyott hátra. Felsorolhatatlan, hány opera és
balett jelmezterveit készítette el. Az Országos Széchényi Könyvtár
Színháztörténeti Tára és az Országos Színháztörténeti Múzeum négyezer
tervét őrzi - ugyanakkor számos jelmezegyüttese a szeméttelepen
végezte... Máig legendásak első nagy tervezései - együttműködve a
rendező Oláh Gusztávval, Nádasdy Kálmánnal -,
mint a Hovanscsina, a Turandot, a Pillangókisasszony, vagy később a Don Juan (akkoriban ezzel a címmel játszották Mozart Don Giovanniját), az Aida, a Borisz Godunov, a Spartacus. Több alkotását, például a Don Carloshoz vagy a Bohémélethez
tervezett jelmezegyüttesét védettnek nyilvánították. Munkáinak nagy
értéke volt, hogy a jelmezzel minden egyes figurának önálló karaktert
adott az operák tömegjeleneteiben is.
Borisz Godunov (Forrás: filmkultura.hu)
1992-ben rendezett első (!) kiállításának rendezője így jellemezte személyiségét:
Bár
igazi álmodozó volt, legendás fegyelemmel dolgozott: teljesen beleásta
magát egy-egy tervezésbe, rengeteget hallgatta a zenét, olvasta a
darabot, búvárkodott a könyvtárakban, múzeumokban... Mindig úgy kezelte a
jelmeztervezést, mint alkalmazott műfajt, ami igazodik a darabhoz, a
rendezőhöz. Többdiplomás ember volt, nagyon felkészült, világot látott,
ezért igen komoly érvekkel tudta alátámasztani koncepcióját, de nem volt
harcos egyéniség, elfogadta, ha a rendező módosítást kért. A teljes
elkészítési folyamatot végigkövette, részt vett a ruhapróbákon és minden
összpróbán.
Operák
és balettek mellett közel negyven éven át filmekhez is készített
jelmezterveket. Köztük voltak zenés művek adaptációi, illetve olyanok,
amelyeknek zenei kötődése is volt (Fráter Lóránd, Gábor diák, Gerolsteini kaland, Déryné, Szerelmi álmok), de ő tervezte például a legendás Ludas Matyi, vagy Ranódy László Pacsirta című Kosztolányi-filmjének jelmezeit is.
Márk
Tivadar pazar technikai tudással és enciklopédikus műveltséggel
egyaránt rendelkezett. Nagyon fontosnak tartotta a nyelvtudást a
külföldi szakirodalom olvasásához, a folyamatos tanulást és önképzést.
Ebben a szellemben tanított a Zeneakadémia opera tanszakán és az
Iparművészeti Főiskolán is.
Családot
nem alapított, gyönyörű, századfordulós otthonában együtt lakott
húgával, a szintén nagy tehetségű Márk Edittel, aki az Operaház
jelmeztárát vezette.
Húgával együtt a Farkasréti temetőben nyugszik.
A
ház homlokzatán elhelyezett, Krasznai János által készített
portrédomborművel díszített emléktáblájának felállításához a főváros
XVII. kerülete is hozzájárult, ugyanis a művész Rákosligeten töltötte
gyermekkorát s a kerület díszpolgári címével is kitüntették.
EBBEN A HÁZBAN ÉLT ÉLETE UTOLSÓ 30 ÉVÉBEN
MÁRK TIVADAR
(1908-2003)
KOSSUTH-DÍJAS JELMEZTERVEZŐ, AZ OPERAHÁZ ÖRÖKÖS TAGJA
ÉS MESTERMŰVÉSZE
ÁLLÍTTATTA A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ
A BUDAPESTI OPERABARÁTOK KÖRE
BUDAPEST XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT
Nézzük
meg az Operaház Don Carlos-előadásának két utolsó felvonását és
csodáljuk meg a pazar jelmezeket is! A végén, 1 óra 21 percnél láthatjuk
az idős mestert, amint a páholyból köszöni meg a tapsokat...
Frissítés: Az emlékhely történetét később megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.
Források:
Adalékok a Víziváros történetéhez 1. Bp. Budapesti Városvédő Egyesület, 1991
Tóth Ágnes Veronika: Mestersége: jelmeztervező. = Filmkultúra 2004.
Békés András: Egy élet az Operában. = Muzsika 2003. 11.
A kataliszt jelzésű fényképeket 2008-ban készítettem
Fót, Vörösmarty utca 2. Római katolikus plébániatemplom
A monumentális templom a magyarországi romantikus stílusú építészet egyik legkorábbi és legjelentősebb műemléke.
Megtekintette és játszott orgonáján 1856. szeptember 6-án LISZT FERENC.
A templom a Károlyi család megbízásából épült 1847 és 1855 között. Károlyi István
gróf szándéka az volt, hogy ne csak a környékbeli hívők
plébániatemploma legyen, hanem családja temetkezési helyéül is
szolgáljon. A tervezéssel az akkor még pályája kezdetén álló Ybl Miklóst bízta meg, aki későbbi hírnevét többek között fóti remekművének köszönhette.
Ybl
harmonikus épületegyüttest teremtett a templommal, a mellette álló,
szintén romantikus stílusú plébániával és a szerzetes nővérek által
fenntartott iskolaépülettel.
Maga
a templom egy kisebb dombon áll. Kapujához rondellaszerű, kőbábos
korláttal ellátott lépcsőzet vezet. A négytornyos, háromhajós bazilika
alapvetően neoromán architektúrájú, gazdagítva gót, mór és bizánci
elemekkel. Főhomlokzata lenyűgöző hatású. Bélletíves kapuzata mellett,
kétoldalt egy-egy oszlopon Szent István és Szent László szobra áll,
melyek Hans Gassner alkotásai. A kapuzat fölött impozáns,
mérműves rózsaablak, a főhomlokzatból kiemelkedő két torony között pedig
a Szeplőtlen Szűz csaknem kétszeres életnagyságú szobra látható.
Amilyen
nemesen ünnepélyes a templom külső megjelenésében, ugyanolyan
igényességgel megoldott belső díszítményeiben is. S talán még
szembetűnőbb az egészet átható stiláris összhang.
- jellemezte a templombelsőt Pusztai László művészettörténész.
A főhajót festett, aranyozott kazettás síkmennyezet fedi. A főoltár Szeplőtelen fogantatás című oltárképét Karl Blaas festette, csakúgy mint az apszis freskóit.
A délkeleti (jobb oldali) torony alatt, kicsiny kápolnában helyezték el a templom egyik jelentős értékét, Szent Lucentius,
304-ben vértanúságot szenvedett római katona ereklyéjét, amelyet IX.
Pius adományozott elismerése jeléül Károlyi Istvánnak, aki személyes
vagyonából fedezte a templomépítés csillagászati költségeit.
A bal oldali kistorony alatt ajtó vezet az altemplomba, a Károlyi család kriptájába. A sírkápolna szentélyében levő szobrokat Pietro Tenerani,
Canova tanítványa faragta. A szentélyt a tulajdonképpeni sírbolttól
kovácsoltvas rács választja el, ahol fülkékben, szabadon álló
koporsókban nyugszanak a családtagok, köztük gróf Károlyi István is.
A Feltámadás Angyala a Végítélet harsonájával
Károlyi István fiatalon elhunyt lánya, Erzsébet szoboralakja
A
plébániatemplom orgonáját is a gróf rendelte, költségeit ő állotta.
Amikor a munkák elkészültek, szerénységből valamennyi számláját elégette
- sajnos így a hangszer teljes dokumentációja megsemmisült. Az orgona
alkatrészeit Ludwig Mooser salzburgi műhelyében gyártották
és hajón szállították Magyarországra az esztergomi bazilika számára
szintén Mooser által épített hangszerrel együtt. A mesterről érdemes
megjegyezni, hogy később Egerben telepedett le és Mooser Lajos néven
dolgozott Magyarországon.
Orgona a rózsaablak előtt
A
fóti orgona 1854. december 17-én szólalt meg először. Nem egészen két
év múlva, pár nappal az esztergomi bazilika felszentelése után járt
Liszt Fóton. Mint tudjuk, ő komponálta az ünnepi misét az ünnepi
eseményre, ez az Esztergomi mise.
Az utána Pesten rendezett díszvacsorán ott volt Károlyi István gróf is:
Haynald Lajos püspök mellett ő volt Liszt másik asztalszomszédja; ezen a
vacsorán hívhatta meg Lisztet, hogy megmutassa neki akkor még egészen
új templomát. Liszt pár nap múlva két püspök és néhány alacsonyabb rangú
egyházi személy kíséretében érkezett meg. A templomban játszott is
Mooser orgonáján, s amint a Historia Domus feljegyzése megörökítette, róla dicsérettel nyilatkozott.
A
templom kórusán ma is Mooser orgonája áll, játékasztalát azonban a 20.
században kicserélték. Az eredeti, melyen Liszt játszott, a főbejárattól
balra - így egészen közelről - megtekinthető. Néhány gyarló képet
készítettem róla:
Hogy
Liszt mit játszott a fóti orgonán, eddig nem jöttem nyomára. Lehet,
hogy improvizált, de eljátszhatta friss orgonaművét, a Meyerbeer egy
dallamára komponált Ad nos, ad salutarem undam című monumentális fantáziáját, vagy belőle részletet - így ezt ajánlom meghallgatni fóti kirándulásunk végén:
Valószínűsíthető,
hogy ha már Liszt és társasága Fótra látogatott, a vendéglátó gróf a
plébániatemplomhoz egészen közel lévő kastélyába is meghívta őket, talán
egy ebédre vagy vacsorára - de erről eddig nem találtam forrást. Mi
azért kukkantsunk be a parkba és legalább kívülről nézzük meg a szintén
Ybl Miklós kezenyomát magán viselő épületet (minthogy belülről sajnos
nem látogatható).
A Károlyi-kastély
Fóti utazásunk, látogatásunk megtervezéséhez a templom nyitva tartása és más praktikus tudnivalók a Fóti Plébánia honlapján találhatók.
Frissítés: Az emlékhely történetét később megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.
Források:
Buda Attila: Romantikus klasszicizmus. Fót és a Károlyiak. = Szalon 1998. 6.
Pusztai László: Kegyúri romantika. A fóti katolikus templom. = Szalon 1998. 6.
