2016. szeptember 11., vasárnap

Liszt házikója

 Tetétlen, Liszt Ferenc utca 2. Liszt-ház







Gróf ZICHY GÉZA, a félkarú zongoraművész, Liszt Ferenc barátja ebben a kastélya szomszédságában álló kis, négyszobás házban látta vendégül 1884. november 1. és 17. között Liszt Ferencet. Erről ITT részletesebben írtam.
Egyes források szerint Zichy a kis házat kifejezetten Liszt számára építtette - de lehet, hogy ekkor csak felújíttatta és berendezte, hogy a zeneszerző a vendéglátó családtól függetlenül, nyugodtan pihenhessen. A szalonban Bösendorfer zongora állt rendelkezésére.

A ház 2006-ban

Ha Liszt társaságra vágyott, átment Zichyékhez beszélgetni vagy kedvenc kártyajátékát (whist) űzni. Olykor ki is kocsizott a családdal. Innét írt leveleiben arról nem szólt, hogy komponált volna, de Legány Dezső Liszt-kutató feltételezi, hogy itt, ebben a kis házban írhatta az 1. csárdást, s talán még a Csárdás obstiné-t is, melyekre a fáklyafénynél rendezett népi táncmulatság ihlethette.

A házon Liszt tetétleni tartózkodásának 100. évfordulóján  ifj. Bartók Béla avatott emléktáblát. Én 2006 nyarán jártam ott, akkor már nem volt a tábla látható. Sőt, ez a ház, és maga a Zichy-kúria is lakatlannak és gondozatlannak látszott. Nagy valószínűséggel ma is ezt a helyzet...

Hallgassuk meg Liszt 1. csárdás című rövid darabját, mely valószínűleg itt íródott:





Még elárulom, hogy lesz egy kissé bulváros ráadás is a témához - de az nem itt, hanem a régebbi kataliszt-blogban! 
Ami már meg is van, ITT OLVASHATÓ !

Források:

www.kitervezte.hu
Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1874-1886. Bp. Zeneműkiadó, 1986
Emlékezések Liszt Ferencről. = Muzsika 1929
Album gróf Zichy Géza 25 éves írói és művészi jubileuma alkalmára. Debreceni Ellenőr könyvhivatala, 1891



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése