Itt lakott a holokauszt-áldozat hegedűművésznő

Szombathely, Kálvária utca 47.

 

Az egyemeletes házat tulajdonosa, Szende László építészmérnök tervezte családja otthonának, 1929–30-ban épült fel.
Korabeli képet sajnos nem találtam róla, pedig láthatóan többször is alakítottak rajta.

A ház ma, frissen felújítva

Ilyen volt tíz éve, már akkor is korábbi átalakítás nyomaival

1944-ig itt élt Bárdos Alice (1896-1944) hegedűművész, aki 1922-ben ment feleségül Szende Lászlóhoz. A férj nemcsak kitűnő, a kor legmodernebb törekvéseit képviselő építész volt, hanem zenekritikusként, ismeretterjesztőként is fontos szerepet vállalt Szombathely életében. Később, az 1960-as években ő tervezte a Magyar Rádió zenei stúdióját. A házaspárnak két fia született: 1925-ben Mihály, 1929-ben György.

Színházi Élet 1924. 47.

Házuk földszintjén tervezője két összenyitható szobát alakított ki, ami a házimuzsikálás ideális terét szolgáltatta számukra. Berendezéséről nem maradt fenn fotó. Egy korabeli újságcikk szerint benne Rajky István, Szombathely országos jelentőségű szobrászának egyik alkotása mellett kortárs festmények, valamint Hubay Jenő, Kodály Zoltán és Bartók Béla dedikált fotói voltak láthatók.

Bárdos Alice volt növendéke, Lakatos Jánosné Popper Gabriella később így emlékezett a zeneszobára és a benne zajló zenei életre:

Középső nagy szobája a zene szentélye volt, gyönyörű szalon, a falon Hubay Jenő neki dedikált képével, hisz az ő tanítványa volt. Sok csodálatos koncert volt nála, amikre elmehettünk, és ott találkoztam a nagy nevekkel, a ma is élő Starker Jánossal, Perényivel [?], Zathureczky Edével. Bárdos Alice óriási sikerdarabja a Kreutzer–szonáta volt, amit ámulva hallgattunk.

A pályáján ígéretesen induló, budapesti születésű hegedűművésznő Szombathelyre kerülésével európai rangú karrierjét adta fel. Igaz, hogy házasságkötése után is rendszeresen foglalkoztatta a Magyar Rádió, s még néhányszor fellépett külföldön — 1936-ban sikeres turnén vett részt Olaszországban — ám kezdeti lendületes szereplései megritkultak. Helyette viszont csaknem húsz éven keresztül meghatározó egyénisége volt Szombathely zenei életének. Sikeres volt pedagógusként  — 1926-tól a városi zeneiskola tanára volt —, ismeretterjesztőként és természetesen hegedűművészként is. Vezetőségi tagja és rendszeres szereplője volt a Vasvármegyei Kulturális Egyesület zenei szakosztályának. 1935-ben az Egyletből különböző viták miatt kilépő muzsikusok megalakították a Collegium Musicum kamarazenekart, amelynek Bárdos Alice lett a koncertmestere. Próbáikat, majd az első időszakban hangversenyeiket is itt, Bárdos Alice otthonában, a földszinti zeneteremben tartották. Célkitűzésük az volt, hogy magas színvonalú muzsikával értő közönséget neveljenek ki. Ennek érdekében műsoraik egy–egy zenetörténeti korszak vagy egy–egy zeneszerző műveit ölelték fel, előtte Bárdos Alice ismeretterjesztő előadást tartott.

1933-ban közreműködője volt Kodály Zoltán Szombathelyen megrendezett szerzői estjének, 1934-ben pedig, Bartók Béla vendégszereplésekor a zeneszerző-zongoraművész partnereként játszott Bartók–műveket. 1935-ben Fischer Annie-val adott koncertet a városban.
Szombathely mellett a budapesti Zeneakadémián is többször fellépett, hegedűjátékát mindannyiszor elismerően méltatták a fővárosi lapok.

Egykori tanítványa, Csikor Zoltán, a Zeneiskola igazgatójának fia így jellemezte személyiségét:

A technikai bravúrt játékában még fokozta fellépésének természetes könnyedsége, amely megkapó élményként tudott átváltani sugárzó, de nőiességét egyáltalán nem csökkentő előadásmóddá. Filigrán termete, muzikalitásának finom mértékű, játékát kiemelő mozgáskultúrája vizuálisan is emelte a hangélményt.

A zsidótörvények következtében 1941. január 1-jével kényszernyugdíjazták a zeneiskolából. Hosszú huzavona kezdődött, mivel az 1926 óta ott működő művész–tanár legalább annyit szeretett volna elérni, hogy nyugdíjazásának dátumát néhány hónappal későbbre tegyék, hogy valamivel nagyobb összeget kapjon, de kérésének nem tettek eleget. A koncertpódiumról is kiszorult. 1944-ben előbb a gettóba vitték egész családjával, majd Auschwitzba. Egykori tanítványa, a sorsukban osztozó, Auschwitz-ot túlélt Lakatos Jánosné Popper Gabriella később a következőket mesélte (szögletes zárójelben az én kiegészítésem):

1944 júliusában deportáltak bennünket Auschwitzba. Bárdos Alice a 70 éves anyósát vezetgette, ezért őt vele együtt a gázba vihették, mert soha többet nem láttam. Férje munkaszolgálatos lett, visszajött. Gyuri fia is túlélte a poklot, kitűnő hegedűművész lett belőle [Hollandiában működött], de sajnos fiatalon meghalt. A nagyfiút, Misit a gettóból vitték el munkatáborba, nem jött vissza...

Bárdos Alice jelképes sírja a szombathelyi zsidó temetőben van, az oladi városrészben pedig utca őrzi nevét. Egykori lakóházát 2013 júliusában emléktáblával jelölték meg:

Frissítés: Az emlékhely történetét később megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.

Források:

Gál József: Bárdos Alice. Szombathely, Szülőföld Kvk., 2013 /Híres szombathelyi nők./
Gál József: Bárdos Alice és a szombathelyi Collegium Musicum. Szombathely, Szignatúra, 2003
Gál József: Egy szombathelyi hegedűművésznő. A száz éve született Bárdos Alice emlékezete. = Muzsika 1999. 10.