Római katolikus templom, plébánia- és iskolaépület, Fót = Ybl Miklós virtuális archívum
Walker, Alan: Liszt Ferenc 2. A weimari évek 1848-1861. Bp. Ed. Musica, 1994
Nádor Tamás: Liszt Ferenc életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1975
Szigeti Kilián: Eger. Bp. Zeneműkiadó, 1980 /Régi magyar orgonák/
A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2016 nyarán készítettem
Mosonmagyaróvár, Mosonyi Mihály utca: Izraelita temető
1994. november 13. óta ebben a temetőben, a családi sírboltban nyugszanak Flesch Károlymosoni születésű hegedűművész hamvai.
A
művész ötven évvel azelőtt, 1944. november 15-én hunyt el Luzernben.
1934-ig Berlinben élt, amit a zsidóüldözések miatt hagyott el és
Londonba költözött. 1939-ben hosszabb hollandiai hangversenykörútra
szerződött, mert úgy gondolta, hogy felesége révén, aki egy prominens
holland zsidó családból származott, ott
Flesch Károly és felesége
nagyobb biztonságban lesznek. Azonban amikor a németek 1940 májusában
elfoglalták Hollandiát, feleségét letartóztatták, és csak a kiváló
karmester, Wilhelm Furtwängler
közbenjárására engedték szabadon. Mivel magyar állampolgárságát
korábban németre cserélte fel, azt pedig a nürnbergi törvények
megszüntették, mint hontalan zsidó a legnagyobb veszélybe került. Ebből a
helyzetéből két régi barátja, Kresz Géza hegedűművész és Dohnányi Ernő
mentették ki, akik segítségével visszakapta a magyar állampolgárságot.
Így juthatott svájci vízumhoz és munkavállalási engedélyhez. Az újonnan
alapított luzerni konzervatórium professzora lett, mellette pedig
koncertezett. Az izgalmakkal terhes évek azonban nagyon megviselték a
szívét; 1944. november 15-én hajnalban álmában hunyt el.
A magyar zenei világ a háborús viszonyok miatt csak jóval később értesült haláláról, Mosonmagyaróvár városa pedig 1978-ban, a Műhely
című folyóiratban megjelent Csiszár Péter-tanulmányból tudta meg, hogy
korának egyik kiemelkedő hegedűművésze és pedagógusa a településükön
született és töltötte gyermekkorát. Ezután jelölték meg szülőházát emléktáblával. Az emlékét ápoló Fejes Józsefné Zenei Alapítvány halálának ötvenedik évfordulójára emléknapokat rendezett, melynek fővédnöke Ida Haendel hegedűművész,
egykori Flesch-növendék volt. Ekkor kerülhettek Flesch Károly hamvai
Luzernből szülővárosába, abba a sírboltba, amelyben szülei is
nyugszanak.
A temetőben, 1994. november 13. Középen a művész fia
Források:
Moldoványi
Géza: Flesch Károly (1873-1944) életútja és a róla elnevezett
nemzetközi hegedűverseny története. = Moson Megyei Műhely 2003. 1. www.carl-flesch.de (a fényképek is innét származnak)
A
18. századi eredetű házban született 1873. október 9-én FLESCH KÁROLY
hegedűművész. Abban az időben ez a városrész Moson néven önálló
település volt.
A szülőház ma
A szülőház az udvar felől
A Flesch család sziléziai származású. Az apa, Flesch Salamon orvos volt, felesége, Klein Johanna
pedig egy győri bútorkereskedő leánya. Saját házuk nem lévén, bérelt
lakásban éltek. Itt látta meg a napvilágot Flesch Károly, a hat gyermek
közül ötödikként.
Az édesapa
Az édesanya
Atyám
gyakorló orvosként az ott állomásozó kis garnizon ezredorvosa is volt.
[...] Szegény embert soha nem engedett útjára alamizsna nélkül; a
rászorultakat ingyesen kezelte. Orvosi hivatását sokkal inkább
missziónak tekintette, mintsem a pénzszerzés eszközének. Krédója a munka
volt. [...] Anyámat egészen más fából faragták. Nemes vonású, rendkívül
temperamentumos, energikus teremtés volt és nagyon hirtelen haragú
tudott lenni...
- írta szüleiről Flesch Károly. Mint az Egy hegedűs visszaemlékezéseiben
olvasható, a kis Károlyt azért hegedülni taníttatták, mert három
idősebb testvére zongorázott és neki már nem jutott gyakorlási idő a
családi zongorán... Elmondása szerint első hegedűtanára egy szíjgyártó
mester volt, aki a templomban szokott hegedülni, majd az "oktatást" a
helyi tűzoltózenekar karmestere folytatta; őket követte a mosoni
iskolamester, gimnáziumba kerülése után pedig Kern Károly óraadó karnagy.
A kezdeteket így summázta visszaemlékezéseiben:
Az
oktatás alacsony színvonaláról, amelyet tíz éves koromig élveztem, ma
már aligha lehet fogalma az embernek. Mivel a Schön-féle gyakorlatok
másodhegedű-kíséretre íródtak, tanítóm mindenkor együtt játszott velem,
ezáltal sohasem volt megállapítható, hogy kettőnk közül voltaképpen ki
nem játszik tisztán. Naponta egy órát kellett hegedülnöm, és a
gyakorlásnál kínosan ügyeltek arra, hogy egy perccel sem hagyjam abba
korábban. Ez az elviselhetetlen kényszer csakhamar heves ellenállást
ébresztett bennem, amely oda vezetett, hogy a gyakorlatokat minden
eszközzel szabotáljam.
Flesch
különleges adottságai még ezeket a megpróbáltatásokat is túlélték. Tíz
éves korában, 1883. december 31-én, a Mosoni Társaskör szilveszteri
bálján a Fehér Ló fogadóban került sor első nyilvános fellépésére,
melyre fél évszázad múltán úgy emlékezett, mint zenei pályája kezdetére.
Tíz
éves korától zenei tanulmányait Bécsben folytatta és 1904-ben a párizsi
Conservatoire-on fejezte be. Koncertező hegedűművészként - szólistaként
és kamarazenészként egyaránt - világhírre tett szert. Mellette
pedagógusként is kiemelkedő tevékenységet folytatott. Volt az
amszterdami konzervatórium, a berlini zeneakadémia és a philadelphiai
Curtis Institut professzora. Legjelentősebb zenepedagógiai művét, A hegedűjáték művészete
című kétkötetes munkát az 1920-as években írta. Számos kiváló
tanítványa volt, a legismertebb név talán Henryk Szeryng. Élete utolsó
időszakát rendkívüli módon megkeserítette az erősödő antiszemitizmus.
1943-ban - sok nehézség után - az ő és családja személyes sorsa
rendeződni látszott: a luzerni konzervatórium tanára lett, ám a
következő évben szívrohamban elhunyt.
Tanulmányai
idején a szünidőket a szülői házban töltötte. Gyerekkorától vakmerő
úszó volt, ám egy alkalommal csaknem belefulladt a Dunába... Hatalmas
sikerű bécsi debütálása után hamarosan, 1895 decemberében két
hangversenyt is adott itthon: az elsőt Magyaróvárnak, a másodikat
Mosonnak ajánlva. Pályája során több hangversenyen szerepelt Győrben is:
egyik fivére, Emil ott volt gyógyszerész, maga is kitűnő zongorista,
így ő kísérte. Édesapja 1907-ben bekövetkezett haláláig később is gyakran időzött a családi otthonban.
Szülővárosa hamar elfelejtette a művészt, haláláról is csak kis hírt közöltek... Emlékének felelevenítésében az első lépést Csiszár Péter
tette, aki 1978-ban a Műhely című megyei kiadványban tanulmányt
publikált róla. 1983-ban a szülőházat emléktáblával jelölték meg, mely Rieger Tibor alkotása.
Felirata:
EBBEN A HÁZBAN SZÜLETETT
FLESCH KÁROLY
1873-1944
VILÁGHÍRŰ HEGEDŰMŰVÉSZ
ÉS ZENEPEDAGÓGUS.
SZÜLETÉSÉNEK 110. ÉVFORDULÓJÁRA
ELHELYEZTE A VÁROS TISZTELGŐ
KÖZÖNSÉGE
1983. okt. 9.
1985-ben a Fejős Józsefné Zenei Alapítvány elindította a Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt - a zenei seregszemle máig él, bár az eredeti két éves ciklusokat nem sikerült tartani.
1994-ben Flesch Károlyról nevezték el a városi művelődési házat. Az avató ünnepségen jelen volt Flesch Károly fia és Ida Haendel
hegedűművész, egykori Flesch-növendék, aki hatalmas sikerű
hangversenyen eljátszotta Brahms hegedűversenyét. Ekkor került sor
Flesch Károly és felesége hamvainak újratemetésére az Izraelita temetőben levő családi sírboltba.
Frissítés: Az emlékhely történetét később megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.
Források:
Flesch,
Carl: A mosoni szülői házban 1873-1883. (Ford. Dömötör Tibor) =
Mosonmagyaróvári antológia II. rész. Mosonmagyaróvár, 1986. december
/Mosonmagyaróvári Helytörténeti Füzetek V./
Csiszár Péter: Flesch Károly: egy világhírű hegedűművész. = Uo.
Moldoványi
Géza: Flesch Károly (1873-1944) életútja és a róla elnevezett
nemzetközi hegedűverseny története. = Moson Megyei Műhely 2003. 1. www.carl-flesch.de
A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2012-ben készítettem
Sopron külvárosában, a Balfi úttól nem messze, az egykori Malom utca 5. számú házban töltötte gyermekéveit Lehár Ferenc.
Édesapja,
id. Lehár Ferenc (1838-1898) katonakarmester volt, akit ezredével
együtt gyakran helyeztek más városba. Első gyermeke, a későbbi híres
operettszerző Komáromban született. Onnét hamarosan Pozsonyba, majd
1874-ben Sopronba költözött a család. Lehár ekkor még csak négy éves
volt. A család szeretett volna itt megtelepedni. Meg is vásárolták a
házat, de csak 1877-ig lakhattak benne, mert a családfőt hamarosan
Kolozsvárra helyezték.
Sopron
és ez a ház volt tehát a helyszíne Lehár Ferenc kisgyermekkorának, itt
figyeltek fel először a szülők a kisfiú ragyogó zenei képességeire.
Édesapja kezdte zongorázni tanítani.
Hatvan éves korában Lehár így emlékezett gyermekéveire:
Olykor
megengedték, hogy látogatók előtt produkáljam magamat, de apám a
leghatározottabban elutasított minden olyan ajánlatot, hogy a
nyilvánosság előtt játsszak. Szerencsére idegen volt tőle némely szülő
hamis nagyravágyása, hogy kiaknázzák gyermekük tehetségét. Így hát neki
köszönhetem, hogy a sors megóvott számos csodagyerek sorsától.
