2017. március 19., vasárnap

Itt rejtőzhetnek Tinódi hamvai

Sárvár, Sársziget utca 52. Szent Miklós-templom



14. századi gótikus eredetű templom, amelyet 1730 körül barokk stílusban, majd a 19. században neogótikus–romantikus ízlés szerint építettek át. Első írásos említése 1454-ből való, de már akkor is régi épületnek számított. Középkori eredetére vall gótikus stílusú tornya, keletelt tájolása, az ablakok déli elhelyezése, s a tornyon 1758-ban még létező régi szobrok.



A mai Sárvárnak ez a nyugati része 1912-ig Sár vagy Saár néven önálló település volt, saját plébániával, s ez a templom 1767-ig Sárvár plébániatemploma is volt.

Valószínűleg itt, a templomot körülvevő egykori temetőben, esetleg a templom kriptájában temették el 1556. január 30-án Tinódi Lantos Sebestyént.

Tinódi 1545-től három éven át tartozott Nádasdy Tamás szűkebb környezetéhez: a sárvári várban ura mellett mint deák teljesített szolgálatot. 1548-ban Kassán telepedett le. 1555-ben újra a sárvári udvarba indult, valószínűleg azért, hogy Nádasdy Tamás támogatásával kinyomtathassa az előző évben Kassán megjelent Cronica című kötete óta született énekeit. A már korábban is betegeskedő énekmondót Sárváron legyűrte a betegség, s a vár tiszttartója volt tanúja élete utolsó perceinek. A tiszttartó, Perneszith György így számolt be távollevő urának 1556. január 31-én írott levelében, amelyből Tinódi e templom körüli eltemetésre lehet következtetni:

Tinódi Sebestyén, megvetvén már ezt a halandó muzsikát, elment a mennybeliekhez, hogy ott az angyalok között sokkal jobbat tanuljon, akit e hónap utolsó előtti napján a sári atyák hamvai mellé helyeztem.

Az 1930-as években kezdett kialakulni Sárváron Tinódi kultusza. A Várparkban emlékoszlopot emeltek, ezt a templomot pedig emléktáblával jelölték meg:

E TEMPLOM KÖRÜL ELPORLADT TEMETŐBEN
PIHENI ÖRÖK ÁLMÁT TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN,
A MOHÁCSI MAGYARORSZÁG VÁNDOR POÉTÁJA.
HÁLÁS KEGYELETTEL A SZOMBATHELYI FALUDI TÁRSASÁG.
1935.







Frissítés: Az emlékhely történetét később megírtam a Papageno Kataliszt blogjában is.
 
Források:

Boda László: Bük, Csepreg, Sárvár és környékük: kalauz turistáknak és természetbarátoknak. Szombathely, B.K.L. Kiadó, 2000
www.nadasdymuzeum.hu
Sugár István: Tinódi Sebestyén és egri tárgyú históriás énekei. = Tinódi egri históriás énekei. Eger, Gárdonyi Géza Társaság 1974
Békefi Antal: A vasi várak zenei élete a török megszállás idején. = Vasi Szemle 1965. 2., 1966. 1.
Vas Népe 2006. 03. 02.
Sárvár anno - helytörténeti blog

A fényképeket 2005 nyarán készítettem

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése