Ide járt misére Párizsban a fiatal Liszt

Párizs, square Cavaillé-Coll: Saint Vincent de Paul (Páli Szent Vince) plébániatemplom

Franciaország

 

Párizs 10. kerületében, a La Fayette és a d'Abbeville utcák találkozásánál áll a grandiózus templom. Alapkövét 1824-ben tették le, teljesen csak 1844-re készült el.

A templom előtti térség parkos része Aristide Cavaillé-Coll (1811-1899) francia orgonagyáros nevét viseli. Ő, illetve műhelye készítette a templom mindkét orgonáját: a nagyobbik orgonát 1852-ben, a kórusorgonát 1858-ban.

A templom orgonistái közül talán a legnagyobb név Louis Boëllmann, a Gótikus szvit szerzője, aki 1881-től 35 évesen bekövetkezett korai haláláig, 1897-ig volt először a kórus-orgona játékosa, majd a templom címzetes orgonistája. Érdekes név az orgonisták sorában Louis Braille, a vakok írásrendszerének megalkotója. Ő zenei tehetség is volt, remek csellista és orgonista.

A nagy Cavallé-Coll orgona

 

Maga a templom előtti tér Liszt Ferenc nevét viseli, aki kamasz korában itt a közelben, a Montholon utcában lakott és ide járt templomba Bardin abbéhoz. Jean Baptiste Edme Bardin abbé (1790-1857) a templom papja lelki tanácsadójaként fontos szerepet játszott életében. 1829-ben ő misézett Liszt bérmálásán. 

 

Amikor a 17 éves Liszt szinte halálosan beleszeretett az akkori kereskedelmi miniszter, Saint-Crique gróf lányába, Caroline-ba, akinek zongoraórákat adott, az előkelő apa gorombán kidobta házából, lányát pedig férjhez kényszerítette. Liszt ideg-összeroppanást kapott s a vallásban keresett vigaszt. Hónapokon át hosszú órákig térdelt e templom kövezetén, s mindennapos látogató volt Bardin atya gyóntatószékében. Arra vágyott, hogy pap lehessen, abbahagyta a zongorázást, az óraadást is, pedig az volt egyetlen jövedelemforrása akkoriban. 1828 októberében Párizs-szerte elterjedt a halálhíre, még újságban is megjelent... Hosszú vallási mániájából érdekes módon édesanyja mellett éppen Bardin rángatta ki, de erősen hozzájárult az 1830-as forradalom légköre is. Liline-t soha nem feledte, egész életében ő volt számára az elérhetetlen női eszmény. Egyetlenegyszer még találkoztak, 1844-ben, amikor Liszt abban a délfrancia városban koncertezett, ahol Liline élt. 

Érdemes Liszt életének ezt az időszakát megnézni a Szinetár Miklós által rendezett televíziós filmsorozatban: 

Források:

Alan Walker: Liszt Ferenc 1. A virtuóz évek. Zeneműkiadó, 1986

https://hu.wikipedia.org/wiki/Saint-Vincent-de-Paul-pl%C3%A9b%C3%A1niatemplom_(P%C3%A1rizs) (innét származnak az illusztrációk)

Itt született Berlioz

Côte-Saint-André, 69 rue de la République: Hector Berlioz szülőháza és múzeuma (Musée Hector Berlioz)

Franciaország, Auvergne-Rhône régió, Isère megye

 

 

Côte-Saint-André egy kis, alig ötezer lélekszámú városka Franciaország délkeleti részén.

Itt született az európai romantikus zene egyik legnagyobb alakja, Hector Berlioz 1803. december 11-én és itt élt 18 éves koráig. Szülőháza még áll, ma múzeuma látogatható benne.

A kétemeletes városi ház 1680-ban épült. Valamikor 1730 előtt került Berlioz dédapja tulajdonába, aki ma látható formájára alakíttatta. A család egészen 1848-ig itt élt, a zeneszerző édesapja haláláig. 

Berlioz apja, Louis Joseph Berlioz a délvidék egyik gazdag családjának leszármazottja volt. Orvos lett, de inkább csak kedvtelésből praktizált, elsősorban a környék szegényeit gyógyította. Otthonában a tudomány és az irodalom megértésre és művelésre talált: szabad szellemű, felvilágosult humanista volt, gyermekeit is ebben a szellemben nevelte. Segítette Hector zenei képességeinek kibontakozását zenetanárok szerződtetésével, ám azt szerette volna, ha a zene csak kedvtelés marad és ő is orvos lesz. Így fia, miután Grenoble-ban letette az érettségi vizsgát, 1822 őszén Párizsba utazott és orvostanhallgató lett. A zene azonban erősebbnek bizonyult, s bár apja nagyon nehezen adta be a derekát, Hector végleg a zeneművészet mellett döntött.

Szülőházának utolsó tulajdonosa, a Berlioz-rajongó gazdag Madame Dumien a házat a Berlioz Társaságnak adományozta, mely 1935-ben Berlioz múzeumaként megnyitotta a nyilvánosság számára. Az épületet 1942-ben műemlékké nyilvánították. Már 1885-ben, halála után alig több mint másfél évtizeddel megjelölték emléktáblával.

hberlioz.com

 

Ma is eredeti dekorációk találhatók benne, mint például egy XVI. Lajos stílusú freskó az ebédlőteremben. Eredetiek a parketták és a festmények is, amelyeket 19. századi bútorok egészítenek ki. A képgyűjteményben portrék, olajfestmények, metszetek, eredeti fotográfiák találhatók a zeneszerzőről, családtagjairól és azon kortársairól, akikkel pályája során kapcsolatban állt. A kéziratgyűjteményben levelezés, kották, partitúrák, jegyzetlapok, kéziratok találhatók, köztük Berlioz és apja eredeti levelei és családi jogi iratok. A múzeumban eredeti hangszerek is láthatók: egy Erard zongora, amelyet Berlioz 1857-ben unokahúgainak vásárolt, mellette flageolet (egyenes fuvola), klarinét, gitár, pianoforte. Berlioz itt, otthonában tanult meg gitározni és fuvolázni, a hangszerjáték sokszor átsegítette kamaszkora nehéz pillanatain... A könyvtárban első kiadású művei és a róla szóló irodalom található, köztük az első Berlioz-monográfiákkal. Itt őrzik Edouard Colonne (1838-1910), a kor híres karmesterének hagyatékát is.

Berlioz szobája

A nagy szalon

Ma a látogató bejárhatja a teljes Berlioz-lakást: első szintjén a 19. század atmoszféráját tökéletesen megőrző konyhát, a kis ebédlőt, Berlioz doktor és mellette Hector egykori szobáját; a második szint helyiségeit, a könyvtárszobát, a nagy szalont és azt a szobát, amelyben Hecor a világra jött; a harmadik szinten pedig nővérei, Adèle és Nanci lányszobáit. 

A városban 1994 óta minden évben megrendezik a Berlioz Fesztivált a legjobb francia és európai zenekarok, szólisták, tehetséges fiatal művészek közreműködésével.

 

Források:

http://www.hberlioz.com/LaCote/BerliozLacoteF.html

https://fr.wikipedia.org/wiki/Mus%C3%A9e_Hector-Berlioz (egy kivételével innét származnak az illusztrációk)

Kroó György: Berlioz. Gondolat kiadó, 1980   

Lully Anet kastélyában

Anet, Diane de Poitiers kastélya (Le château d'Anet)

2, Place du Château

Franciaország, Centre Val-de-Loire régió, Eure-et Loire megye

 

 

Reneszánsz kastély Párizstól mintegy 70 kilométerre. II. Henrik francia király építtette kedvese, Diane de Poitiers számára 1547 és 1552 között. 

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Anet_01_(RaBoe).jpg

 

Az épületegyüttesen a kor leghíresebb művészei dolgoztak, díszítésében például részt vett Benvenuto Cellini. Többször járt itt Stuart Mária, aki később, angliai börtönében felidézte az itt töltött szép órákat.

Miután II. Henrik belehalt egy lovagi tornán szerzett sebesülésébe, a királyné, Medici Katalin végre száműzhette a kegyencnőt, aki 1566-ban itt hunyt el. Hamvai ma is a kastély melletti monumentális sírkápolnában nyugszanak; bár a francia forradalom alatt történtek miatt csak részlegesen... Sajnos, akkoriban a kastély egyik szárnyát is lebontották.

A Napkirály évszázadában a kastély Vendome hercegéé lett. Járt itt akkoriban La Fontaine, Molière és Jean-Baptiste Lully.

1686-ban XIV. Lajos legidősebb fia, a trónörökös látogatta meg Vendome hercegét, aki ebből az alkalomból kérte fel a királyi udvar hivatalos zeneszerzőjét opera írására. Így az Acis és Galatea című operát, egyik legutolsó művét Lully ebben a kastélyban komponálta. Előadásának színhelye 1686. szeptember 6-án Diane egykori, virágokkal és gyertyákkal feldíszített nagy galériája volt (Galerie de Diane, vagy Salle des fêtes a kastély jobb szárnyában - úgy tűnik, éppen ezt a szárnyat bontották le később..., Lully zenei vezetésével. Utána a teraszon nagy lakomát rendeztek, tűzijátékkal megkoronázva, s Lully is a vendégek között volt.

Maga a mű rendkívül sikeres lett, s ma is Lully egyik legérettebb alkotásának tartják.

A kastély 1899 óta francia nemzeti műemlék.

Itt nyugszik Darius Milhaud

Aix-en-Provence: Szent Péter-temető (Cimetière Saint-Pierre)

Avenue des Déportés de la Résistance Aixoise

Franciaország, Provence-Alpes-Côte d'Azur régió, Bouches-du-Rhône megye

 

 

Aix-en-Provence egykor Provence fővárosa volt, ma gyógyfürdőhely, a művészetek, a kutak és a platánok városa.

Ezt a temetőjét 1824-ben alakították ki a város Saint-Pierre városrészében. 1837-ben itt helyezték el az óváros templomai körül nyugvók földi maradványait és síremlékeit.

pompesfunebrespaysaixois.fr

 

Itt találhatók Aix-en Provence legfőbb háborús emlékművei és a szolgálat közben elhunyt csendőrök emlékműve. Itt van Paul Cézanne festőművész és Zola édesapjának sírja is.

A bejáratnál interaktív térkép található a síremlékek adataival, amely név szerinti keresést is lehetővé tesz.

Itt nyugszik, a temető zsidó részében az 1974. június 22-én Genfben, 81 éves korában elhunyt Darius Milhaud. A zeneszerző végakarata volt, hogy felnevelő városában helyezzék örök nyugalomra. Sírján szerény, négyszögletű zsidó kőtömb áll. 2008 óta vele alussza örök álmát felesége, Madeleine Milhaud. Ő színésznő volt, férje múzsája és több operájának szövegkönyvírója. Több mint harminc évvel túlélte őt: 106 éves korában. 2008. január 17-én hunyt el.

 

landrucimetieres.fr

Darius Milhaud további emlékhelye a Zenevándor blogban:

Aix-en-Provence: 2, place Barthélémy Niollon: Gyermekkorának színhelye

 

Itt billentették tunikán Mozartot

Bécs, Singerstrasse 7. Deutschordenshaus (A német lovagrend székháza)

Ausztria

 

 

A Stephansdomtól alig két percnyi sétával közelíthető meg a monumentális épületegyüttes, amelyben két lakószárny gótikus, torony nélküli templomot fog közre.

 

Érdemes benézni hangulatos, virágokkal, szobrokkal ékes kettős udvarára azért is, mert innét láthatjuk azt a részt, ahol annak idején Mozart szállása volt.

Szemben, a második emeleti ablaksor mögött volt Mozart szobája

 

A német lovagrend a XII-XIII. század fordulóján telepedett meg Bécsben, rendháza kezdettől ezen a helyen állt. A mai épületegyüttes évszázadok során alakult ki: a templom a 14. század közepén épült gótikus stílusban, a két oldalszárny pedig a 17-18. századból származik.

A 25 éves Mozart 1781. március 16. és május 2. között lakott itt. Akkor még Colloredo salzburgi hercegérsek udvari muzsikusa volt, s hivatali kötelességből kísérte el urát bécsi útjára. Ám már nagyon szeretett volna megszabadulni a szinte feudális kötöttségekkel járó szolgálatból, s ez - sok gyűrődés után - végleg itt sikerült neki. Az a bizonyos legendás fizikai inzultus, ami ezt megpecsételte, az érsek udvarmestere részéről érte, aki nem volt hajlandó átadni urának Mozart felmondását.

A részleteket, Mozart akkori helyzetét, indokait és az itt lezajlott eseményeket  részletesen megírtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában. Nagyon sok fényképet is tudtam mellékelni, ugyanis az épületben ma egyházi kezelésű szálloda működik, ahol már többször sikerült egy-egy hetet eltöltenem.

Az épület földszintjén van egy csodálatos kis hangversenyterem, a Sala Terrena, ahol annak idején Mozart is muzsikált és kiváló akusztikájúnak tartotta:

 

Ma is rendeznek ott koncerteket (nagyon drága!), de ha a turista élelmes, letelepedhet az udvaron egy padra, kiválóan lehet hallani 😉. Reggel pedig, amikor takarítják, be lehet lógni és megnézni a termet, igazán érdemes!

A kettős udvart összekötő árkádokon emléktáblákat láthatunk: elsősorban Mozartét, mellette három táblára felvésték a Mozart Társaság tiszteletbeli tagjainak nevét.

 

Nem szabad kihagyni gyönyörű gótikus mennyezetével és régi címereivel, síremlékeivel a Magyarországi Szent Erzsébet tiszteletére felszentelt templomot sem. 

 

 

Itt volt apácanövendék a Muzsika hangja Mariája

Salzburg, Nonnberggasse 2. Stift Nonnberg

Ausztria

 

 

A Nonnberg Salzburg egyik "házi" hegye, ahova a belvárosból, a Kaigasséból induló lépcsősoron juthatunk fel. Nevét az itt álló apácakolostorról kapta, amely fontos történelmi emlékhely: a legrégebbi ma is álló zárda német nyelvterületen. Időszámításunk szerinti 700-ban (!!!) alapította meg a mára már szentként tisztelt Rupert, nagyjából egyidőben a Szent Péterről elnevezett – és szintén ma is létező – bencés apátsággal, mint annak női párját.

 

Néhány évtizede azonban zenei emlékhelyként is említhetjük, ugyanis itt volt novícia egy bizonyos Maria Augusta Kutschera, aki aztán asszonynevén mint Maria von Trapp – különösen a róla és éneklő családjáról szóló amerikai film hatásaként – világhírűvé vált.

A film Maria naplóján alapult. Bár Julie Andrews egészen kitűnő a filmben, de az igazi Maria megismeréséhez naplóját kell elolvasnunk. Abban leírta a kolostort, itteni életét, azt, hogyan került a Trapp családhoz, végül esküvőjét, amelyre – a filmmel ellentétben – itt, e kolostor templomában került sor.

 

Mindezt részletesen megírtam a Papageno oldal Kataliszt blogjában, sok-sok képpel, köztük egy eredeti fényképpel az esküvőről, mely a kolostor udvarán készült. Ezt itt is megmutatom:

Ma a turista bemehet a kolostor udvarára, amely egyúttal temetőkert is, bemehet a templomba és nem mellesleg a hosszú lépcsőzés után élvezheti az innét nyíló csodálatos kilátást.

Ha pedig a Nonnberggasén tovább sétál még egy 500 métert, megtalálhatja Konstanze Mozart villáját, amelyről már volt szó itt a Zenevándor blogban. 

Salzburg számára Mozart mellett a Trapp család is hatalmas turisztikai vonzerőt jelent, különösen az említett, 1965-ben Sound of Music (A muzsika hangja) címmel Julie Andrews és Christopher Plummer főszereplésével, Robert Wise rendezésében készített film óta.

Számos különböző hosszúságú „Sound of Music” túra vezeti el az érdeklődőket az eredeti és a forgatási helyszínekre. Ezek nem mindig estek egybe, mert a hollywoodi ízlés sok ponton túlságosan felturbózta a témát. De azért a Nonnberg kolostora megjelenik a filmben a maga valóságában, legalábbis kívülről (belső jeleneteit máshol forgatták).

Befejezésül itt is ajánlok egy nagyon érdekes videót, amelynek készítője motorbiciklivel végigjárta a film szinte összes forgatási helyszínét, pontosan azonosítva őket, s a kellő helyeken jeleneteket is felvillantott a filmből, hogy képben legyünk. Igazán remek munka! 

Egy rózsaszínű ház rózsaszínű története

Sopron, Templom utca 6. Bezerédj-ház

 

 

A középkori alapokon épült házhoz, mely mai alakját 1710 körül kapta és ma rózsaszínben pompázik, egy valóban rózsaszínű történet fűződik, mely 1840-ben esett meg: Slachta Etelka és a fiatal Liszt Ferenc találkozásának gáláns epizódja.

 

Az épület akkor a Bezerédj családé volt. Amikor Liszt 1840 február közepén járt Sopronban járt, bár máshol volt a szállása, a családfő, Bezerédj Pál, Sopron vármegye főjegyzője meghívására sokat tartózkodott itt. Mint tudjuk, ezekben a napokban adta azt a hangversenyt, amelyre "belógott" a Sopronban katonáskodó Petőfi... 

A koncert napján, február 18-án a házigazda ebéden látta vendégül Lisztet, aki másnap, kihasználva a közelséget, átruccant Doborjánba, hogy gyerekkora óta először újra lássa szülőházát. Onnét visszatérve a család bált rendezett a tiszteletére, s azon esett meg a gáláns történet.

Etelka fennmaradt naplójából egész pontosan ismerjük a fél pár kesztyű átnyújtásának történetét. Korábban már megírtam a Papageno Kataliszt blogjában, olvassuk el ott! Abban a posztban több képet is mutatok, és a mélyebben érdeklődők további forráshoz is hozzájuthatnak.

Az épületen 1975-ben a Soproni Liszt Ferenc Társaság emléktáblát állított, nem igazán pontos szöveggel:

  

A közelmúltban az épület előtt, a járdában kis, magyar és német nyelvű bronztáblát helyeztek el, amellyel jelzik, hogy a ház a Liszt Ferenc sétaút második állomása; ez a virtuális útvonal Liszt legfontosabb soproni emlékhelyeit köti össze.

 

Liszt további soproni emlékhelyei a Zenevándor blogban:

Sopron Fő tér 8. Storno-ház. Járt itt Mátyás király és Liszt Ferenc

Sopron, Petőfi tér 3. Liszt a pódiumon, Petőfi a nézőtéren