Első gyerekkori szerzeménye is ebben a házban keletkezett: egy - saját bevallása szerint - rajongó gyermeki szeretettől átitatott kis dal, amelyet édesanyja születésnapjára írt.
Forrás: Soproni Szemle 1960. 2.
Lehár
Sopronnal élete végéig kapcsolatban maradt. 1899-től Ausztriában élt,
de magyar állampolgárságát mindvégig megtartotta. 1918, a Monarchia
felbomlása után ezt csak úgy tehette meg, ha illetőséggel rendelkezik
egy magyarországi helységben. Ő ezt Sopron városától kérvényezte, így
1948-ban bekövetkezett haláláig mint soproni illetőségű magyar
állampolgár élt Ausztriában. Egyetlen alkalommal, 1929 tavaszán el is
látogatott a városba: Friderike című operettjének dirigálására hívták meg. Orvosi javaslat ellenére utazott haza. Érzéseit így ecsetelte:
Szeretem
azt a régi várost, szeretem a girbe-görbe utcákat, öreg házakat, álmodó
tereket, az ottani embereket. Hiszen ez a város az ifjúságom...
1940-ben,
hetven éves korában Sopron városa díszpolgárává választotta, s
tiszteletére gyerekkorának helyszínét, a Malom utcát róla nevezte el.
Akkor színházi kötelezettségei, később pedig súlyos betegsége
akadályozta meg, hogy újra ellátogasson kisgyerekkora városába.
A házon ma a Soproni Városszépítő Egyesület körpecsétjével ellátott emléktábla olvasható.
A
veszprémi Várnegyed legrégebbi épülete a Szent Mihály-székesegyház. A
hagyomány szerint első formájában Szent István és felesége, Gizella
királyné emeltette korai román stílusban.
A
tűzvészek és rombolások után többször is újjá kellett építeni, ezért
különböző művészeti korszakok jellemzőit viseli magán. A török kiűzése
után, 1723-ban Esterházy Imre barokk köntösben újíttatta meg, s nyugati
homlokzatára latin nyelven, kronosztikont is alkotva felíratta: Romokból ékesített engem a kegyelet.
Mai formáját 1907 és 1910 között kapta, amikor Aigner Sándor tervei
szerint - az eredeti formát keresve - neoromán stílusban alakították át.
Falaiba beépítették régi köveit.
A
templom nyugati oldalán toronypár emelkedik, melyeknek felső emelete a
20. század eleji helyreállításkor készült ugyanúgy, mint a román
kapuzat. A szentély és az altemplom azonban megőrizte gótikus formáit. A
szentélyben helyezték el Passau ajándékait, a Gizella királynét
ábrázoló szobrot és a Gizella-ereklyéket, az első magyar királyné
alkarcsontjának darabjait (Gizella a passaui apácakolostor
főnökasszonyaként halt meg 1065-ben, ott van a sírja is).
Az
altemplomban látható a híres törökverő hadvezér-püspök, az 1520-ban egy
török elleni csatában elesett Beriszló Péter síremléke. Itt temették el
Padányi Bíró Márton püspököt is, akinek nevéhez a veszprémi vár 18.
századi nagy rekonstrukciója fűződik.
A
templom főhajóját kazettás síkmennyezet fedi. Az oszlopfőket az
1907-1910 közötti felújítás során Árpád-kori faragványok mintájára
alakították ki. A mellékhajókban két-két oltár foglal helyet. A templom
falképei Szirmay Antal munkái.
A veszprémi székesegyház zenei életét két tudós kutató, Pfeiffer János és Szigeti Kilián tárták fel - ez az összefoglaló az ő monográfiájukat követi.
A
veszprémi püspökség alapítását 1001-ben a ravennai zsinaton hagyták
jóvá. Székesegyháza helyén már a honfoglalás előtt karoling fennhatóság
alatt álló keresztény templom állott. Amikor a honfoglalás idején a
magyar fejedelmi törzs megszállta ezt a környéket, a veszprémi várhegyet
választotta tartózkodási helyéül. Így tehát Veszprém volt az első
magyar fejedelmi székhely. Géza halála után Koppány is ezt a helyet
ostromolta meg, s a győzelemhez hozzájáruló Veszprémet István nagyobb
kiváltságokkal jutalmazta, mint bármely más települést. Ettől kezdve
Veszprém a királynék székvárosa lett, püspöke a királyné koronázója és
kancellárja.
Veszprém
egy évszázad alatt jeles kultúrintézmények központjává fejlődött. A
várnegyed épületei közül kiemelkedett a székesegyház, a királyi palota, a
püspöki lak és a káptalani iskola.
A
székesegyházban kezdettől fogva jelentős zenei élet zajlott. Az 1500-as
évekig a szertartásokon elhangzott ének a gregoriánum volt, melynek
éneklését a közelben 1276-ig állt káptalani iskolában tanították. A
székesegyház első ismert orgonáját 1469 körül Vetési Albert püspök
rendelte meg egy Miklós nevű orgonaépítőtől. Szigeti Kilián, a magyarországi orgonaépítészet kutatója szerint ez a mester azonos Széchényi Miklóssal,
aki később az ország legkiválóbb orgonaépítője lett. Ez a veszprémi
orgona valószínűleg egy Blockwerk volt, azaz olyan hangszer, amelynek
sípsorai nem oszlottak regiszterekre.
A
középkor végén teljes virágzásban lévő veszprémi zenei élet nem rögtön a
mohácsi csatavesztés után szűnt meg, sőt: a többszólamú éneklés
valószínűleg a Mohács utáni időszakban indult itt meg. 1527/28-ban
ugyanis succentorként (az éneklőkanonok helyetteseként, a kórus
betanítójaként) az a Gyöngyösi Tamásműködött a székesegyházban,
aki II. Ulászló és II. Lajos idejében, több, mint egy évtizeden át a
budai várkápolnában volt énekes-káplán. A mohácsi csatát megjárt
muzsikus Veszprémben minden bizonnyal kamatoztatta azt a tudását,
amelyet a királyi udvarban szerzett, ahol már akkoriban magas szinten
művelték a többszólamú éneklést.
1552-ben
a török elfoglalta Veszprémet, ezzel jó időre megszűnt a székesegyház
zenei élete, amely érdemben csak az 1720-as években indulhatott be újra,
bár már 1630 körül beszerezték az első barokk orgonát. Ettől az időtől
kezdve volt orgonista státusz a székesegyházban, s a káptalan a
mindenkori orgonista számára szolgálati lakást biztosított. Az orgonista
fokozatosan átvette a succentor szerepét, amint ez egy 1739-es
egyházlátogatási jegyzőkönyvben is olvasható. Magát a kórust a triviális
iskola iskolamestere tanította be.
A
templom barokk átépítése után Acsády Ádám püspök közel két évtizedes
kormányzása idején (1725-1744) vetette meg itt a barokk zenei élet
alapjait. Állandó zenekart még nem tudott szerződtetni, de - miután Kupi György
orgonista visszahozta a történelem viharai elől Sümegre menekített
hangszereket, megbízta az orgonistát, hogy alkalmilag szerződtessen
muzsikusokat. Az első zenekaros mise 1735 adventjén hangzott fel a
templomban. A püspök 1743-ban új, 11 változatos orgonát építtetett egy
bécsi mesterrel.
A barokk kor orgonistái közül kiemelkedik a korábbi szentmártoni (pannonhalmi) karnagy, Istvánffy József
(1703-1771), aki 1752 és 1756 között állt a veszprémi püspökség
szolgálatában. Szolgálatát kiválóan látta el; az ő idejében is voltak
zenekaros misék, bár még mindig csak alkalmilag szerződtetett muzsikusok
közreműködésével. Érdemes megjegyezni, hogy az ő fia volt Istvánffy
Benedek, a barokk-koraklasszicista stílus egyetlen kiváló magyar
zeneszerzője.
A
veszprémi székesegyház állandó ének- és zenekarát - pécsi mintára -
1762-ben sikerült megszervezni. Az első karnagy és orgonista, aki már e
megfelelő színvonalra jutott együttes élén dolgozhatott, Girgányi Vencel volt, aki harminc éven át, 1759 és 1789 között működött itt.
A
19. század elején Veszprémben is kezdett tért hódítani a bécsi
klasszikusok magas színvonalú zenéje. A stílusváltozásnak ebben az
időszakában is kiváló muzsikusok álltak a templom zenei együttesei élén,
akiknek sorát Kemény Ferenc nyitotta meg. Kemény, eredeti nevén
Gemin, francia származású volt, valószínűleg a nagy forradalom elől
menekülhetett Magyarországra, ahol új hazát találva a nevét is
magyarosította. Hosszú ideig, 1794 és 1832 között állt a székesegyház
szolgálatában mint karnagy és orgonista. Sikerei elsősorban karmesteri
tevékenységéhez fűződtek, zenés miséi valóságos eseményszámba mentek
Veszprémben. A mise keretében gyakran vezényelt önálló szimfonikus
művet, többnyire operanyitányt vagy szimfóniatételt, a legtöbbször
Rossini, Haydn és Mozart műveit. Bár ezek a zenék távol állnak a
liturgia szellemétől, ezt akkoriban nem bánták, még a kanonokok is
szívesen hallgatták.
Kemény
a templomon kívül is szerepeltette együttesét, ezzel ő vetette meg a
veszprémi koncertélet alapjait. Zeneszerzői tevékenységet is folytatott:
ismert három zenekaros és öt vokális miséje, s írt kisebb egyházi
darabokat is.
1826-ban
lemondott a karnagyságról kedvelt basszistája, Höpler József javára, s
orgonistaként működött tovább. Ezzel elindította azt a gyakorlatot, hogy
a karnagyságot elválasszák az orgonista munkakörétől. Kemény idejében
az 1743-ban épített orgonát Wilde József veszprémi mester az új
hangzásideálnak megfelelően jelentősen bővítette, s új impozáns,
klasszicista orgonaszekrényt is épített.
Höpler József 1825-től rendszeresen feljegyezte a kóruson előadott zeneművek címét. Ezt utódai is folytatták, egészen napjainkig. Az Elenchus-nak
(összeírás) nevezett gyűjtemény már hét kötetre terjed és jelentős
forrása a székesegyház zenei életének. Höpler nevéhez fűződik a dóm
fúvósegyüttesének megszervezése, mely Harmonia név alatt a
székesegyházon kívül is gyakran szerepelt. Ő vezette be a misén az ún.
figurális vesperások éneklését, ami a korábbi egyszólamú gregorián
helyett többszólamú vesperásokat jelentett.
Höpler utódaként 1827-ben jelentős muzsikus került a székesegyház karnagyi posztjára Ruzitska Ignác
(1777-1833) személyében, aki már 1800 óta a zenekar hegedűse volt.
Hatéves működése alatt folytatta a Kemény Ferenc által megkezdett,
erősen szimfonikus irányú egyházi zenélést. Egyházi műveket nem
komponált, de felkarolta a korabeli magyar, vagy Magyarországon működő
idegen szerzők egyházi műveit. Az ő igazi működési területe a verbunkos
zene volt. 1823-ban Sebestyén Gábor pápai ügyvéddel ők hozták létre a
Veszprémvármegyei Zenetársaságot, mely kiadványaiban a korabeli
verbunkos darabokat az utókor számára is átmentette.
Kleinmann János
(1775-1841) karnagyi működése zeneileg új korszakot hozott a
székesegyház életébe 1833 és 1841 között: visszatérést a klasszikus
polifóniához - az ún. cecíliás mozgalom keretében.
A 19. század további karnagyai 1867 és 1887 között Behm József, majd 1899-ig Mátrai László.
Valószínűleg Mátrainak tulajdonítható, hogy 1886-ban felállították a
káptalani énekiskolát, amelynek ő maga is tanára volt. Igazgatta a nem
sokkal korábban alakult Veszprémi Zenekedvelők Egyesületét és zeneszerzőként is sokat alkotott: egyházi műveket, de operetteket is írt.
A székesegyház utolsó karnagya 1908 és 1941 között a mariezelli származású egykori Bruckner-tanítvány, Ritter Lőrinc volt.
Forrás: A magyar muzsika könyve, 1936
Működése idején újabb átalakuláson ment át a székesegyház liturgikus
zenéje. X. Pius egyházzenei reformjának szellemében Ritter megtörte a
zenekari misék egyeduralmát és visszaállította a gregoriánt. Tevékeny
részt vállalt a város zenei életében is a Veszprémbe látogató művészek
zongorakísérőjeként és koncertező orgonaművészként. A püspök tudtával és
beleegyezésével ötven éven át ő volt a zsinagóga orgonistája is,
mellette húsz évig tanított a városi zeneiskolában. Itteni működésének
idejében, 1910-ben kapott a székesegyház új orgonát az épület teljes
felújításának keretében. Az új, kétmanuálos, pneumatikus hangszert a Rieger Testvérek sziléziai üzemének budapesti fiókja építette. Kisebb korszerűsítések után lényegében ma is ez a hangszer működik a templomban.
A
bazilika két tornyában öt harang lakik. Közülük a legnagyobb múltú az
északi torony egyetlen harangja, a Szentháromság-nagyharang. 1725-ben
készült a bécsi Franz Ulrich Scheichel
harangöntőnél. Magyarország nagyharangjai közül ez a legrégebbi: mérete
miatt (3500 kg, átmérője 177 cm) nem rekvirálták el egyetlen háborús
időben sem, ugyanis nem fért volna ki a toronyból... A déli torony négy
harangja a 20. századból származik.
Ebben a kis videóban a székesegyház valamennyi harangja által megszólaltatott ünnepi harangszót hallhatunk:
Fiatal korában többször is fellépett a székesegyházban Auer Lipót
(1845-1930) veszprémi születésű kiváló hegedűművész, aki gyermekként
hangszerével is egy székesegyházi muzsikus, Liedl Lipót segítségével
kezdett ismerkedni. A pesti Nemzeti Zenedében, majd a bécsi
konzervatóriumban még szinte gyerekfejjel folytatott tanulmányai idején
nyaranta hosszabb időre hazajött, s ilyenkor a püspök személyes kérésére
gyakran játszott a vasárnapi istentiszteleteken.
A székesegyházban, amelyet 1981-ben II. János Pál pápa basilica minor rangra emelt, ma is gyakran rendeznek hangversenyeket s felelevenítenek - a valódi kincsesbányának számító, ma az Érseki Könyvtár által őrzött kottatárból kiválasztva - a templom zenei életének korábbi időszakaiban elhangzott, azóta elfeledett műveket is. Ezek közé tartozik Michael Haydn: Graduale Keresztelő Szent János ünnepére című műve is, melynek autográf kézirata a kottatár egyik legnagyobb kincse. EZEN A LINKEN bele is hallgathatunk a műbe!
Frissítés: Az emlékhely történetét később megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.
Források:
Korompay György: Veszprém. Bp. Műszaki Kiadó, 1957
Balassa László - Kralovánszky Alán: Veszprém. Bp. Panoráma, 2006
Pfeiffer János - Szigeti Kilián: A veszprémi székesegyház zenéjének története. München, Aurora, 1985
Tóth Antal, M.: Újra hallom szép szavát: Veszprém zenéje 1762-től a kiegyzésig. Veszprém, 1998
A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2011 és 2012 nyarán készítettem
A házon 2011-ben helyezték el AUER LIPÓT hegedűművész emléktábláját - a portrédombormű Diénes Attila alkotása:
Az
1840-es évek végétől itt, Soós Pál kalapos házában élt az Auer család.
A
csehországi születésű Auer Simon bútor- és szobafestő és felesége, a
Lovasberényből származó Grósz Rozália házasságkötésük után, 1836-ban
telepedtek le
Veszprémben. Az 1848-as összeírás szerint öt gyermekük volt, közülük
Lipót a második legfiatalabb. A család később a Főpiac 57., azaz a mai
Rákóczi utca 4. alá költözött. Korábban ott is volt Auer Lipótnak -
pontosabb információk nélküli - emléktáblája, amelyet azonban a
közelmúltban levettek a házról és a Vár úton lévő Veszprémi Panteonban
helyeztek el.
A művész így írt gyermekkoráról a Violin playing as I teach it (A hegedűjáték, ahogy én tanítom) című, 1921-ben New Yorkban megjelent könyvében:
Bölcsőm
Magyarországon ringott. Veszprémnek hívják azt a kis helységet, ahol
apám szobafestő volt. Szülőföldem hagyományaihoz híven a tejesüveggel és
a hegedűvel együtt neveltek fel.
Ezzel
a megfogalmazással Auer Veszprémnek a 18. századig visszavezethető
hegedűs tradícióira: Ruzitska Ignác, Csermák Antal, Ridley-Kohne Dávid
itteni kötődéseire, valamint a Veszprémvármegyei Zenetársaság 19. század
eleji úttörő tevékenységére utalt.
Első hegedűtanára Liedl Lipót, a veszprémi székesegyház muzsikusa volt. Rá a művész így emlékezett:
Tanárom
annak a zenekarnak első hegedűse volt, amely szülőhelyem, a kis magyar
városka katolikus templomában játszott vasár- és ünnepnapokon. Sokoldalú
tanárom azonban nem csupán a hegedűre korlátozta működését.
Zongoraórákat is adott, és - ahogy annak idején több kollégája -
összevonta a karmester és az orgonista feladatkörét. Miközben lábaival
tovább pedálozott az orgona lábbillentyűin, egyik kezével ide-oda
fordulva vezényelni szokott, míg a másikkal a billentyűkön játszott...
Körülbelül két-három évig tanultam nála hegedülni, amikor szüleim - bár
koránstem voltak gazdagok, sőt éppen ellenkezőleg! - barátaik tanácsára
úgy döntöttek, hogy Budapestre, Magyarország fővárosába küldenek a
konzervatóriumba.
Megjegyzés:
ez a "konzervatórium", ahol Auer 1853 és 1856 között tanult, a Nemzeti
Zenedét jelentette, ez biztosította akkor a legmagasabb szintű
intézményes zeneoktatást Magyarországon - zeneakadémiánk még nem volt.
A
Nemzeti Zenede után a bécsi konzervatóriumban tanult tovább, ott kapott
diplomát 1858-ban - és még csak 13 éves volt... Igazi művésszé a nagy
Joachim József keze alatt vált.
1868
és 1917 között a szentpétervári konzervatórium professzoraként
meghatározó szerepet játszott az orosz vonóskultúra fejlődésében. A
bolsevik forradalom után elhagyta Szentpétervárt, nagy sikereket aratott
Európa több országában, majd az Egyesült Államokban is, ott a New
York-i Juilliard-zeneiskola, illetve a philadelphiai Curtis-intézet
professzora volt. Kora
leghíresebb hegedűtanárának tartották. Számtalan növendéke közül a
legismertebb nevek talán Jascha Heifetz és Nathan Milstein, de
módszerei, tanításai máig élnek és meghatározzák az orosz, illetve az
amerikai hegedűiskolát. Barátságára a legnagyobb művészek voltak
büszkék, Csajkovszkij például neki, az ő keze és Stradivari hegedűje alá
írta és neki ajánlotta Hegedűversenyét.
Kapcsolatait
mindvégig megőrizte hazájával és szülővárosával. Fiatal éveiben több
alkalommal fel is lépett Veszprémben. Amikor nyaranta hazajött, a püspök
mindig meghívta és felkérte, játsszon a székesegyházban a vasárnapi
istentiszteleten - zsidó származása nem jelentett akadályt...
Veszprém
városa úgy igazán az utóbbi években fedezte fel magának Auer Lipótot,
bár korábban is voltak szórványos alkalmak: a Rakos Miklós által írt
Auer-monográfiát 1981-ben adták ki, emléktáblát helyeztek el a
zeneiskolában és 1994-ben a Rákóczi utcai házon. A mostani
Auer-reneszánsz legfontosabb állomásai az Auer Hegedűfesztivál és az Auer Akadémia létrehívása.
2010-ben dokumentumfilm
készült Auer Lipótról, mely bemutatja életét a veszprémi hegedűóráktól a
világhírig, eredeti helyszíneket felkeresve. Itt egy hosszabb
bemutatót láthatunk belőle, feltétlenül érdemes legalább ezt megnézni!
További Auer Lipót-emlékhely a Zenevándor blogban:
Rakos Miklós: Veszprémtől Szentpétervárig: Auer Lipót élete és művészete. Veszprém, 1981
Sétál a család Veszprémben: A zsidó múlt nyomában. Veszprém, 2014
Tóth Antal, M.: Újra hallom szép szavát: Veszprém zenéje 1762-től a kiegyezésig. Veszprém, 1998 A veszprémi zsidóság 1848. évi összeírása
A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2011 nyarán készítettem
